A lelked háza


Felépíteni a házat, fákat ültetni, felnevelni a gyerekeket – ezek azok a dolgok, amelyekre épül az ember meggyőződése a felől, hogy nem hiábavalóan élte le az életét. Mindezek mellett, nem kényelmes emlékezni életünknek arra a fő építkezésére, ami nem más, mint a lelki ház építése.

A Szentírásban nagyon sokszor találkozunk olyan lelki tanítással, amely a maga analóg minőségében felhasználja a ház építésének képét. Ilyen módon fejezi be Krisztus a Hegyi beszédet. Mindenkit, aki Krisztust hallgatja, és meg is tartja szavát, az Úr ahhoz a bölcs férfihez hasonlítja, aki házát sziklára építette. Ezt a házat nem fenyegetik az időjárás viszontagságai, amelyek minduntalan ostromolják azt. A homokra épült ház viszont, nem bírja elviselni a víz, eső és a szél támadását és összeomlik.

Hasonlóképp beszél Szent Pál is. Ő annak nevezi magát, aki lerakta a hit alapjait, és az olyan ember, aki miután hitt, az köteles a házat gondosan megválogatott anyagból építeni: arany, ezüst és drágakő. Aki fából, szalmából és szénából épít, azt az apostol veszélyeztetve látja, mert – minden dolognak át kell esnie a tűzpróbán. Itt a tűz alatt az utolsó Ítélet nagy napjára kell gondolnunk.

Az apostol felhívása, amely szerint nagy értékű anyagból kell építkeznünk, Szent János jelenéseire utal a Mennyei Jeruzsálemet illetően, amelyben a város falai mindenféle drágakővel vannak díszítve… tizenkét kapu – tizenkét drágakő. A város utcái – tiszta arany, mint az áttetsző üveg.

Mindez, egyebek mellet, azt jelenti, hogy az eljövendő boldogság, nem hasonlít az elvesztett Paradicsomhoz, de annál sokkal nagyobb. Nagyobb és összetettebb annyira, mint ahogyan a város összetettebb a vad erdőnél. A vétkes emberek ki lettek űzve a virágzó kertből. A jövőben pedig egy város fognak örökölni. Erről így beszél a Szentírás: De egy jobb haza után vágyódtak, a mennyei után. Ezért az Isten sem szégyelli, hogy Istenüknek hívják, hiszen hazát készített nekik. Zsid 11,16.

Ilyen formán, az isteni tervben szereplő építkezés segítségével lehet megérteni minden lelki titkot, ami bőséges példák formájában van a Szentírásban.

Tekintsünk most ezek fényében a lelki ház építésére. Mi is az, ami a lelki küzdelemben elmaradhatatlanul szükséges a ház építéséhez?

Mindkettő hosszadalmas folyamat, és különleges tudást igényel. Maltert keverni és téglát hordani mindenki képes, aki eléggé egészséges. De egyenesre felhúzni a falat, összekötni a sarkokat, de a szinte észrevehetetlen hézagokat elsimítani csak az tudja, akinek ebben van tapasztalata.

A következő lépés még komolyabbnak tűnik. A ház, fokról fokra, folyamatosan épül és egyik lépést sem szabad elhanyagolni, semmit sem lehet figyelmen kívül hagyni, elfelejteni. Lehetetlen, hogy az alap erőssége ne feleljen meg a rá nehezedő tehernek, a falak súlyának. Nem lehet kispórolni az anyagot, felcserélni azok minőségét. Nem lehet a ház építését a tetővel kezdeni.

A mi lelki házunk is ilyen nehezen és lassan épül. Falai sokszor leomlanak, a befejezetlen épület nem szép látvány, a munka befejezésének pedig végét sem látni, pont azért, mert csak ímmel-ámmal építkezünk. Főleg amikor nem a saját részünkre építünk, sokszor eltérünk a tervtől, ezzel súlyos hibákat követve el. Megesik, hogy lelkünk is, sokszor hasonlít egy befejezetlen hétvégi házhoz, ahol a megvásárolt telken, bár elkezdődtek a munkák, de befejezve nem lett. Egyik helyen hiányzik a tető, a másikon átáztak a falak. Megint egy másik ilyen telken a hajléktalanok vették birtokukba a rendezetlen épületet. De olyan is van, ahol már az alapokból is fa nőtt ki, túlnőve a megrakott falat.

Nem egyszerű dolog az üdvösség, és bizony téves az a protestáns felfogás, ha hit által közelednek Krisztushoz, egyszer s mindenkorra ez üdvözültekké teszi őket.

Ugyanúgy, mint a Szentírásban, a szentatyák alkotásaiban is találkozhatunk a házépítés képével. Dorofej atya arról beszél, hogy az alap nem lehet más, mint a minden adaléktól mentes apostoli hit. Majd ezek után következik a falak felhúzása. A téglák a jótétemények, amelyeket az Úrért tettünk, betejesítve törvényeit. Megbocsátottad a sértést – odaraktál egy téglát. Visszatartottad haragodat és nem engedted, hogy rossz nyelv elszabaduljon – még egy téglát raktál oda. Figyelmesen és teljes szívedből imádkoztál – újabb tégla. Hogy a téglát tartsák is egymást, cementre van szükség. A cement pedig – az alázat. A büszkén és gőgösen végbevitt jótétemények, előbb-utóbb összeomlanak, nem tartják egymást a téglák. Az ilyen építkezés nagyon elhúzódik. Majd végül, amikor a falak készen vannak, és nem dőlnek le, következhet a ház befedése. A tető – az a szeretet, ő a minden jótétemények koszorúja.

A szeretetet nem lehet elkülöníteni és külön kinevelni a többi jótéteménytől. Pont fordítva, táplálni kell magunkban a türelmet, együttérzést, mérsékletességet, megtartóztatást, az imádságot, figyelmességet. És amennyiben ezek a küzdelmek tartósan jelen lesznek életünkben, elkezdenek termést hozni, és így van remény arra, hogy Isten mindezt áldásával koszorúzza meg. Az Isten szeretetet ajándékoz, és egyszeriben megjelenik az életünkben, mint egy mennyei ajándék, mint korábbi összes fáradozásaink koszorúja. Nincs bennünk szeretet. Ezt be kell ismerni. De képesek vagyunk megtenni a szeretet cselekedeteit, maga a szeretet nélkül is. Isten pedig birtokolja azt a hatalmat, hogy megajándékoz bennünket szeretettel akkor, amikor Szerinte az alkalmas.

A szeretetről való szentimentális elmélkedéseknek nincs semmi értelmük, ha nem tápláljuk ezzel párhuzamosan a szeretet jótéteményeit. Ez törvény. Nagyon hosszú ideig építette Noé a bárkát, míg végül beköltözhetett családjával és az állatokkal. Amikor pedig bementek – az Isten bezárta utánuk a bárka ajtaját – Ter 7,16. Vagyis, Noé építkezett, és amikor befejezte, az utolsó dolog Istenre várt. Ez mindig is így van, hogy az utolsó lépés az Istené, Ő Maga koszorúzza meg fáradozásainkat. Ez szintén törvény.

A dolgok hasonlóságát megfigyelhetjük a liturgia szolgálatában. Annak kezdete előtt azt mondja a pap: “Ideje, hogy szolgáljunk az Úrnak” – vagyis, “eljött az ideje, hogy az Úrnak cselekedjünk”. Szolgálunk, kérünk, imádkozunk, Ő pedig végzi és alkot. Ezért a szeretetről feleslegesen beszélni nem érdemes, de annál érdemesebb fáradozni azon, hogy ajándékba megkapjuk a szeretetet. Ellenkező esetben azt kockáztatjuk, hogy helytelen szakkal magunkra haragítjuk az Istent, és megsértjük a lelki cselekmények szigorú folyamatát.

Nehéz lenne megmondani, hogy a készségesség mely szakaszában van a mi felbecsülhetetlen komolyságú építkezési objektumunk. Van, akinél felhúzták a falakat. A másiknál épp, csak az alapokat rakták le. A tetővel viszont, pontosan ugyan olyan gondja van mindenkinek. Viszont az is lehet, hogy egyeseknél már az alapoknál is gondok vannak. Büszkélkedni nincs mivel, viszont annál több küzdelem vár mindenkire. Ezért érdemes elgondolkodni a tovarohanó időről és a lelkünkről is, amely a Feltámadott Úrral való találkozásra törekszik. Ő fogja értékelni a munkát. De nem csak értékelni, de be is akar majd költözni a felépített lakóházba, amennyiben az megmondatott: “Nézd, az ajtóban állok és kopogok. Aki meghallja szavam, és ajtót nyit, bemegyek hozzá, vele eszem, ő meg velem”.Jel 3,20. Elég szégyenteljes lesz majd, egy tető nélküli, feldíszítetlen lakóhelyet felkínálni az Úrnak, amely képtelen megvédeni a vándort az esőtől és a hőségtől.

Nos, úgy tűnik, eleget beszéltünk. Ideje munkához látni.

Протоиерей Андрей Ткачев, -Sf-

Explore posts in the same categories: Lelkiség

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s


%d blogger ezt kedveli: