A belső hallgatásról


Mihály atya a szerzetespap

Mihály atyával való utolsó beszélgetésem az Új Valaámon, a legmélyebb és nagyon tanulságos volt. Mihály atya már akkor túl volt a nyolcvanon, de mégis fiatal volt úgy szívében, mint elméjében. A cellájában ültem. Mindez augusztusban történt. Meleg este volt. A nap a tó túlsó partján, a végeérhetetlen erdők mögött nyugodott le. Mélységes csend uralkodott körös-körül.

– Mondja, Mihály atya, mik a lelki élet fő fokozatai?

– Nos, pontosan úgy van ez, ahogyan Arkagyij atya magyarázta ezt neked a barlangmonostorban. Senki sem üdvözült még alázat nélkül. Emlékezz rá, hogy életed végéig ismételten vétkezni fogsz, nagyobb, vagy kisebb bűnökben, haraggal, dicsekvéssel, hazugsággal, hiúsággal, mások megbántásával, vágyakozással. Viszont mindezek tudatosítása alázatban fog téged tartani. Mivel is lehet itt dicsekedni, ha naponta vétkezel és megbántod embertársadat? Azonban minden bűnre létezik bűnbánat. Vétkeztél – akkor tarts bűnbánatot, ha ismét vétkeztél – ismét tarts bűnbánatot, és így folytasd egészen végig. Ha így teszel, sohasem lesznek kétségeid, és fokozatosan eléred a békesség állapotát. De ennek érdekében vigyázni kell gondolataidra. Mert noha azok néha jók, de könnyelműek és rosszak is szoktak lenni. Az utóbbiakat sohase fogadd el. Mihelyst megjelennek, azonnal indíts ellenük támadást a Jézus-imával. Mert ha figyelmet szentelsz nekik, akkor tanyát vernek benned, érdekessé válsz számukra. Majd elvarázsol téged, egyetértesz vele, később azon kezdesz el gondolkodni, hogy hogyan is lehetne megvalósítani, aztán pedig tettekben végrehajtod – lám ez a bűn.

Vannak azonban olyan gondolatok is, amelyek ártatlanoknak mutatják magukat, viszont nagy kísértésekhez és súlyos bűnökhöz vezetnek. Egyszer azt hallottam, hogy egy női monostorban, volt egy jövőbelátó nővér, ahol egy nagyon jó, hatvanéves, özvegy pap volt a lelki vezető. Egyik alkalommal, amikor lefeküdni készült, eszébe jutott, hogy harminc évvel ezelőtt, amikor még élt a felesége és a gyermekei, hogyan rakta le a felesége aludni a gyerekeket, és elérzékenyült. Majd a feleségén kezdett el merengeni, és megtörtént, hogy gondolatai arrafelé vezérelték, amerre nem illett volna. Ezért az egész éjszakát imádsággal és leborulásokkal töltötte, mert kísértést szenvedett. Reggel az idős nővér magához hívatta, és azt kérdezte tőle: “Mi történt magával, bátyuska? Tisztátalan lelkek hemzsegtek maga körül, mint a legyek”. Az atya tiszta szívből mindent bevallott. Lám, hová képesek elvezetni benneteket a gondolatok, amelyek az elején jóknak és ártatlanoknak mutatják magukat. A pszichiáterek a pszichoanalízisről, meg mindenféléről beszélnek nekünk, de hogyan is tudnák mindezekben eligazodni, hogy mi a jó és mi nem? Éppen ezért, szüntelenül kiálts az Úrhoz: “Uram, Jézus Krisztus, Isten Fia, könyörülj rajtam, bűnösön”. Pál Apostol írja, hogy aki vallja, hogy Krisztus Isten Fia, és szüntelenül segítségül fogja Őt hívni – az üdvözül. Nos, te, fiam, gyakorold, amennyire csak képes vagy, a Jézus-imát, és fokozatosan egyensúlyba kerülsz, aminek a jele számodra a mélységes lelki béke és a háborítatlan nyugalom lesz.

– És ezen túl, még mire van szükség, Mihály atya? – kérdeztem az öreget.

– Nos, mire? Két formája van a csendességnek. Az egyik forma – a hallgatás. Ez sem rossz, mert végül is, nem botránkoztatsz és nem is sértesz meg másokat. De ez nem elégséges. A pusztában élő Atyák azt mondták, hogy az a magányba vonult testvér, aki a cellájában ül, és soha sem hagyja azt el, ahhoz az áspishoz hasonlít, amely a fészkén ül, de tele van halálos méreggel, amikor az őt érő sérelmekre gondol, amit egykor ellene elkövettek, és haragszik. A második forma pedig a belső csend. Ugyanazon Atyák a következőt mondják róla: vannak olyan Öregek, akik reggeltől estig beszélnek, de mégis, mintha állandó hallgatásban lennének, mert nem mondanak ők semmi olyat, ami nem volna hasznos mások, vagy önmaguk számára. Lám, ez a belső hallgatás. Erre törekedj te is, fiam. Majd amikor eléred ezt, és felhagysz mások megítélésével, akkor állj elő, és adj hálát az Úrnak, Aki ilyen nagy kegyelemben részesített téged. Ekkor már nem leszel messze a szív tisztaságától. Azt pedig tudod, hogy csak a tisztaszívűek láthatják meg Istent. Mások számára, következésképp, más út létezik, a kegyelmet hozó könnyek útja. Ezek a könnyek nem olyanok, mint amilyeneket általában az emberek hullatnak olyankor, amikor szívüket megérinti egy közeli hozzátartozó elvesztése, vagy egy jó könyv olvasása, esetleg valami megható történek hallgatása, vagy bármi más. A kegyelem könnyei patakban ömlenek, és mindez egy, két, vagy akár három éven át, szünet nélkül tart. Ezek a könnyek, mint valami tűz, úgy égetik meg a lélek összes szennyét, és nagy békességet von maga után, valamint Isten látását.

– És mit jelent, Mihály atya, “meglátni az Istent”? Valami hasonlat ez, vagy micsoda?

Mihály atya fürkésző tekintettel nézett rám és elgondolkodott:

– Na persze, Istent nem látta soha senki, az Egyszülött Fiú nyilatkoztatta ki, aki az Atya ölén van. Jn 1,18. Azt mondják: Kerubok és szeráfok, Isten előtt állva, eltakarják arcukat. Istent, Isten létezését, nem csak hogy látni, de megérteni sem vagyunk képesek.  Amire azonban képesek vagyunk, az Isten dicsőségének, a teremtetlen és kimondhatatlan Táborhegyi fény a látása, amelyet a három kiválasztott Apostol látott a hegyen. Pontosan ezt a fényt látta Motovilov, amikor a tiszteletreméltó Szerafimmal beszélt. Ez nem más, mint a Szentlélek alászállása, Isten Országa, amely hatalmában jön el. Ugyanilyet látott Tyihon Zadonszkij püspök is, még mielőtt nem szentelték püspökké. Nem beszélve Új Szent Teológus Simeon látomásairól. Ő szintén méltóvá lett ennek a fénynek a látására.

– Mondja, bátyuska, vannak-e ma olyan aszkéták, akik képesek lennének látni ezt a nem teremtett fényt?

– Miért is ne? Hinnünk kell, hogy vannak ilyen aszkéták. De miért is pont erről kérdezgetsz? Hogyha te egyszer hiszed azt, hogy ez a fény megjelenik, ezen túl még mi többet kellene tudnod? Boldogok, akik nem láttak, de hittek. Motovilovnak megadatott, hogy lássa ez a fényt, mint egy “megbizonyosodás” végett.

– És ez mit jelent, Mihály bátyuska?

– A hagyományból a következőt tudhatjuk meg egy szibériai Danyiil Öregről, akit Szárovi Szerafim mélyen tisztelt:

“Egy gazdag szibériai nő, akinek Danyiil atya volt a lelki vezetője, arra az elhatározásra jutott, hogy monostorba vonul. Ezért sok monostort látogatott meg, mind Oroszországban, mint Szibériában, de sehogyan sem tudta eldönteni, hogy melyikben maradjon. Az atya pedig azt mondta neki: “Ha én megmondom neked, hogy melyikbe, és neked az nem fog tetszeni, akkor azt mondod majd: sohasem jöttem volna ide, de az Öreg mondta. Ezért majd rám haragudni fogsz, jómagad pedig elégedetlen leszel. Ezért hát, keresgélj még, és ha majd megtalálod, amit kell, akkor örvendezni fog a szíved, és ez bizonyosság lesz számodra”. Így is történt, amikor ez a szibériai nő, bement az Irkutszki női monostorba. Ujjongott a szíve, és ezért ott is maradt, majd később Zsuzsanna néven a monostor igumeniája lett”.

A te meghívásod, Szerjozska, ugyanaz, mint ahogyan Szárovi Szerafim mondta Timon igumennek: “Hintsd a jó szót oda, ahova az esik, az út szélére, a tövisek közé, sziklára, a jó földbe. Egy része majd kikel és termést hoz, esetenként százszorosát”. Amire pedig törekednünk kell, az a lélek csöndje, mert a háborgó lélekben a jónak nincs helye. Ha megnyugszol, megokosodsz, és sokat tehetsz. Beszéltem neked a belső hallgatásról – lám, ez az, ami az igazi elvonultságot és magányt jelenti, és a szív belsejében, az Istent szolgáló, meg nem szűnő Jézus-ima, helyesen értelmezve, mindenben segítségedre lesz.

vco.ru –  С.Н.Большаков. На высотах духа. -Sf-

Explore posts in the same categories: Lelkiség

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s


%d blogger ezt kedveli: