Archive for the ‘Böjt’ category

A Jordánon túl

2017/03/15

pokajanijeA forróság okozta fulladtság elviselhetetlen. Minden egyes lépés, melyet az öreg ösvényen teszünk, közelebb visz az égető naphoz. Egyáltalán, lehetséges itt élni, valóban lehetséges…?

Igen, a Kísértés hegyén élt Krisztus. Negyven napon át ugyanez a nap mutatta meg Neki is erejét, égette, melegítette, kínozta, itt rejtőzött el a sötét szikla széle mögé… Negyven napig böjtölt itt Krisztus, kísértéseket szenvedve el az emberiség ellenségétől. A hegy ezért kapta a Negyvennapos elnevezést. A Kísértések Negyvennapos hegye. Negyven nap. És számomra még negyven perc is elviselhetetlennek tűnik. Itt van mind a mai napig az a szikla is, melyen az Üdvözítő ült. Kezeimmel érintem, térdre ereszkedek, megcsókolom. A környezeti hatás miatt éget…

Igen, – mondom az engem kísérő testvérnek – csak az Úr viselhette el itt a Negyvennapos böjtjét. Az ember számára ez lehetetlen, az ember gyenge,…

A testvér pedig csodálkozva néz rám:

És Egyiptomi Mária?

Ó, igen, természetesem, olvastam az ő nagy küzdelmeiről. Csakhogy az életrajzát a nagyvárosi lakásom hűvös szobájában olvastam, az olvasólámpa kellemes fénye mellett, semmit sem érezve a küzdelmek valódiságából…

…abban az időben vágyakozva nézett a fiatal lány a Jeruzsálembe induló hajóra.

-Én is el akarok menni Jeruzsálembe… – Vigyetek magatokkal. Pénzem ugyan nincs, de nem fogjátok megbánni,  mert mindig kéznél leszek…

Az utolsó percben a matrózok közül egyik felhúzta a lányt a hajóra – mindig, ha kell, majd kéznél leszel? Nem csapsz be? És ő nem csapott be senkit. Se öreget, se fiatalt, sem a taszító külsejű sántát,…

Amikor a hajó kikötött, a lány is odament, ahova a tömeg sodorta. És mindenki a templomba sietett. A zarándokok százai igyekeztek a Feltámadás-templomba, a Szent Kereszt Felmagasztalására. A szerelmi kalandoktól elkábult Mária is velük ment, de lelke közel sem volt az elmúlt eseményektől feltöltődve. A tömeg magával sodorta egészen a templom bejáratáig, de a küszöbnél valahogyan mindig kivetődött közülük, a falhoz sodródva. Majd újra meg újra nekivetette magát, de valahányszor a küszöbhöz ért, mindig egy különös erő eltaszította onnét.

Mi ez az ismeretlen erő, mely közötte és a templom között van? Ki nem engedi be őt, és miért? Ekkor átfutott az agyán – ez maga az Úr. Bűnei miatt, léha, tévelygő élete, és a bűnbánat hiánya miatt. Semmi keresnivalója itt  ezen a nagy ünnepen, nem kerülhet közel az Úr Asztalához.

Ez azt jelentené, hogy elvetette őt az Úr? Ekkor szörnyen érezte magát Mária. Majd ismét erőt vett magán, és a templom bejáratához tolakodott. Bejutott az előcsarnokba. Feje felett pedig a Legtisztább Szűz ikonja. Világos arc, gyönyörű, csendes szemek. Hogy hogyan is kerültek Mária ajkára a szavak, maga sem tudta, de gyermeki arcát az ikon felé emelte és könyörögni kezdett:

Igen, én a tisztátalan, igen, én a szennyes. Te, a Tisztaságos, hogyan is tudsz nézni rám tévelygőre? A Te Fiad azonban nem undorodott a bűnösöktől, és én annyira vágyakozom látni a Szent Keresztet, amelyen a tőled született Fiú megfeszíttetett. Én csupán egy pillantást vetek rá, és kijövök a templomból. És soha többé nem szennyezem be testemet paráznasággal és vágyakozással. Kérlek Téged, higgy nekem, szerencsétlennek..

Ekkor könnyed léptekkel bejutott a templomba a zarándokok tömegébe. A bűnbánat és a megtisztulás könnyei patakzottak Mária arcán:

Tudom, hogy a Te kegyelmed folytán jutottam be a templomba. Nem utáltál meg bűneim miatt, meghallgattad könyörgésem. Vezess engem, Istennek Anyja, hogyan, milyen vezekléssel esdhetem ki magamnak a Te Fiadnál a megbocsátást?

És ekkor a távolból, halkan, de határozottan hallotta:

„Menj a Jordánon túlra…”

És Mária elment. Elment a Jordánon túlra a Fentről jövő utasítás szerint.

Egyiptomi Mária – így hívjuk őt, mert származását tekintve Egyiptomi születésű volt.

Isten ezen szent vezeklője a palesztínai pusztaságban 47 évig élt a Jordán folyó túlpartján. Egyedül, emberek, élelem és fedél nélkül 47 évig!

Én pedig az előbb azt mondtam az ifjú testvérnek, hogy az ember számára ez lehetetlen, mert az ember gyönge…. és Egyiptomi Mária?

Egyik palesztínai monostorban élt a csodálatos Zoszima sztarec. Ebben a monostorban az volt a szokás, hogy a Megbocsátás Vasárnapja után, mindenki szétszéledt a pusztaságba, magányba vonult a Nagyböjt idejére. Így tett Zoszima is.

Mélyen meghajolt a testvérek előtt és elment. A Nagyböjt hét hosszú hete várt rá a pusztaságban.

Egyik alkalommal,  ima közben a felhős égbolt alatt, meglátott egy embert. Ahogy közeledett felé, az ember úgy távolodott el tőle. Zoszima felkiáltott: „Ne szaladj el, nem akarok neked ártani. Ki vagy te és miért vagy itt?“ és hallotta a választ: „Bocsáss meg, de nem állhatok eléd. Én nő vagyok, meztelen és nincs semmi, amivel eltakarhatnám testemet“.

Zoszima nem sokat gondolkodott, odadobta szegényes köntösét. Mária elfödte testét és közelebb ment a sztarechez. Ekkor látta meg Zoszima a naptól feketére égett arcot, mint a gyapjú, olyan fehér hajat és a kiszáradt testet. Minden kétséget kizárva, egy nő állt előtte. Honnét került ő ide, ebbe a vad pusztaságba?

Igen, Zoszima, én nő vagyok…

Az elején fel sem tűnt neki, mert nem fogta fel azonnal, hogy a nő, nevén szólította. Mikor azonban ráeszmélt, meghökkent. Látnok talán?

Áldj meg engem, szent atya, te nem egyszerű szerzetes vagy, de pap. Ekkor Zoszima még jobban csodálkozott: Honnét tudhatja, hogy én felszentelt pap vagyok? Hiszen csak egy ócska ing van rajtam. Miután a sztarec felocsúdott, megkérte a nőt, mondjon el neki mindent sorjában…

És megtudott mindent: a hajóról, a parázna lányról, az ikonról, és a hangról, mely azt mondta neki, hogy a Jordánon túli pusztaságban keresse az üdvösséget.

Hány éve élsz a pusztában?

Már 47 éve.

És mivel táplálkozol?

Három kenyeret hoztam magammal, de kiszáradtak, olyanok lettek, mint a kő. Néha törtem belőlük egy kis darabot. Meg aztán mindenféle fű, meg bogyó a táplálékom.

Semmiféle megbotránkozás nem szomorított el ennyi idő alatt?

Nem, atya, nagyon nehéz volt. A szörnyű vadállatoknál is jobban gyötörtek engem a bűnös gondolatok. Ó, hogy mennyire vágyakoztam a bor és a hús után! Nem egyszer fordult elő, hogy a szörnyű szenvedéstől a porban kúsztam, kérve Istent, hogy szabadítson meg engem a testiség kínzó gondolataitól és a látomásoktól.

A szenvedély nem egy, sem nem két évig, de 17 éven át  nehezedett rám.

Találkoztál-e valakivel valaha is a pusztában?

Nem, Zoszima,  te vagy az első ember a 47 alatt, akivel találkoztam. Ezért is futottam el előled, mert a ruhám már rég elenyészett.

A búcsúzáskor a nő kéréssel fordult a sztarechez: a következő esztendőben a Nagyböjt idejére ne jöjjön ki a pusztába, de közvetlen Húsvét előtt jöjjön el a Jordán partjához, és hozza el neki, hogy magához vehesse a Szent Adományokat.

„Még ha akarnál sem tudsz elmenekülni..“ – csak egy  év elmúltával értette meg Zoszima a nő ezen szavait, amikor nagy betegsége miatt kénytelen volt a Nagyböjt idejére a monostorban maradni, és nem mehetett ki a pusztába.

A Pászka-ünnep közeledtével azonban egy kicsit felerősödött, és elment a megadott helyre. Mária odament hozzá, meghajolt. A sztarec átadta az Adományokat.

Ezek után csak annyit mondott neki, hogy egy év múlva jöjjön el arra a helyre, ahol első találkozásukkor beszélgettek.

Zoszima elment a következő éven is. Azonban holtan találta. A folyó túlpartján feküdt, arccal Kelet felé. Kezei mellén keresztbe téve. Átkelve a folyón vette észre, hogy a test mellett a homokban írás van:

„Temesd el, Zoszima atya, az alázatos Máriát“. Így tudta meg végül, hogy a nőt Máriának hívták.

Dehát azt mondta, hogy nem ismeri az írást! Ki írta akkor ide ezeket a szavakat? A sztarec elvégezte a temetési szertartást és eltemette Máriát. Amikor visszatért a monostorba, elbeszélte a testvéreknek,  hogy mi történt. Zoszima százéves koráig élt. Halála után szájról szájra öröklődött Egyiptomi Mária története. Először Szofronyij sztarec, aki később Jeruzsálem patriarchája lett, írta le Mária életrajzát.

Ott, akkor nem gondoltam Egyiptomi Máriára, amikor a Negyvennapos Kísértések hegyének ösvényein lépkedtem. De hiszen a pusztaság, ahol Mária 47 évig élt, ott van a hegy túloldalán. És a nap forrósága, melytől már negyven perc után hervadtam, az ő testét pedig 47 évig kíméletlenül égette. Képes-e az egyszerű ember arra, amire az Isten szentjei, amilyen minden kétséget kizárva Egyiptomi Mária is volt?

És most nem a pusztaságra gondolok, ahol a mi, városban elpuhult bőrünk egy órát sem bír ki a forróságban!

Én most a bűnbánat utáni vágyakozásra gondolok.

Sohase késlekedjünk a bűnbánattal !  Az ember számára felfoghatatlan Isten szeretetének határa. Felemeli az embert a szörnyű haszontalanságérzet mélységéből, abból az undorból, melyben bűnei miatt fetreng az ember. Mindössze arra van csak szükség, hogy ne halogassuk azt a pillanatot, amikor teljesen rábízzuk magunkat Isten szeretetére, hogy úgy égesse el bűneiket, mint a pusztaság forró napsugara égeti az ember testét.

Minden esztendőben a Nagyböjt idején emlékezik az Egyház Egyiptomi Mária küzdelmeire, az ő csodálatra méltó életére. Krétai Szent András kánonja magába foglalja Isten eme nagy szentjéhez való könyörgésünket, melyet „Mária állásának“ (kitartásának) nevezünk. A bűnbánatban való kitartásnak. A hitben való kitartásnak. A bűnnel vívott harcban való kitartásnak. Nem egyszeriben, nem hirtelen, de úgy, ahogy azt Mária tette, nap nap után, évről évre. 47 évig?! Vagy kitudja meddig…

Mézes Üdvözítő

2013/08/13

augusztus 1/14

mOlyan jeles nap ez, sok minden foglal magába: az Üdvözítő Életadó Keresztének kivitelét, a hét makkabeusi testvér vértanúságát és az Istenszülő böjtjének kezdetét.

A népi hagyomány azonban ezt a napot egy közös elnevezéssel jelöli – Mézes Üdvözítő.

Maga az “Üdvözítő” elnevezés arra utal, hogy az összes esemény, amely ezen a napon említésre kerül, így, vagy úgy, a világ Üdvözítőjéhez, Jézus Krisztushoz kapcsolódik, és figyelmeztetnek bennünket a Benne való hit szükségességére és az Ő kegyelmében való reménységre. Viszont Üdvözítőnek csak az nevezheti az Urat, aki tisztában van helyzetével, annak bizonytalanságával és a veszélyekkel. Ha erről olykor meg is megfeledkezünk, eszünkbe juttatják azt és értelemmel töltik meg azok a drámai események és körülmények, amelyek erőnket meghaladva sok minden elvesztésével fenyegetnek sőt, halállal.

Az Életadó Kereszt kivitelének ünnepét Bizáncban vezették be a 12. században. Amikor augusztus hónapban a nagy forróság és az ivóvíz hiányában veszélyes járványok kezdtek terjedni, helyesnek tartották, hogy kivigyék Tiszteletreméltó Keresztet az utakra, hogy ezzel megszenteljék a várost és megvédjék azt a betegségektől a Megfeszített és Feltámadott Úr Jézus Krisztus erejének segítségül hívása által.

Úgy tűnik, hogy a mostani körülmények, a soha nem látott hőség, szárazság és a pusztító tűzvészek, szemmel láthatóan, tanulságunkra szolgáló, Istentől kapott jelek. Maga a kor, számunkra is megjeleníti az Isten erejébe vetett reménységet. Általánosságban a természeti katasztrófák alkalmat adnak az ember számára, hogy ráérezzen reális helyzetére a természeti elemekkel szemben, amelyek minden elem Tulajdonosát, a Teremtőt juttatja eszünkbe, aki nélkül az ember semmit sem tehet.

A Tiszteletreméltó Kereszt kivitele számunkra nem csupán a hódolás szertartását jelenti a Kereszt előtt, nem egyfajta ájtatos megnyilvánulás, de okot ad gyöngeségünk megvallására és a világ nagy és összetett mivoltára, amelyben Isten nélkül az ember csak egy szalmaszálhoz hasonlít a viharban.

A következő esemény a hét szent vértanútestvér emlékezete, akik a hit erejével legyőztek minden hitehagyásra sarkalló kísértést, elviselték az ideig tartó kínzásokat, és ez által méltóak lettek Isten Országában az örök üdvösségre és a boldog életre.

Ezen a napon, amikor eme eseményekre emlékezünk, kezdetét veszi az Istenszülő böjtje. A kéthetes böjt az Istenszülő Elszenderedésének ünnepére készít fel bennünket – aug. 15/28. Az Istenszülő földi élete tele volt nehézségekkel és nélkülözéssel. Anyai kínokat kellett elviselnie, látva Fia Kínszenvedését és megfeszítését, és csak, mint Fia, de az örökkévaló Isten szenvedését, Aki bűntelen volt, ártatlanul szenvedett az egész világ bűnéért. Természetesen, ez a fájdalom és ezek a kínok alkották az Istenszülő földi életének a legnagyobb keserűségét. Az ezekre az eseményekre való emlékezés ismét arra ösztönöz bennünket, hogy remegve emeljük tekintetünket az Életadó, győzedelmeskedő Keresztre. Az Istenszülő Elszenderedésére úgy tekintenek a keresztények, mint az Istensülő földi életében jelenlévő nehéz bilincsektől való megszabadulás ünnepére. Ünnepre, amely meghozza a Legtisztább Szűz számára az Ő szeretett Fiával való teljes egységet. Azonban, az ünnepet megelőző időszak tele volt keserűséggel és bánattal. Azért, hogy mi is felidézzük az Istenszülő bánatát, az önmegtartóztatás és a szigorú életmódot, meg lett alapítva ez a böjt.

De vajon miért is nevezi a nép nyelve ezt az ünnepet Mézes Üdvözítőnek?

Éppen ebben az időszakban fejeződik be az új méz begyűjtése és természetesen, mint Isten ajándékát, jó okunk van arra, hogy az új mézet megszentelés céljából elvigyük a templomba. Ezzel hálát adunk Istennek, és most már a mézet nem csak, mint ínyenc dolgok esszük, hanem Isten kegyelméből, mint orvosságot is. Az ősi hagyomány szerint, ezen a napon vizet és gyógynövényeket is szentelnek.

pravmir-Sf-

A hatodik hét

2013/04/22

vchod v Jer.A hatodik és egyben a szent Negyvened utolsó hetét virágos hétnek nevezi az Egyház, vonatkoztatva ezt az ágakra és virágokra, amellyel Jézus Krisztus Jeruzsálembe való bevonulására emlékezünk.

Ilyenkor megújul a természet, virágba borulnak a fák, megszólal a madarak kara, mintegy készülve a Király fogadására, arra a nagy eseményre, amelyet a mi Urunk visz végbe a mi érdekünkben – a halál feletti győzelemre.

Megkezdve ezt a hetet, az Egyház előünnepi éneket hoz az Úrnak, imádkozva a böjtölőkért, hogy a negyvennapos böjt után ők is a Negyednapos Lázárral együtt támadjanak fel a bűn halálából.

Ez az előünnepi hét, mindnyájunkat felkészít és hív az Úr, Jeruzsálembe való Királyi bevonulására. Ezekben a napokban a tiszteletreméltó pusztalakók is visszatértek a monostorba a pusztából, ahová az ősi szokás szerint, az Urat utánozva, Aki 40 napig tartózkodott a pusztában imádkozva és böjtölve, a Szent Negyvened idejére elvonultak.

Igyekezzünk, hogy amit még nem tudtunk megtenni, vagy hanyagságból elmulasztottunk, azt még a fennmaradó néhány nap bepótoljuk, hogy méltóképp, és tiszta szívvel fogadjuk a megszentelt ágakat, ami mintegy hitvallás, keresztségünk megújítása, látható jele hovatartozásunknak. Ezért a megszentelt ágaknak nem csupán a hagyomány, a szokás jelentőségét tulajdonítjuk, de látható jelét adjuk vele, hogy a mi Urunk Jézus Krisztus követői vagyunk.

Teremjük az erények virágát és terítsük Krisztus Urunk lába elé életünk megújult, szennytelen palástját, hogy gyermeki örömmel tudjuk kiáltani – Oszanna a magasságban, áldott, Aki az Úr nevében jő!

igumen Serafim

Nagyböjt harmadik vasárnapja

2013/04/06

Kereszthódoló vasárnap

krest_ion

A Szent Kereszt tavaszi ünnepe, mintegy 1400 évvel ezelőtt lett bevezetve. A bizánci-iráni háborúban a perzsák elfoglalták Jeruzsálemet, fogságba hurcolták a patriarchát és elrabolták az Életadó Keresztet is. Amikor a perzsák 626-ban az avarokkal és a szlávokkal szövetségre léptek, csaknem elfoglalták Konstantinápolyt. Az Istenanya csodálatos közbenjárására a főváros megmenekült a támadástól, és a háború folyamata is megváltozott, majd végül a bizánci császár megünnepelte a 26 évig tartó háború befejezését.

Feltehetően 631. március 6-án, az Életadó Kereszt visszakerült Jeruzsálembe, valamint a patriarcha is kiszabadult a fogságból. Ettől kezdve Jeruzsálemben ünnepelni kezdték az évfordulót – az Életadó Kereszt Jeruzsálembe való visszakerülését.

Amikor a nagyböjt idejének istentiszteleti rendjét állították össze, úgy határoztak, hogy a nagy ünnepeket, amelyek erre az időszakra esnek, áthelyezik szombatra és vasárnapra, hogy a böjt hétköznapjainak szigorú menetét ne bontsák meg. Ekkor a Szent Kereszt ünnepét a nagyböjt harmadik vasárnapjára helyezték.

Mivel a böjt közepén kezdődött el a hitjelöltek intenzív felkészítése, akiket Húsvétkor kereszteltek meg, ezért nagyon helyesnek találták, hogy ezt a felkészülést a Szent Kereszt előtt hódolva kezdjék. Aki ismeri a szertartások menetét, az tudja, hogy a jövő hét szerdájától, sajátos könyörgéseket iktatunk be a liturgiába a hitjelöltekért, vagyis akik a Keresztség szentségét készülnek felvenni.

Idővel ez a tisztán csak Jeruzsálemben tartott ünnep, már nem volt annyira aktuális az egész kereszténység számára, ezért a Szent Kereszt ünnepe új és mélyebb hangsúlyt kapott: mint emlékezés és segítségnyújtás a legszigorúbb böjt közepén.

Manapság már kevesen időzítik keresztségüket a Pászka ünnepéhez, mivel az évszázadok során szokássá vált a gyermekkorban való keresztelés, de őket sem akkor, noha előfordul, Húsvétkor keresztelik meg. Így megmaradt mára a Szent Kereszt tavaszi ünnepének az a jelentősége, hogy pont a nagyböjt felezésére esik, és a böjtben megfáradt ember, mint a remény fájára tekint a Szent Keresztre, és merít erőt a böjt második feléhez. Boruljunk le a Szent Kereszt előtt hittel és reménnyel, kérve a rajta megfeszített Urat, hogy emeljen bennünket is a menny magasságába, ahol minden hittel küzdőre és szenvedőre a megdicsőülés koronája vár.

Nagyböjt második vasárnapja

2013/03/31

hrihorij PalamaSzent Gergely művelt ember volt, aki Áthosz Szent Hegyén kijárta a szerzetesség iskoláját, majd Isten, nyája pásztorává választotta őt. Élete teljes egészében megfelel annak a három fokos felmenetelnek, amiről Nüsszai Szent Gergely ír Mózessel kapcsolatban. Tanítása minden tekintetben kiemelkedő, így a Táborhegyi fényt illetően is.

Nem más ez, mint aroma dús bor a lelkileg érettek számára. Az egyszerű emberek számára Szent Gergely az erényesség tanításának tejét kínálta. Úgy, ahogyan azt egyszer egy angyal jelentette ki számára – a püspöki szolgálat kétféle sajátosságát: az angyal egy tejjel teli edényt nyújtott át Gergelynek, amely az ivás közben, fokozatosan aromás borrá változott.

Ez azt jelentette, hogy nem feltétlenül kell megtanítani mindenkit mindenre, hanem hozzámérni a tanítás szintjét a hallgatóság életének szintjéhez. Egyeseket a z egészséges tanítás tiszta tejével kell itatni, mint az újszülöttet. Másokat pedig, akik mér megerősödtek, tökéletesebbé váltak, – a nagy dogmák borával.

Megértve a szentet, ítéljük meg önmagunkat. Ne nyújtsuk ki kezünket addig a borral telt kehely után, amikor termetünknél fogva még a kezdetleges tanítás tejét kell innunk. Hanem inkább azt igyuk – hasznukra fordítva -, ami helyzetünknek megfelelően elő van írva, hogy ne szomorkodjunk a Táborhegy lábánál – amelyen Gergely az Úr dicsőségét látja -, és ne essünk a bálványimádás csapdájába, de fokozatosan haladjunk felfelé a hegyre, “ahonnét jön segítségem” (Zsoltár 120,1).

-Sf-

 

Második halottak szombatja

2013/03/29


ima az elhunytakértHolnap, március 11-én, ismét elhunytjainkra emlékezük a közös templomi szertartások során. 

Nem hiába hagyták meg az apostolok, hogy a félelmetes Titkok előtt megemlékezéseket végezzünk a elhunytjainkért: ők tudták, hogy nagy hasznára vállik ez az elhunytaknak, mert hatalmas jótétemény ez.  – Aranyszájú Szent János.

Történt egyszer, hogy Leonyid atya, az optyinai sztarecek egyik tanítványának, Pálnak, rettenetes halállal halt meg szülője, mégpedig öngyilkosság által…

A szerető fiú mélységes szomorúsággal vette ennek hírét. Nagy fájdalmát a sztarec elé tárta:

„Szülőm szerencsétlen halála számomra nagyon nehéz kereszt. Igen, én most keresztre feszítve érzem magam, melynek fájdalmai a sírig kísérnek. Előábrázolva a bűnösök számára a rettenetes örökkévalóságot, hol már nincs mód bűnbánatra, és ezért gyötrődöm az örök kíinszenvedés gondolatatától, mely szülőmre vár, a haldokló bűnbánata hiánya miatt. Mondd meg atyám, mivel vigasztalódhatom nagy bánatomban?”

Az atya ezt válaszolta: „Mind magadat, mind szülődet, ajánld Isten mindenható, mindenek felett bölcs akaratába. Ne kutasd a Felséges csodáit. A keserűség megbékélő mezején alázatos bölcsességgel igyekezz megerősíiteni magadat. A szeretet és fiúi kötelességed teljesítéséből következően, imádkozz a Jóságos Teremtőhöz.”

„De milyen formában imádkozzak az ilyenekért?”

„A jótétemény és okosság lelke szerint így imádkozz: Keresd, Uram, elveszett atyám lelkét: ha lehetséges, könyörülj rajta! A Te kimondhatatlan ítéleted szerint. Ne legyen elmarasztalásomra ezen könyörgésem. Azonban legyen meg a Te akaratod! A Magasságos jobbjába helyezve szívedet.”

Természetesen, nem Isten akarata volt az, ami szülőddel történt. De most annak Mindenható kezében van, Aki élet és halál ura, Aki üdvözít, kárhoztaba, polkolba taszít, vagy onnét kiemel. Ezért nem szükséges, hogy mértéken felül bánkódj. Azt mondod: „Szeretem szülőmet, ezért is bánkódom vígasztalhatatlanul.” – Helyes. Viszont Isten összehasonlíthatatlanul jobban szerette és szereti őt.  Ez azt jelenti, hogy számodra nem marad más, minthogy szülőd helyzetét az örökkévalóságban, Isten jóságába és irgalmába helyezd, aki ha úgy határoz, hogy irgalmaz a bűnösnek, ki ellenkezhet Vele?”.

A nagy kánon

2013/03/19

KRÉTAI SZENT ANDRÁS KÁNONJA A KIJEVI-BARLANGOMONOSTORBAN