Az örvendezés napja


Szent Mózes hajlékában az örvendezés napján – 2016.május 10.-én, a szent liturgia 07.30-kor lesz, amelynek keretén belül megemlékezünk elhunytjainkról.

A Húsvétot követő kilencedik napot az Egyház az Örvendezés napjának nevezi, amelyen elhunytjainkról emlékezünk meg.  Ugyanis a Pászka ünnepe folytatódik, ezzel a vele járó öröm is. Ezért, még ha az elhunytak emlékének szentelt napról beszélünk is, mégis örvendezéssel, hiszen épp a halál legyőzetését ünnepeljük a szent Húsvéttal.

Az ünnep jellege miatt a kilencedik napig nem is végzünk semmiféle gyászszertartást. Hiszen, aki ismeri az ortodox szertartási rendet, az tudja, hogy ezen a fényes héten a temetési szertartás sem a megszokott rend szerint zajlik, hanem ugyanazt a szertartást végezzük, mint Húsvét szent hajnalán.

Sokak életében megszokássá vált, hogy Húsvétkor a temetőbe mennek. Az Egyház azonban arra tanít bennünket, hogy ezen a kilencedik napon tegyük azt, amikor közös megemlékezéseket tartunk templomainkban, és ugyanúgy a temetőben is. Tesszük ezt hitünkből fakadóan igazi örvendezéssel, hiszen Krisztus legyőzte a halált. Jajgat az alvilág, hiszen halottat fogadott be, és az Élettel találta magát szemben – mondja Aranyszájú Szent János.

Sokan vannak azonban olyanok is, akik ezen a napon, bár ellátogatnak a temetőkertbe, de ott helytelenül, nem keresztény módon emlékeznek. Sokan pogány szokás szerint még ételt és italt is visznek magukkal, mert számukra az örvendezés az evést és az ivást jelenti. És még más helytelen cselekedeteket visznek végbe a nyugalom helyén. Ezekre a dolgokra elhunytjainknak nincs szükségük. Amire szükségük van, az sokkal inkább a szívbéli imádság, az értük hozott áldozat, amikor gyertyát gyújtunk értük, amikor templomainkban imaszolgálatot kérünk lelkük üdvösségéért.

Erről az örvendezés napjáról már Aranyszájú János is beszél a negyedik században. Ez a húsvéti időszakban tartott megemlékezés, különösképpen hívja fel a figyelmünket arra, hogy ne gyötörjük magunkat elhunyt hozzátartozóink miatt, de inkább örvendezzünk az új életre való megszületésük felett – ami az örök élet. A halál feletti győzelem, amelyet Krisztus halála és feltámadása aratott, kiszorítja életünkből a szomorúságot, amelyet szeretteink időleges elvesztése felett érzünk. Ezért, Antonyij metropolita szavai szerint, “hittel, reménnyel és húsvéti meggyőződéssel állunk szeretteink sírjánál”.

“Igyekezzünk hát, amennyire tőlünk telik, segíteni elhunytjainkon, könnyek és hatalmas jajgatások, valamint fényűző síremlékek helyett – az értük való imádkozással, áldozatokkal, és alamizsnával, hogy ilyen formán mi magunk is elnyerjük az ígért javakat” – mondja Aranyszájú.

Az elhunytakért való imádság – ez a legnagyobb és legfontosabb, amit megtehetünk azokért, akik ebből a világból egy másikba költöztek. Nekik nincs szükségük a pompára, a fényűző síremlékekre, mindez csak az emberi hiúság kívánalma. De az örökké élő léleknek sokkal inkább a mi szüntelen imádságunkra van szüksége azért, mert ő önmagában már képtelem azokra a cselekedetekre, amelyek által Istent irgalmasságra indíthatná.

Úgy az otthoni, mint a temetőben, vagy a templomokban végzett közös imádság és megemlékezés elhunytjainkért, minden keresztény ember kötelessége. Tegyük ezt buzgó szeretettel, keresztény emberhez méltóan.

A temetőbe való kijárásunk mellett, ne feledkezzünk meg arról, hogy rendkívül nagy jelentőséggel bír a templomi megemlékezés. Ezért utunk először mindig a templomba vezessen, hogy ott, annak rendje szerint, kérjük és magunk is bekapcsolódjunk az elhunytjainkért való imádságba.

Explore posts in the same categories: Ünnepek

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s


%d blogger ezt kedveli: