Másodházasság – II.


Aranyszájú Szent János

Na de ne találgatásokban ítéljük meg az elmúlt életet, hanem vegyük sorjában magát a dolgot. Ahogyan a szüzesség jobb a házasságnál, úgy jobb az első házasság a másodiknál. Az özvegy csak az elején áll némileg lejjebb a szűznél, a végén viszont ismét hasonlít és hasonlóvá válik vele; a második házasság pedig jóval alább van a szüzességnél, mindkét oldalról. Ezen kívül az, amelyik könnyen viseli az özvegységet, természetesen sokkal megtartóztatóbb férje életében is. Az viszont, amelyik ezt az állapotot elviselhetetlennek tartja, készen áll arra, hogy nem csak kettő vagy három férfival éljen, de sokkal többel, és akár csak az öregség beálltával válik némileg tartózkodóbbá. Éppen ezért, ha amaz a házasság a tisztesség és a tökéletesség nagy bizonyítékaként szolgál: úgy ez – nem mondom azt, hogy a kéjelgés jele, – de a teljesen gyönge és testies lélek jele, amely a földhöz van kötve, és sohasem lesz képes semmi nagy és magasztos dologra gondolni.

Ha valaki azt mondja, hogy a jó dolog megmarad jónak, történjen az meg egyszer, vagy kétszer, vagy akár többször is, akkor mi erre azt válaszoljuk, hogy az ilyen okoskodás könnyen félrevezetheti az együgyűeket, aki viszont józan ítélőképességgel rendelkezik, az könnyen megérti ennek hamisságát. A házasságot nem a testi összeköltözés miatt mondják házasságnak – hiszen akkor a paráznaság is házasság lenne, – hanem azért, mert a házasságra lépő asszony egyetlen férfihoz van kötve, és ez az, amiben különbözik a nemes és tisztes asszony a szétszórttól. Amennyiben ő mindvégig megelégszik egy férfival, akkor ez a kapcsolatot méltán házasságnak lehet nevezni; azonban ha ő, egy helyett, több más férfit is a házába vezet, még akkor is, ha ezt nem merészelem paráznaságnak nevezni, mindenképp azt mondanám, hogy ő sokkal alábbvaló annál, aki egyen kívül nem ismert más férfit. Mert ez megértette az Úr szavát: “a férfi ezért elhagyja atyját és anyját, feleségéhez csatlakozik és a kettő egy testben egy lesz” – Mt 19,5. Férjéhez csatlakozott, mint saját testéhez, és nem feledkezett meg az egykor neki adott fejről; emez pedig se az elsőre, sem pedig a másodikra nem tekint úgy, mint saját testére, azért, mert az elsőt elűzi a második, a másodikat pedig az első. Így már képtelen kellően emlékezni az első férjére, miután másikhoz kötötte magát, de az utóbbira sem tud kellő szeretettel tekinteni, azért, mert elméje az elhunyt felé fordítja őt.

Ezek miatt végül is, úgy esik, hogy mindkettő, ez is meg a másik is, meg lesz fosztva a férjnek az asszonytól kijáró tisztelettől és szeretettől! Vajon milyen lelki állapotban lép be a második férfi az első nászcsarnokába, annak ágyába fekve, szemlélve az asszonyt, aki mindezeken csak nevet és jól szórakozik? Nyílván össze van zavarodva, ezért nem is különös szeretettel közeledik hozzá; még akkor is, ha ő minden embernél határozottabb lenne, ugyanakkor nem lehet annyira durva, hogy semmilyen emberi érzések birtokában ne legyen, még ha az asszony, úgy magát, mint a házat megszámlálhatatlan ékszerrel is díszítené fel.

A bánat, amely az első férfi miatt érte a házat, nem engedi meg a tiszta örvendezést a második mellett. De hasonlóan ahhoz, mint amikor a falnak egy része, amely tűzben megsérült, majd bár némileg újra lett festve, de a mélyen beleívódott feketeség csorbítja a festés fehérségét, és a látvány kellemetlen. Úgy itt is, találjon ki bár az asszony sokféle fényűzést, a férfin mégis látszik a csalódottság és a kettő valamiféle kellemetlen keveredése. A ház népe pedig, a szolgák, munkások, szomszédok, valamint az elhunyt rokonai, szomorúan és sajnálkozva néznek minderre. Ha pedig még árvák is maradnak, akkor ezek a kiskorúak erős ellenszenvet váltanak ki anyjuk iránt azokban, akik ezt a dolgot meg tudják érteni. A felnőttek pedig mindenekfelett sok kellemetlenséget okoznak az asszonynak.

Ezt felismerve még a törvényalkotók is, egyrészt vigasztalni akarván a panaszkodó özvegyeket, másrészt önmaguk igazolására rá kívánnak mutatni arra, hogy a második házasság lehetőségét nem saját meggyőződésükből alkották. És nem is egyfajta elfogultságból, de a nagyobb rossz megelőzése végett, megfosztották ezt a házasságot mindenféle fényűzéstől úgy, hogy annak vacsoráját nem kíséri sem flóta, sem taps, se hangos énekszó, sem tánc, sem házassági koszorúk, és semmi más, ehhez hasonlók. Mindezeket eltávolítva, megkoszorúzatlanul vezetik a férfit az özvegyhez, mintegy azt fejezve ki ezzel, hogy minden mást csupán csak jóindulatból engednek meg, nem pedig úgy, mint ami dicséretre, tapsra, vagy megkoszorúzásra volna méltó.

Reklámok
Explore posts in the same categories: Prédikációk

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s


%d blogger ezt kedveli: