Archive for the ‘Lelkiség’ category

Ha úrrá lesz rajtunk a szenvedély

2017/04/05

ikona_putinkiSokféle formája van a szenvedélynek, amit úgy kell egyesével kigyomlálnunk lelkünkből, mint a gyomot a veteményeskertből.

Amikor ítélkezel felebarátod felett, akkor az Isten olyan helyzetet teremt számodra, melyen ugyanúgy cselekszel majd, mint az, akit korábban megítéltél cselekedetéért. Így aztán lehetőséget kapsz, hogy megértsd a másikat, és felismerd saját igaztalanságodat.

De felmerül a kérdés, vajon felismered, és elismered, vagy a végletekig mentegeted magadat? Ki jár vajon jobban? Az, aki miután rájött, hogy tévedett, bűnbánatot tart, és javulásra törekszik? Vagy netalán az, aki a gyöngeségéből fakadó megszólás szenvedélyének hullámain hánykolódva, mindenféle koholmányokkal igyekszik szépíteni helyzetén?

Minden ember, akit a gőg szenvedélye tart fogságában, mással szemben szigorú, de önmagával szemben engedékeny. A végletekig kész ítélkezni mások felett, és ugyanúgy a végletekig elmegy, hogy igazolja önmagát.

Ha komoly eredmény akar az ember elérni a lelkiek terén, ezt a helyzetet, miután felismerte és beismerte helytelen cselekedetét, olyan Isten adományának tudja be, melynek alapján meg tanul másokat igazolni, és nem ítélkezni, igyekszik megértéssel lenni mások iránt, és a megértés – az első lépés az emberek felé.

Az ítélkezés szenvedélyében raboskodó ember magatartása arra mutat rá, hogy nincs benne szeretet mások iránt. Ha viszont megkérdezik tőle, hogy szereti-e felebarátjait Krisztusban, minden gondolkodás nélkül harsányan vágja rá, hogy igen! Azonban részéről ez csak sajátos, elvont és helytelen elképzelés arról, amit a gyakorlatban viszont messze elkerül.

Hogyan ismerjük hát fel magunkon, hogy mennyire vagyunk rabjai ennek a szenvedélynek? Nagyon gyorsan felmérhetjük ezt akkor, amikor a templomban vagyunk. Figyeljünk csak oda gondolatainkra! Mi minden kavarog fejünkben egész idő alatt. Mire gondolunk egyik-másik ember láttán? Ebből aztán hamar felismerjük, hogy hol tartunk.

 

 

Reklámok

Azokról, aki vallásosnak, bölcsnek hiszik magukat

2017/01/01

Bevádlóink megbüntetését nem kérjük, mert nyilvánvaló rosszindulatuk és a jó felőli tudatlanságuk éppen elég vád számukra.

Mindenütt vallásosnak, bölcsnek mondjátok magatokat, de hogy valóban azok is vagytok, az hamar kiderül. Kicsapongó emberek mintájára formáztok magatoknak isteneket, aki pedig nem osztja véleményeteket, azt ateistának nevezitek.

Mi az ilyenféleképpen munkálkodó istenekkel szemben bevalljuk, hogy ateisták vagyunk. De nem így van az Istennel kapcsolatban, ki valóban igaz, az igazságosságnak, a megtartóztatásnak és minden más erénynek atyja, ki minden bűntől mentes. És éppen ezért, bevádlóink megbüntetését nem kérjük, mert nyilvánvaló rosszindulatuk és a jó felőli tudatlanságuk éppen elég vád számukra.

Ha valamiféle emberektől megszervezett országra várnánk, akkor bizonyára tagadnánk is, nehogy elpusztítsanak bennünket,… de mivel nem a jelenlévőkben van reményünk, nem törődünk hóhérjainkkal.

Inkább ügyelnetek kellene, nehogy a démonok – akik azon vannak, hogy benneteket rabszolgáiknak és intézőiknek megtartsanak – elámítsanak. Mert azok, akik nem Isten tanítása szerint élnek, nem is lehet kereszténynek tartani, még ha szájjal Krisztus tanítását is vallják, mivel nem azok, akik csupán csak hirdetik, hanem azok üdvözülnek, akik azt meg is teszik.

Mindenkinek számot kell adni aszerint, hogy milyen képességet kapott az Istentől. De nehogy valaki is arra következtessen, hogy valamiféle kikerülhetetlen végzetről beszélünk, meg hogy előre eltervezett dolgokat hirdetünk. Ugyanis tudjuk, hogy az egyes cselekedetek értékének megfelelően vagy szenvedésben és bűnhődésben, vagy jutalomban lesz része mindenkinek. És ha ez nem így lenne, ha minden a sorsnak megfelelően történne, akkor semmi sem függne tőlünk.

Ha a sorsnak megfelelően lenne az egyik jó, a másik pedig rossz, az előbbiért így nem járna elismerés, az utóbbi miatt meg elmarasztalás. Ha pedig az ember számára nincs meg a szabad választás képessége arra, hogy kerülje a gyalázatost, és a jót válassza, semmiféle cselekedetével nem vonna ítéletet magára.

Ha sorsszerűen lenne valami helytelen, vagy helyes, akkor sohasem lehetne az ellentétes oldalra átmenni, sem a két oldal között ingadozni, és nem lennének olyanok, akik a helyes úton járnak és olyanok sem, kik a helytelenen, hanem maga a sors lenne az oka a jónak és rossznak.

A sorszerűség tehát a gyöngék eszköze. Azoké, akik ne akarják betartani Isten törvényeit, ezért keresnek magunknak felmentést, mindenféle esztelen tanítás formájában, de tudatlanságuk, evilági okoskodásuk vádlóként lép majd fel ellenük Isten előtt.

Jusztinosz – apológia (részlet)

Mindennapi ima – az Istenre néző ablak

2015/12/02

molitva“Ha az ember, Isten iránti szeretetéből fakadóan nincs elmerülve az önmaga miatti gondokban, valamint az Isten jótéteményei felől sem gyötrik őt kétségek, tudatosítva azt, hogy Isten gondoskodik róla, – az ilyen remény igaz és bölcs. Amikor azonban az ember önmaga erejéből igyekszik megoldani dolgait, és Istenhez csak akkor fordul imában, amikor bajba kerül, és saját erejéből azzal megbirkózni képtelen, és Isten segítségében kezd reménykedni, – az ilyen remény puszta és hazug. Ugyanis az igazi reménység egyedül Isten Országát keresi. Az ember szíve addig nem talál békére, amíg nincs birtokában az ilyen reménynek. Ez a remény pedig békét hoz számára és örömmel tölti életét”.[1]

Mint ahogyan a testünk egészséges működéséhez szükség van az ételre, hasonlóan az ember lelke is igényli a rendszeres lelki táplálékot.  A világi gondokkal terhelt elme és az elgyengült akarat a rohanó életmód felé sodorja az embert, aki kétségei között azt kiáltja: nincs időm, igyekeznem kell, hogy mindent elérjek! Mindemellett teljesen megfeledkezünk arról, hogy életünk nem más, mint egy kétségbeesett árral szembeni úszás. Eme tények következtében, sokszor hallani olyan szomorú kifogásokat, hogy: nincs időm imádkozni! Így viselkedünk annak ellenére, hogy oly sokszor hallottuk Krisztus szavait: “pedig csak egy a szükséges.[2]

Sajnos sokszor találkozhatunk azzal az áldatlan állapotú valósággal, hogy sokan a maguk amilyen – olyan imaszokásaikat nem az Isten Országát kereső céllal végzik, hanem csak inkább, mint egyfajta mágikus biztosítékként gyakorolják: Nesze, Uram – adj, Uram. Az ilyen piaci módszerrel végzett imádság semmiféle lelki gyümölcsöt nem hoz az ember számára. Viszont ugyanolyan esztelen dolog azt hinni, hogyha órákon át fogok imádkozni, akár az eszméletlenségig növelni az elmondott ima mennyiségét, akkor annak majd valami hallatlan nagy eredménye lesz.

Mindenkinek korához és testi-lelki erejéhez mérten kell imádkoznia. Az egyházatyák erre gyakran hívják fel a figyelmünket. Hiszen mindenki, csakis állapotának megfelelően vállalhat magára testi vagy lelki terheket. Minden hanyagságot kizárva, egymástól eltérő ima rendszerük van még maguknak a szerzeteseknek is. Imarendszerük összeállítása a lelki vezetőre bölcs meglátására van bízva, aki arra hivatott, hogy külön-külön megfigyelje mindegyikük terhelhetőségét, hogy a szerzetes lelki szárnyai – a munka és az imádság, a lelki előmenetelükben képesek legyenek őt a tökéletesség irányába emelni.

Nincs és nem is lehet ez másképp a világban élő emberek életében sem. Testi és lelki erejükhöz mérten kell összeállítani az ember mindennapi imarendszerét úgy, hogy lelki életükön csorba ne essék. Fontos, hogy imádságuk rendszeres és mindennapi legyen. A helyesen összeállított és helyesen végzett imarendszer, az ember spontán és elmaradhatatlan szükségletévé válik a lélegzéshez szükséges levegőhöz hasonlóan.

Ahhoz, hogy eljussunk arra a lelki színvonalra, amikor már könnyedén tudunk imádkozni, nem kevés lelki küzdelemre van szükségünk. Hiszen a lelki küzdelem nélkül végzett imádságunk, még ha rendszeres is, csupáncsak kötelességből ismételt szöveghalmaz mondásává válhat.

Noha imaéletünk tekintetében hajlamosak vagyunk azokra a körülményekre mutogatni, amelyek között élünk, azokra az emberekre, akik körül vesznek bennünket úgy, mint a lelki életünkben való akadályokra, ne feledjük el, hogy ezek csak kifogások. Igaz az is, hogy ezek a körülmények hatással vannak ránk, befolyásolják benső állapotunkat. Létezik azonban egy nagyon fontos mozzanat, amelyről “sikeresen meg tudunk feledkezni”.

Palamasz Szent Gergelyt, nem csupán csak mint valódi aszkétát, vagy mint Istenben bölcs főpásztort jegyzett fel a történelem. Az ő nevéhez fűződik a vita, amely annak a Fénynek az eredetéről szól, amelyet az áthoszhegyi szerzetesek – hészüchaszták[3] láttak imádkozás közben. Ezt a vitát siker koronázta, noha nem is annyira a szent főpap személyes sikere, hanem mint az isteni igazságé. Tulajdonképpen olyan művelt férfi, mint Varlaam[4] és követői, miért nem tudták elfogadni és megérteni az áthoszhegyi atyák tapasztalatát? Vajon miért becsmérelték, és nevették ki ezt a tapasztalatot, sőt mi több, eretnekségnek minősítették?

Azért, mert ők maguk nem rendelkeztek ilyen tapasztalattal. Életükből hiányzott a lelki harc, és nem annak “az egy szükségesnek” szentelték életüket. Nem afelé irányult életük, amit Szárovi Szent Szerafim a “Szentlélek megszerzésének” nevezett. Bár tudtak Isten létezéséről, de nem ismerték Őt.

Sajnos az ilyesmi gyakran előfordul.

Természetesen nem mindenki juthat el arra a lelki magasságra, amelyre a Szent Hegyen élő atyák jutottak el. De mindenki, aki felelősségteljességgel tekint saját lelki előremenetelére, az eljuthat egy bizonyos fokra, hiszen a talentumokat kinek-kinek rátermettsége szerint osztották ki.[5] Ezért minden számítgatás nélkül, tisztán az Isten iránti szeretetből, erőnkhöz képest, naponta örömmel imádkozzunk. Azokhoz hasonlóan vívjuk meg mindennapi lelki harcunkat, akik példát mutattak számunkra és eredményre jutottak el – a szív tisztaságára. Így pedig, mint a kelet felé néző ablakon át szemlélhetjük a hajnali fényt, hasonlóan a tiszta szív, az Evangélium tanítása szerint, lehetővé teszi számunkra meglátni az Istent[6]

igumen Szerafim

[1] Szárovi Szent Szerafim

[2] Lk 10,42

[3] Hészüchaszta – görög eredetű szó: nyugalom, nyugalomban imádkozó

[4] Kalabriai Varlaam – Szent Gergely tanításának ellenzője

[5] Mt 25,15

[6] Mt 5,8

A szív rejtett dolgai

2015/08/17

Luka_krymskijMiután saját hibámon kívül, néhány évre arra kényszerültem, hogy felhagyjak a főpapi szolgálattal, egyszer a virrasztó istentisztelet alkalmával, az Evangélium olvasásakor, nyugtalanság lett rajtam úrrá, mint amikor ez embernek valami miatt rossz előérzete van.

Nyugalmamat az evangélium szavai zavarták meg, melyeket én magam is sokszor olvastam: Simon, Jónás fia, szeretsz-e engem jobban ezeknél?… Legeltesd juhaimat. Ez az Istentől jött, a megújulást forszírozó felhívás, hatalmasan megrázott engem. Annyira, hogy az istentisztelet végéig remegett egész testem, majd egész éjjel le sem tudtam hunyni a szemem. Nagyjából másfél hónapig, valahányszor ez a szokatlan esemény eszembe jutott, könnyhullatásig megrázott.

De ne gondolják a szkeptikusok, hogy én önmagamat hangoltam rá erre az állapotra a félbeszakadt főpapi szolgálatom miatt, valamint, hogy a lelkiismeret gyötörjön. Ezzel ellentétben, abban az időben minden figyelmemet betegségem, és az elközelgő műtétem kötötte le. Normális lelkiállapotban voltam, távol állt tőlem az izgalom.

A magvetőről szóló példabeszédben azt mondja az Úr, hogy az Isten Szava, amely el van hintve az ember szívében, és ha a szív tiszta, megőrzi azt, vagy pedig a gonosz kilopja belőle, amennyiben a szív nem képes, vagy méltatlan őrizni azt.

A szív által valósulnak meg a lélek magasabb funkciói – hit az Istenben és az iránta való szeretet. A szívbéli hit ugyanis megigazulásra, a szóbeli megvallás az üdvösségre szolgál. (Róm. 10, 10).

Szívünkkel imádkozunk, és az imádkozás egyik hatalmas formája a szótlan kiáltás az Istenhez. Így imádkozott Anna is – Sámuel próféta anyja – amikor fiát kérte Istentől. Sion hegyén így szólt Isten Mózeshez: Miért kiáltozol Hozzám? – pedig ő szavak nélkül imádkozott, ajkai nem mozogtak.

Valahol egy könyvben ezt olvastam: egyik alkalommal egy lángoló lélekhez így szólt az angyal „Mit művelsz te valójában?” Te a mennyek udvarát himbálod, és ott a te kiabálásodon kívül semmi más nem hallható”. Noha ez a lélek, hasonlóan Mózeshez, egyetlen szót sem szólt: csak a szíve volt nyugtalan és ez a nyugtalanság elegendő volt ahhoz, hogy megrengesse a Menny magasságát.

Архиепископ Лука Войно-Ясенецкий

Hogyan szerezhetünk tudomást az Istenről?

2014/10/17

“Hogy az embernek lehessen elképzelése az egyiptomi piramisokról, ahhoz vagy hinnie kell azoknak, akik már látták ezeket a piramisokat a maguk valóságában, vagy pedig ő magának is járnia kellett már ott. Harmadik esetre nincs szükség. Ugyanilyen módon szerezhet az ember ismereteket és lehet elképzelése Istenről: vagy hisz annak, aki állt, vagy most is ott áll Isten közvetlen közelében, vagy veszi a fáradtságot, hogy saját maga is közel jusson Istenhez”

Szent Nikolaj Velimirović

A lelki nyugalom

2014/10/10

syropMinden ember számára értékes a lelki nyugalom. Azok, akik megszerezték a lelki nyugalmat, testük ha állandó mozgásban is van, munkában, szenvedésben, de az Istenhez simult lelkük mindig rendíthetetlen nyugalomban marad. Szárovi Szent Szerafim azt tanítja:„Mindenképp törekedni kell arra, hogy  megőrizzük a lelki nyugalmunkat. Ne nyugtalankodjunk amikor megsértenek bennünket az emberek. Minden áron tartózkodjunk a haragtól, és álljunk őrt saját magunk fölött, őrizve elménket és szívünket az illetlen mozzanatoktól… A lelki nyugalom megőrzése végett ugyancsak kerülni kell mások elítélését. Ha nem ítélkezünk, hanem hallgatunk, megőrizhetjük lelki nyugalmunkat. Az ember, amikor ilyen állapotban van, akkor  isteni jövendölésben részesül. Hogy az ember megőrizze magát mások elítélésében, muszáj neki őrt állnia saját maga fölött; senkitől sem szabad elfogadnia lélekellenes gondolatokat, és minden világiasság felé halottnak kell lennie. Nekünk fáradhatatlanul őriznünk kell szívünket az illetlen gondolatoktól és benyomásoktól (Péld 4, 23). Az szívünk fölött való állandó őrködéstől a szívben tisztaság terem, amelyben látszik az Úr, az örökkévaló szavak szerint: „Boldogok a tisztaszívűek, mert ők meglátják Istent (Мt. 5, 8).”

Szent NIkolaj Velimirovics – IK.

Mit mond az Úr

2014/06/22

cat14“Akiknek van füle a hallásra, hallja meg!” – Mk 4,9.

“Ha bemégy arra a földre, amelyet Istened, az ÚR ad neked, ne tanuld el azokat az utálatos dolgokat, amelyeket azok a népek művelnek. Ne legyen köztetek olyan, aki a fiát vagy leányát áldozatul elégeti, ne legyen varázslást űző, se jelmagyarázó, kuruzsló vagy igéző! Ne legyen átokmondó, se szellemidéző, se jövendőmondó, se halottaktól tudakozódó. Mert utálatos az ÚR előtt mindaz, aki ilyet cselekszik. Ezek miatt az utálatos dolgok miatt űzi ki előled ezeket is Istened, az ÚR. Légy feddhetetlen Istened, az ÚR előtt! Mert ezek a nemzetek, amelyeket elűzöl, jelmagyarázókra és varázslókra hallgatnak, de neked nem engedi azt meg Istened, az ÚR”. – Deuteronomium 18,9-14.