Ha az Istennel való találkozásra készülünk


Pünkösd után 27. vasárnap

Szombaton az egyik zsinagógában tanított. Volt ott egy asszony, akit már tizennyolc éve gyötört a betegség lelke, teljesen meg volt görbedve, úgyhogy nem is tudott fölegyenesedni. Amikor Jézus meglátta, odahívta és így szólt hozzá: “Asszony, megszabadultál betegségedtől.” Közben rátette a kezét. Az rögtön fölegyenesedett, és dicsőítette az Istent. Erre a zsinagóga elöljárója felháborodásában, hogy Jézus szombaton gyógyított, a néphez fordult: “Hat nap van, amikor dolgozni kell. Ezeken gyertek gyógyulást keresni, ne szombaton!” De az Úr válaszolt neki: “Képmutatók! Vajon nem oldjátok-e el mindnyájan szombaton is az ökrötöket vagy a szamaratokat a jászoltól, hogy megitassátok? De Ábrahám leányát, akit immár tizennyolc éve megkötözve tart a sátán, nem kellett feloldani kötelékeitől szombati napon?” E szavakra ellenfelei mind elszégyellték magukat, a nép meg ujjongott, hogy ilyen nagy tettet vitt véghez. (Lk 13,10-17).

nyomorék asszony

Krisztus ma az Ószövetség imaházába – a zsinagógába ment, ahol csodát tett a nép szeme láttára. Küldetését teljesítve, amint az Ő Maga is mondta – “Azért jöttem, hogy életük legyen és bőségben legyen” (Jn10,10).

Szombat lévén sok ember volt ott, és a zsinagóga elöljárója gondos figyelemmel kísérte a jelenlévőket. Különösképp Jézusra figyeltek oda, hiszen tudták, hogy Ő mindig “felforgatja a rendet”. Amikor pedig, úgymond “rajta kapták”, hangos szóval hívták fel a nép figyelmét, hogy mindenki lássa: Krisztus (szerintük) helytelenül cselekszik.

Krisztus felfigyelt egy olyan valakire a zsinagógában, aki mellett a mai rohanó ember érzéketlenül elrohan, sem együttérzést, sem sajnálatot nem érez – nincs ideje az ilyesmire. Hiszen “csak” egy rokkant öregasszonyról van szó, aki jóllehet gondoskodásra szorul, segítségre, amiben mi manapság olyan szűkösen tudunk csak részt venni. Másrészt, a helyi lakosok bizonyára már hozzá is szoktak a látványához, hiszen azt mondja az Írás, hogy majd’ csak húsz éve gyötörte a betegség ezt az asszonyt. És persze maga a látvány sem volt szívderítő, hiszen ezzel a testtartással csak oldalt és a földre nézhetett, kezeit csaknem a földön húzva.

A hosszú, gyötrelmes évek kínszenvedése azonban, semmiképp sem gyötörte meg a lelkét annyira, hogy kételkedjen, vagy, ami még rettenetesebb – elveszítse a hitét. A betegség nem volt képes őt a reménytelen csüggedés szakadékába taszítani. Mert sokszor fordul elő az emberrel, amikor a kínzó betegség fogságába kerül, hogy bezárkózik önmagába, elfordul az emberektől, és még az Istenről sem akar többé hallani. Azonban tudnunk kell, hogy mindez az ördög csapdája, amelybe ha belesétálunk, magunkat a kárhozatba taszítjuk, az ördög számára pedig okot adunk, hogy győzelmi ujjongásban törjön ki legyőzetésünk felett.

Ebben az esetben viszont vereséget szenved az ellenség, mert a meggyötört asszony nem inog meg hitében, nem fordul el a közösségtől, nem hibáztat senkit szenvedése miatt, de továbbra is hűségesen eljár szombatonként a zsinagógába, hogy ott imádkozzon. Hűsége pedig elhozta számára a megszabadulást.

Hűsége Isten iránt megszégyenít sokunkat, amikor a türelmetlenség bűnének kelepcéjében azonnali változást követelve, imádkozunk Istenhez. Nem csoda, hogy az ilyen helytelen imára az ember nem kap választ Istentől. Mert nekünk azonnali megoldásra van szükségünk, nem tudunk várni, és azzal ostromoljuk az Istent, hogy késedelem nélkül teljesítse mindazt, amit követelünk Tőle. Az ilyen hozzáállásnak, az ilyen imának a megszégyenülésen kívül nincs más eredménye, a csoda elmarad.

Ezért rejtett és nyilvános kívánságainkkal mindig alázattak kell, hogy forduljunk Istenhez. Hiszen mindannyiunk szívében ott rejtőzik valamilyen kívánság, amit szeretnénk, ha Isten jóvoltából megvalósulna. És mi lehet egy betegségtől elgyötört embernek a leghőbb kívánsága, ha nem az, hogy megszabaduljon kínjától, egészséges legyen?

A türelem, a kitartás, a hit meghozta gyümölcsét. A görnyedt asszony egyszer csak azt hallja: “Asszony, megszabadultál betegségedtől” (Lk.13,12). Az emberek szeme láttára csoda történt. Felegyenesedet, és dicsérte az Istent. Az öröm a boldogság, a kívánság beteljesedése, és a hála érzései kavarogtak lelkében. Örömét embertársaival megosztva dicsérte Isten szent Nevét.

De jaj, a gonosz ellenség megszállta sokak lelkét és gyanakodni, gyűlölködni kezdtek, azt kiabálták – helytelen, amit Jézus tett. Gonoszságuk bűzlő szennygödrében fetrengve, másra nem is tellett tőlük. Nem is nyert meghallgatásukra sem az imájuk, sem Istennel nem voltak képesek társalogni az ima által. Győzött és minden elvitt az alázat, a kitartás, a hit. A harag és a gyűlölet, a mindig és mindenben hibát kereső, rosszra hajló természet pedig üres kézzel, megszégyenülve távozott az Istennel való találkozás helyszínéről.

Az erényekkel felfegyverkezve menjünk mi is az Istennel való találkozásra, és akkor biztos, hogy nem szégyenülünk meg. Ámin

igumen Serafim,

Zemplén, 2012. dec. 9.

Explore posts in the same categories: Prédikációk

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s


%d blogger ezt kedveli: