Történet a szárovi pusztaságból


Egyik női közösség elöljárója, Alexandra, a következő történetet mesélte el:

– Szerafim atya életében, gyakran fordultam meg a szárovi pusztaságban. Sok hasznos beszélgetésben volt részem társaságában. Egyik alkalommal egy másik nővér is velem volt Szárovban. Nem mentünk be a monostorba, de egyenesen a pusztaságba vettük utunkat. Amikor közel voltunk, látjuk, hogy az öreg egy fatörzsön ül. Meghajoltunk előtte és áldását kértük. Atyai szeretettel fogadott bennünket, majd beszélgetni kezdtünk. A beszélgetés közben hatalmas lelki örömet éreztünk, szinte nem is tudtuk, hogy hogyan háláljuk meg a hozzánk való atyai jóságát.

a medveEgyszer csak, számunkra váratlanul, kijött az erdőből egy hatalmas medve, a hátsó lábaira emelkedve. El lehet képzelni, hogy mennyire megijedtünk. Meg sem tudtunk szólalni. Kezünk hideg lett, szemünk elsötétült. És a rémülettől úgy tűnt, hogy közel vagyunk a halálhoz.

Eközben az öreg teljes nyugodtsággal a medvéhez fordult, és azt mondta:

– “Misa, mit ijesztgeted az árvákat; menj csak hamar vissza, és hozz számunkra valami vigasztaló dolgot, mert nincs semmim, amivel megvendégelhetném őket: te is pont most jöttél, mintha csak tudtad volna, hogy vendégek vannak nálam”.

A medve, mint aki engedelmeskedik Szerafim atyának, meg sem mozdult, amíg beszélt majd amikor az öreg befejezte mondandóját, akkor megfordult, és visszament az erdőbe.

Az öreg nem fordított figyelmet rémületünkre, és folytatta a velünk megkezdett beszélgetést, és lassacskán eljutottunk egy olyan nyugalmi állapotba, hogy teljesen megfeledkeztünk a medvéről.

Talán két óra is eltelt azóta, hogy így társalogtunk Szerafim atyával a cellájában, amikor egyszer csak hirtelen ismét megjelent ugyanaz a medve, bejött a cellába és elmordulta magát.

Az öreg odament hozzá: “Na, na, Misa, mutasd, mit hoztál nekünk”.

A medve a hátsó lábaira állt, és valamit adott neki, ami falevelekbe volt göngyölve és valamivel átfogva. Kiderült, hogy egy teljesen friss lépes méz darab volt. Az öreg elvette tőle a mézet és kezével némán az ajtóra mutatott.

A vadállat, mint egy értelmes lény, engedelmeskedet a parancsnak, és mintha csak meghajolt volna, az öreg pedig kivett a táskájából egy darabka kenyeret, oda adta neki, az pedig visszament az erdőbe.

Noha ismét jól megijedtünk, de ez a rémület inkább nagy örömünkre szolgált, mert méltókká lettünk arra, hogy láthassuk, hogy a jóságos öregnek még a vadállatok is engedelmeskednek.

Explore posts in the same categories: Szárovi Szent Szerafim

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s


%d blogger ezt kedveli: