A második keresztség II.


Ha figyelmesen olvassuk az Evangéliumot, akkor meglátjuk, hogy Krisztus nem a bűnöst ítélte el, de a bűnt. Minden bűnössel, aki Hozzá közeledett, figyelmesen és együttérzéssel beszélt, még akkor is, ha sok esetben azok nem tanúsítottak bűnbánatot. A bűnösöknek csupán csak egyetlen csoportját ítélte el, de azt nagyon határozottan – ezek pedig a képmutatók, akik az igazak személyiségét öltötték magukra, – azt a bűnt, amely annyira elterjedt a “jó” emberek és “jó” gyermekek között.

Az Isten nem követeli azt, hogy bűnnélküliek legyünk, mert világos Számára az ember gyöngesége, annak tökéletlensége. Csupán csak egyetlen dolog az, amit követel tőlünk, – az, hogy felismerjük bűnösségünket, hogy állandóan a bűnbánat útját járjuk. Ezzel kapcsolatban, érdemes megfigyelni a következőket.

Sok keresztény ember egyfajta idegességet tanúsít, amit a “tökéletesség szenvedélyének” lehet nevezni, ami önmagában semmiképp sem nevezhető tartós igyekezetnek a tökéletességre törekvésben, amely, kétség kívül, áldásos igyekezetnek bizonyul. A “tökéletesség szenvedélye” önmagában nem vezet el a tökéletességre. Az csupán nem ad lehetőséget az ember számára elviselni saját tökéletlenségét. Vagyis, természetesen, törekednünk kell a tökéletességre, de amikor attól gyötrődünk, és nem tudunk elaludni, hogy úgy tűnik, még nem vagyunk tökéletesek, akkor meg kell értenünk, hogy ez – a gőg rettenetes betegsége, amely kiváltképpen gyötri a “tisztességeseket”.

Nos hát, elengedhetetlenül szükséges, hogy megismerjük önmagunkat, és ne féljünk felmérni állapotunkat. Határozottan tudatosítanunk kell azt, hogy nem azért ítéltethetünk el, mert bűnösök vagyunk, de azért, mert nem tartottunk bűnbánatot. Mennél inkább tartjuk magunkat “jónak”, annál távolabb kerülünk Istentől. Gyónáshoz járulni és azt mondani a gyóntatónak, hogy “mi semmi rosszat nem tettünk”, az ugyanaz, mint beismerni, hogy bűntelenek vagyunk, és ez súlyos istenkáromlás. Ha elfogultság nélkül szívünkbe tekintünk, akkor meglátjuk, hogy ott sok szenvedély és bűn fészkel.

Az Egyház bármely istentiszteleti szövegét is olvasnánk el, mindenütt megtaláljuk bennük azt, amit a vámosok, paráznák és a gonosztevők számára írtak volna. Viszont egyiket sem a tiszta és jóságos emberek számára.

Más oldalról, a valóságos bűnösség az nem csupán külső viselkedés, de benső állapot is, valamint a bűnre hajló szenvedélyesség. Természetesen gyakran az ember külső megnyilvánulásai nem esnek egybe az ő benső hangulatával és becsapnak bennünket. Például, adott esetben lehet az ember rákos, és annak egy bizonyos szakaszában ő semmit sem érez, a másik pedig egy fogfájás miatt, elviselhetetlen szenvedést érez. A beteg fogtól azonban az ember könnyen megszabadulhat, a rákos beteg esete pedig legtöbbször halállal végződik.

Ezért hát, amikor a lelkiismeret nem gyötör bennünket, akkor alaposan körül kell tekintenünk: mert lehet, hogy ennek oka nem éppen a mi tisztaságunkban rejlik, de a fáradtságban, tompultságban, és lelkiismeretük elöregedésében a sok bűn következtében. Amikor gyónáshoz járulunk, akkor gyakran jövünk zavarba amiatt, hogy nem is tudjuk, mit mondjunk. Erre elégségesen világít rá a következő példa:

– Bátyuska, esetleg majd ön fog feltenni kérdéseket nekem?

– De hiszen a gyónás – az nem kihallgatás. Vagy talán, nincs mit mondanod?

– Mit is mondjak? Nem loptam, nem gyilkoltam.

– Tudod, nem csupán a cselekedet, de a tétlenség is lehet bűn. Figyelmes vagy embertársaid iránt?

– Ó, bátyuska, mindent megteszek, amit csak tudok.

És megkezdődik a “jótétemények” felsorolása, hogy megmutassunk, milyen “jók” is vagyunk és mennyi mindennel elköteleztük Istent! Viszont a legszörnyűbb az, – hogy azt hisszük, hogy ezzel be van számunkra biztosítva a jó kis meleg hely a Mennyek Országában. Vagyis, nincs miért aggódnunk: mi itt is jól be vagyunk rendezkedve, és az Eljövendő Életben is. De ha nyitottak leszünk önmagunkkal szemben, akkor megláthatjuk bűneink feneketlen mélységét. Felfedezzük, hogy nincs olyan bűn, amelyet el ne követtünk volna ilyen, vagy olyan mértékben. Vagy talán az, hogy ha nem bilincseltek meg bennünket, az azt jelenti, hogy nem vétettünk Isten törvénye ellen? Vagy az, hogy okosak vagyunk, és el tudjuk takarni tisztátalanságunkat, megengedi, hogy azt mondjuk, hogy a helyes úton járunk? Krisztus számára nem is az ember viselkedése fontos annyira, mint az ő szívének állapota. Ugyanis ott megy végbe a bűn! A szívből törnek elő a gonosz gondolatok, a gyilkosság, a házasságtörés, a kicsapongás, a lopás, a hamis tanúság, a káromlás. Mt 15,19.

Explore posts in the same categories: Lelkiség

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s


%d blogger ezt kedveli: