A szenthegyi zarándoklat – IV.


Másnap reggel igyekeztünk az irodába, ahol a már egy hónappal ezelőtt megrendelt vízumot kellett kiváltanunk. Bár még korán volt, de már többen is várakoztak az utcán. Az ügyintézés simán ment, noha sokan mondanak mindenfélét ezzel kapcsolatban, mi azonban sikerrel jártunk.

Miután megkaptuk a vízumot, a kikötő pénztárába igyekeztünk, hogy jegyet vegyünk a hajóra. Mire a partra értünk, már a zarándokok sokasága várakozott ott. Először a teherkocsik és más gépjárművek mentek fel a hajóra, majd következtünk mi. Izgalommal vártuk az utazást. Mivel mindketten először jártunk itt, felmentünk a legfelső szintre, hogy mindent jól láthassunk. Közben ismerkedtünk az emberekkel, többek között egy a Kaukázusban élő szerzetessel, aki már többször is járt a Szent Hegyen. Neki köszönhetően ismereteket szerezhettünk mindarról, amit útközben láttunk. Sok hasznos tanáccsal látott el bennünket Geraszim atya, amiért így utólag is hálásak vagyunk neki.

18. na parome - smer Athos.Amíg hajóztunk, azon tanakodtunk, hogy melyik monostornál is szálljunk ki, hol kezdjük szenthegyi zarándoklatunkat. Mindent összevetve, arra az elhatározásra jutottunk, hogy elsőként a orosz Pantelejmon monostorba megyünk, ahol bármi is lesz, de legalább érteni fogjuk, amit mondanak. Nem volt rossz döntés. A kikötőbe érésünk után azonnal a zarándokházba mentünk, noha fogalmunk sem volt, hogy merre kell menni, de követtük a többi zarándokot.

Akadt azért közben olyan is, aki rémhíreket, álinformációkat terjesztett. Néhányan meg voltak róla győződve, hogy bennünket semmiképp sem fogadnak majd ebben a monostorban, mivel nem oda szól a vízumunk. Megnyugtattam a túlbuzgó tanácsadóinkat, hogy akkor majd átzarándokolunk egy másik monostorba, vagy végső esetben valahol egy elhagyatott cellában töltjük az éjszakát. Nem így történt.

A zarándokok elszállásolásáért felelős szerzetes azt mondta, hogy a mi vízumunk általános, ami ebben az esetben azt jelentette, hogy amennyiben kedvünk van, akár húsz napig is maradhatunk a Szent Hegyen, miután a Karyeszben, a Szent Hegy fővárosában meghosszabbítjuk a számunkra kiadott négy napra szóló vízumot. Ha így tettünk volna, akkor ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy mind a húsz monostorban eltölthettünk volna egy-egy napot. Ezt viszont nem tehettük, mivel szombaton már hazafelé kellett utaznunk.

28. nahľadA Pantelejmon monostor szerzetesei a bizánci órajárást követik. Ez azt jelenti, hogy akkor van éjfél, amikor a nap lenyugszik. A nálunk megszokott időszámítástól ez olyan hat óra eltérést jelent. Ezért van az, hogy náluk a reggeli istentisztelet kezdete a mi óránk szerint hajnali kettőkor kezdődik. Az esti pedig a mi délutáni három órájának felel meg. Igen, ez jól össze is keveri a zarándok biológia óráját. Nem volt ez velünk sem másképp, de vettük az akadályokat. Ez abszolút nem szegte kedvünket semmitől.

Maga a monostor hatalmas. Rengeteg sok szép épülettel rendelkezik, sok és ritkán található szentek ereklyéinek az őrzője. Volt mit megcsodálni. Az a templom, ahol a mindennapi szolgálatok folynak, a legfelső emeleten van. Bizony jó néhány lépcsőfordulón lehet csak feljutni – de megéri! Csendes nyugodt a szertartások menete, lélekemelő a hangulat. Valóban egy teljesen más világba jut el az ember, amikor elkezdődik a szolgálat.

27. vnutroMiután körbejártuk a templomot és érintkeztünk a szentek ikonjaival, egyik sarokban meghúzódtunk. Noha ebben a monostorban a szláv hagyományt követik, ahol nincsenek padok, itt mégis megtalálhatóak a falak mentén a sztaszidionok (támaszkodószék – a fal mellett elhelyezkedő jellegzetes bútordarab) úgy, mint más görög templomokban. Egy ilyen helyen hallgatva a istentisztelet menetét, arra lettem figyelmes, hogy hozzám lép egy helyi atya, karján egy epitrachilonnal, és megkért, hogy csatlakozzam a szolgáló papokhoz a halotti megemlékezés szertartásán. Különös élmény volt, ami egyben a tisztelet jelét is bizonyította a vendégek iránt.

A rövidnek nem mondható istentisztelet után, mindenki az ebédlőbe vonult, mert a Szent Hegyen minden zarándokot vendégül látnak. Tágas, szép freskókkal díszített terembe érkeztünk, ahol minden szabályt betartva, közös asztalvendégségben részesültünk. Ezek után egy kis időre visszavonultunk. A zarándokház felé menet egy helyi szerzetes haladt el mellettem, akivel mire áthaladtunk az udvaron, megismerkedtünk. Kiderült, hogy szinte földi. Nyugat-Ukrajnából származik, így máris volt közös témánk – Pocsajev.

Az időeltolódás és a hirtelen időjárás változás miatt, kissé belázasodtam, és az ágyon fekve azt mondogattam, milyen jó lenne egy kis méz, hogy segítene a megfázásban, torokfájásban. Nem is kellett sokáig várnom, mert nyílt az ajtó és egy kedves kis idős atya lépett be a szobába, egy pici kis üvegben mézet tartott a kezében és azt mondta: bátyuska, hoztam neked egy kis mézet, hogy gyógyulj meg. Amikor látta rajtam a meglepődöttséget, akkor mosolyogva csak annyit mondott: ja, hiszen az Istenszülő kertjében vagyunk, itt semmi sem lehetetlen. Igen, az Istenanya gondoskodása, mi másnak is lehetne ezt nevezni.

Bár a bizánci óra szerint reggel volt már, a mi óránk hajnali kettőt mutatott, amikor ismét a templomban gyülekeztünk. Ezen a napon főpapi liturgia volt. Sajátos hangulata volt a sötétben, csupán csak néhány szál gyertya világított. Mire teljesen megvirradt, minden szertartás befejeződött és lementünk a monostor központi udvarára, ahol egy kis templomba tereltek bennünket, amely tele volt a szentek ereklyéinek sokaságával. Nehéz lenne elsorolni, hogy ki mindenkivel “találkozhattunk” abban a templomban. Ezt az agapé követte, amely után mindenki vette a batyuját és indult a kikötőbe, várni a hajót, hogy mindenki folytassa zarándoklatát. Szergij, a tegnap megismert ukrajnai szerzetes megkeresett azzal, hogy menjek vele a cellájába, mert  szeretne valamivel megajándékozni. Nos, mi is lehetett volna más, mint egy Szent Pantelejmon ikon, amit a saját műhelyükben készítenek.

24. pohlad na dvor monastieraMég volt időnk megcsodálni újra a monostor szép udvarát, kertjét, a magasztos épületeket, majd mi is lementünk a kikötőbe, közben azon tanácskozva, hogy hogyan és merre tovább. Nagyjából jó félóránk volt a hajó érkezéséig. Sok tanácskozás után arra a döntésre jutottunk, hogy elhajózunk Dafniba, és ott majd eldöntjük, hogy merre vesszük az irányt. Nos, hálát adva Istennek és az Istenanyának, hajóra szálltunk, egyre távolabb kerülve zarándoklatunk első állomásától, Szent Pantelejmon monostorától. Csodáltuk a már megismertet és fürkészve vártuk a következőt, azt a lehetőséget, amelyet az Istenszülő felkínál majd számunkra.

Explore posts in the same categories: Zarándoklatok emlékei

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s


%d blogger ezt kedveli: