május 2012 havi archívum

Tisztaság és bűz

2012/05/31

 A szelídség az alázat kezdete, az alázat a szenvedélytelenség ajtaja, a szenvedélytelenség által pedig a tökéletes szeretetre tesz szert az, aki megismeri saját maga természetét. Vagyis, hogy ő születése előtt létezett, és halála után is létezni fog. Mert ugyanis az ember nem más, mint egy hamar eltűnő rossz illat és szánalmasabb minden teremtménynél. Egyetlen más teremtmény sem forgatta fel Isten rendelkezéseit, csupán csak az emberi természet, amely sok kegyelemben részesült és sokat bosszantotta Istent.

Damaszkuszi szent Péter.

Igen, az, aki hitt az Evangéliumban, és képességet kapott arra, hogy megismerje önmagát, és önmaga megismerése által eljuthat az egész, Ádámban és Évában elesett emberi nem megismerésére,- hogyan is képes még mindig törtetni, felfuvalkodni, bosszankodni, tolakodni, hogy minden áron az első helyet foglalja el, bárhol is legyen?

Igen, aki valóban hitt, többé már nem viselkedhet így azért, mert ő már felismerte, hogy ő – ember – és nem más ő, mint egy hamar tovatűnő rossz illat, és minden teremtménynél szánalmasabb. Hogyan is nem képes az ember ezek tudatában alázatos lenni, elhagyni minden helytelen szenvedélyt, és nem kiáltani Krisztushoz, nem Hozzá fordulni segítségért és üdvösségért, amelyet Ő minden Benne bízónak megígért?

Vagy talán még kevés az, hogy mi magunk estünk a bűz mélyébe, és magunkkal rántottuk az egész látható teremtést, amelyet számunkra teremtett az Isten, és amely semmiben sem vétkes Isten előtt, mivel semmilyen formában sem hágta át Isten rendelkezéseit?

Igen, bármilyen féreg, vagy vírus, amit mi annyira utálunk, Isten akaratának megfelelően élnek, az ember pedig gőgjében, nem csak hogy minduntalan felforgatja azt, de még csak nem is hajlandó megismerni Isten rendelkezéseit, amelyek az Írásban számunkra rendeltettek.

Azok viszont, akik hittek az Evangéliumban, és törekedtek Krisztus rendelkezéseinek megismerésére, arra törekedtek, hogy önmagukat megismerjék és bűnbánatot tartsanak, – “Mindaz, akit ez a reménység tölt el Iránta, megszenteli magát, amint Ő is szent”. – 1Jn3,3. És nem csak nekik van ilyen reménységük, de velük együtt az minden teremtmény – “A sóvárgással eltelt természet Isten fiainak megnyilvánulását várja”. – Róm8,19.

lib.rus.ec -Sf-

Reklámok

Isten állandó magasztalása

2012/05/24

Mennybemenetel

Elképzelhetetlen a ma embere számára, hogy Isten állandó magasztalására törekedjen. Minduntalan a rohanó világra és az idő hiányára panaszkodnak az emberek, de senki sem tudja megmondani, hogy hová lett az idő? Vagy talán higgyünk annak a téves zagyvaságnak, hogy ma már egy óra, nem is egy óra, csak annak egy bizonyos része? Aligha.

Bizony, amikor lelkész létemre, hívő emberektől ilyen feltevéseket kell hallanom, elkerülhetetlen, hogy ne okozzon szomorúságot, hiszen ilyenkor Jézus szavai jutnak eszembe, amikor azt mondja a keresztút alatt az asszonyoknak: “…ne engem, magatokat sirassátok, mert ha a zöld fával ezt teszik, mi lesz a sorsa a száraznak…”

Igen, ha a zöld fán, aki adott esetben magát egy hívő embernek feltüntető személy, visszatérve a fenti feltevéshez, ilyet mond – ilyen a termés, akkor mit várhatunk el attól a száraz ágak viselőjétől, akinek Krisztus tanítására nem fogékony a lelke? Bizony, egyik sem különb, mint a másik.

Amikor az apostolok visszatértek az Olajfák hegyéről, állandóan a templomban voltak, és állandóan magasztalták az Istent – így beszéli el nekünk szent Lukács mindazt, ami a mennybemenetel után történt. Sajnos, egyre többen mondják ma azt az emberek közül, hogy hisznek, csak éppen hitük szerint élni nem akarnak. Arról pedig, hogy nincs idejük a hit szerint élni, szó se essék, mert ebben a formában ez hazugság.

Ha napjainkat megvizsgálni volnánk képesek, alapos analízisnek vetve alá, nagyon nagy megszégyenülésben lenne részünk amiatt, hogy valaha is van bátorságunk azt mondani, hogy:

– nincs időm imádkozni,

– nem érek rá templomba menni

– lehetetlen, hogy a hétköznapra eső ünnepeket valamilyen formában is megtartsam,

– elképzelhetetlen, hogy családom többi tagjaival valamikor is együtt imádkozzak,

– nincs időm meglátni a szegényt, a beteget, az árvát…

Bizony szörnyű önámítás ez. Rengeteg a felesleges, semmire sem jó és semmire sem kellő dolog, cselekedet, üres beszéd, haszontalan időfecsérlés az ember életében. Hogy ha a hit szabályait betartva élne, bőven jutna önmagára is, felebarátjára, de elsősorban Istenre – vagyis, első és második sorban is Istenre, mert aki Istennek tetsző dolgot cselekszik, az az irgalmas szamaritánus lelkületével jár-kel a világban, az minden erőfeszítés és kényszer nélkül, Istent szolgálja és dicsőíti egész nap, minden tettével.

Ma, ezen az ünnepen, az apostolokhoz hasonlóam mi is ígéretet kapunk, hogy a Szentlélek, amikor majd elküldi az Atya, megtanít bennünket visszaemlékezni mindenre, amit Krisztus tanított. Nagyon hasznos lenne, ha képesek lennénk megragadni az alkalmat és figyelmesen, az égre emelt testi és lelki szemekkel figyelni és várni a pillanatot, amikor bennünket is erő tölt el a magasságból – olyan erő, amely csakis egyetlen forrásból származhat, és semmi máshoz nem hasonlítható – Isten Szent Lelke.

Képes-e a ma embere napokon át várni a beteljesedésre úgy, mint azt az Apostolok cselekedték, Isten állandó magasztalása mellett?

igumen Serafim

Húsvét ünnepzárása

2012/05/21

Szerdán

– 2012. május 23-án –

Húsvét ünnepzárásán,

Szent Mózes hajlékában

a liturgia

reggel 07.00 órakor lesz.

Ki vétkezett, Uram?

2012/05/20

A vakon születettről elnevezett vasárnap

sleporoždennyjSzent János Evangéliuma elbeszéli, hogy egyik alkalommal Krisztus és tanítványai a templomba mentek, amikor megláttak egy születésétől fogva vak embert. Az apostoloknak eszébe jutott Mózes tanítása a betegségről, mint ami a bűnért járó büntetés és megkérdezték a Mestert:

– Uram, ki vétkezett: ez, vagy pedig az ő szülei, hogy vakon született?

– Sem ez, sem pedig a szülei nem vétkeztek, felelte az Üdvözítő, – hanem azért van mindez, hogy Isten tettei megnyilvánuljanak rajta.

Ismeretes, hogy egy közúti baleset, vagy a szomszéd házban keletkezett tűz minden esetben sok feltételezést von maga után. Lehetséges, hogy a tanítványok által feltett kérdés azzal köthető össze, ami mind a mai napig arra ösztönöz bennünket ilyen esetekben, hogy mint passzív résztvevők, szemléljük mások szerencsétlenségét. Krisztus azonban nem bólint rá az ilyen hozzáállásra. Ő építő gondolkodásra tanít bennünket,  hogy bármilyen, a világban történő szerencsétlenség láttán ne azt kérdezzük, hogy miért így történt, hanem, hogy miért van erre szükség. Az ilyen kérdésre adott válasz nem vezet bennünket ítélkezésbe, sem pedig semmit nem érő sajnálkozásba – hanem tettekre ösztönöz.

Ha így tekintünk a szükséget szenvedőkre és nem úgy gondolkodunk felőlük, hogy “miért”, hanem, hogy “mi végre is vannak ők a világban?”, akkor eljuthatunk egy kis, de nagyon fontos kinyilatkoztatáshoz. A helyzet az, hogy a szükséget szenvedők sajátos feladatot töltenek be az isteni elgondolásban. Nem túlzás azt mondani, hogy ők nem kevésbé szükségesek számunkra, mint mi az ő számukra.

Hogy miért van szüksége a betegnek az orvosra, világos. De minek az orvosnak a beteg? Különös ez a kérdés. Mindemellett, egy igazi orvos, tanító vagy életmentő semmi különöset nem lát ebben. Ezek az emberek tudják, hogy a betegek sajátos módon segítik az orvost, a tanítványok a tanítót, a szerencsétlenül jártak az életmentőt.

Egyszer Párizsban egy gazdag ifjú túltöltekezve az élettel, elhatározta, hogy végez magával. Sötétedés után lement a folyópartra, és a vízbe akarta magát vetni. Miközben a kabátját vetette le magáról, a zsebébe nyúlt, és kezébe került a pénztárcája.

– Mi szükségem van most nekem a pénzre? – gondolta az öngyilkos. Oda kellene adnom egy szegénynek.

Elindult az utcán, és befordult az első udvarba, majd lement a pincébe. Szemei előtt a szükséget szenvedők szörnyű képe tárult fel: elsápadt, lesoványodott gyermekek fetrengtek a koszos padlón. Beteg anyjuk unott arccal feküdt az ágyon. A fiatalember odaadta neki az összes pénzét. Az öröm, mint a napfény világította be a fulladt levegőjű pincét: megjött a segítség! Lesz kenyér, lesz fa! Ez az öröm, megérintette a fiú szívét is. Nem a semmiben sem vétkes testét ment befojtani a vízbe, hanem az önző “énjét”, az emberi szenvedés tengerébe. Újra élni akart – már nem önmaga számára, hanem másokért – a kisemmizettekért és elkeseredettekért.

Ismeretes, hogy minden jótétemény táplálja a lelket, megtölti azt az élet erejével, erőssé teszi a rosszal szemben. Az Ú, egyetlen jótéteménnyel egyszerre kettőt is megment. Bármilyen jótétemény olyan, mint a Mennyből ledobott kötél: egyik végével az Isten kihúzza a halálos mélységből az arra rászorulót, a másikkal pedig a jótevőt. Egyszerre ketten kapaszkodnak bele, és a létezés erejét találják meg általa. Vagy talán nem éppen ezért szeretnek a szentek imádkozni az egész világért és szokásukká vált, hogy hálásak az őket kérők iránt azért, hogy azok ne féljenek hozzájuk fordulni és kérni?

Az orvos, aki a betegnek gyógyszert ad, az egykor magán az orvoson is segíthet. Mindannyian – a tantó, az életmentő és az orvos is – hálásak lehetnek az általuk megmentetteknek már csak azért is, hogy azok szükségleteiken keresztül megválaszolták a számukra kínzó örök kérdést: miért is élek?

Természetesen, a mindenható Istennek nincs szüksége segédekre, és önmaga is képes lenne megcselekedni a Maga nagy dolgait. Viszont megengedi számunkra, hogy részt vegyünk az Ő jótéteményeiben – részt vegyünk bennük a magunk érdekében. Lám, ezért is küldi hozzánk Isten néha ezeket a rászorulókat, akik Hozzá folyamodnak. Ezért ad nekünk hatalmat, hogy segítsünk rajtuk.

– Mit gondolsz, Licipiusz, miért van szüksége az embernek barátra? – kérdezte Seneca tanítványától.

Epikurosz például azt mondja: hogy legyen kinek gondoskodnia rólad, ha beteg vagy, segíteni a bajban és szükségben.

– Nem, kedves Licipiuszom, nem ezért! A barátra azért van szükség, hogy neked magadnak legyen kiről gondoskodnod. Miért is szerzek én magamnak barátot? Hogy legyen kiért meghalnom, akit felkereshetek a száműzetésben, akinek az életéért küzdhetek és feláldozhatom magam érte.

Mindebből a tanulság egyszerű: az, aki szeret ajándékozni, de ellenére van azt elfogadni, önmaga számára üdvösséget kíván, de megtagadja azt felebarátjától.

pravoslavie.ru – Sf-

A Zsoltároskönyv olvasása

2012/05/16

Szent Szerafim, a gyiveevoi monostor nővérei számára elrendelte, hogy a monostorban éjjel-nappal olvassák a Zsoltárokat. Tizenkét nővér, két óránként váltva egymást, mindig hangosan olvassa a Zsoltárokat az egész év leforgása alatt, kivéve a Húsvétot.

Mi is lehetett ennek az oka? Mindenekelőtt a tiszteletreméltó azt kívánta, hogy nővérek utánozzák a korai keresztényeket, akik állandóan olvasták a zsoltárokat. Nüsszai Szent Gergely azt mondja: “A Zsoltároskönyv olyan kellemes és édes, hogy azt nem csak azok a felnőtt férfiak tanulmányozzák, akik már lelki érzékeiket megtisztították, de a nők is, elsajátítva azt, mint személyes méltóságot, valamint a gyermekek is örömüket lelik bennük épp úgy, mint egy szórakozásban, és a gyöngék számára nyugalmat és erőt nyújtanak. Az örvendezők épp úgy olvassák a zsoltárokat, mint azok, akiket épp szomorúság ért. Mindenki, saját körülményeiből kiindulva úgy látja, hogy a Szentírásnak eme könyve, mintegy ajándék számára. Az utazó és a tengeren hajózó emberek, dolgaikkal foglalkozva, bármilyen helyzetben lévő férfiak és nők, veszteségnek tudják be maguk számára azt, ha híján van ajkuk Dávid magasztos tanításának. Még az összejöveteleken és a menyegzői ünnepségeken is, örvendezve fogadják a Zsoltároskönyvet úgy, mint amely a vigadalom velejárója, hogy a zsoltárok egyházi szertartásokon való szent célú használatáról már ne is beszéljek.” Lám, a Zsoltároskönyv iránti ilyen szeretetet kíván a Bátyuska is a nővéreknek, mint amilyennel a korai keresztények viszonyultak hozzá.

Ezért is hagyta meg a Bátyuska a nővérek számára, hogy éjjel-nappal olvassák a Zsoltároskönyvet, amely a keresztény ember számára teljes haszonnal jár. A Zsoltároskönyv előszavában ezt olvassuk: Megkérdezték a testvérek Aranyszájú Szent Jánost, hogy – helyes dolog-e, elhagyni a Zsoltároskönyvet? Ő pedig azt válaszolta: “Jobb, ha a nap megszűnik világítani, mintsem felhagyni a Zsoltároskönyv olvasásával. Mert ugyanis nagyon hasznos okulni a zsoltárokból, és figyelmesen átolvasni a Zsoltároskönyvet. Mert minden könyv hasznos számunkra, és elkeseríti az ördögöt, de egyik sem annyira, mint a Zsoltároskönyv: éppen ezért ne legyünk restek.”

Boldog Ágoston is a következőt mondja a zsoltárok erejéről: “A zsoltárok éneklése a lelket ékesíti. Az angyalokat hívja segítségül, elűzi a démonokat, eloszlatja a sötétséget, szentséget alkot, megszégyeníti az ördögöt, megmutatja az Istent, megtöri a haragot, mert szüntelen az Isten dicsérete. A zsoltárok éneklése a mézhez hasonló”.

Mindezt, természetesen, jól tudta a Bátyuska, ezért hagyta meg a nővérek számára, hogy szüntelenül olvassák a Zsoltároskönyvet.

Jól tennénk mi is, testvérek, ha követnénk Szerafim tanítását a Zsoltároskönyvet illetően. Valóban hasznos okulni a zsoltárokból és a mézhez hasonló azok éneklése! Azon hasznon kívül, amire rámutattunk, sok minden más esetben is hasznos lehet számunkra a Zsoltároskönyv, amennyiben kellő figyelmet szentelünk annak olvasására. Ugyanis, gazdag forrása az az erkölcsi szabályoknak, valamint nagy vigasz és enyhülés forrása a nehéz és keserves élethelyzetekben. A Zsoltároskönyv mindent felülmúló útmutató a imádságos lélek serkentésére, a bűneink miatti töredelmes ima kiáradására, a Mennyei segítségért  való alázatos könyörgés felfokozására akkor, amikor különböző élethelyzetek szorongatnak, valamint a hála kifejezése Isten iránt a jótéteményekért és az Ő határtalan tökéletességének dicsőítésére.

Látjátok-e hát, hogy mennyi haszonnal járhat a Zsoltároskönyv állandó, figyelmes és ájtatos olvasása?

Mindezek tudatában, ne hanyagoljátok annak olvasását. Törődjetek vele úgy, amint azt a tiszteletreméltó Szerafimon kívül, Nagy Vazul is tanítja – “Lehetetlen, – mondja ő – akár csak egy napra is kihagyni a zsoltárok éneklését. Ha azt valamilyen oknál fogva kihagyod, másnap reggel ismét fogj hozzá, és lustaságból ne hagyd abba. Ha pedig helyre hozod a mondottakat, és megtanulod Isten törvényeit, akkor az Úr megnyitja szemeidet és megérted az Ő Törvényeinek csodáit”. Ámin.

saratov.ru – Sf-