Ábrahám ölében


Pünkösd után 22. vasárnap Lk 16,19-31.

„Volt egy gazdag ember, aki bíborba és patyolatba öltözött, és nap mint nap fényes lakomát rendezett. Volt egy Lázár nevű koldus is, aki ott feküdt a gazdag előtt, fekélyekkel tele,és azt kívánta, hogy bárcsak jóllakhatna a gazdag asztaláról lehulló morzsákkal; de csak a kutyák jöttek hozzá, és nyaldosták a sebeit. Történt pedig, hogy meghalt a koldus, és felvitték az angyalok Ábrahám kebelére. Meghalt a gazdag is, és eltemették. Amint ez a pokolban kínok között gyötrődve felemelte a tekintetét, látta távolról Ábrahámot és kebelén Lázárt. Ekkor felkiáltott: Atyám, Ábrahám, könyörülj rajtam, és küldd el Lázárt, hogy ujja hegyét mártsa vízbe, és hűsítse meg a nyelvemet, mert igen gyötrődöm e lángban. De Ábrahám így válaszolt: Fiam, jusson eszedbe, hogy te megkaptad javaidat életedben, éppen úgy, mint Lázár a rosszat. Ő most itt vigasztalódik, te pedig gyötrődsz.Ezen felül még közöttünk és közöttetek nagy szakadék is tátong, hogy akik innen át akarnak menni hozzátok, ne mehessenek, se onnan ide át ne jöhessen senki. Ő pedig így szólt: Akkor arra kérlek, atyám, hogy küldd el őt apám házához; mert van öt testvérem, beszéljen a lelkükre, nehogy ők is ide kerüljenek, a gyötrelem helyére.Ábrahám így válaszolt: Van Mózesük, és vannak prófétáik, hallgassanak azokra! De az erre ezt mondta: Nem úgy, atyám, Ábrahám, hanem ha a halottak közül megy valaki hozzájuk, akkor megtérnek. Ábrahám ezt felelte: Ha Mózesre és a prófétákra nem hallgatnak, az sem győzi meg őket, ha valaki feltámad a halottak közül.

gazdag_lazar

Csodálatos, igazságos és elrettentő kép tárul elénk ma a Szentírásból. Maga Isten szól hozzánk a példabeszédben, hogy csalhatatlanul és világosan láthassuk azt, ami vár ránk az örökkévalóságban.

Csodálatos, mert az Isten végtelem türelméről és az Ő szeretetéről tesz bizonyságot előttünk. Egy életen át várja és figyeli szeretett teremtményének, az embernek megtérését, a Hozzá való fordulását.

Igazságos, mert szereteténél fogva, nem avatkozik bele, hogy melyik utat választja az ember, de felruházva azt szabad akarattal, engedi, hogy a saját útját járja még akkor is, ha az ember által választott út, nem éppen a jó irányba vezet. Mi más ez, ha nem annak nagy szeretetnek a bizonyságtétele, amelyet Isten az ember iránt táplál? Nem korlátoz, nem szab határokat a földi zarándoklatunk során, engedi, hogy elképzeléseink és kívánságaink szerint cselekedjük.

Rettenetes, mert az ember ezt a szabadságot nagymértékben, sokszor a végletekig önmaga ellene fordítja. Az ideig tartó lehetőségek mezején nem minden esetben keresi az ember azt, ami üdvére szolgál, de pont a fordítottját.

Lehet, hogy a gazdag ember nem volt gonosz, vagy fösvény. Lehet, hogyha valaki felhívta volna az ő figyelmét, hogy a kapujában ott sínylődik egy szegény, akinek tépett ruházata, üres gyomra és kínzó sebei vannak, akkor azt mondja: gyorsan adjatok rá ruhát, etessétek meg, hívjatok orvost, mentsük meg embertársunkat.

De el volt telne önmagával, vagyonával, és a mulatozáson és a vendégek fogadásán kívül mással sem törődött. Élvezte az életet, mint ahogyan ezt a ma fogyasztó társadalma is sugallja mindnyájunknak. Ne törődj te másokkal, élvezd az életet, mert csak egyszer élünk.

Igaz, valóban egyszer élünk, és pedig nem máshogy, mint örökké. Az időben behatárolt része az életünknek pedig nem más, mint Istentől kapott lehetőség arra, hogy bebiztosítsuk magunk számára az örök jólétet.

Sajnos, éppen az Istentől kapott szabad akaratunknál fogva, ezt az egyszeri lehetőséget sokszor nem üdvösségünkre, de kárhozatunkra használjuk. A versenyláz, hogy legyőzzük, megelőzzük embertársainkat, nem hagy nyugton bennünket. Hajt a birtoklás vágya, noha jól tudjuk, hogy a földi vagyon az enyészet, a rozsda és a tolvajok prédája.

Elvakít a jólét, érzéketlenné teszi a lelket. Homályba borul az igazi cél, amikor a véges földi életünk boldoggá tételéért küzdünk. Elpazaroljuk a soha vissza nem térő lehetőséget arra, hogy az örökkévalóságban Ábrahám kebelén nyugodhassunk. Nem csak a Szentírást nem vesszük komolyan, de nem figyelnénk oda még akkor sem, ha valaki a halottak közül jönne figyelmeztetni bennünket – ezért nem is küld közülük hozzánk senkit az Isten.

Micsoda keserű felfedés volt ez a gazdag ember számára, és milyen kiábrándító lesz számunkra is, ha a nagy versenyfutásunk végén nem az Atya, ölelő karjaiban ér véget verejtékes küzdelmünk. A felfedezés, hogy helyzetünkön semmilyen könyörgés sem változtathat, minden egyéb keserű tapasztalatot felülmúl – nincs számodra enyhülés, nincs aki csak egy csepp vizet is adna neked, senki sem jön segítségedre, és senki sem fogja figyelmeztetni a hanyagul élő rokonaidat.

Most van rá lehetőségünk, hogy életvitelünkkel, a világ dolgaihoz való hozzáállásunkkal helyet biztosítsunk magunk számára Ábrahám ölében. Ha viszont ezt elmulasztjuk, tudnunk kell, hogy semmilyen érv nem áll majd rendelkezésünkre, amivel változtathatnánk a kialakult végleges helyzetünkön. Mi magunk tehetünk róla, és kizárólag bennünket terhel a felelősség, hogy merre haladunk, és hová érkezünk.

A gazdag embert hanyag viselkedése nem Ábrahám ölébe vezette, hanem a kárhozat tüzébe, ahonnét csak sóvárogva szemlélheti a jólétet, nem kevesebb, mint az örökkévalóságon át.

igumen Serafim

 

Explore posts in the same categories: Prédikációk

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s


%d blogger ezt kedveli: