Krisztus feltámadásának tanúságtevői


27. levél

Korházban lévő barátoknak arról, hogy ki tanúskodik nekem Krisztus feltámadásáról?

Elsősorban a lelkiismeretem tanúskodik. Utána pedig az elmém és az akaratom.

Lelkiismeretem azt mondja: olyan mértékű Krisztusi szenvedést az emberiség hasznára és üdvösségére, semmivel sem lehetne megjutalmazni, a feltámadáson és mennyei dicsőségen kívül. Ez nekem megelégedést és nyugalmat ad.

Az értelmem mondja: fényes feltámadási győzelem nélkül, Isten Fiának egész műve a sírban maradt volna, és az egész missziója sikertelen lenne.

 Az akaratom így szól: Krisztus feltámadása szabaddá tesz az ingadozástól a jó és a rossz között, és határozottan irányít a jóra. És, bevilágítja utamat és lendületet és erőt ad.

Ezen a három hangon kívül, amelyek belőlem, egy, és ugyanazt tanusítják, itt vannak a megbízható kívül álló tanúim is. Ezek a dicsős kenethordozó asszonyok, a tizenkét nagy apostol, itt az ötszáz másik tanu; mindnyájan akik a feltámadása után látták és halhatták, nem álomban, hanem valóságban, és nem egy percig, hanem negyven teljes napon át. Tanúsítja ezt nekem az a lángoló Saul, a keresztények legnagyobb üldözője a zsidók közül; tanúsítja az is, hogy ő fényes nappal látta a feltámadt Úr világosságát és hallotta az Ő hangját, és hogy teljesítette az Ő parancsát. Erről a tanúbizonyságról Pál, nem akart lemondani 30 év után sem, meg akkor sem, amikor Rómában, Néró kardja sújtott le a fejére. Tanusítja ezt szent Prokópié is, római vezér, amely elindult üldözni a keresztényeket a keleti országokban és akinek az úton váratlanul megjelent az élő Krisztus, és Magához térítette. És ahelyett, hogy Prokópié maga mészárolja le a keresztényeket, saját magát adta át a halálnak Krisztusért. Tanúskodnak még ezer számban a Krisztus vértanúi, börtönökben, vesztőhelyeken, évszázadokon keresztül, a jeruzsálemi vértanuktól, a balkáni vértanukig, és mind a mai napokig, a legújabb moszkvai vértanúkig.

Tanúskodnak nekem, még az összes igaz és jó lelkek, amelyekkel gyakran találkozok az életben és amelyek örülnek amikor hallanak Krisztus feltámadásáról. Az megfelel az ő lelkiismeretüknek, megrendíti lelküket, örömmel tölti be szívüket.

Tanúságot kapok a vétkezőktől és a Krisztus ellenségeitől is. Már magában azért, mert ők mint vétkesek és gonoszak, tagadják Krisztus feltámadását, én bizonyságot kapok az ellenkezőjéről. Minden bíróságon érdeklődnek a tanuk magatartásáról, és annak fügvényében értékelik a tanúskodásuk hitelességét. Amikor a józan, szeplőtelen és szent tanúk állítsák, hogy tudják, hogy Jézus feltámadt, én örömmel fogadom az ő tanúságukat, mint igazságot. De amikor, mocskos, igazságtalan és szenttelenek tagadják Krisztus feltámadását, azzal ők megerősítik az előzők tanúbizonyságát, és engem még jobban megerősítenek abban, hogy valóban feltámadt az én Uram. Mert amit ők tagadnak, azt rosszakarattal teszik, nem pedig tudás alapján.

Tanúskodik még sok nemzet és törzs, amelyek Krisztus feltámadásának hitében, maguk is feltámadtak a vadéletből a szentéletbe, rabságból a szabadságba, az erkölcstelen pocsolyából és elmei sötétségből, az Isten világosságának gyermekeivé lettek. A szerb nép feltámadása is tanúskodik Krisztus feltámadásáról.

Már maga a szó is, – feltámadás a halálból, tanúsítja nekem azt. Mert Krisztus feltámadása nélkül, nem is létezne ez a szó az emberek nyelvében. Amikor Pál, először kimondta ezt a szót a kulturált Athénben, az Athéniek meg voltak lepődve és zavarodva.

És így, Isten gyermekei, én viszontköszöntelek titeket: Valóban, Krisztus feltámadt!

Szent Nikolaj Velimirović „MISIONARSKA PISMA” című könyvéből-IK-

Advertisements
Explore posts in the same categories: Lelkiség

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s


%d blogger ezt kedveli: