2017/08/04 havi archívum

Uram, a te nevedről emlékezem éjjel

2017/08/04

Szárovi szent Szerafim ünnepe szent Mózes hajlékában

Az idén is egész éjjeli szolgálattal emlékeztünk meg Szárovi szent Szerafimról szent Mózes hajlékában. Az istentiszteletet a szent hajlék templomában kezdtük, ahonnét szent Szerafim ikonjával, amelyben el van helyezve egy ereklye-részecske, körmenetben vonultunk az emlék-kereszthez, ahol az Akatisztoszt énekeltük.

Visszatérve a templomba, lítiás nagyvecsernye következett, majd a betegekért, élőkért, holtakért könyörögtünk. Az áldozás előtti imák és a gyóntatás után következett a szent liturgia, amelynek végén megáldottuk a kolivát, majd asztalhoz ülve, hálát adtunk Istennek, hogy az idén is megünnepelhettük nagy szentünk emlékét.