Súlyos betegségeink – bűneink következménye


poslušnikSok súlyos bántalomnak, amely az embert éri, a múltból eredő oka van, aminek tudjuk, vagy nem tudjuk az okát. Ezeknek a súlyos hiányosságoknak, például az őrültségnek, nem más az oka, mint az Isten törvényének megszegése.
Amikor szent Haralamposzt kínozták, megtudta a helytartó, hogy ő csodatevő erővel rendelkezik és hogy próbára tegye a szent erejét, megparancsolta, hogy hozzanak elé egy őrült embert. Ezt az embert az ördög 35 éve kínozta, úgy, hogy üldözte őt pusztákban és hegyekben,  sárba és szakadékokba dobálva őt. Amikor az őrült ember közel került Haralamposzhoz, megérezte a démon a szent ember jó illatát és kiáltva szólt:
– „Kérlek téged, Isten szolgája, ne kínozz engem idők előtt, hanem parancsold meg és én kimegyek az emberből; és ha akarod elmondom neked, hogyan léptem be ebbe az emberbe.” A szent ráparancsolt, hogy mondja el. A démon pedig ezt mondta:
– „Ez az ember úgy döntött, hogy meglopja a szomszédját, és magában így gondolkodott: ha először nem ölöm meg ezt az embert, akkor nem leszek képes elvenni a kincsét. Ekkor elment, és megölte a szomszédját. Amikor rátaláltam ebben az állapotban, én belementem, és íme, már 35 éve benne lakozom.”
Halván ezt Isten szentje, megparancsolta a démonnak, hogy mindjárt távozzon az emberből, és hagyja békén. A démon távozott,  az őrült ember pedig meggyógyult és megnyugodott.

Szent Nikolaj Velimirović „PROLOG” című könyvéből -IK-

Explore posts in the same categories: Lelkiség

2 hozzászólás - “Súlyos betegségeink – bűneink következménye”

  1. foma Says:

    A régiek még tisztában voltak azzal, hogy az őrület és a bűn egy tőről fakad. Benedek István, aki pszichiáter volt, egy rádióinterjúban ugyanerről beszélt. Azt mondta: több évtizedes pszichiátriai tapasztalattal mondom, hogy nincsen őrült, csak bűnös.

  2. -Sf- Says:

    Igen, ez így is van. Amikor mélyebbre tekintünk egy-egy ilyen esetben, akkor felfedezhetjük annak a múltban “lerakott” alapjait.


Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s


%d blogger ezt kedveli: