A szenthegyi zarándoklat VI.


A kísértések napja

Aki a Szent Hegyre megy, annak mindenképp számolnia kell különféle kísértésekkel, hiszen az emberiség ellenségének nagyon nem tetszik ez a hely és azok az emberek sem, akik mindenféle nehézség ellenére veszik a fáradságot és elmennek oda. Nem volt ez másképp a mi esetünkben sem.

Előző nap feliratkoztunk a buszjáratra, hogy biztosan legyen helyünk. Mégis úgy történt, hogy a busz elszáguldott mellettünk, csak a nagy porfelhőt hagyva maga után. Nos, nem egy lelket melengető felfedezés volt, hogy estig nem is jön más busz. Ott álltunk a monostor közelében és időnkénti rendszerességgel a süvítő széllel, porfelhőt kavart körénk a gonosz, vigyorogva részleges győzelmén.

Próbálkoztunk a stoppolással, de kevés sikerrel jártunk, mivel azok a kocsik épp máshová mentek, mint ahová mi szerettünk volna. Mígnem jött egy szerzetes, aki a fővárosba ment és hajlandó volt bennünket elvinni. Abban a pillanatban nagyon megörültünk és azt hittük, hogy túl minden kísértésen, boldogan folytathatjuk utunkat a kitűzött célunk felé. Ez a naiv elképzelés csupán csak addig tartott, amíg meg nem érkeztünk Karyesbe. Hamar rá kellett ébrednünk, hogy a Szent Hegyről nem juthatunk ki mindaddig, amíg türelmünk és alázatunk jócskán próbára nem lesz téve.

Elköszöntünk a bennünket idáig szállító szerzetestől, akiről sajnos, semmit sem tudtunk meg, még a nevét sem és indultunk megszervezni utunkat Dafniba – a kikötőbe. Akkor még nem tudtuk, hogy a sok szép után, amiben eddig részünk volt, ez a nap a kísértések napja lesz számunkra, a gonosz órája, amelyben hallani szerette volna tőlünk, hogy soha többé nem szeretnénk ide jönni. Viszont ha ez tudatosul a zarándokban, akkor nincs esélye a gonosznak.

Karyesben nem volt túl nagy a nyüzsgés, és ez gyanús volt. Mindjárt ki is derült, hogy ma nem járnak a buszok a főváros és a kikötő között, mivel viharjelzés miatt a kikötő le van zárva. Ez a jelenség nem ritka, mivel már akkor sem indul a hajó, ha csak előrejelzés van, noha a valóságban nincs akkora hullámverés, hogy ne tudna kikötni a hajó.

A puszta valóság nem varázsolt mosolyt arcunkra. Ugyanis ezen a napon mindenképp ki akartunk menni a Szent Hegyről, hogy ne az utolsó napon keljen izgulni pont ilyen esemény miatt és esetleg nem tudtunk volna idejében eljutni a reptérre. Ezért döntöttünk úgy, hogy ottlétünk utolsó napját Thesszalonikiben töltjük. Ez viszont ebben a pillanatban kilátástalannak tűnt.

A helyiek közül ott ólálkodó mindenféle emberek közül egyesek azt ajánlották, hogy menjük vissza valamelyik monostorba és majd próbálkozzunk holnap a kijutással, hátha már közlekedni fog a hajó. Ez a megoldás viszont nem tűnt a legjobbnak. Úgy meglátogatni egy monostort, és részt venni annak liturgikus szolgálatában, hogy közben azon jár az ember agya, hogy vajon sikerül-e idejében eljutni a reptérre, nem volt lelket melengető elképzelés.

Az sem okozott boldogságot, hogy rajtunk kívül, sok más zarándok is, akik ma jöttek a Szent Hegy fővárosába, ugyanabban a helyzetben vannak, mint mi, vagy még kínosabban. Ilyen kínos körülmények között találta magát az az orosz zarándok is, akivel megismerkedtünk, miközben érdeklődtünk a kialakult helyzet megoldását tekintően. Ugyanis az ő gépe másnap reggel indult. A fővároson kívül, de csak néhány percnyi járásra van a Szent András szkíti. Sokan, akiknek nem volt sürgős kijutni a Szent Hegyről, oda indultak, hogy ott töltsék az éjszakát.

Tehetetlenül vonszolva magunkat a főváros utcáin, tudomásunkra jutott, hogy az ilyen helyzetben is van megoldás, de elmondták azt is, hogy ez pénzbe kerül és nem kevésbe. Karyesban sok a civil ember is, akik dolgozni jönnek ide. Ezeknek többsége általában saját kocsival is rendelkezik, és amikor ilyen helyzet áll elő, akkor hirtelen “vállalkozókká” lesznek. Csakhogy ez a vállalkozás nem legális, és ha a helyi rendőrség leleplezi őket, elveszíthetik tartózkodási engedélyüket, ami azt jelenti, hogy munkanélküliekké vállnak.

Nem kevés ideig tartott, amíg megszerveztük a szárazföldi utazásunkat. Fogalmunk sem volt, hogy mire vállalkozunk. Mint valami szökevények, lopva, a kertek alatt szálltunk be a kocsiba, és kezdetnek érdekes tény előtt álltunk: nem startolt a motor sokszori próbálkozás után sem Erdők, sziklák, úttalan utak, jelzés nélküli elágazások következtek. És bekövetkezett az, ami csak tetézte a kísértéseket – elfogyott az út, vagyis eltévedtünk. A sofőr rémült tekintete arról árulkodott, hogy halvány fogalma sincs, hol hová jutottunk. Mindössze annyit tudott csak mondani: “sorry, father!”, és engedélyt kért, hogy izgalmában rágyújthasson.

vrchLehet-e még fokozni? Igen, lehet. Előkapta a sofőr a telefonját, hogy útbaigazítást kérjen valakitől – sajnos, nem nyert, mivel azon a helyen ahol voltunk, nem volt térerő. Egyetlen ésszerű megoldásnak az tűnt, ha elindulunk visszafelé, ha ugyan a sok közül az egyik elágazásnál nem kanyarodunk másfelé, vagy esetleg elfogy az üzemanyag. Nos, úgy tűnt, hogy az Istenszülő kertjéből ma nincs számunkra kijutás.

Majd, amikor már volt térerő, akkor telefonon a helyes útra terelték a kocsit. Közben gyalogos zarándokokat is felvettünk, de azok csak a kocsi platóján tudtak helyet kapni, ahol a porfelhőtől alig látszottak. A nap egyre lejjebb szállt, mi pedig eljutottunk egy hármas elágazáshoz, ahol a sofőrnek még a szava is elakadt. Kérdően nézett rám, hogy most merre? Ugye, ki más is mondhatta volna meg neki a helyes utat, mint az, aki most jár ott először.

Segített a telefonos navigáció. Majd később már itt-ott felbukkant néhány kocsi, azok is a határra igyekeztek. Itt most már azon a részen haladtunk, ahol a tavalyi tűzvész miatt a hegy kopár. E kalandnak köszönhetően a helyszínen láthattuk annak a szörnyű pusztításnak a nyomait, amit a tűz okozott a Szent Hegyen. Tulajdonképp, ha nem kerülünk ilyen helyzetbe, akkor sohasem láttuk volna mindezt. Most már nem izgultunk, mivel a távolban látszott a kikötőváros tengerparti bástyája. A sofőr elmondta, hogy kocsival már csak húsz perc lenne, de mivel nem merészkedik a határig menni, kénytelenek leszünk gyalogolni egy darabon. Nem számít, mondtam, csak legyünk már a határon. Ekkor már vidám nevetésbe törtünk ki, és saját magunkon nevettünk amiatt, hogy naivan azt hittünk, hogy velünk semmi ilyesmi nem történhet.

Miután kirakott bennünket a fuvaros, mi hárman – útitársam és az említett orosz zarándok, vidám gyaloglásba kezdtük a határ felé, ami egy félórát vett igénybe. Itt megvizsgálták csomagjainkat, hogy nem tulajdonítottuk-e el a Szent Hegy valamely kincsét, majd besétáltunk a városba. Különös érzésekkel lelkünkben tekintettünk vissza a kikötőből a Szent Hegyre, hálát adva Istennek a kegyelemért, a lehetőségért. Azokért a csodás pillanatokért és alázatosságunkat, türelmünket próbára tevő kísértésekért, amelyek értek bennünket ezen a szent helyen.

Volt másfél óránk a busz indulásáig, ami elvitt bennünket Thesszalonikibe, ahol szállodát foglaltunk, szerettük volna kipihenni az aznapi küzdelmes utazás fáradalmait. Előbb azonban kimentem a városba, hogy valami enyhe vacsoránakvalót vegyek. A szállodába visszatérve, a portán ismerős arcokat láttam. Nem haboztam, azonnal megszólítottam őket. Kiderült, hogy ők voltak azok, akik zarándoklatunk első állomásán a Szent Hegyen, a Pantelejmon monostorban elszállásoltak bennünket. Német zarándokok voltak, akik néhány napot ebben a monostorban töltöttek el, ahol a zarándokházba osztották be őket szolgálni. Nem mulasztottam el feltenni a kérdést, hogy vajon hogyan jutottak ki a Szent Hegyről? Miután elmondták történetüket, kiderült, hogy a mi, számunkra rémisztőnek tűnő kijutásunk, az övékhez képest városnézés volt csupán. Jót derültünk az egészen és örülve a találkozásnak, annak reményében, hogy még találkozunk, pihenni tértünk.

Végül is, győzött a kegyelem, az elszántság, hogy ezt és bizonyára, ha kellett volna, akkor más kellemetlenséget is felvállalva, megvalósuljon zarándoklatunk az Istenszülő kertjébe.

Explore posts in the same categories: Zarándoklatok emlékei

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s


%d blogger ezt kedveli: