Nagy Szent Antal emléke


január 17/30

A mai napon Nagy Szent Antalnak, a nagy harcosnak a mennyekbe való átköltözését ünnepeljük, aki a szerzetesi élet alapját rakta le. Az ő élete annyira telve volt különféle csodás jelenségekkel, hogy mi, olvasva az ő és más, hozzá hasonló szentek életrajzát, elcsodálkozunk azon, hogy a mi mostani életünk mennyire különbözik az övékétől.

Olykor ez okot ad számunkra azt feltételezni, hogy abban a korban Istentől különös adományokkal megáldott emberek éltek, akiket Isten öröktől fogva előkészített az Ő kegyelmének befogadására.

Máskor pedig úgy tűnik, hogy a kor, amelyben éltek, valamiféle sajátos korszak volt, amikor az Isten sokkal bőkezűbb volt a Lélek adományai tekintetében, és mintha határtalanul árasztotta volna azt minden keresztényre.

Amikor viszont ilyen dologra gondolunk, megfeledkezünk Pál apostol szavairól, aki azt mondja, hogy “Jézus Krisztus ugyanaz tegnap, ma és mindörökké.” Zsid. 13,8.

Megfeledkezünk arról, hogy a régi szentek természetük tekintetében ugyanolyan emberek voltak, mint mi vagyunk. Ugyanazok a gyöngeségek, amelyeket mi fedezünk fel magunkban, náluk is megvoltak. Ugyanúgy éreztek éhséget, mint mi; ugyanúgy szerettek aludni; testük hasonlóan a mienkhez, alá volt vetve mindenféle betegségnek.

Az Istennél nem létezik személyválogatás. Mi ma ugyanazt az Isteni hangot halljuk, amelyet maga Szent Antal is hallott. Meghallotta, és követte őt a szentek és küzdők serege, valamint hallani fogja a keresztények következő nemzedéke is, akik utánunk következnek: “Nézd, az ajtóban állok és kopogok. Aki meghallja szavam, és ajtót nyit, bemegyek hozzá, vele eszem, ő meg velem. A győztest magam mellé ültetem a trónra, ahogy én is győztem, és együtt ülök Atyámmal a trónon”. Jel 3,20-21.

A mi Urunk Jézus Krisztus, érettünk alkotta ezt a látható világot; miérettünk szállt alá a mennyből, és lett hozzánk hasonlóvá; szörnyű szenvedések között ontotta ki értünk a Kereszten az Ő Isteni vérét, hogy olyan kegyelemmel ajándékozzon meg bennünket itt a földön, amilyenre gondolni sem vagyunk képesek.

Éppen ezért, minden bizonnyal sem a földön, sem pedig az égen nincs annál nagyobb fájdalom, mint annak felismerése, hogy a keresztények elfecsérlik ezeket a kimondhatatlan adományokat, amelyeknek pedig örökösei..

Pontosan ez a fájdalom kerítette hatalmába tiszteletreméltó Antal szívét, amikor egyik alkalommal tanítványai látván, hogy mekkora buzgalommal küzd a pusztában a szerzetesek sokasága, megkérdezték tőle: “Atya! Sokáig fog-e tartani ez a buzgóság és elszántság a jótétemények iránt, amelyre ilyen szorgalommal mi magunk is törekszünk, valamint, szinte kizárólagosan a szerzetesek sokasága is?” Ekkor a Tiszteletreméltó, mély sóhajtás és sűrű könnyhullatás között feltárta előttük a rettenetes próféciát arról, hogy milyen állapotban lesz a kereszténység az elkövetkezendő korokban; arról beszélt, hogy a jótétemények keskeny és szűk útját sokan elhagyják, és sokan követik majd saját eszük és testük kívánságát.

Egyben hozzátette, hogy ennek az általános elfordulásnak a hátterében, azon idők keresztényei között, némelyek a messzemenőkig tökéletesebbek lesznek nálunknál: azért, mert boldog az, akinek volt alkalma bűnt követni el, de nem vétkezett, cselekedhetett volna rosszat – de nem tette meg, mintsem az, akinek szemei előtt ott volt a számtalan példa a küzdelemre, és amelyek nyomán, mintegy csak kényszerűen törekedett a jóra.

Isten szentjének eme szavai, nagy vigasztalás forrása számunkra. Mert azt jelentik, hogy mi is, jelen helyzetünkben, noha egy kissé merészen is hangzik, eljuthatunk a tökéletesség ugyanazon fokára, amelyre maga Nagy Szent Antal is eljutott! Vagyis, a mostani, a Szentlélek láthatóan megfogyatkozott adományai mellett, lehetőségünk van arra, hogy bizonyságot tegyünk Isten iránti szeretetünkről, hiszen Isten elvárja tőlünk ezt a szeretetet.

Szárovi Szerafim életében történt, amikor az Istenszülő megjelent neki, és feltárta előtte, hogy a jelen korban is lehetséges a vértanúság küzdelme, csak más formában; Mint ahogyan korábban a vértanúk nyilvánosan szenvedtek, úgy a mostaniak, elviselve különféle szívfájdalmakat, titokban szenvednek, és jutalmuk ugyanolyan lesz, mint a régieké.

Isten gondviselése folytán, minden korszaknak megadatott a maga szenvedése. Ezt tudva, tartsuk mindig emlékezetünkben, hogy a mi, Krisztusért történő, látszólag sekély küzdelmünk és szenvedésünk, amelyeket életünk során elviselünk, jelen helyzetünkben, Isten szemében más értékre találnak, mint a régi időkben. Ebben rejlik Isten nagy irgalma irántunk.

Emlékezzünk hát Nagy Szent Antal szavaira: “Teljes szívünkből küzdeni fogunk a mi Urunk Jézus Krisztusban, és az Ő törvényei szerint fogunk élni, és Ő megkönyörül rajtunk az Ő országában, amikor véget ér zarándoklatunk, amely számunkra rendeltetett a világban.” Ámin.

http://www.optina.ru -Sf-

Explore posts in the same categories: Ünnepek

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s


%d blogger ezt kedveli: