július 2017 havi archívum

A szent hajlék ismét ünnepel

2017/07/30

Holnap – 2017.07.31-én – a szent hajlékban virrasztó istentiszteletet tartunk, Szárovi szent Szerafim ünnepe alkalmából. Az istentisztelet este 21.00 órakor kezdődik, amelyet szent Mózes templomában és az emlék keresztnél fogunk szolgálni. A liturgikus szövegek nagyrészt szlávul, részben magyarul állnak rendelkezésünkre.

Minden kedves Szerafim tisztelőt szeretettel várunk a közös éjszakai imádkozásra.

A Szent hajlék főünnepe – 2017

2017/07/29

Az idén immár tizedik alkalommal gyültünk össze a szent hajlékban, hogy megünnepeljük védőszentünk, szent Magyar Mózes ünnepét. Ismét elmondhatjuk, hogy nemzetközi csoport gyűlt össze, hiszen nem csak hazai, de magyarországi és romániai hívek jöttek el, hogy közösen ünnepeljünk.

Adja Isten, hogy még számos éven át találkozzunk ezen  helyen, olyan testvérihangulatban, amint az az idén is történt. Köszönettel tartozunk mindenkinek, aki munkájával, anyagi támogatásával is hozzá járult az ünnephez. Isten áldása kísérje úgy a segítőket, mint a zarádokokat.

 

 

Budapesti zarándokok szent Mózes hajlékában

2017/07/29

Budapesti zarándokok keresték fel szent Mózes hajlékát 2017. július 22-én. A Nagyboldogasszony székesegyház hívei elzarándokoltak szent Mózes hajlékába, ahol szent liturgiát szolgáltunk ebből az alkalomból. Magyar István atya budapesti és Krank József atya a miskolci egyházközség parókusai és segédletük szolgálatában.

Az agapé után a szárovi szent Szerafim tiszteletére állított kereszthez mentünk, ahol részletes beszámolót hallhattak a zarándokok a hely történetéről. A magyaországi zarándokokhoz csatlakoztak hazi, valamint francia és amerikai zarádokok is.

A szent kiturgián a budapesti kórus tagjai énekeltek, akiknek köszönetünket fejezzük ki. Reményeink szerint még többször találkozunk ezen a helyen, ahol összeköt bennünket közös szentünk, szent Mózes a hajlék védelmezője.

Jeles napok és ünnepek szent Mózes hajlékában

2017/07/19

/szombat/ 2017. július 22. – 10.30, szent liturgia a budapesti zarándokok fogadása alkalmából

/ kedd/- 2017. július 25. – 18.00 – előesti istentisztelet a szent hajlék főünnepe alkalmából

/ szerda / – 2017. július 26. – 09.00 – A szent hajlék főünnepe. – szent liturgia, akatisztosz, agapé. Az istentiszteleteket egyházi szláv és magyar nyelven szolgáljuk.

/ szombat/ 2017. július 29. – 9.00 – szent liturgia a debreceni zarándokok fogadása alkalmából

/ hétfő / 2017. július 31. – 21.00 – egész éjjeli szolgálat Szárovi szent Szerafim ünnepe alkalmából

Éjjeli istentisztelet

2017/07/13

Július 12-én áthoszi szent Paiszijra emlékeztünk szent Mózes hajlékában az éjszakai virrasztó istentiszteleten.

Szokott időben, hajnali két óra körül, a szertartások után tartott szeretetlakoma közben, a lelkesedés nem hagyott alább és gyertyával a kezünkben felmentünk a Szerafim bátyuska tiszteletére állított kereszthez, ahol énekekben dicsértük őt.

Pirkadat lett, mire a zarándokok indulni kezdtek, és még sokáig csodálta mindenki a felkelő nap első, sejtelmes fényében ragyogó keresztet. Adja Isten, hogy még sok ilyen lelket melengető szolgálatot tarthassunk a szent hajlékban.