AGAFODOR BÁTYUSKA ÉLETE

Andrej atya tisztességes szülőktől, Ermolaj és Elizabetától született. Már kora ifjúságától böjttel és imádsággal járt Isten kedvében. Mindezt gondosan eltitkolva apja szigorú tekintete elől. A 12 éves fiú a Nagyböjt első hetének szombatján gyónni ment. A gyóntató atya megkérdezte tőle, hogy mikor vett magához utoljára élelt. A fiú alázatosságában nem akarta elmondani, hogy egész héten nem evett, viszont ajkai forróságtól izzottak. Ez világos jele volt a gyóntató számára, hogy mi történt, aki szigorúan megtiltotta a fiúnak, hogy ebben a korban ilyen szigorú szabályzat alapján éljen.

Házuknál sokszor szálltak meg átutazók és zarándokok, akik a szent helyekre igyekeztek, főleg, akik Szentéletű Barlanglakó Antonyij monostorába zarándokoltak. A kis Andrej nagyon figyelmesen hallgatta ezek elbeszéléseit, valamint a történeteket a Szentírásból. A Szent Városban, Jeruzsálemben járt zarándokok elbeszéléseit, és sok más történetet. Mindez csak fokozta Andrej elszántságát és Isten iránti szeretetét.

Az apja méltatlankodott amiatt, hogy a fiú inkább az imával, mint a házkörüli munkával foglalkozik, és gyakran mondogatta: „Az ima nem ad neked kenyeret!” A fiú, hogy ne bosszantsa apját, igyekezett a gazdasággal is foglalkozni, de mindig talált időt az imádságra is. Nagyon fiatalon asztalos és kőműves munkára tanították meg. A kőműves szakma a későbbiekben nagyon hasznára vált a templomok építése során. Életében két templomot épített, kettőt nem tudott befejezni, valamint sajátkezűleg kiásott egy barlangtemplomot a kertjükben.

A bátyuska épített, és az emberi nem ellensége pedig rombolt.

Hallgatva a zarándokok elbeszéléseit és olvasmányai következtében, az ifjú lelkében fellobbant a vágy, hogy meglátogassa ezeket a szent helyeket. Sajnos pénze az útra nem volt, és apjától kérni pedig hiábavaló dolog lett volna. Ezért fáradságos munkával elkezdett spórolni. Gyermekeknek készített játékokat, amit aztán maga adott el és az így megkeresett pénzt félre tette. Mindez azonban nagyon kevésnek bizonyult, és elhatározta, hogy bejárja a környező falvakat és kéreget a Szent Városba, Jeruzsálembe való utazására. Nagyon nehéz volt alamizsnát kérnie, de a vágy, hogy meglássa a Szent Várost, minden nehézséget leküzdött.

Megtörtént, hogy Chonykovce falujában alamizsna helyet egy hamis kutyát uszítottak rá. A kutya összeharapdálta a fiút és eltépte ruháit. Mások, látván a fiúban lángoló forró vágyat a Szent Város meglátogatására, bőségesen adakoztak és áldást mondtak erre a hosszú útra.

Mikor összegyűjtött annyit, ami szükséges volt az útra, szülei áldását kérte és a helybéliekkel elindult Jeruzsálembe, mindössze 16-17 évesen.

A szent helyek látogatása által erős hit költözött Andrej lelkébe az igaz Isten, Jézus Krisztus iránt, Aki a szűzies tisztaság megőrzésére és a jövőbelátás nagy ajándékára méltatta a fiatal fiút.

II.

A Szentföldi zarándokok között sorsot vetettek, hogy ki mehet át Áthosz Szent Hegyére. Az ifjú Andrej köztük volt. Itt, az áthoszi szent öregek nagy küzdőt és imádságos embert láttak személyében, és szerzetessé nyírták. A szerzetességben az Arszenyij nevet kapta. Az áthoszi atyák fáradozásaiért és áhítatos imádságos lelkületéért szerették a fiatal szerzetest.

Sajnos nem sokáig örvendhetett az ifjú szerzetes a Szent Hegyen, mert megbetegedett. Egy nyílt seb keletkezett a lábán. Az igumen atya azt ajánlotta Arszenyijnek, hogy térjen vissza hazájába, mert Áthoszon a tengeri klíma, a nyers környezet csak a seb nagyobbodását idézte elő. Arszenyij hallani sem akart arról, hogy visszatérjen hazájába. Lelkében hozzánőtt Áthosz Hegyéhez, annak szigorú szabályzatához a testvérekhez.

Gondolni sem tudott arra, hogy ott hagyja Áthoszt – az Istenszülő Kertjét, ahová kora ifjúságától annyira vágyakozott.

Egyszer aztán az igumen atya áldását adta a hazatérésre, mondván: „Az Úr hív téged, hogy térj vissza abba a környezetbe, ahol születtél, mert ott sokkal hasznosabb leszel Isten számára, és nagy hasznot szerzel az emberek lelki üdvösségére. Íme, itt téged nagyon szeretnek az alázatosságodért, nagy szófogadásodért, az imádkozás szívbéli szeretetéért, azonban ez az Úr akarata. Eredj, gyermekem, orosz földre, mert az Úr hív téged az emberek megvilágosodása érdekében.

Nagyon nehéz volt a búcsú a Szent Hegytől, a testvérektől, viszont az egészségi állapota egyre rosszabb lett. Egyre nagyobb fájdalmak gyötörték a lábán lévő nyílt seb miatt, gennyes gyulladásnak indult. Ő viszont nem gyógyulásért imádkozott az Úrhoz, de még nagyobb sebekért és szenvedésért.

Visszatérése után Harkov városában gyógykezelték. Az 1922-ben, Szofia igumenya életrajzi leírásából tudjuk, mantiát viselővé nyírták, amikoris az Agafodor nevet kapta. Ezek után szerzetespappá szentelték. Miután visszatért szülő falujába, Jarisevába, elhatározta, hogy a mezőn, egy arra alkalmas és szép helyen, a falutól nyolc kilóméternyire, monostort épít.

Az apja méltatlankodott, és nem volt hajlandó semmiben sem segíteni fiát. Édesanyja viszont nagyon örült és imádkozott, szívében elrejtve örömét.

A monostor építéséhez építkezési anyagra és pénzre volt szükség. Agafodor atya ismét a hívő embereknél keresett segítséget. Most újra szembe találta magát mindenféle emberrel. Saját falujában nagyon kevés ember akadt, aki támogatta a bátyuska elgondolását. Ekkor lovas fogaton indult a távolabi falvakba, hogy gyűjtsön a templom építésére. És mint az lenni szokott, egyesek szívélyesen viszonyulnak a kéregetőhöz, és adakoznak, mások kinevették, elkergették.

De mint az Írás mondja: „Könnyebb dolga lesz az ítélet napján Szodomának és Gomorrának, mint azoknak az embereknek“.

III.

És így indult el Agafodor atya a távoli falvakba. Elérkezett egy Romanki nevű faluba, ahol akkor, de mind a mai napig az emberek nagyon jók és vallásosak. Itt a bátyuska nagyon sok pézt gyűjtött össze a templom építésére, valamint nagyon sok hasonlóan gondolkodó barátot szerzett. Legfőképp Efimij Melnik és istenfélő felesége, Dominika személyében. Itt ismerkedett meg Evdokiával, aki szintén járt a Szent Városban, Jeruzsálemben. Továbbá Prokopijjal, Irinával, Anisejjával és Szofronijjal.

Most, hogy barátokra talált, Agafodor atya gyakran látogatott el ebbe a faluba. És azok a találkozások, emlékezések a szent helyekre, valamint a forró imádság, olyan lángoló volt, hogy az imádkozók szívét egyesítette, és Istent dicsérve, már itt a földön megízlelhették a Mennyország édességét.

Isten segítségével felépült a templom. Megkezdődött benne a rendszeres Istentisztelet. A nép, tekintet nélkül arra, hogy milyen távoli ponton van a lakóhelyüktól a templom,ment, mert ott akart imádkozni, ahol Agafodor atya szolgált, hogy a bátyuska áldását fogadhassák, meghallgasság prédikációit, részesei legyenek az irgalomnak, amely az Úrtól szállt alá a szent igazra és a körülálló népre.

Agafodor atya bevezette azt a szokást, hogy a liturgia után a szegények ebédet kapjanak, velük együtt a jövevények, nincstelenek és a messziről jött emberek. Akiknek volt, azok adakoztak, a nincsteleneknek pedig a bátyuska maga osztotta szét amije volt, mert sohasem hagyott meg sokat az adományokból magának. Tudta, hogy a Mennyei Királynő nem fogja elhagyni őt és kárpótolja minden szükséges dologgal.

Amikor még az Áthosz Hegyén volt, megérezte, hogy a Mennyei Királynő gondoskodik, törődik vele. A bátyuska nagyon gyakran, kitörő örömmel szokott zsoltárokban énekelni Áthosz szent Hegyéről. Ő maga énekelt, és bennünket, ottlévőket arra bíztatott és kért – „Énekeljetek!“.

Áthosz Hegye, szent hegy, Ismeretlen számomra gyönyörűséged, És a te földi paradicsomod, És a mélyben morajló vizeké!

Könnyedség költözött az ember szívébe, szabadság és öröm ettől az énektől, akik ha nem is ismerték Áthosz, a földi paradicsom szépségeit. Ilyen volt a bátyuska visszaemlékezése Áthoszra. Hiszen ő ott élt néhány évig, a Szentlélek jóadományai nyugodtak rajta, és betakarta őt a Mennyei Királynő szent omoforjával.

A nép minden irányból özönlött hozzá, és a templom, melyben szolgált, mindig tele volt, amiért a helyi papok neheztelni kezdtek Agafodor atyára.

Az emberi nem gonosz és irigy Ellensége, üldöztetést indított a szent hajlék ellen, és elkezdődött a hívek szorongattatása.

IV.

Az ország vezetőinek rendelete alapján elhurcolták és börtönbe zárták Tichon pátriárkát és vele együtt másik 15 püspököt. A külterületeken pedig megkezdődött a papok, szerzetesek és egyes hívek elhurcolása. A monostorokat, templomokat elkezdték lerombolni. Bezáratták Agafodor atya saját kezűleg épített templomát is.

Később teljesen lerombolták, viszont az alapjai mind a mai napig láthatóak. Sajnos, monostort alapítania nem sikerült. A bátyuska szándéka meghiúsult. Ezekben az időkben a a bátyuska szülei házába költözött vissza. Szerencsétlenségére a házukkal szemközt volt a községháza. Így a bátyuska minden lépése szem előtt volt: ki látogatja meg, mikor hová megy. Gyakran lett behívatva, ahol fenyegeték, gúnyolták.

Ekkor elhatározta, hogy egy kicsit távolabb a kert hátsó részében csinál magának egy barlangtemplomot. Föléje pedig egy kis cellát épített. Itt, távol az emberektől, buzgón imádkozott. Egyedül volt Istennel, böjtölt, virrasztott és imádkozott.

Azonban nem sokáig élhetett ilyen módon. Kimondhatatlan üldöztetés kezdődött a Krisztus-hívők ellen. Tömeges elhurcolások, repressziók következtek. Ebben az időben – 3O-as évek -, elhurcolták és börtönbe zárták a bátyuskát is, a barátja viszont külföldre szökött. Abban az időben a Dnyeszter folyó alkotta a határvonalat. Moldován és Románián át Bulgáriába akart eljutni, majd Görögországon át Áthosz Hegyére. Az első őrségen sikerült átjutnia, bement a vízbe és csendesen úszni kezdett. Sajnos, a szél nagy hullámokat keltett és vissza, a felső part felé sodorta. Harcolt a hullámokkal, minden erejét összeszedve, hogy elérje Moldova partjait, de nem sikerült. Ereje fogytán Istenre bízta magát, hagyta, hogy sodorják a hullámok. És a hullámok a felső partra vetették őt, ahol a határőrök elfogták és átadták a hatóságnak, ahol meghozták az ítéletet: agyonlőni.

Így halt meg egy ártatlan szerzetesjelölt, aki ugyanolyan buzgó imádkozó ember volt, mint barátja, Agafodor atya.

Agafodor bátyuska nem sok időt töltött a börtönben. A lábán lévő seb nem hagyott neki békét. Orvoshoz küldték. Így ismét Harkovba került. A professzor, aki a bátyuska fájós lábát vizsgálta, Istentől megáldott okos ember volt. A bátyuska személyében tevékeny és igaz embert ismert meg. Összehívta az orvosokat és azt mondta: „Nézzétek ezt az arcot, angyali gyönyörűség világoskodik benne“.

A professzor ajánlására és közbenjárására, Agafodor atyát felmentették a börtöntől, és visszatért falujába.

A bátyuska nem egyszer hangoztatta, hogy a fájós lába mentette meg az életét.

V

A bátyuska nyugalmát sajnos nem csak a betegség és a bolsevik hatalom zavarta. Sokan az emberek közül is sértegették, gyanúsítgatták. Megtörtént, hogy amikor fiatal lányok jöttek hozzá, hogy szent imáit és áldását kérjék, voltak akik azt mondták: „A szerzetes azért nem nősült meg, hogy fiatal lányok járjanak hozzá”. Így vétkeztek a falubeliek, hitetlenek, és más oktalan emberek az igaz ellen.

A távolabbi falvakból azonban jöttek az emberek liturgiára és gyónni a bátyuskához. Minden jószándékra áldását kérték. Isten ügyében nagy fáradozónak és szentnek tartották.

Egyik alkalommal, az Istenszülő Bevezetése ünnepén, Bernasovki és Halajkovce faluból is jöttek emberek. Az Istentisztelet nagyon későn ért véget, így ezek az emberek kénytelenek voltak itt tölteni az éjszakát. A bátyuska meghívta őket magához. Ezek az emberek látták, hogy a helybéliek milyen méltatlan módom viszonyulnak a bátyuska szolgálatkészségéhez,és hogy előttük semmilyen tekintélye sem volt. Ekkor a két falu hívei megkérték a bátyuskát, hogy menjen hozzájuk, legyen az ő papjuk.

A két falu közül a bátyuskát jobban érdekelte Halajkovce, melynek közepén egy hegy áll, amit egyszerűen csak monostornak neveznek.

A hívek elbeszéléséből megtudta a bátyuska, hogy ez a falu egy mély völgyteknőben fekszik, és a falu közepén, a keleti oldalát tekintve, egy 400 méter magas hegy van. Olyan ez, minha a hegy két részre osztaná a falut. A hagyomány azt tartja, hogy valamikor ezen a hegyen egy monostor állt, amit a törökök leromboltak és az ott élő szerzeteseket kiirtották.

A nép között az a szájhagyomány járja, hogy a monostor az emberekkel együtt süllyedt a föld alá. Az idő múltán ezen a hegyen temetőt létesítettek. Azonban ezt a helyet mind a mai napig „monostornak“ nevezik.

A helyi lakosok nagy csodák szemtanúi voltak, melyek ezen a szent hegyen történtek. Egyik nagy ünnep alkalmával harangszó hallatszott a hegyről, mások pedig csodálatos, mennyei énekszót hallottak. Megint mások nagy népsokaságot láttak, kezükben gyertyákkal, akik meghatóan énekeltek.

Egyik alkalommal, még a forradalom előtti időkben, a kijevi metropolita a történelmi iratokban rátalált eme szent hegy leírására. Felkeltette érdeklődését a hely, majd egyszer ellátogatott oda. Nagyon megtetszett neki, és meggyőződött róla, hogy szent ez a hegy.

Ezek után a metropolita néhány szerzetesnővérrel együtt visszatért oda. Megáldotta a helyet a szent hegyen és elhatározta, hogy újraéleszti itt a monostort. A nővérek számára egy ideiglenes kis házat építettek, hogy legyen hol lakniuk. Ez a kis házacska mind a mai napig fennmaradt.

VI

Sajnos ezek után nagyon kegyetlen időszak következett. A szentélyek építése helyett azok rombolásának időszaka jött el. mind az egyház, úgy a hívek ellen szörnyűséges üldöztetés indult.

A Krisztus-hit érdekében ide lett küldve Szofia nővér, aki egy ideig vezette att letelepedett nővéreket. A többi nővér ezekben az években a kis házacskában szorongott teljes alázattal, türelemmel. Ezekben az időkben történt, hogy Szofia nővér megvakult, és helyette az irányítást egy hívő asszony vette át.

Miután erről értesült a bátyuska, forró vágyat érzett lelkében, hogy ezen a hegyen szolgálhasson, amenniyben őt ott elfogadják. Az asszonyok csodálkoztak, és nem akarták elhinni a bátyuska szavait, és azt feleték neki: „Hogyan is tudná otthagyni azt a gyönyörű házi templomát?“ Erre Agafodor atya azt válaszolta: „Én mindezt elviszem magammal“. – Agafodor atyának sok szép ikonja volt, melyeket Áthoszról hozott és cellájában ezekből Isten irgalmának jóillata áradt.

Mindig Isten akaratára hagyatkozva, ebben az esetben is Agafodor bátyuska buzgón imádkozott a Mennyei Királynőhöz, hogy mutassa meg neki azt a helyet, hová menjen szolgálni. Sorsot vetett, és ennek alapján Halajkovce faluba kellett, hogy menjen.

A halajkovcei emberek, miután hazamentek Agafodor atya templomából, ahol az Istenszülő Bevezetésének ünnepére gyűltek össze, elbeszélték mindenkinek, hogy Agafodor atya el szeretne látogatni a „monostor“ hegyre.

A falu nagyon jó és hívő emberei nagy örömmel fogadták a bátyuska érkezésének hírét. Szent Borbála ünnepe előtt a brigadíros elküldte elküldte fiát, hogy hozza el Agafodor bátyuskát. Még meg sem virradt, és a bátyuska már meg is érkezett.

Azon a helyen, ahol a hagyomány szerint egykor a monostor állt, egy nagy mélyedés van. Az emberek ezt a gödröt megtisztították, kitakarították és az egészet beborították házi szőttesekkel. Körbe rakták ikonokkal és oda állítottak egy asztalt. A bátyuska ezen az asztlon szétterítette az antimenziont (a liturgia végzéséhez szolgálló, sírbatételt ábrázoló, valamint valamely szenknek az ereklyerészét tartalmazó kis terítő), és megkezdődött az Istentisztelet. Az időjárás csodálatos volt. Meleg és napos idő volt. Hatalmas tömeg gyűlt össze a hegyen. Sokan gyóntak, áldoztak. Az Istentisztelet befejezése után a bátyuska tanító beszédet mondott, megáldotta népet, amely teljesítette a bátyuska kívánságát, hogy ezen a szent heyen lakjon, és azt mondta nekik: „Engem a két ingyenorvos, Kozma és Damján hívott meg hozzátok, akiket egy látomásban láttam. Mélységes hálámat fejezem ki nektek, testvéreim, hogy teljesítettétek kérésemet. És most, ha ti is úgy akarjátok, itt maradhatok veletek végleg, egész halálomig, ezen a szent hegyen“.

VII

Az emberek örömükben azt kiátották: „Akarjuk, bátyuska, akarjuk, hogy végleg itt maradjon nálunk”. Ekkor a bátyuska azt mondta: „Építsetek nekem egy kis cellát, hogy legyen hollaknom, vállasszatok egy jóravaló és erős gondnokot, mert szükségem van ápolóra, mivel koldús vagyok és hordozni kell engem“. Ez jövendőmondás volt. A bátyuska még kétszer szolgált ezen a helyen, Szent Száva és Szent Miklós ünnepén, majd visszatért falujába.

A szegény szerzetesnővérek folytatták életüket a kis cellájukban. A helyi lakosok minden segítséget megadtak ezek az imádkozó nővéreknek. Mindenki csodálkozására a helyi hatalom nem háborgatta őket. Úgy gondolták, hogy ezek a beteg és öreg nővérek, elszakadva otthonuktól, úgyis a kimerültség határán vannak.

Amikor a bátyuska a hegyre költözött, elhatározták a monostor építését. Ehhez sok pénzre volt szükség. Egyik alkalommal egy Anna nevű lány, aki ismerve a bátyuska jövőbe látását, eljött, hogy apja után érdeklődjön, aki még a háború előtt kivándorolt Kanadába, és mivel már hosszú ideje semmilyen hírt nem kapott róla, halottnak hitte. A bátyuska azt mondta Annának: „Él a te apád, és segíteni fog nekem a monostor építésében“. Nem sokkal a második világháború befejezése után, Anna levelet kapott apjától, majd ezt követően egy nagyobb összeget utalt át neki. A posta viszont csak egy részét fizette ki Annának, a többit az állami kasszába utalták át. Azonban Anna tudván, hogy mennyi pénzt kapott, úgy határozott, hogy csak a kifizetett összeget tartja meg, a többit a templom építésére ajánlja Halajkovceban. Ebbe az állami hatalom kénytelen volt beleegyezni.

Így teljesedett be a bátyuska próféciája. Anna apja segített a templom építésében.

Mind a közeli, úgy a távolabb eső falvakból nagyon sok ember jött a bátyuskához. Fiatal lányok is érkeztek, akik miután lemondtak a világi életről, a bátyuska a szerzetesi életre nevelt. Abban az időben még élt néhány nővér a régiek közül. A fiatalok ahányan elfértek, együtt laktak az oregekkel, mások számára a bátyuska a faluben keresett lakást a híveknél, lenn a faluban.

A bátyuska tervei között szerepelt az elgondolás, hogy a nővérek számára házat épít, ahol mindenkinek lenne saját cellája, közös ebédlő és konyha. Sajnos, ez nem valósulhatott meg.

Dimitrij, a mélyen vallásos és okos ember volt a bátyuska gondozója. Szinte a jobbkeze volt. Egyik alkalommal egy deszkára volt szüksége a háztartásban, és a bátyuska engedélye nélkül elvitte azt – vagyis ellopta.

Éjjel álmot látott, melyben egy mély sír fölött az a deszka volt keresztül téve, melyet elvitt a monostori építkezésről. Átt kellett kelnie ezen a deszkán, de a deszka nagyon ingott, hajlodozott, ezért sehogyan sem tudott átmenni rajta.

Félelmében felébredt és mikor megvirradt, vissza vitte a deszkát a bátyuskához.

-Bátyuska, vétkeztem, elloptam a monsotorból egy deszkát, – és elbeszélte, hogy mit álmodott.
A bátyuska természetét tekintve nagyom szivélyes és jó ember volt. Sohasem haragudott, ezért kedvesen ezt mondta a gondnoknak: „Igen, az őrangyalod nem tudott téged átvinni a deszkán, azért, mert vétkeztél“.

Dimitrij bocsánatot kért a bátyuskától, aki megbocsátott neki és megáldotta, aztán tiszta lélekkel munkához látott.

VIII

Mint a testben élő angyal, olyan volt a bátyuska. Tiszta, mint a hajnali fuvallat. Közelében lehetetlen volt vétkezni, mert imái következtében az ember megvilágosodott, és mint tükörben, úgy látta saját bűneit, és azonnal bűnbánatot tartott.

Egyik szerzetes azt mondta lelki atyjának: „Atyám, ismerek olyan embert, aki testi szemeivel látja az Angyalokat”. A sztarec azt válaszolta: ’Sokkal több van olyan ember, aki látja saját bűneit”.

Agafodor bátyuska cellájában Eufrozina nővér volt a szolgállattevő, akivel a szent hegyen találkozott. Két éves korától a monostor közelében élt, mivel teljesen árva volt, és a nővérek nevelték. Amikor a Kijevi Metropolita Szofia nővért és másokat a Halajkovce szent hegyére hozott, magukkalhozták Eufrozinát is.

Az Istentől megáldott eszes és munkaszerető öreg Eufrozina nővér az egész szent hegyet megtisztította a gaztól és elhordta a felesleges követ, ahová majd az emberek akácost telepítettek. Nagyon köves itt a térség, és más fa csak nagyon nehezen tud megélni ezen a helyen. Egész nap fáradozott és imádkozott. Az őt körülvevő emberek csodálták türelmét és munkaszeretetét. Amikor kérdezték, mindig röviden válaszolt: „Nem egyedül dolgozom, Szent Miklós segít nekem, Akathisztost imádkozok tiszteletére“. „Mikor olvasod azt te, anyánk?“ – kérdezték az emberek. „Amikor dolgozom, akkor imádkozom is. Miklós Atya mindig segít nekem, ezért én mindent el tudok végezni.“

Eufrozina anya nem volt nagyon írástudó. Kívülről tudott néhány Akathisztoszt. Tekintet nélkül idős korára és gyenge egészségére,mindig érkezett mindenben rendet tatani. Jövőbelátás adományával is rendelkezett, viszont mélységes alázatossága következtében ezt mindig igyekezett elrejteni az emberek elől.

Lángraa lobbant a szikra, és eme tűz melegsége melengette és megvilágosította a több száz kilóméterekre élő embereket is. Vinnicán túlról, Kijev közeléből is érkeztek emberek a bátyuskához úgy, mint a szomjas ember inni siet a forráshos. Sokan nyertek itt gyógyulást, és a bánkódók vígaszra ésútbaigazításra találtak, a békétlenek pedig békességre.

Hamarosan elérkezett az idő, amikor a hadsereg felszabadította Ukrajnát a német megszállás alól. Gyűjtés kezdődött az éhező vidékek megsegítésére. Az itt élő emberek, noha maguk sem bővelkedtek, jöttek, és hozták, amit tudtak, lassan gyűjtögetve az éhezők számára.

Ukrajnaszerte, a nyugati részt kivéve, 1946 nyara nagyon aszájos volt. Ennek következtében 1947-ben óriási éhinség volt az egész országban. A bátyuska, ahogyan csak tudott, segített a szükséget szenvedőkön. A templomi imádság szünet nélkül folyt, amely olyan szívélyes volt, hogy aki jelen volt a templomban, más emberként – megtisztulva és megvilágosodva távozott. A bátyuska hangulatától az ember újjá született. Ennek következtében a környező falvak többségében, így Halajkovceban is, találkozhatott az ember a valóságos, szívélyes, egyszerű hittel, a mélységes imádságos lelkülettel, és igazi keresztény élettel.

IX

Ez az nép, mely az őt tápláló földet dolgozza, most érdes kezeit az égre emeli, Isten áldását kérve munkájára.

Örvendezik a lélek ezen emberek láttán, hogy, mennyi jószándékkal építették a templomaikat, milyen készségesen és örömmel vitték a kis fillérjeiket az Isten házának ékesítésére, az ikonok megvásárlására, és hogy milyen áhítattal gyújtották meg ezek előtt a viaszgyertyát. Örvend a lélek eme egyszerűnép láttán, mely Isten elé terjeszti imáit, elviselve mindazt, amit a szörnyűséges üldöztetés hozott az Orthodox hitre, a Szent Apostoli Egyházra. Mindazonáltal keményen megtartva és megingathatatlanul a sziklára alapozott Krisztus-hitet.

Egyik alkalommal egy egész delegágió jött a bátyuskához – rokonok, falubeliek, kérvén, hogy menjen vissza hozzájuk, szolgáljon az otthoni templomban. A bátyuska viszont teljes lelkével ragaszkodott a szent hegyhez. Itt értették és tisztelték őt az emberek, itt imái csodákra voltak képesek, odahaza pedig csak el nem ismert „próféta volt a saját hazájában“. És mind a mai napig, ha valaki még felemlíti őt, csak „szerzetesnek” nevezi, sohasem a nevén.

Az ellenség azonban keresi a lehetőséget. Halajkovceban is akadtak olyanok, akik el akarták űzni a bátyuskát. Próbáltak találni valamit, amivel megvádolhatják. Egyszer a választások napján, minden öreghez és beteghez elvitték az urnát, hogy odahaza választhassanak, de a bátyuskához nem vittek semmit. Abban reménykedtek, hogyha a bátyuska nem járul az urnához, lesz kellő okuk rá, hogy megvádolják, mint a szovjet hatalom ellenségét.

A bátyuska átlátva az ellenség cselszövésén, össze szedte erejét, bekötözte lábán a sebet, és elment a szavazóhelységbe. Az alkoholtól már jócskán felbátorodott zenészek suttogni kezdtek – jön a szerzetes. Hogy megalázzák és nevetség tárgyává tegyék a bátyuskát, ünnepi indulóra zendítettek. Általában akkor szoktak ilyet játszani, amikor a hatalom valamely magasrangú képviselője érkezett a faluba, de most a szerzetesnek zenéltek.

Alázatosan, meghajlással fordult az emberek felé, a muzsikusoknak pedig azt mondta: „Játszatok csak, játszatok, hisz agglegény vagyok, nekem még nem húzták sosem”. A megszégyenült muzsikusok szét széledtek, a hívő emberek pedig örvendeztek a bátyuskájuk bölcsessége felett.

A templomi szolgálat alatt sok megszállott beteget hoztak hozzá, akik közül sokan, a bátyuska imái következtében egyszeriben meggyógyultak. Mások sokat szenvedtek, kiáltoztak a maguk módján, fenyegették a bátyuskát, viszont ő a kereszttel és az imával győzött az ellenség felett.

X

Egyik alkalommal a Sznitkova faluból származó Olga, nyugodtan viselkedett az Istentisztelet alatt. Az Evangélium olvasásakor és a Kerub-ének alatt viszont földre roggyant, rángatózott és kiabált. Más alkalommal a vecsrnye után, amikor a bátyuska áldást osztott,és az emberek a keresztett mentek csókolni, Olga félre hűzódott és elbujt a klirosz ( énekesek számára létesített hely) mögé. A báyuska odament hozzá a kereszttel, keresztet vetett rá. Ekkor Olga rettenesen nagyot kiáltott – éget. „Te már beszélsz?” – kérdezte a bátyuska.

-Igen, én már beszélek, amikor még kicsi voltam, nem beszéltem, de most két és fél éves vagyok, tudok beszélni.
-És hogy hívnak téged?
-Jankilnak.
-És hogyan költöztél Olgába?

Ekkor elkezdte magyarázni: „Olga a kolhozban dolgozott, ahol rettenetesen káromkodott, rendetlenül viselkedett. A saját anyját is, Tatyjanát, mindig káromolta. Egyik alkalommal dühében azt mondta anyjának: „Mit ugatsz rám!” Nagyon fájt ez az anyának, hogy lányától ilyeneket hall, és fájdalmában megátkozta a lányt: „Ugassál te, életed végéig!” ekkor történt, hogy beköltöztem Olgába, és élete végéig ott is maradok.

A bátyuska erre azt válaszolta: „nekem az Istentől kapott hatalmam van a megbocsátásra és feloldozásra minden megtérő bűnös számára. Tatyjana bűnbánatot tartott, és az Úr megbocsátotta bűneit, és te viszont, gonosz szellem, menj ki Olgából”.

Erre a gonosz bizonytalanul kiabálni kezdett: Nem megyek, követ törni nem megyek, ott engem az Úr elpusztít. Engedj utamra.”

-Te angyal voltál, – mondja a bátyuska. Menj Istenhez és kérj tőle bocsánatot, kérd meg, hogy fogadjon vissza téged, és újra angyal leszel.

Olga nagyon sóhajtott és a gonosz lélek egy időre békén hagyta.

Amikor Olga normális állaptba került, hatalmas sírásba kezdett. A bátyuskához lépett, megcsókolta a keresztet és töredelmesen kérte a bátyuskát, hogy segítsen neki megszabadulnia a gonosztól.

A közelben álló anyja, Tatyjana arcát beborította a könnyzápor, és egy szót sem tudott szólni. Ez az este ezzel befejejződött. Reggel aztán Olga ismét bement a templomba, térdre ereszkedett és nagyon sírt. Annyira, hogy könnyei a padlóra hullottak. Azonban Olga nemsokára felemelkedett, odaszaladt az oltárhoz és kiabálni kezdett a bátyuskának: „Te csak ne nagyon küldj engem Istenhez! Egész éjszaka repültem hozzá, és három órán át könyörögtem Neki, de az Isten azt válaszolta nekem – távozz tőlem, te örökre el vagy átkozva”. A bátyuska megparancsolta, hogy hallgasson, és Olga kimnet az udvarra. Az udvaron az emberekhez fordult és azt mondta, hogy enni akar, mert éhes, mint egy ló.

Egyik asszonyál volt némi sütemény, keresztet vetett rá és oda adta Olgának. Azonban Olga földhöz vágta mondván: „Mindenki ezzel a kereszttel éget engem. Megyek, megfürdök.” A monostorral szembeni hegyen tehenek legelésztek. Mikor ezt Olga meglátta, azt mondta: „Most majd meglátjátok, mit teszek ott én”.

Rövid időre a gonosz békén hagyta Olgát. Úgy tűnt, hogy megpihenhet a kínzásoktól. Ekkor a tehenek megvadultak, és hatalmas ugrándozásba kezdtek, legázolva az emberek közelben lévő ültetvényeit. Rohantak a pásztorok az állatok után, fogalmuk sem volt, mi történt velük. Az állatok a szakadékba zuhantak. Ekkor Olga hallatlan nevetésbe tört ki: „Láttátok, mit tettem az állatokkal? A pásztorok rohantak, káromkodtak, átkozták az állatokat, én meg csak örültem és nevettem, hogy mennyi rengeteg bűnt gyűjtöttek össze”.

Olga, amikor eszénél volt, mivel csak részben sikerült kiűzni belőle a gonoszt, nagyon sajnálkozott, hogy nem mindig sikerül teljességgel megszabadítani a gonosztól megszállott embereket szenvedéseiktől. A távolabb álló asszyonyok arról beszélgettek, hogy Olgának jó lenne elmenni a körzeti espereshez. A gonosz megértve, hogy miről beszélnek. Olga hozzájuk lépett és kiabálni kezdett.

-„Az esperestől nem félek. Péter böjtjében megivott egy csésze tejet és aztán ki akart engem űzni. Kiütésekkel hintettem be az egész testét annyira, hogy teljesen fekete lett”.

XI

Ilyen, és ehhez hasonó eset nem volt ritka a szent hegyen. Sajnos, a bátyuska ellen a gonosz nem csupán ilyen formán harcolt. Az állami hatalom alattomossága mellett még az egyházi is támadta. A környező falvak papjai irigységből aláírásokat gyűjtöttek annak érdekében, hogy a monostort zárják be. A papok közül csak egyetlen egy akadt, aki nem írta alá ezt a hamis vádaskodásokat tartalmazó dokumentumot. Ő volt az egyedül, aki nagyra tartotta a bátyuskát. Nem irigyelte eredményeit, sőt, örült, hogy ebben a szomorú korszakban egy ilyen hatalmas világító jelent meg a környéken. Élete végéig hálásvolt a bátyuskának, mert sok jó útbaigazítást kapott tőle.

A bátyuska áldását adta Georgij atyára, hogy amikor majd elkozeleg a végső nap, ő legyen az, aki eltemeti.

A hamis vádakat tartalmazó iratot elküldték a Moszkvai Patriarkának, melyben az állt, hogy Agafodor szerzetespap megtéveszti az embereket, varázslással foglakozik, és minden irányból jönnek hozzá az emberek, és rengeteg javat és pézt halmozott fel.

Össze szedte a bátyuska az iratokat, melyek igazolták, hogy mennyit adományozott a gyermekotthonnak, korházaknak, a hadseregnek, mennyit osztott szét az árvák között. Ezeket az iratokat Dimitrijjel magukhoz vették, és elmentek Moszkvába a Patriarkához. A patriarkát körülvevő személyek lehorhanták a bátyuskát:

-Kicsoda vagy te ott, hogy ördögöget kergetsz?

-Ti egyházi személyek vagytok, tudjátok jól, hogy kitől fél és retteg az ördög, – röviden csak ennyit felelt a bátyuska. -A gyöngeségben mutatkozik meg a gonosz elleni erő.

A patriarka figyelmesen meghallgatta a bátyuskát, és megígérte, hogy közben fog járni a monostor ismételt megnyitása érdekében. Viszont abban a nehéz időben a patriarkai hatalom nagyon keveset jelentett.

Végülis úgy esett, hogy a bátyuska mindössze három és fél évet szolgált. A templomot bezárták. Mindig mondogatta: -Igyekezzetek a Kehelyhez, mert az idő csak hajszálon függ.

Megkezdték a templom berendezésének széthurcolását. Eljött egyik pap, leszedte a falakról az ikonokat és szára rakva, elvitte saját templomlomába. Miután mindent széthordtak, megkezdődött a templom lerombolása.

Könnyek között mondta a bátyuska: -Ők ezt lerombolják, de lelki szemeim előtt látom a tempom kupoláit (akkor még nem voltak befejezve a kopolák).

Lerombolták az egészet az utolsó kőig, csak a harangtorony egy része maradt meg. -Lám, visznek mindent. – de mi hozunk még ilyen köveket, mint a kártya olyanokat, és lavrát építünk.

Elképzelhető, hogy drága pásztorunk prófétai szavai beteljesednek, és egykor ezen a szent hegyen lavra fog állni.

Adja Isten!

A kupolák, melyeket a bátyuska lelki szemei láttak, már az új templomon ékeskednek.

XII

A helyi hatóságok nem hagyták békén a bátyuskát. Hamarosan parancsba kapta, hogy senkit sem fogadhat a látogatók közül. Sem falubelieket, sem más falvakból érkezőket. Hogy ezt betartsa, őrséget is állítottak.

Egy idő múltán delegáció érkezett az egyházi ügyek meghatalmazottjával az élén. Velük volt a községi bizottság és a kolhoz elnök, valamint az agronómus, és most megparancsolták, hogy költözzön ki a házból, mert véleményük szerint, törvénytelenül telepedett le ezen a hegyen úgy, mint maga Halajkovce faluban is.

A bátyuska kegyelmet kért, mondván, hogy nincs hol laknia, hogy öreg, beteg, és hogy engedjék meg neki, hogy itt élhessen haláláig.

A felháborodott istentelen emberek azonban egy kenyeret adtak a kezébe, és erőszakkal kitoloncolták a házból. A bátyuska vissza bement a házba, letette az asztalra a kenyeret, kezébe vette a keresztet és kiment.

Kislányával élt a faluban egy Uljana nevű özvegy, aki két nővérnek is adott helyet. Itt élhetett a bátyuska egy ideig. Egy napon aztán a bátyuska felöltözött és azt mondta:

-Uljana, én kimegyek, mert vendégek jönnek hozzánk.

Rövid időmúltán delegáció érkezett a községi bizottságtól feljelentés nyomán, hogy törvénytelenül itt rejtőzködik a szerzetes. Kutattak, de mivel senkit sem találtak, ezért elmentek. Erre az időre a bátyuska a kertben egy körtefa mögött húzódott meg, és mégsem vették észre. Így mentette meg az Úr az igazat.

Később az emberek kikönyörögték a községi bizottságon, hogy a bátyuska egy elárvult kis házban lakhasson a hegy alatt.

A hegyen történt, amikor a bátyuska ott lakott a nővérekkel:

Asszonyok jöttek és adományt hoztak. Útközben a gonosz azt suttogta nekik, hogy sok az, amit visznek. Ezért az asszonyok néhány gyönyörű tojást eldugtak az erdőben, hogy majd visszafele hazaviszik. Felmentek az asszonyok a hegyre, beszélgettek a nővérekkel, a bátyuskával, oda adták az adományt, majd áldást kértek az útra. A bátyuska megáldotta őket és azt mondta:

-Nézzétek, el ne felejtsétek az erdőben a tojásokat, mert nagyon szépek, jól el lehet őket adni a piacon, vagy jó lesz a kotlós alá is – az asszonyok összezavarodtak, elkezdtek sírni és bocsánatért könyörögtek.

Amikor arra a helyre érkeztek, ahol eldugták a tojást, szétkaparták a gazt és látták, hogy a tojásokon kígyók hemzsegnek. Félelmükben elfutottak.

XIII

Pocsajevi Amroszij sztarec elbeszélése :

Amikor a hitetlen hatalom bezáratta barszki monostort, ahol Amroszij volt az igumen, a szerzetesek, ki hova tudott, szétszéledtek. Mélységes fájdalmában és bánatában Amroszij a bátyuskához fordult tanácsért, hogy mihez is kezdjen. A bátyuska ebben az időben el volt zárva a külvilágtól.

Amroszij fogadására Eufrozinia nővér ment ki, aki átadott neki három darab kétszersültet és azt mondta: „A bátyuska áldását adja, hogy Pocsajevbe menjen”.

Általában, az ilyen esetekben a bátyuska mindig proszforát szokott adni a hozzá érkezőknek, ezért Amroszij sehogyan sem értette, hogy neki miért száraz kenyeret adott. Csak később értette meg ennek jelentését, amikor a Krisztus-hitért háromszor volt börtönbe zárva.

Amroszij atya mind a mai napig a Pocsajevi Lavrában szolgál, és sokat fáradozik az emberek lelki üdvössége érdekében.

Magyar Vaszilij, Halajkovce egykori lakosának elbeszélése:

Amikor a Feketetengeri flottánál szolgált, történt, hogy hajótörést szenvedtek. A tengerészek a nyílt tengerbe zuhantak, közöttük Vaszilij is. Semmilyen remény sem mutatkozott a megmentésükre.

Amikor elmúlt a vihar, a mentő alakulatok kimentették a még csodával határos módon életben lévő Vaszilijt.

Vaszilij anyja sokat járt a szent hegyre a bátyuskához, adományokat hozott, és kérte a bátyuskát, hogy imádkozzon fiáért. A történtek után Vaszilij leszerelték, mint alkalmatlant a további szolgálatra. Hazatért, de az orvosi kezelések eredménytelennek bizonyultak. Semmit sem tudtak tenni egészségi állapotának javulásáért. Az anyja vele együtt szenvedett, látván fia lassú elmúlását.

Kérlelni kezdte fiát, hogy menjen el Agafodor bátyuskához, de a fiú hallani sem akart róla, mert nem hitt abban, hogy a sztarec valamit is segíthetne rajta. Amikor azonban teljesen legyengült, mégis elment a szent hegyre.

Nagyon értelmesen elbeszélgettek, és a bátyuska meghagyta neki, hogy milyen napokon kell majd eljárnia hozzá, hogy imádkozzon felette. Nem sok idő elteltével Vaszilij gyógyulni kezdett. Majd amikor teljesen megerősödött, elment, munkába állt, megnősült, belépett a pártba, és teljesen megfeledkezett arról, hogy a bátyuska meghagyta neki, hogy imádkozzon és ne feledkezzen meg Istenről.

Az élet hullámai és a villág hiábavalósága teljesen beborították Vaszilijt. Sok év telt már el, amikor egyik alkalommal Vaszilij lánya a szomszéd kútjához ment vizért és megtörtént, hogy a lány beesett a kútba. Félelmében és kétségbeesésében Vaszilij arra gondolt, hogy mindez Isten fenyítése azért, mert megfeledkezett róla. A lányt azonban csodával határos módon egy karcolás nélkül kimentették a kútból.

Ekkor Vaszilij elment a szent hegyre, mélységes megrendüléssel és buzgó imádsággal borult a bátyuska sírhalmára. Zokogott, és kérte Isten bocsánatát.

Vaszilij azóta elköltözött a faluból, de gyakran tér vissza a bátyuska sírjához, megőrizve szívében, mint nagy jelentőségű szent helyet, a Bátyuskát meg mint Isten nagy szentjét.

XIV

Egyik asszony arra kérte a bátyuskát, hogy imádkozzon beteg fiáért. A bátyuska azt felelte, hogy jobban lesz a fia, de amikor a frontra kerül, nagyon nehéz lesz a helyzete. Egy kis szentelmény darabkát adott az asszonynak, és megparancsolta, hogy ezt a fia mindig tartsa magánál, és imádkozzon. A fiú, miután a frontra került, még másik 12 társával együtt a németek fogságába esett. Egy hatalmas szakadék felett elhatározták a németek, hogy agyonlönek mindenkit, és a holttesteket a mélybe dobják. A fiú egész idő alatt imádkozott és gondolatban kérte a bátyuskát, hogy ő is imádkozzon érte.

Eszébe jutott, hogy van nála egy darabka szentelmény, és erősen hitte, hogy ez majd megmenti őt. Az jutott eszébe, hogy nem várja meg a sortüzet, de előbb leveti magát a mélybe. Ennek köszönhetően életben maradt. Sokáig nem lehetett róla tudni semmit, ezért az anyja halottnak hitte. Ismét kisírt szemekkel elment a bátyuskához. A bátyuska imádkozott és megvígasztalta az asszonyt mondván, hogy a fia hamarosan haza jön. Rövid idő múltán ez be is következett.

Elbeszélésem nem lenne teljes, ha elhallgatnám, hogy hogyan gyógyultam meg a bátyuska imái által még gyermekkorom idején. Mindez még 1946-ban történt. Egy erős megfázás után tehetetlenül feküdtem az ágyban. A háború utáni szétszórtságban, a nagy éhség, se gyógyszer, sem pedig elég orvos nem volt. Mindössze az Istenbe vetett remény és Agafodor bátyuska imái szolgáltak támaszul.

Az én drága, és mélyen vallásos anyám imalistát adott át a bátyuskának a beteg gyermek, Pelágia egészségéért. Így történt, hogy június 25-én (júl. 12), Tiszteletreméltó Nagy Onufrij napján elaludtam, és úgy éreztem, mitha erősen körbe fontak volna kötelekkel, ezért csak nagyon nehezen tudtam lélegezni. Ekkor hozzám lépet egy sztarec, akinek hosszú ősz szakálla és nagyon hosszú haja volt. A vállára vett és erősen rázni kezdett, minek következtében a kötelek lehullottak rólam.

Mindössze három szót szólt hozzám, de ezekből csak egyre emlékszem:

-Küzdelmet hozok rád.

Miután felébredten, nagy megkönnyebülést éreztem.
Próbáltam felkellni, és nem hittem saját magamnak, hogy szabadon járni tudok.

Ebben a pillanatban a szomszédok gyerekei jöttek hozzám, hogy meglátogassak és vígasztaljanak betegségemben. Azt mondták:

-Megyünk az erdőbe és majd hozunk neked epret.

Ekkor én felkelltemés velük együtt mentem az erdőbe, ahol felmásztam a fára, szedtem cseresznyét és haza vittem.

Elképzelhetik az otthoniak nagy örömét: Reggel, amikor elmentek hazulról, ott hagytak betegen, és este mikor haza jöttek, teljesen egészségesen találtak rám.

Hálát adtunk Istennek, és tudtuk, hogy mindez a bátyuska buzgó imái által történt. Majd amikor életemben először találkoztam a bátyuskával, patakzottak könnyeim, megszólalni sem tudtam.

A bátyuska azt kérdezte, hogy miért sírok oly nagyon, mire én azt válaszoltam:

-Bátyuska, én már magát láttam egyszer álmomban, pont olyannak, ahogyan most néz ki.

Könnyeim miatt csodás gyógyulásomról képtelen voltam beszélni, és azon kívül koromnál fogva szégyenlős is voltam.

XV

Te, kedves olvasóm, bocsáss meg, hogy csak ilyen keveset írok egy ilyen nagy igazról. Azt hiszem, mindenki, aki ismerte a bátyuskát és látogatta, nagyon sokat kapott tőle. Egyik betegségéből gyógyult ki, a másik haragosával békélt meg, megint mások lelki nyugalomra találtak általa.

A falubeliek mesélték:

Amikor vége lett a háborúnak, a községi bizottságról jöttek a bátyuskához, hogy megparancsolják, végezzen hálaadó szertartást és szólaltassák meg az összes harangot. Ezek után ünnepi összejövetelre hívták meg a bátyuskát, melyet a győzelem alkalmából rendeztek. Elrendelték, hogy a templomi prédikációban mondja el, hogy a háborút megnyertük, hála Sztálin okosságának és a kommunista pártnak.

Miután a bátyuska elvégezte a hálaadó szertartást, a háborúban elhunytakért végzett könyörgéseket, majd a prédikációjában ezt mondta:

-Drága testvéreim! Azt mondják nekünk, hogy kivártuk a békét. Dicsőség Istennek! Viszont béke nincs, és nem is lesz, csupán csak egy időre elcsitultak a fegyverek, mert béke csak akkor lesz, ha mindnyájan egyek leszünk, hogy mi közösen adjunk hálát és imádkozzunk Istenhez. Azért, hogy az Úr adjon nekünk erőt zúgolódás nélkül elviselni a háborúban elesetteink miatt érzett fájdalmunkat. Továbbá azért, hogy fogadja magához a harc mezején meggyilkoltakat, mint vértanúkat, akik hazájukért szenvedtek.

Eufrozina nővér halála után, amikor a bátyuska egyedül volt a házban, éjnek idején részegen feljött hozzá a helyi tanácselnök, és a kazimiri felcser, és erőszakosan betörték az ajtót.

Becsmérelni kezdték az öreg és beteg bátyuskát. Majd ütni, verni kezdték, rángatták szakállát, haját cibálták.

Ezt az esetet a bátyuska könnyek között így beszélte el nekünk:

Ütöttek, de nem éreztem fájdalmat. Imádkoztam értük, hogy az Úr világosítsa meg értelmüket és bocsásson meg nekik mindent. De még ennél is nagyobb bánatot akoztak nekem azzal, hogy italt hoztak magukkal. Kényszerítettek, hogy igyak velük, majd a vodka egy részét a szenteltvízbe öntötték, megszentségtelenítve ezzel a szentelményt.

Ezek után elhatározták, hogy összetörik az ikonokat. Épp csak közel léptek az „Áthosz Királynőjéhez”, és még csak a kezüket se érkezték felemelni, amikor az ikonon az üveg kereszt alakban olyan erős hanggal hasadt meg, mintha egy lövés dördült volna el. Ettől a hangtól nagyon megrémültek és gyorsan elmenekültek.

(Áthosz Királynője – részlet az eredeti ikonból)

XVI

A későbbiekben ezeket az embereket az Isten hatalmas fenyítésben részesítette. Mert nem voltak tekintettel arra, hogy a bátyuska mindannyiukért imádkozott, akit az Istennek Anyja vett oltalmába, megfedve a vétkeseket.

A bátyuska mindig és mindenben a tisztaság oszlopához, a Mennyei Királynőhöz folyamodott segítségért és vígaszért. Röviddel halála előtt a bátyuskát meglátogatta az Istenszülő.

Reggel Klaudia nővér és Tekla beléptek a cellába, hogy meglátogassák, kitakarítsanak, és megetessék az akkor már nagyon beteg bátyuskát. Ekkor már gyakran panaszkodott szívbetegségére és általános gyengeségére.

Mikor beléptek, a cellában semmi földihez nem hasonlítható illatot éreztek.

-Bátyuska! Tömjénezett valami nagyon erős illatú tömjénnel? -kérdezték a látogatók.

A bátyuska elmosolyodottés azt mondta:

-Vendégek jártak nálam.

-Kicsoda, bátyuska? Ki járt itt?

Nagyon jól tudták, hogy senki sem járhatott ott, mert az ajtó zárva volt, ők magug nyitották azt ki, és rajtuk kívül senki sem mehetett be a cellába.

-Elmondok nektek mindent, de halálomig senkinek sem beszélhettek róla.
Meglátogatott engem az Istenszülő 12 szűz kíséretében. Azt mondta nekem:

-Készülődj, galambom, hamarosan jösz hozzánk.

-Rövidesen itt hagylak titeket, kedves nővéreim, és a Mennyei Hazába költözök.

Kínzó fájdalmat és mélységes bánatot váltott ki lelki gyermekei szívében az ő drága bátyuskájuk halálhíre.
Ez 1962 január 13-án (jan. 26), reggel 6 órakor következett be. A Krisztus-hit hatalmas világítója kialudt.

A bűnbánat könnyei patakzottak a bátyuska sírjánál. Az imádság, szertartások, a felolvasás – (papi virrasztások alkalmával felolvassák a teljes négy Evangéliumot), – egyesített mindekit. Mindenkit, akik hasonlóan gondolkodott, és a bátyuska lelki gyermekei, összegyűlve a feledhetelen, drága pásztoruk sírjánál.

Tiszta és fényes lelke elszállt oda, hol nincs fájdalom, sem aggódás, sem sóhaj, hol a nap örökké világít, megvilágosítván az igazak arcát, ahol a legfőbb igazság honol, hol megnyugodhat minden gondtól és fájdalomtól.

-Menj békével, drága bátyuska, és amikor a Magasságbeli trónja elé lépsz, megízlelvén az igazi boldogságot, ne feledkezz meg rólunk, lelki gyermekeidről. Imádkozz értünk a Teremtő előtt úgy, olyan buzgón, mint azt itt a földon tetted. Ámin.

Ilyen imádságok szálltak a bátyuska sírjánál az ég felé. Rengeteg ember gyűlt össze aznap. Mindenki, aki ismerte a bátyuskát, el akart tőle búcsúzni. Imádkozni és bűnbocsánatért esdeni gyűltek össze az igaz sírjánál.

Az ötödik, vagy hatodik napon volt a temetés. Teste nyugodtságban feküdt, az enyészet legkisebb jele nélkül. És bizonyára így maradt volna továbbra is, még hosszú hónapokon át, ha más időket élünk akkor.


One Comment - “AGAFODOR BÁTYUSKA ÉLETE”

  1. tool Says:

    olvassa el az egesz blog, nagyon jo


Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s


%d blogger ezt kedveli: