május 2013 havi archívum

A szakadék szélén II.

2013/05/31

szakadék2

Akkor már tudtam, hogy az utam nagyon hosszú és nehéz lesz, de most előbb el kellett jutnom az első, furcsa elnevezésű megállóig – “Оtradnoe”.

Ezt az utat a művészettörténet tanárunk mutatta meg számunkra. Ő egy csodásan szerény, jó és mély lelkű ember volt. A dicső Tretyjakov nemzedék utóda, aki úgy tűnt, hogy minden orosz templomról és ikonról mindent tudott. De ami a legfőbb, hogy feltárta előttünk a szovjet ateista iskola által kifosztott Dionisziosz és Rubljov világát azok fordított perspektívájával, ahol minden távoli egy pillanat alatt közelivé lesz, ahol az angyalok egyszerűen a földre szállnak, és a szentek pedig egy lépcsőn könnyen feljutottak a mennybe.

Őt hallgatva, nagymamán elbeszélései jutottak eszembe egy valamiféle nem létező országról, ahol a fehér templomok a harangtornyok árbocaival olyanok voltak, mint hajók az aranyló búzamezők hullámain. Valahová a kék ég felé úsznak. Azt gondoltam, hogy mindez csak mese, hogy az a világ már rég, valahol a mélyben nyugszik, olyan, mint a legendás Kitezs* városa.

– Utazzanak el Otradnoe-ba, – mosolygott sejtelmesen a tanár.

Mi pedig elutaztunk.

Még most is emlékszem arra a Moszkva-környéki kis állomásra. A februári vihar havat fúj az arcunkba. A mezőn át vidáman futott előttünk Nyikolaj Nyikolajevics – a tanár, utána pedig húsz diák: művészek, operatőrök, rendezők. Voltak köztük oroszok, örmények, zsidók, tadzsikok, türkmének. Mindegyiküket megérintette az élő szó és ide hívta őket, egy dombtetőre, ahol egy kis falusi templom állt.

Nem mondhatom azt, hogy ez az első utazás felforgatta volna a tudatomat. A szűk hely, a fullasztó levegő, az istentisztelet ismeretlen nyelve, a dühöngő vénasszonyok, akik állandóan megjegyzéseket tettek, – mindez idegesített és elnyomott. Elöl a képállvány mellett, egy meghajlott öreg pap ült, ritka fehér volt a haja és fénylő tar a feje. Mindenki gyónni ment hozzá. Én is odamentem. Már nem emlékszem, hogy miről beszéltünk, de valami miatt könnyed és örömteli lettem.

Egy más alkalommal, szerencsétlenség történt a barátom családjában. Felhívta a felesége Pétervárról és azt mondta neki, a kiskorú gyermeküknél az orvosok agyhártyagyulladást fedeztek fel, s hogy kórházban hagyták és senkit sem engednek be hozzá.

Természetesen, kaptuk magunkat és elmentünk Otradnojéba. A barátom könyökével mindenkit félretolva, eljutott az atyához, és térdre zuhant előtte. Az atya pedig ahogyan csak tudta, vigasztalta őt, majd felállt, bement az oltárba és sokáig nem jött vissza. Hallani lehetett, hogy a liturgikus énekléshez csatlakozik az ő gyenge imádságos fennhangja.

Néhány óra elteltével telefonáltunk Szentpétervárra, amikor is a barátom felesége örvendezve mondta el, hogy gyermeknek nincs agyhártyagyulladása. Ezt mondták az orvosok, noha még két órával ezelőtt pont az ellenkezőjét állították.

Lehet, hogy csoda, de lehet az is, hogy egybeesés.

Mindmáig óvatosan viszonyulok a csoda mindenféle fajtájához, különösen azokhoz, amelyek nagyon felkavarják az ember elméjét és egészségtelen izgalmat váltanak ki.

Viszont akkor, amikor azon a fullasztó júliusi napon, elmentem a sztarechez, megértettem, hogy sem én magam, sem pedig senki más a környezetemből, sem az orvosok nincsenek abban a helyzetben, hogy segíteni tudjanak rajtam. Túl mély volt a szakadék, és elviselhetetlen a fájdalom…

_________________________

*Kitezs – a legenda szerint a tatárjárás idején egy a tóban elsüllyedt város, ahonnét időnkint ének és harangszó hallatszik.

 

A szakadék szélén I.

2013/05/29

szakadék

Csak nagy nehézségek árán tudom kinyitni a szemem és próbálok visszaemlékezni: mi történt tegnap? Idegen arcokra emlékszem, szófoszlányokra, tetteimre, amelyekre jobb lenne nem is emlékezni…

Az utóbbi fél évben az életem valóságos pokollá változott. Meg akartam feledkezni magamról, borral locsoltam az elviselhetetlen fájdalmat, amelyet az elveszített szeretet miatt éreztem, de bensőmben a seb csak egyre nagyobb és szörnyűbb lett. Én pedig nem tudtam, hogy hogyan találjam meg a visszavezető utat a saját világomba, ahol olyan kényelmes és jó, ahol csendesen suttognak a hullámok a kikötőben, és az égen vidáman köröznek a sarlós-fecskék.

A fejembe mintha forró ólmot öntöttek volna, s kezem-lábam, mintha vattával volna kitömve, –  képtelen vagyok megmozdulni és felkelni.

Akkor nem csak, hogy a szakadékba tekintettem, de annak a mélyén találtam magamat, egész lényemben megéreztem a pusztulás bűzét. A sötétség élő és tapintható volt, tapadós, indaszerű ujjaival behálózott engem, megbénította úgy az akaratot, mint az elmét, kivont belőlem minden erőt. Szorongva néztem felfelé, honnét enyhe megszabadító fény sugárzott. Megértettem, hogy egyedül képtelen vagyok kikerülni ebből a mélységből, leküzdhetetlen számomra a meredek emelkedő, sohasem kerülhetek vissza, a saját napsugaras mezőmre.

Attól az időtől kezdve, nincs bátorságon ítélkezni az olyanok felett, aki letért az egyenes útról, eltévedt, félrelépett vagy elbukott.

A nyomorúság, mint elvadult veszélyes állat, ott leselkedik ránk, ahol nem számítunk rá. Egyetlen csapással képes szétzúzni törékeny benső világunkat, sőt az egész életünket. Ilyenkor semmi értelme saját erőnkben reménykedni, vagy más embertől várni a segítséget. A másik ember nincs abban az állapotban, hogy elmerüljön a te feneketlen mélységedben, hogy segítsen rajtad azért, mert ő maga is belefulladhat, és hozzád hasonlóan, ő sem kerül ki onnét. Csakis a csodában remélhetünk, ami néha előfordul.

Nagymamám keresztény hitben nevelt engem, kiskoromtól tudtam, hogy van mennyország és pokol, van Isten és ördög. Bizonyos voltam abban, hogy az ember nem hal meg teljesen, hogy a lelke a halál után is mindörökké él.

Csakhogy az én hitem felszínes volt, mint nemzedékem szokásai és hagyományának egy része.

Amikor a kórházi ágyon haldokoltam, eszembe jutottak azok az imádságok, amelyekre a nagymamám tanított. Majd amikor jobban lettem, arról ábrándoztam, hogy elmegyek a tajgába és csak egy keresztet meg régi könyveket viszek magammal, amelyek az ikonok alatt voltak odahaza a sarokban, egy kis szobát építek majd magamnak a tisztavizű sebes patak mellett, és remeteként élek ott napjaim végeztéig.

Azonban az életem másképp alakult. A titokzatos rét helyett egy nagyváros körforgásában találtam magamat. A hegyi kristályos levegő és a kristálytiszta víz helyett a mérgező szmogot lélegeztem és valamiféle borzalmas dolgot ittam, amely lassan, de biztosan bomlasztotta az agyamat és a lelkemet.

Megtapasztaltam, hogy a földi szeretet nem csak kimondhatatlan örömet és boldogságot hozhat, de elviselhetetlen fájdalmat is. Hogy a szó nem csak felemel és feltámaszt, de halálos sebet is tud ejteni.

Letértem a szűk útról, összetörtem és a szakadék mélyére zuhantam, összetörve az összes lelki csontjaimat.

És mindemellett valamiért pontosan tudtam, hogy ez még nem a vég.

Nagy nehézségek árán felemelkedtem fekvőhelyemről és sietve távoztam…

Szent Cirill és Metód

2013/05/23

Május 11/24

(az ikon Szent Cirill és Metód hazánk területére való  érkezését ábrázolja)

cm-fogadás

Az idei ünnep jubileum helyi Egyházunk számára, mivel az idén ünnepeljük a szent testvérek hazánk területére való érkezésének 1150. évfordulóját.

Patriarcha-BartolomejEbből az alkalomból ellátogatott hozzánk Őszentsége I. Bartolomeiosz, Konstantinápoly patriarchája, akinek néhai elődje, Photiosz, elküldte hozzánk Szent Cirillt és Metódot. Őszentsége úgy Morva, mint hazánk területén, különböző helyeken fog istentiszteletet szolgálni, valamint mindkét ország világi vezetőivel is találkozik.

Egyházmegyénkben, amelynek része Szent Mózes hajléka is, vasárnap, május 26-án, délután 16.00 órakor a kassai Istenszülő Elszenderedésének és Irgalmas Szent János, alexandriai patriarcha tiszteletére szentelt katedrálisban találkozik a papsággal és a hívekkel, ahol doxológiát fog szolgálni.

Cirill (i. sz. 827—869), akit eredetileg Konstantinnak vagy Konsztantinosznak hívtak, valamint Metód (i. sz. 825—885) előkelő származású családban született a görögországi Szalonikiben. Szaloniki akkor kétnyelvű város volt: a lakosok görögül és egy fajta szláv nyelven beszéltek. Lehetséges, hogy a nagyszámú szláv lakosság, valamint a város és a környező szláv közösségek lakosai között fennálló szoros kapcsolat által tett szert Cirill és Metód a délszláv nyelvek alapos ismeretére. Metód egyik életrajzírója még azt is megemlíti, hogy édesanyjuk szláv származású volt.

Apja halála után Cirill Konstantinápolyba ment, a Bizánci Birodalom fővárosába. Itt a császári egyetemen végezte tanulmányait, és kiváló oktatókkal került kapcsolatba. Kelet legnevezetesebb egyházi épületének, a Hagia Sophiának a könyvtárosa lett, később pedig filozófiaprofesszorként működött. Tanulmányi eredményeiért Cirill elnyerte a Filozófus becenevet.

Időközben Metód ugyanolyan életpályára törekedett, mint apja: politikai tisztségre. Elérte az archontoszi (’vezetői’) rangot a Bizánci Birodalom egy szlávok lakta, határ menti közigazgatási egysége fölött. Ám kolostorba vonult a kis-ázsiai Bithüniában (Bitíniában). Cirill i. sz. 855-ben csatlakozott hozzá.

Időszámításunk szerint 860-ban Konstantinápoly pátriárkája külföldi misszióra küldte a két testvért, mégpedig a kazárokhoz. A kazárok a Fekete-tengertől északkeletre éltek, és még bizonytalanok voltak abban, hogy milyen vallást vegyenek fel: az iszlámot, a judaizmust vagy a kereszténységet. Cirill odafelé vezető útján egy ideig Khersonban, a Krím-félszigeten tartózkodott. Néhány tudós úgy véli, hogy itt tanult meg héberül és szamaritánus nyelven, és itt készített fordítást a héber nyelvtanról a kazárok nyelvére.

Meghívás érkezik Moráviából

Időszámításunk szerint 862-ben Rasztiszláv, morva fejedelem kérést intézett III. Mihály (Mikháél) bizánci császárhoz — melyet a bevezető bekezdésben már idéztünk —, hogy küldjön neki tanárokat, akik jártasak a Szentírásban. (Morávia a mai Csehország keleti részét, Szlovákia nyugati részét és Magyarország nyugati részét foglalta magában.) Morávia szláv nyelven beszélő lakossága a Keleti Frank Királyságból (a mai Németországból és Ausztriából) érkezett misszionáriusok révén már megismerkedett az egyház tanításaival. Rasztiszláv azonban aggódott a germán törzsek politikai és egyházi befolyása miatt. Azt remélte, hogy a Konstantinápollyal létesített vallási kötelékek segítenek majd abban, hogy nemzete politikailag és vallásilag független maradjon.

A császár úgy döntött, hogy Metódot és Cirillt küldi Moráviába. Végzettségüket, ismeretüket és nyelvi készségüket tekintve a két testvér kellőképpen felszerelt volt arra, hogy elvégezze ezt a küldetést. Egy kilencedik századi életrajzíró azt állítja, hogy a császár így érvelt, amikor buzdította őket, hogy menjenek el Moráviába: „ti szalonikiak vagytok, és a szalonikiak mind tisztán beszélik a szlávok nyelvét.”

Ábécé és bibliafordítás születik

Cirill az indulásuk előtt hónapokon át azáltal készült a misszióra, hogy létrehozott egy írásrendszert a szlávoknak. Állítólag jó füle volt a fonetikához, így aztán görög és héber betűkkel próbálta leírni az egyes szláv* hangokat. Néhány kutató szerint már évek óta folyamatosan dolgozott azon, hogy lefektesse egy ilyen ábécé alapját. Még mindig bizonytalanság övezi, hogy pontosan milyen volt az az ábécé, amit Cirill talált ki. (Lásd a „Cirill vagy glagolita?” című bekeretezett részt.)

Ezzel egy időben Cirill egy gyors bibliafordítási programba kezdett. A legenda szerint azzal kezdte, hogy az újonnan kialakított ábécé segítségével görögről lefordította szláv nyelvre János evangéliumának első szavait: „Kezdetben volt az Ige . . .” Cirill aztán lefordította mind a négy evangéliumot, Pál leveleit és a Zsoltárok könyvét.

De vajon egyedül végezte ezt a feladatot? Minden valószínűség szerint Metód segített neki. Sőt, a The Cambridge Medieval History című könyv kijelenti: „Az látszik elképzelhetőnek, hogy mások is segítettek [Cirillnek], akik elsősorban szláv származásúak lehettek, de görög oktatásban részesültek. Ha megvizsgáljuk a legrégibb fordításokat . . . , akkor azokban kiváló bizonyítékát látjuk annak, hogy igen kifinomult szláv nyelvet használtak, és ez csakis annak tudható be, hogy a munkában részt vevő személyek maguk is szlávok voltak.” A Biblia többi részét Metód fejezte be később, ahogy azt majd látni fogjuk.

„Sólyomra támadó hollókként”

Időszámításunk szerint 863-ban Cirill és Metód megkezdte misszióját Moráviában, ahol meleg fogadtatásban részesültek. Munkájuk többek között azt jelentette, hogy egy csoport helybeli embert megtanítottak az újonnan kitalált szláv írásrendszerre, valamint fordították a Bibliát és liturgikus szövegeket.

Ám egyik sem volt könnyű feladat. Moráviában a frank papság erőteljesen ellenezte a szláv nyelv használatát. Ragaszkodtak a triglossziához, vagyis ahhoz, hogy az imádatban csak három nyelv fogadható el: a latin, a görög és a héber. A két testvér i. sz. 867-ben Rómába utazott abban a reményben, hogy a pápa támogatni fogja újonnan kialakított írott nyelvüket.

Útközben, amikor Velencébe értek, Cirill és Metód újból találkozott a triglosszia híveivel, egy csoport latinul beszélő pappal. Cirill életéről írva egy középkori író arról számol be, hogy a helyi püspökök, papok és szerzetesek „sólyomra támadó hollókként” csaptak le rá. E beszámoló szerint Cirill erre úgy reagált, hogy idézte az 1Korintus 14:8, 9-et: „És ha a trombita bizonytalan hangot ád, ki fog harcra készülődni? Így ti is, ha a nyelveken való beszéléskor világos beszédet nem mondtok, hogyan fogják megérteni, hogy mit beszéltek? Csak a levegőbe beszélnétek!”

Amikor a két testvér végül Rómába ért, II. Adorján (II. Hadrián) pápa jóváhagyta a szláv nyelv használatát. Hónapokkal később, amikor még mindig Rómában tartózkodtak, Cirill súlyosan megbetegedett. Alig két hónapra rá, 42 éves korában elhunyt.

II. Adorján pápa ösztönözte Metódot, hogy térjen vissza Moráviába, és folytassa a munkát Nyitra városának közelében (amely ma Szlovákiában van). Mivel a pápa szeretett volna erőteljesebb befolyást gyakorolni a terület felett, ezért Metódnak olyan leveleket adott, melyekben jóváhagyta a szláv nyelv használatát, Metódot pedig kinevezte érseknek. Ám i. sz. 870-ben a frank Ermanrich püspök a nyitrai Szvatopluk fejedelem segítségével elfogta Metódot, s két és fél évre kolostorba záratta a mai Németország délkeleti részén. Végül II. Adorján utódja, VIII. János pápa parancsot adott Metód szabadon bocsátására, akinek újra joghatósága alá került az egyházmegyéje, és ugyanakkor biztosította őt pápai támogatása felől a szláv nyelv imádatban való használatában.

A frank papság részéről viszont folytatódott az ellenállás. Metódnak sikerült megvédenie magát, amikor eretnekséggel vádolták, és végül elérte, hogy VIII. János pápa egy bullában egyértelműen engedélyezze, hogy az egyházban használják a szláv nyelvet.

Maradandó örökség

Metód i. sz. 885-ben bekövetkezett halála után a tanítványait frank ellenfeleik kiűzték Moráviából. Csehországban, Lengyelország déli részén és Bulgáriában kerestek menedéket. Így aztán Cirill és Metód munkássága folytatódott és terjedt. A szláv nyelv — melynek e két testvér adott írott és maradandóbb formát — virágzott, fejlődött, később pedig több változata jött létre. Ma már 13 nyelv és sok különböző nyelvjárás tartozik a szláv nyelvek közé.

Ezenkívül azoknak a bátor erőfeszítéseknek az eredménye, melyeket Cirill és Metód a bibliafordítás terén tett, látható a Szentírás ma elérhető, sokféle szláv fordításában. Szláv nyelveken beszélők milliói merítenek hasznot abból, hogy Isten Szavát a saját nyelvükön is olvashatják. Az ádáz ellenállás dacára mennyire igazak e szavak: „Istenünk beszéde mindörökre megmarad!” (Ézsaiás 40:8).

-admin-

Szent János apostol – május 8/21

2013/05/21

Az Egyház Szent János apostol emlékét május 8/21-én, valamint szeptember 26/október 9-én ünnepli – halála napján. Patmosz szigetén, ahol az apostol élt és ahol megírta a Jelenések könyvét, ezt mindig nagy magasztossággal ünneplik. Ilyenkor nem csak a helyi hívek, de a világ minden tájáról sok zarándok is érkezik a szigetre, hogy közösen ünnepeljenek, emlékezzek a május nyolcadikán történtekre.

Mindez Efezusban történt – ma Törökország. Amikor elérkezett az apostol, az Úrhoz való költözésének napja, a város határába vonult tanítványaival, akiknek meghagyta, hogy vigyenek magukkal lapátot. Egy elkülönült helyen imádkoztak, és az apostol meghagyta a tanítványainak, hogy az ő magasságának megfelelő, kereszt alakú sírt ássanak. Majd megkérte őket, hogy földeljék el őt. A tanítványok hallgattak az apostol szavára és arcát egy kendővel letakarva, elföldelték testét.

Amikor az Efezusban élő keresztények ezt megtudták, más tanítványokkal együtt elmentek arra a helyre, ahol eltemették az apostolt, és feltárták a sírt, de semmit sem találtak benne. Prohor – ő volt az a tanítvány, akinek Szent János diktálta a Jelenések könyvét, azt írja: “Ekkor eszünkbe jutottak Krisztus szavai, amikor azt mondta Péternek: “Ha azt akarom, hogy így maradjon, míg el nem jövök, mit törődöl vele?” (Jn 21,22). Mi pedig dicsőítettük az Istent, az Atyát, a Fiút és a Szent Lelket, Akit illet a dicsőség, tisztelet és hódolat, mindörökkön örökké. Ámin.

Prohor tanúsága szerint, minden évben május 8-án, Szent János sírjából, finom por szállt fel. A hívek ezt összegyűjtötték és sok betegségből gyógyultak meg általa.

Magán Patmosz szigetén ezen a napon, ünnepi körmenetet tartanak. Szent János apostol monostorának szerzetesei, más papokkal együtt, csodatevő, és gyógyulást szerző szentek ereklyéivel vonulnak a forráshoz, ahol az ereklyéket a vízbe mártva szentelik meg a vizet. A hívek áhítattal mosdanak meg benne, valamit otthonaikba visznek belőle, mint szentelményt.

A menet során egyre több ember csatlakozik a körmenethez. Mindenki, aki csak teheti, ikonokkal a kezében halad a körmenetben.

Egy kis barlangban, amelyet a világ úgy ismer, mint az Apokalipszis barlangját, az ünnep előestéjén esti istentisztelet szolgálnak, majd reggel pedig szent Liturgiát. Mint a mifelénk szokásban van Pünkösdkor, ott ilyenkor is a templom padlózatát felszórják friss fűvel, mezei virágokkal. A szűk és alacsony barlangtemplomban a szolgálatnak különös hangulata van.

Ünnepi istentiszteletet tartanak a Szent János apostol tiszteletére emelt kis kápolna-templomban is, a kikötő közelében, ahová ilyenkor a sok zarándok nem fér be, ezért az utcán szolgálnak, és az istentiszteletet a tenger morajlása kíséri. A hagyomány szerint, Szent János, ezen a helyen keresztelte meg a sziget első keresztényeit.

Mivel nincs mindenkinek lehetősége eljutni erre a szent helyre, hogy közösen ünnepeljünk, lelkileg vegyünk részt az ünnepségben a következő képsorok segítségével – ITT.

pravmir.ru-sf-

Az igazság

2013/05/17

Nincs más Krisztus, vagy más igazság… Megváltozik a gyapjú színe, de ő maga változatlan marad… ugyanígy, az igazság is mindenféle szóval kifejezhető, de a maga lényegében megmarad ugyanannak, azért, mert a maga természeténél fogva az – egy. Az igazság önmagában nem osztható fel, és csakis a merészen okoskodók szájában osztódik fel

Szír szent Efrém

Szent Mózes ikonja

2013/05/09

m1Egy fontos hiányosságot sikerült pótolnunk az elmúlt időszakban, amely mára valósult meg teljesen. Szent Mózes hajlékában, a hivatalosan is egyházközségi rangra emelése előtt egy évvel, már elkészült a védőszent nagyméretű ikonja, amelybe elhelyezésre került Szent Mózes ereklyéje.

Mind a mai napig azonban nem sikerült erről az ikonról olyan másolatot készítenünk, amit Szent Mózes tisztelői, a zarándokok és mindazok, akik ezt szerették volna, magukkal vihettek volna.

Miután sikerült megteremteni ennek az anyagi hátterét, megrendeltük az ikon kisméretű példányát, amelyet díszes kivitelezésben, Moszkvában, a sokak által ismert “СОФРИНО” üzemében készítettek el.

Így, nagy örömünkre, a mai naptól kezdve mindenki, aki erre igényt tart, beszerezheti és magával viheti Szent Mózes ereklyével ellátott ikonjának másolatát, amelyet a szent ereklye előtt szentelünk meg.

Az ikon mérete 9×18 cm. (a fénykép csak mobil minőség)