január 2012 havi archívum

Szent Trifon vértanú

2012/01/31
Reklámok

Nagy Szent Antal emléke

2012/01/30

január 17/30

A mai napon Nagy Szent Antalnak, a nagy harcosnak a mennyekbe való átköltözését ünnepeljük, aki a szerzetesi élet alapját rakta le. Az ő élete annyira telve volt különféle csodás jelenségekkel, hogy mi, olvasva az ő és más, hozzá hasonló szentek életrajzát, elcsodálkozunk azon, hogy a mi mostani életünk mennyire különbözik az övékétől.

Olykor ez okot ad számunkra azt feltételezni, hogy abban a korban Istentől különös adományokkal megáldott emberek éltek, akiket Isten öröktől fogva előkészített az Ő kegyelmének befogadására.

Máskor pedig úgy tűnik, hogy a kor, amelyben éltek, valamiféle sajátos korszak volt, amikor az Isten sokkal bőkezűbb volt a Lélek adományai tekintetében, és mintha határtalanul árasztotta volna azt minden keresztényre.

Amikor viszont ilyen dologra gondolunk, megfeledkezünk Pál apostol szavairól, aki azt mondja, hogy “Jézus Krisztus ugyanaz tegnap, ma és mindörökké.” Zsid. 13,8.

Megfeledkezünk arról, hogy a régi szentek természetük tekintetében ugyanolyan emberek voltak, mint mi vagyunk. Ugyanazok a gyöngeségek, amelyeket mi fedezünk fel magunkban, náluk is megvoltak. Ugyanúgy éreztek éhséget, mint mi; ugyanúgy szerettek aludni; testük hasonlóan a mienkhez, alá volt vetve mindenféle betegségnek.

Az Istennél nem létezik személyválogatás. Mi ma ugyanazt az Isteni hangot halljuk, amelyet maga Szent Antal is hallott. Meghallotta, és követte őt a szentek és küzdők serege, valamint hallani fogja a keresztények következő nemzedéke is, akik utánunk következnek: “Nézd, az ajtóban állok és kopogok. Aki meghallja szavam, és ajtót nyit, bemegyek hozzá, vele eszem, ő meg velem. A győztest magam mellé ültetem a trónra, ahogy én is győztem, és együtt ülök Atyámmal a trónon”. Jel 3,20-21.

A mi Urunk Jézus Krisztus, érettünk alkotta ezt a látható világot; miérettünk szállt alá a mennyből, és lett hozzánk hasonlóvá; szörnyű szenvedések között ontotta ki értünk a Kereszten az Ő Isteni vérét, hogy olyan kegyelemmel ajándékozzon meg bennünket itt a földön, amilyenre gondolni sem vagyunk képesek.

Éppen ezért, minden bizonnyal sem a földön, sem pedig az égen nincs annál nagyobb fájdalom, mint annak felismerése, hogy a keresztények elfecsérlik ezeket a kimondhatatlan adományokat, amelyeknek pedig örökösei..

Pontosan ez a fájdalom kerítette hatalmába tiszteletreméltó Antal szívét, amikor egyik alkalommal tanítványai látván, hogy mekkora buzgalommal küzd a pusztában a szerzetesek sokasága, megkérdezték tőle: “Atya! Sokáig fog-e tartani ez a buzgóság és elszántság a jótétemények iránt, amelyre ilyen szorgalommal mi magunk is törekszünk, valamint, szinte kizárólagosan a szerzetesek sokasága is?” Ekkor a Tiszteletreméltó, mély sóhajtás és sűrű könnyhullatás között feltárta előttük a rettenetes próféciát arról, hogy milyen állapotban lesz a kereszténység az elkövetkezendő korokban; arról beszélt, hogy a jótétemények keskeny és szűk útját sokan elhagyják, és sokan követik majd saját eszük és testük kívánságát.

Egyben hozzátette, hogy ennek az általános elfordulásnak a hátterében, azon idők keresztényei között, némelyek a messzemenőkig tökéletesebbek lesznek nálunknál: azért, mert boldog az, akinek volt alkalma bűnt követni el, de nem vétkezett, cselekedhetett volna rosszat – de nem tette meg, mintsem az, akinek szemei előtt ott volt a számtalan példa a küzdelemre, és amelyek nyomán, mintegy csak kényszerűen törekedett a jóra.

Isten szentjének eme szavai, nagy vigasztalás forrása számunkra. Mert azt jelentik, hogy mi is, jelen helyzetünkben, noha egy kissé merészen is hangzik, eljuthatunk a tökéletesség ugyanazon fokára, amelyre maga Nagy Szent Antal is eljutott! Vagyis, a mostani, a Szentlélek láthatóan megfogyatkozott adományai mellett, lehetőségünk van arra, hogy bizonyságot tegyünk Isten iránti szeretetünkről, hiszen Isten elvárja tőlünk ezt a szeretetet.

Szárovi Szerafim életében történt, amikor az Istenszülő megjelent neki, és feltárta előtte, hogy a jelen korban is lehetséges a vértanúság küzdelme, csak más formában; Mint ahogyan korábban a vértanúk nyilvánosan szenvedtek, úgy a mostaniak, elviselve különféle szívfájdalmakat, titokban szenvednek, és jutalmuk ugyanolyan lesz, mint a régieké.

Isten gondviselése folytán, minden korszaknak megadatott a maga szenvedése. Ezt tudva, tartsuk mindig emlékezetünkben, hogy a mi, Krisztusért történő, látszólag sekély küzdelmünk és szenvedésünk, amelyeket életünk során elviselünk, jelen helyzetünkben, Isten szemében más értékre találnak, mint a régi időkben. Ebben rejlik Isten nagy irgalma irántunk.

Emlékezzünk hát Nagy Szent Antal szavaira: “Teljes szívünkből küzdeni fogunk a mi Urunk Jézus Krisztusban, és az Ő törvényei szerint fogunk élni, és Ő megkönyörül rajtunk az Ő országában, amikor véget ér zarándoklatunk, amely számunkra rendeltetett a világban.” Ámin.

antonij

Nagy szent Antal monostora

http://www.optina.ru -Sf-

 

Zakeus

2012/01/29

Lk 19,1-10.

Aztán odaért Jerikóba és végigment rajta. Élt ott egy Zakeus nevű tehetős ember, a vámosok feje. Szerette volna látni Jézust szemtől szemben, de a tömeg miatt nem tudta, mert alacsony termetű volt. Így hát előrefutott, felmászott egy vadfügefára, hogy láthassa, mert arra kellett elhaladnia. Amikor Jézus odaért, felnézett és megszólította: “Zakeus, gyere le hamar! Ma a te házadban kell megszállnom. “Erre az gyorsan lemászott, és boldogan fogadta.  Akik ezt látták, méltatlankodva megjegyezték, hogy bűnös emberhez tér be megpihenni.  Zakeus azonban odaállt az Úr elé, és így szólt: “Íme, Uram, vagyonom felét a szegényeknek adom, és ha valakit valamiben megcsaltam, négyannyit adok helyette.” Jézus ezt felelte neki: “Ma üdvösség köszöntött erre a házra, hiszen ő is Ábrahám fia. Az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megmentse azt, ami elveszett.”

Aki  szeretné meglátni Krisztust, az lelkében a magasba, a természet fölé kell, hogy emelkedjen, mert Krisztus a természet felett áll. A magas hegyet könnyebb meglátni egy dombról, mint sem a síkságról. Zakeus alacsony termetű volt, de rabja a vágynak, hogy meglássa Krisztust, ezért felmászott egy fára.

Aki Krisztussal szeretne találkozni, annak meg kell tisztulnia, mert a Szentek Szentjével találkozik. Zakeust a pénzvágy és a keményszívűség szennye borította, de amikor Krisztussal találkozott, gyorsan megtisztította magát a bűnbánat és az irgalmasság cselekedetei által.

A bűnbánat nem más, mint a bűn minden szerteágazó útjának elhagyása, amelyen az ember lábai jártak, gondolatainak és vágyainak elhagyása, és az új útra, Krisztus útjára való térése. De hogyan is tartson bűnbánatot az a bűnös ember, aki még szívében nem találkozott Istennel, és nem szégyenítette meg magát? Mielőtt még az alacsony termetű Zakeus testi szemeivel meglátta volna Krisztust, már szívében találkozott Vele, és szívében megszégyenülve érezte magát minden korábbi útjai miatt.

A bűnbánat az önbecsapás miatt érzett fájdalom, amiben az ember hosszú időn át ringatta magát. Hosszú-hosszú ideig, pontosan addig a pillanatig, amíg meg nem érezte az önbecsapás fájdalmát. Azonban ez a puszta felismerés csak csüggedésbe és öngyilkosságba vezet, ha nem járul hozzá szégyenérzet és Isten félelme. Így az önbecsapás fájdalma nem okozza az ember vesztét, de gyógyulására szolgál.

A bűnbánat az önakaratból való kigyógyulás kezdete. Az Isten akaratának való alávetés. Az ember, aki saját akarata szerint él, hamar lecsúszik az ő királyi méltóságágából, az állatok számára szolgáló ólba. Egyetlen ember sem, aki saját akarata szerint élt a földön, nem volt még képes megtartani emberi méltóságát.

Valóban, a bűnbánat az első lépcsőfok az Isten Országába vezető létrán. Soha senki sem volt képes a második fokra lépni anélkül, hogy az elsőre ne kapaszkodott volna fel előtte. A jelen élet ürességében, a bűnbánat az első és egyetlen helyes kopogás a mennyek ajtaján. Ha öklünkkel a falat döngetjük, sohasem lesz annyi esélyünk, hogy valaki meghallja, mintsem, ha az ajtón kopogunk és kinyitják azt előttünk.

A bűnbánat nem a fal döngetése, de az ajtón való kopogás, amelyen át a fényre és az üdvösségre juthatunk el. Aki őszinte bűnbánatot tartott, és vágyat érez arra, hogy bemenjen a Mennyei Atya házába, az már bekopogott azon az egyetlen kapun, amelyen át be lehet jutni ebbe a házba.

Святитель Николай (Велимирович) – részlet -Sf-

Thébai szent Pál

2012/01/28

január 15/28

Egyiptomban született. Miután árván maradt, sokat szenvedett a pénzsóvár rokona miatt, aki szemet vetett a szülei örökségére. A Déciusz idején zajlott keresztények elleni üldöztetések alatt szent Pál tudomást szerzett róla, hogy rokona, csalárd árulást tervez ellene, hogy az üldözők kezére adja őt. Ekkor Pál elhagyta a várost, és a pusztaságba vonult.

Egy hegy lábánál egy barlangban húzódott meg, ahol senki sem tudott róla. Ebben a barlangban élt, szüntelen imádságban Istenhez, éjjel-nappal, 91 éven keresztül. Kenyér és füge volt az eledele, amit egy holló hordott neki. A hőségtől és a hidegtől pálmaágakból készített öltözete védte. Isten, az Ő gondviselése folytán, röviddel halála előtt, Pál hollétét feltárta Nagy Szent Antal előtt, aki szintén ebben a pusztaságban élt.

Egyik alkalommal Antal azon gondolkodott, hogy vajon van-e még más is rajta kívül a pusztaságban, aki úgy él, mint ő. Ekkor egy hangot hallott: “Antal, van egy Isten szolgája, nálad is tökéletesebb, és korábban, mint te, ide vonult a pusztába. Menj hát a pusztaság mélyére, és megtalálod őt”. Antal elindult, és megtalálta Pál barlangját. Pál az alázatosság gesztusával tisztelte meg Antalt, eléje ment, hogy üdvözölje. Néven szólították és megölelték egymást, majd sokáig beszélgettek. A beszélgetés ideje alatt odarepült a holló és mindkettőjük számára kenyeret hozott.

Tiszteletreméltó Pál feltárta Antal előtt halálának közelségét, és meghagyta neki, hogy temesse majd el.

Szent Pált a halál térden állva, ima közben érte. Antal látta, hogyan száll Szent Pál lelke Isten elé, angyalok, apostolok és próféták társaságában. Ekkor két oroszlán jött a pusztából, és lábukkal sírt ástak. Szent Antal eltemette Pált, és a pálmaágakból készített ruháját magával vitte saját hajlékába. Úgy őrizte azt Antal, mint valami nagy ereklyét, és évente mindössze egy-két alkalommal öltötte azt magára, Húsvét és Pünkösd ünnepén.

Thébai Szent Pál 341-ben halt meg, 113 éves korában. Nem alapított egyetlen közösséget sem, de röviddel halála után sok utánzója lett életének, minek következtében a pusztaság megtelt sok-sok hajlékkal.  Szent Pált az ortodox szerzetesség atyjának tekintik.

Manuel császár akaratából, Szent Pál ereklyéit a XII. században, a császárvárosba vitték, ahol az Istenszülő egyik monostorában helyezték el. Később Velencébe vitték át, majd végül Magyarországra, Budára került – a Gellért-hegyi sziklatemplomba. Koponyájának egy része Rómában található.

Nagy szent Teodósziosz

2012/01/24

Január 11/24

Kappadókiában született. Szülei tisztességben nevelték fel. Amikor elkötelezve érezte magát az elvonultságban való életre, Palesztinában, a pusztaság egy barlangjába költözött. A hagyomány szerint ez volt az a barlang, ahol a három mágus éjszakázott, akik a világ Megváltója születése után érkeztek, hogy leboruljanak előtte. Szüntelen imádságban és szigorú önmegtartóztatásban él itt 30 éven át.

A küzdő életet folytató Teodószioszhoz , fokozatosan csatlakoztak azok, akik az ő példája szerint akartak élni. Amikor már kicsinek bizonyult a templom a testvérek számára, a püspök kezébe vette a tömjénezőt, amelyben a kialudt tűz hamuja volt, és elment a pusztaságba. Egyik helyen a kialudt üszök hirtelen lángra gyúlt és tömjénfüst szállt az ég felé. Ezen a helyen rakta le a tiszteletreméltó az első monostor alapjait. A monostorban zarándokházat is létesített, valamint elkülönített korházat a testvérek és a világiak számára. Ezen kívül még menedékhelyet is az elöregedettek számára. Egyik alkalommal, imái hatására, amikor rengeteg szegény sereglett össze a monostorban, csodás módon megszaporodott a kenyér.

Amikor Eutychiusz eretneksége életre kelt, – tagadták, hogy Jézus Krisztus, testét az Istenszülőtől kapta és azt állították, hogy valamiféle sokkal istenibb módon öltött testet – az ortodoxokat Anasztásziosz császár (491-518) üldözni kezdte. A tiszteletreméltó kezdetben levelet írt császárhoz, majd elment Jeruzsálembe, és ott a Nagy templomban, mindenki füle hallatára azt mondta: “Aki nem tiszteli a négy Egyetemes Zsinatot, azt átkozzák ki”. Ezért a kijelentéséért fogságban tartották. Még életében Isten megajándékozta a gyógyítás és más csodatevés hatalmával. Békében hunyt el 105 éves korában – 529-ben.

Elérkezett az idő

2012/01/23

Amikor betegségek és gyötrelmek vesznek körül – légy nagyon elővigyázatos. Elérkezett ugyanis az idő, amikor másképp kell, hogy imádkozz, mint korábban.

Az orvosok azon vannak, hogy szervezetedet az gyógyulás útjára tereljék. Szervezeted pedig ellenkezik, és azon van, hogy az orvosok szemeláttára összeomoljon. Mindez nem ezért történik, mert rosszak az orvosok. Egyszerűen csak elérkezett az idő, amikor másképp kell, hogy imádkozz, mint korábban.

Amikor azok a kapcsolatok, amelyek életed mindennapi munkaritmusát tartják fenn, nagyon feszültek, és a vezetőség állandóan elégedetlen veled, noha, semmiben sem vagy jobban vétkes, mint általában, ne tegyél fel felesleges kérdéseket. Egyszerűen csak elérkezett az idő, amikor másképp kell, hogy imádkozz, mint korábban.

Rövid az élet. És ebben a kérdésben már senki sem segít rajtad. Itt az idő. Megtenni mindent, amit Istennek és embernek ígértél. Itt az idő! Először alázkodj meg, és sirasd meg bűneidet, majd félelem nélkül kezdj el imádkozni.

Elérkezett az idő, hogy úgy imádkozz, ahogyan azt már korábban gondolataidban megígérted Istennek. Úgy, ahogyan képes vagy. De úgy, ahogyan korábban még sohasem imádkoztál!

 

Az Úrjelenés ünnepe a Jordán partján

2012/01/17

Ünnep a Jordán folyónál, az évente megismétlődő csoda.

Az Isten Ige megjelent testben MP3

Az ünnepre való készülődés néhány nappal az ünnep előtt megkezdődik. Ilyenkor azok, akik fel akarják keresni az ünnep napján a helyet, ahol az Üdvözítő Keresztelkedett, csoportos utazást szerveznek.

Január 18. – án, az ünnepet megelőző napon, szigorú böjt van. Ilyenkor a hívek csak nagyon szerény, egyszerű ételt vesznek magukhoz. Ez a nap a nagy esemény előkészületi napja. Ilyenkor szent énekekben énekli meg az Egyház az előttünk álló titkot, hosszú szertartás keretén belül olvassák a Királyi Imaórákat és mindez felkészíti a népet a Nagy Jelenésre.

Ezen a napon a jeruzsálemi patriarcha és kísérete, miután befejeződött a szent liturgia,  kimennek a Jordánhoz, az arra előkészített helyre. Délkörül megérkezik a menet a Jordánhoz és kezdetét veszi a vízszentelés szertartása. Az ezen a napon megszentelt vizet Nagy Szentelménynek hívjuk.

A szertartásra nem messze attól a helytől kerül sor, ahol Keresztelő Szent János monostora állt, -jelenleg romokban hever. Ebben a monostorban részesült a Szent Titkokban Egyiptomi Mária, mielőtt átkelt volna a Jordán túlsó partjára a pusztaságba vonulása idején. A monostor többször lett a földrengések áldozata. Utoljára a második világháború előtt volt felújítva. Ma a hatalmas kőépületben, amely egykor a monostor főtemploma volt, mindössze az ünnep ikonja van kihelyezve, hogy az ide érkező hívek hódolhassanak előtte. Innét indul az ünnepi menet a vízszentelés helyszínére, lassan haladva a Jordán partjához.

Bizonyíthatom, hogy amikor a Jordánhoz értünk, szélcsendes idő volt. Egy falevél sem rezdült. És teljességében elképzelhetetlen volt abban a pillanatban az, hogy a Jordán visszafordul folyásában. Amikor azonban a szertartás alatt Teofil patriarcha a Keresztet a vízbe merítette, szemtanúi lehettünk Isten Igéje igazságának. A Jordán folyása visszafordult.

A szertartás befejezése után mindenki, aki ezt óhajtotta, késedelem nélkül merült alá a folyóban. Az ott érzett örömöt lehetetlen szavakba foglalni.

 obychai/Kreschenskij_sochelnik_nakanune_dnJa_SvJatogo_BogoJavleniJa/ – Sf-