Aki gazdagon is szegény


Pünkösd után 26. vasárnap

“Egy gazdag embernek bőséges termést hozott a földje. Így okoskodott magában: Mit tegyek? Nincs hová gyűjtsem a termésemet. Tudom már, mit teszek: lebontom csűrjeimet és nagyobbakat építek, oda gyűjtöm majd a termést és minden vagyonomat. Aztán majd elégedetten mondom magamnak: Ember, van annyid, hogy sok évig elég! Pihenj, egyél, igyál, s élj jól! – Ám az Isten így szól hozzá: Esztelen, még az éjjel visszakérik tőled lelkedet. Amit gyűjtöttél, kire marad? – Lk 12,16-20.

csűr

Az igazság feneketlen mélységének gondolatait fejezi ki ez a példabeszéd. Krisztus rövid példabeszédekben fejezi ki az igazság mélységét. Ezzel pedig arra tanít bennünket, hogy óvakodjunk a sokbeszédűségtől. Mi emberek pedig mindig igyekszünk sokat beszélni, magyarázkodni, mert azt hisszük, hogy ezzel nagyobb nyomatékot helyezünk mondandónkra. Pedig ezzel, könnyen megeshet, hogy pont a fordítottját érjük el.

Jóllehet, sokkal nehezebb rövid világos és érthető beszédet mondani, mint hosszú szóömlengéseken keresztül beszélni a semmiről.

Amint azt a fenti példabeszéd is mutatja, ebben minden, ami számunkra, keresztények számára fontos, megtalálható. Krisztus két útról beszél itt, amelyen az emberek általában haladnak. A testi és a lelki emberek útját tárja ma elénk, és a választás lehetősége adott számunkra – és éppen ez, a szabad választás lehetősége vezet bennünket sok szenvedéshez, bánathoz, gyötrelemhez, szomorúsághoz, a tragédiához.

Megkérdezheti valaki, hogy ugyan mi a tragédia abban, ha az embernek jól megy a sora, mindene megvan, amire csak szüksége van, vagy lehet, sőt, még annál is több mint ahogy a példabeszédben említett embernek is. És tudjuk mi jól, hogy nem ezzel van baj, hanem a szabad választás eredményével. Ugyanis legyünk bár gazdagok, vagy szegények, egyformán eljuthatunk az üdvösségre, de ugyanúgy kárhozatra is juthatunk, ha nem a helyes utat választjuk.

Ismét azt kérdezed, hogy miért?

Hát nézd meg ennek a gazdag, de szerencsétlen embernek a gondolkodását. Teljes mértékben a földi dolgokra támaszkodva abban reménykedik, hogy most már hosszú ideig gondtalanul élhet, mert mindene megvan. A szerencsétlen embernek eszébe sem jut, hogy mindez, amije csak van, a halvány zálogát sem jelenti az ő hosszú és kényelmes életének. És ebben rejlik az ő oktalansága, szerencsétlensége.

Nem gondol a környezetében élő éhező emberekre, nem jut eszébe a jótékonyság, az irgalmasság cselekedeteit nem ismeri, bezárkózik a búzával teli csűrjeibe, hogy ott, a lélektelen magányban érje őt az Úr napja, amikor elhívja testéből a lelket.

Így jár az, aki csak magára gondol, nagyon okosat akar tenni, de hamar kiderül, hogy tette csak puszta ügyeskedés, amelynek zsoldja a halál. Lebontja a régi csűröket, újakat, nagyobbakat épít, csak a lelke házával nem törődik.

Létezik-e vajon nála szerencsétlenebb ember? Aligha. Hiszen semmire sem volt képes azon túl, hogy jókat egyen és igyon, semmi magasztosnak nem volt birtokában, csak a semmirekellő, üres szórakozásnak. Lelke minden erejét arra pazarolta, hogy a sehová sem vezető, hacsak nem a pusztulásba, dorbézolás útját kövezze, fényezze.

Nagy valószínűséggel, sohasem hallotta Krisztus szavait: ahol a kincsed, ott szíved is, – ő pedig azt a kincset választotta, mit megesz a moly, ellophatnak a zsiványok, amit elesz a rozsda.

A keresztény ember az ilyen kincstárra úgy tekint, mint eszközre, aminek segítségével, ha jól bánik vele, megszerezheti azt a jólétet, azt a kényelmet, örömet és boldogságot, – a Mennyek Országát, amire ez a gazdag ember is vágyakozott, csak eltévesztette az ahhoz vezető utat, rosszul választotta meg eszközeit. Az örökkévaló helyett a veszendőre tette fel mindenét, ami el is hozta számára a nem kívánt véget.

Sokszor lehetünk tanúi annak, hogy az ilyen emberek a csüggedés sötét mélységébe taszítják magukat, boldogtalanok, és következésképp elveszítik az emberségesség utolsó szikráját is, amely a végső esély számukra, hogy ez a szikra lángra kapjon, a szeretet és irgalmasság lelki tüze lobbanjon belőle, megmentve ezzel önmagát és másokat is, hogy az igazi, soha véget nem érő mennyei lakomán örvendezhessenek.

Mert hiszen megmondta az Úr: Aki nincs Velem, az ellenem van. (Mt 12,30).

Az Úrral lenni pedig nem más, mint mindenben követni tanítását és betartani parancsolatait.

Az Úrral lenni nem azt jelenti, hogy el kell  különülni a földi javakkal telt, bennünket Istentől és embertől elhatároló csűrjeink között, hanem azok társaságában, azokhoz számlálva legyünk, akikről azt mondja az Úr, hogy a barátaim vagytok.

Legyünk bár gazdagok, vagy szegények, bővelkedjünk, avagy szűkölködjük, történjen bármi is velünk a világban, életünk során úgy cselekedjünk, hogy minden időben és minden helyzetben az Úr barátai maradhassunk. Ámin.

 igumen Serafim

Explore posts in the same categories: Prédikációk

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s


%d blogger ezt kedveli: