Az Istenszülő bevezetése a templomba

nov 21/dec 4

Az elmúlt vasárnap az Úr az oktalan gazdag ember példáját tárta elénk, amellyel felhívta figyelmünket egy nagyon lényeges dologra. Mégpedig arra, hogy egy napon elkerülhetetlenül az Isten elé kell majd járulnunk, ahol számot kell adnunk a kapott talentumokkal való sáfárkodásunkról. Tudva, hogy az enyészhetetlenségbe nem vihetjük magunkkal azt, ami alá van vetve az enyészetnek, ezért, ha a földi javakon kívül mással nem rendelkezünk, akkor felmerül a kérdés, hogy mivel járulunk az Úr színe elé?

Minden, ami gátat vet közénk és az Úr közé: a gőg, a szétszórtság, a kishitűség, – olyan tényező, ami eltorlaszolja a lélek tiszta forrását, amelyet az Úr fakasztott bennünk. És mindez kétélű kard – hiszen ha szennyes lélekkel jársz-kelsz a világban, lelked forrásából nem fakad az élő víz, nem vagy képes sem önmagad sem pedig mások számára frissítő lelki táplálékot nyújtani. De ugyanúgy, ha a sötétség hordozója a lelked, lehetetlen, hogy meglásd mások lelkében a világosságot és azt gondolod, hogy mindenki olyan sötét, mint te magad vagy.

Az elmúlt vasárnapi példabeszéd, mintha csak felkészített volna bennünket a mai fényes ünnepre, szemünk elé tárva ezzel az ellentétet, a különbséget. Az előző példabeszéd tökéletes ellentéte a mai ünnepnek. Hiszen amott az ember Isten nélküli viselkedésére, gondolkodására, vagyis – egy Isten nélküli életmód veszélyeire, annak értelmetlenségére mutat rá a példabeszéd, itt pedig a Legszentebb Szűz jelenik meg ma, megmutatva mindenkinek, hogy lehetséges mindaz, amire a példabeszéd felhívja figyelmünket: ugyanis, az Istenszülő Mária lelkét soha semmi sem szennyezte be, tisztaság, kegyelem forrása lett az egész világ számára.

A szent igaz ősök, Joakim és Anna, az igazi kincsek kincsét hozzák ma az Úr elé. Bőséges termés, mindent felülmúló gazdagság van ma itt, nem önző módon, saját csűrjükbe rejtik el gazdagságukat, de az arra a legméltóbb helyre viszik – a szentek szentélyébe.

Látod-e a kettő közötti hatalmas különbséget?

Megfigyelted-e azt, hogy hogyan cselekszik az ember, amikor önző módon saját esztelenségében semmirekellő terveket sző?

És látod-e az Istenben bízó, és mindenben ráhagyatkozó ember istenes cselekedetét?

Ezért is jár ki nekik a tisztelet, ezért szentek, ezért isteniek, ezért igazak.

A fény és a sötétség, az időleges és az örökkévaló, silány és a magasztos jelenik meg a két eseményben szemünk előtt, hogy okuljunk belőle. A mai ünnepben feltárul szemünk előtt a titok: Isten megmutatja nekünk, hogy amennyiben hajlandóak vagyunk fáradozni, Isten rendelkezéseit betartva, nem marad el a bő termésért járó jutalom – mint amilyen fényesen vonul be a Szűz ma a templomba, az angyaloktól védelmezve és kísérve az Istennel való találkozásra, – úgy fogadja majd Isten a küzdelmekben, a szenvedés hősies viselésében megtisztult, Isten szeretetét mindenek elé helyező lelkünket.

Ne mondd elhamarkodottan, hogy ez a mi számunkra lehetetlen, hiszen az Istenszülő velünk egy természetű, Joakim és Anna leánya, nem testnélküli mennyei teremtmény, de egy az emberi nemből, egy közülünk. Lépj hát ki az önzőséged alkotta sötét fellegvárból, és megtisztult érzékekkel, vidám léptekkel indulj el Isten felé, hátra hagyva a sötétség minden gonosz cselekedeteit, hogy akkor, amikor számodra is eljön az idő – és ki is tudná azt megmondani, hogy mikor? – lehet, hogy még ma éjjel, – örvendező léptekkel haladhass Urad örömébe, mindenkor áldva az Urat, Aki ennyire szeret bennünket.

Adja Isten, hogy ez az ünnep világosítsa meg lelkünket, elménket, hogy a Legszentebb Istenszülő közbenjárása által, a mi személyes bemenetelünk is a mennyei csarnokba méltó és fényes legyen. Ámin.

 

Zemplén, 2012. dec. 4.

igumen Serafim