december 2012 havi archívum

Van-e napjainkban igazi keresztény?

2012/12/30

Levél egy fiatal tanárhoz

oreg

Vannak, sokan vannak. Ha nem lennének, akkor a ragyogó nap kialudna. Mert miért is világítana egy ilyen értékes fényforrás egy állatseregnek?

Sok papírra lenne szükségem ahhoz, hogy leírjam azt a rengeteg gyönyörű példát az igazi keresztényekről, akiket csak én magam láthattam életem során. Neked is sok időbe telne azt elolvasnod és lelkedet kényeztetned. Egyelőre találd meg te magad, ebben az egy példában.

Tavaly nyáron Mácsvában voltunk. Egy kis állomáson vártunk a vonatra. Megfigyeltem egy idős parasztasszonyt a sínek mellett. Ráncos, idős arc, de csodás és titokzatos fénytől elárasztva ragyogott, úgy, ahogyan azt gyakran megfigyelhetjük a lelki emberek arcán. Megkérdeztem tőle:

– Kit vársz, nővérem?

– Hááát, azt, akit majd az Úr küld hozzám – válaszolta ő.

A további beszélgetésünkből kiderült, hogy minden nap eljön az állomásra, hogy lássa, lesz-e olyan árválkodó utas, akinek szüksége lenne kenyérre vagy szállásra. És ha rátalálna ilyenre, akkor azt örömmel fogadná úgy, mintha csak Maga az Úr küldte volna. Házába vezetné, amely mindössze egy kilométerre volt az állomástól.

Beszélgetésünk közben az is kiderült, hogy olvassa a Szentírást, jár az istentiszteletekre a templomba, böjtöl és betartja Isten összes törvényét. Szomszédjai később elmondták, hogy ez az asszony egy igazi szent.

A végén szerettem volna megdicsérni az ő evangéliumi vendégszeretetét. Mielőtt azonban bármit is mondtam volna, ő sóhajtott egyet, és azt mondta:

– Vajon nem mi vagyunk az Ő vendégei minden nap, az egész életünk során?

És szemében ragyogni kezdtek a könnyek.

Ó kegyes és édes emberi lélek! Fiatal barátom, hogyha a nemzedékek tanítójának hívnak, akkor gyakran meg is szégyenülhetsz, ha viszont a nemzedék tanítványának, akkor sohasem fogsz megszégyenülni.

Isten Szent kegyelme világosítson meg téged!

Szent Nikolaj Velimirović -IK-

Súlyos betegségeink – bűneink következménye

2012/12/23

poslušnikSok súlyos bántalomnak, amely az embert éri, a múltból eredő oka van, aminek tudjuk, vagy nem tudjuk az okát. Ezeknek a súlyos hiányosságoknak, például az őrültségnek, nem más az oka, mint az Isten törvényének megszegése.
Amikor szent Haralamposzt kínozták, megtudta a helytartó, hogy ő csodatevő erővel rendelkezik és hogy próbára tegye a szent erejét, megparancsolta, hogy hozzanak elé egy őrült embert. Ezt az embert az ördög 35 éve kínozta, úgy, hogy üldözte őt pusztákban és hegyekben,  sárba és szakadékokba dobálva őt. Amikor az őrült ember közel került Haralamposzhoz, megérezte a démon a szent ember jó illatát és kiáltva szólt:
– „Kérlek téged, Isten szolgája, ne kínozz engem idők előtt, hanem parancsold meg és én kimegyek az emberből; és ha akarod elmondom neked, hogyan léptem be ebbe az emberbe.” A szent ráparancsolt, hogy mondja el. A démon pedig ezt mondta:
– „Ez az ember úgy döntött, hogy meglopja a szomszédját, és magában így gondolkodott: ha először nem ölöm meg ezt az embert, akkor nem leszek képes elvenni a kincsét. Ekkor elment, és megölte a szomszédját. Amikor rátaláltam ebben az állapotban, én belementem, és íme, már 35 éve benne lakozom.”
Halván ezt Isten szentje, megparancsolta a démonnak, hogy mindjárt távozzon az emberből, és hagyja békén. A démon távozott,  az őrült ember pedig meggyógyult és megnyugodott.

Szent Nikolaj Velimirović „PROLOG” című könyvéből -IK-

Ne firtasd Isten ítéleteit

2012/12/18

„Engedelmeskedj  Isten akaratának és ne firtasd túlzottan az Ő ítéleteit, mert megzavarja elmédet. Mert az Isten ítéletei számtalanok és felfoghatatlanok.

Egy bizonyos szerzetes a sivatagban, azt gondolva magáról, hogy már tökéletességre jutott, azért imádkozott Istenhez, hogy Isten tárja fel számára az emberek életét érintő egyes ítéleteit. Ekkor Isten olyan gondolatot adott elméjébe, hogy keressen fel egy távoli lelki atyát és őt kérdezze meg.

Útközben emberi alakban csatlakozott hozzá  Isten angyala és azt mondta neki, hogy ő is szeretné felkeresni azt az öreget. Így haladtak együtt tovább az úton, majd megpihentek egy istenszerető embernél, aki jól megvendégelte őket, az ételt pedig ezüst tányéron szolgálta fel. Miután ettek, az angyal megfogta a tányért, és a tengerbe dobta. A szerzetes furcsállotta a dolgot és nem tetszett neki, de nem szólt semmit.

Másnap ismét egy vendégszerető embernél pihentek meg, aki szeretettel fogadta és szívélyesen megvendégelte őket. Amikor már indulni akartak, a vendéglátó eléjük vezette egyetlen fiát, hogy a zarándokok áldják meg őt. Ekkor Isten angyala torkon ragadta a fiút és megfojtotta. A szerzetes dühös lett és azt kérdezte az angyaltól, hogy ki ő, és miért tesz ilyen gaztetteket?

Az angyal szelíden válaszolt: amaz az első ember, mindenben Isten kedve szerint járt el, és semmi olyan nincs a házában, amit igazságtalanul szerzett volna, azon az ezüsttányéron kívül. Az Isten ítélete következtében dobtam ki azt a lopott tányért, hogy az az ember mindenben tiszta legyen Isten előtt.

Ez a másik ember is kedves Isten előtt, és fián kívül nincs semmi az otthonában, amivel Isten haragját vonhatná magára, aki ha felnőtt volna, nagy gonosztevővé és a démonok lakóhelyévé lett volna. Ezért az Isten ítéletének megfelelően fojtottam meg azt a gyereket, hogy apja jóságának fejében még idejében megmentsem a fiú lelkét a kárhozattól, az apját pedig a sok gyötrelemtől.

Íme, ezek és ilyen rejtélyesek és érthetetlenek az Isten ítéletei. És te pedig öreg, térj vissza a saját celládba és ne gondolkodj hiú dolgok felől, azt fürkészve, ami az egyetlen Isten hatalmában van.”

Szent Nikolaj Velimirović – „PROLOG” című könyvéből ; -IK-

Történet a szárovi pusztaságból

2012/12/16

Egyik női közösség elöljárója, Alexandra, a következő történetet mesélte el:

– Szerafim atya életében, gyakran fordultam meg a szárovi pusztaságban. Sok hasznos beszélgetésben volt részem társaságában. Egyik alkalommal egy másik nővér is velem volt Szárovban. Nem mentünk be a monostorba, de egyenesen a pusztaságba vettük utunkat. Amikor közel voltunk, látjuk, hogy az öreg egy fatörzsön ül. Meghajoltunk előtte és áldását kértük. Atyai szeretettel fogadott bennünket, majd beszélgetni kezdtünk. A beszélgetés közben hatalmas lelki örömet éreztünk, szinte nem is tudtuk, hogy hogyan háláljuk meg a hozzánk való atyai jóságát.

a medveEgyszer csak, számunkra váratlanul, kijött az erdőből egy hatalmas medve, a hátsó lábaira emelkedve. El lehet képzelni, hogy mennyire megijedtünk. Meg sem tudtunk szólalni. Kezünk hideg lett, szemünk elsötétült. És a rémülettől úgy tűnt, hogy közel vagyunk a halálhoz.

Eközben az öreg teljes nyugodtsággal a medvéhez fordult, és azt mondta:

– “Misa, mit ijesztgeted az árvákat; menj csak hamar vissza, és hozz számunkra valami vigasztaló dolgot, mert nincs semmim, amivel megvendégelhetném őket: te is pont most jöttél, mintha csak tudtad volna, hogy vendégek vannak nálam”.

A medve, mint aki engedelmeskedik Szerafim atyának, meg sem mozdult, amíg beszélt majd amikor az öreg befejezte mondandóját, akkor megfordult, és visszament az erdőbe.

Az öreg nem fordított figyelmet rémületünkre, és folytatta a velünk megkezdett beszélgetést, és lassacskán eljutottunk egy olyan nyugalmi állapotba, hogy teljesen megfeledkeztünk a medvéről.

Talán két óra is eltelt azóta, hogy így társalogtunk Szerafim atyával a cellájában, amikor egyszer csak hirtelen ismét megjelent ugyanaz a medve, bejött a cellába és elmordulta magát.

Az öreg odament hozzá: “Na, na, Misa, mutasd, mit hoztál nekünk”.

A medve a hátsó lábaira állt, és valamit adott neki, ami falevelekbe volt göngyölve és valamivel átfogva. Kiderült, hogy egy teljesen friss lépes méz darab volt. Az öreg elvette tőle a mézet és kezével némán az ajtóra mutatott.

A vadállat, mint egy értelmes lény, engedelmeskedet a parancsnak, és mintha csak meghajolt volna, az öreg pedig kivett a táskájából egy darabka kenyeret, oda adta neki, az pedig visszament az erdőbe.

Noha ismét jól megijedtünk, de ez a rémület inkább nagy örömünkre szolgált, mert méltókká lettünk arra, hogy láthassuk, hogy a jóságos öregnek még a vadállatok is engedelmeskednek.

Ha az Istennel való találkozásra készülünk

2012/12/09

Pünkösd után 27. vasárnap

Szombaton az egyik zsinagógában tanított. Volt ott egy asszony, akit már tizennyolc éve gyötört a betegség lelke, teljesen meg volt görbedve, úgyhogy nem is tudott fölegyenesedni. Amikor Jézus meglátta, odahívta és így szólt hozzá: “Asszony, megszabadultál betegségedtől.” Közben rátette a kezét. Az rögtön fölegyenesedett, és dicsőítette az Istent. Erre a zsinagóga elöljárója felháborodásában, hogy Jézus szombaton gyógyított, a néphez fordult: “Hat nap van, amikor dolgozni kell. Ezeken gyertek gyógyulást keresni, ne szombaton!” De az Úr válaszolt neki: “Képmutatók! Vajon nem oldjátok-e el mindnyájan szombaton is az ökrötöket vagy a szamaratokat a jászoltól, hogy megitassátok? De Ábrahám leányát, akit immár tizennyolc éve megkötözve tart a sátán, nem kellett feloldani kötelékeitől szombati napon?” E szavakra ellenfelei mind elszégyellték magukat, a nép meg ujjongott, hogy ilyen nagy tettet vitt véghez. (Lk 13,10-17).

nyomorék asszony

Krisztus ma az Ószövetség imaházába – a zsinagógába ment, ahol csodát tett a nép szeme láttára. Küldetését teljesítve, amint az Ő Maga is mondta – “Azért jöttem, hogy életük legyen és bőségben legyen” (Jn10,10).

Szombat lévén sok ember volt ott, és a zsinagóga elöljárója gondos figyelemmel kísérte a jelenlévőket. Különösképp Jézusra figyeltek oda, hiszen tudták, hogy Ő mindig “felforgatja a rendet”. Amikor pedig, úgymond “rajta kapták”, hangos szóval hívták fel a nép figyelmét, hogy mindenki lássa: Krisztus (szerintük) helytelenül cselekszik.

Krisztus felfigyelt egy olyan valakire a zsinagógában, aki mellett a mai rohanó ember érzéketlenül elrohan, sem együttérzést, sem sajnálatot nem érez – nincs ideje az ilyesmire. Hiszen “csak” egy rokkant öregasszonyról van szó, aki jóllehet gondoskodásra szorul, segítségre, amiben mi manapság olyan szűkösen tudunk csak részt venni. Másrészt, a helyi lakosok bizonyára már hozzá is szoktak a látványához, hiszen azt mondja az Írás, hogy majd’ csak húsz éve gyötörte a betegség ezt az asszonyt. És persze maga a látvány sem volt szívderítő, hiszen ezzel a testtartással csak oldalt és a földre nézhetett, kezeit csaknem a földön húzva.

A hosszú, gyötrelmes évek kínszenvedése azonban, semmiképp sem gyötörte meg a lelkét annyira, hogy kételkedjen, vagy, ami még rettenetesebb – elveszítse a hitét. A betegség nem volt képes őt a reménytelen csüggedés szakadékába taszítani. Mert sokszor fordul elő az emberrel, amikor a kínzó betegség fogságába kerül, hogy bezárkózik önmagába, elfordul az emberektől, és még az Istenről sem akar többé hallani. Azonban tudnunk kell, hogy mindez az ördög csapdája, amelybe ha belesétálunk, magunkat a kárhozatba taszítjuk, az ördög számára pedig okot adunk, hogy győzelmi ujjongásban törjön ki legyőzetésünk felett.

Ebben az esetben viszont vereséget szenved az ellenség, mert a meggyötört asszony nem inog meg hitében, nem fordul el a közösségtől, nem hibáztat senkit szenvedése miatt, de továbbra is hűségesen eljár szombatonként a zsinagógába, hogy ott imádkozzon. Hűsége pedig elhozta számára a megszabadulást.

Hűsége Isten iránt megszégyenít sokunkat, amikor a türelmetlenség bűnének kelepcéjében azonnali változást követelve, imádkozunk Istenhez. Nem csoda, hogy az ilyen helytelen imára az ember nem kap választ Istentől. Mert nekünk azonnali megoldásra van szükségünk, nem tudunk várni, és azzal ostromoljuk az Istent, hogy késedelem nélkül teljesítse mindazt, amit követelünk Tőle. Az ilyen hozzáállásnak, az ilyen imának a megszégyenülésen kívül nincs más eredménye, a csoda elmarad.

Ezért rejtett és nyilvános kívánságainkkal mindig alázattak kell, hogy forduljunk Istenhez. Hiszen mindannyiunk szívében ott rejtőzik valamilyen kívánság, amit szeretnénk, ha Isten jóvoltából megvalósulna. És mi lehet egy betegségtől elgyötört embernek a leghőbb kívánsága, ha nem az, hogy megszabaduljon kínjától, egészséges legyen?

A türelem, a kitartás, a hit meghozta gyümölcsét. A görnyedt asszony egyszer csak azt hallja: “Asszony, megszabadultál betegségedtől” (Lk.13,12). Az emberek szeme láttára csoda történt. Felegyenesedet, és dicsérte az Istent. Az öröm a boldogság, a kívánság beteljesedése, és a hála érzései kavarogtak lelkében. Örömét embertársaival megosztva dicsérte Isten szent Nevét.

De jaj, a gonosz ellenség megszállta sokak lelkét és gyanakodni, gyűlölködni kezdtek, azt kiabálták – helytelen, amit Jézus tett. Gonoszságuk bűzlő szennygödrében fetrengve, másra nem is tellett tőlük. Nem is nyert meghallgatásukra sem az imájuk, sem Istennel nem voltak képesek társalogni az ima által. Győzött és minden elvitt az alázat, a kitartás, a hit. A harag és a gyűlölet, a mindig és mindenben hibát kereső, rosszra hajló természet pedig üres kézzel, megszégyenülve távozott az Istennel való találkozás helyszínéről.

Az erényekkel felfegyverkezve menjünk mi is az Istennel való találkozásra, és akkor biztos, hogy nem szégyenülünk meg. Ámin

igumen Serafim,

Zemplén, 2012. dec. 9.

Elhunyt Antióchia partiarchája

2012/12/05

ignatijEgy bejrúti kórházban 92 éves korában szerdán elhunyt IV. Hazim Ignác, Antióchia és az egész Kelet görög ortodox pátriárkája.

Nadzsíb Mikáti libanoni miniszterelnök a pátriárka temetésének napjára országos gyászt rendelt el.

A kelet-szíriai származású főpap Bejrútban és Párizsban folytatta tanulmányait, Libanonban szentelték pappá. Még diákként társalapítója volt a szíriai és libanoni ortodox ifjúsági mozgalomnak. 1961-ben a szíriai Latakia püspökévé nevezték ki, később ugyanott metropolita rangra emelték.

1979-ben választották Antióchia és az egész Kelet pátriárkájává, s ő lett az ortodox egyház egyik legfontosabb vezetője. Számos könyvet adott ki és teológiai cikket írt, a Sorbonne és a minszki egyetem díszdoktora volt.

Az antióchiai patriarkátus a konstantinápolyival, az alexandriaival és a jeruzsálemivel együtt az egykori kelet-római birodalom négy nagy történelmi egyházához tartozik. A liturgiájában arab nyelvet használó egyháznak ma becslések szerint mintegy 750 ezer híve van, főleg Libanonban és Szíriában. Szíriában ők alkotják a legnagyobb keresztény csoportot. A patriarkátus székhelye Damaszkusz.

Legyen örök emléke!

A hírek.ma portál nyomán.

Helyi Egyházunk új püspöke

2012/12/05

Mint az ismeretes, augusztusban elhunyt Főtisztelendő János, eperjesi érsek. Az eperjesi egyházmegye zsinatán, amely papokból és az egyes egyházközségek képviselőiből tevődik össze, három jelölt közül választották ki az elhunyt érsek utódját. A választás Rasztyiszlav (Gont) szerzetes papra esett, akit 2012. november 18-án szenteltek fel az eperjesi székesegyházban, helyi Egyházunk és külföldi püspökök részvételével.  Ezzel ő lett az egyházmegye ötödik választott püspöke.

rastislav2

A szenteléssel egyben be is iktatták hivatalába, amelynek címe: Eperjes és Szlovákia érseke. Adja Isten, hogy nyájának jó, bölcs és hűséges pásztora legyen.  AXIOS!