december 2011 havi archívum

Kerüld az ilyeneket

2011/12/27

Aki ugyanis saját házát nem tudja rendben tartani, hogyan tudná gondját viselni Isten egyházának? 1Tim 3,5.

Mert aki képes saját magát irányítani, az alkalmas lesz mások vezetésére is, és ha másokat, akkor a házat is vezetni tudja, ha pedig a házat, akkor a várost is; ha a várost, akkor a népet is, vagyis, az Írás szavával mondva: Aki a kicsiben hű, az a nagyban is hű. Aki a kicsiben hűtlen, az hűtlen a nagyban is. Lk 16,10.

Areopagita Szent Dénes

Mert hát, semmi jó nem származik abból, ha a vezető beosztásba olyanok tolakszanak, – történjék az bármilyen poszton, és jelszó alatt – akik saját maguk dolgait sem tudják uralni. Hogyan is vezethetnének házakat, városokat, népeket, egyházat azok, aki nem tudnak, de nem is akarnak uralkodni saját szenvedélyeik, vágyaik, haragjuk felett? Ennek következményeit sokszor látjuk. Azonban sem csodálkozni, sem pedig elkeseredni nem érdemes emiatt, hanem csak tudomásul venni, mint tényt. Ugyanis, mindez már rég megmondatott számunkra: “Tudd meg, hogy az utolsó napokban nehéz idők következnek. Az emberek önzők, kapzsik, elbizakodottak, kevélyek, szüleik iránt engedetlenek, hálátlanok, istentelenek, szeretetlenek, összeférhetetlenek, rágalmazók, mértéktelenek, kegyetlenek, lelketlenek, árulók, vakmerők és felfuvalkodottak lesznek. Inkább az élvezetet keresik, mint az Istent; a jámborságnak a látszatát még megtartják, de a lényeget megtagadják. Kerüld az ilyen embereket.” 2Tim 3,1-5.

pagez.ru -Sf-

Reklámok

Szent Szpiridon

2011/12/25

Szent Szpiridon a Görög ortodoxok között hasonló tiszteletnek örvend, mint körünkben Szent Miklós. Azok, akik tudnak – értenek oroszul, egy rövid filmben megismerkedhetnek Szent Szpiridon életével. Ünnepe december 12/25.

Mit tegyünk, ha eluralkodik rajtunk a szorongás?

2011/12/24

Mit tegyünk, ha eluralkodik rajtunk a szorongás, bánat és a csüggedés?

Megtörténik testvérek, hogy olykor ránk támad a szorongás, bánat, keserűség és a csüggedés, és mindez szívünket szaggatja.

Mit is tegyük ilyen esetben? Kihez forduljunk segítségért? Mivel vigasztaljuk magunkat? Miben találunk gyógyírt e lelki betegségek ellen?

Egyik szárovi testvér, nagy csüggedtségtől gyötörve, közel a kétségbeeséshez, megkért egy testvért, hogy néhány percre osztozzon vele bánatában. Vacsora után a két testvér kiment a monostorból, megkerülték azt,  vigasztaló szavakkal erősítve egymást. Elérkeztek egy épülethez, amely mellett a Szerafim forrásához vezetett az ösvény. A kesergő testvér el akart fordulni ettől az ösvénytől, hogy ebben a fájdalmas állapotban ne kelljen találkoznia Szent Szerafimmal. De mielőtt még a másik irányba indultak volna el, hirtelen megpillantották az Öreget, aki éppen feléjük tartott.

Mindkét testvér a lábai elé vetette magát. Az Öreg szokatlan kedvességgel áldotta meg őket, és elénekelte az Istenszülőhöz szóló könyörgő ájtatosság kilencedik ódáját: Töltsd el szívemet örvendezéssel, óh, Szűz, Aki befogadtad az öröm teljességét, és eltörölted a bűn szomorúságát.

Majd dobbantott lábával és azt mondta: Nincs miért drágáim, csüggednünk. Azért, mert Krisztus mindent legyőzött: Ádámot feltámasztotta, Évát megszabadította, a halált eltiporta. Az Öreg lelki állapota, mintha csak átömlött volna a kesergő testvérek lelkébe és ők pedig, mintegy életre kelve Szerafim öröme által, békés lélekkel, nyugodt szívvel visszatértek a monostorba.

Másik alkalommal Szerafim azt mondta a kesergésről és a csüggedésről: “Ez a fajta betegség imádsággal, és a szószátyárságtól való tartózkodással gyógyítható, erőteljes kétkezi munkával, Isten Szavának olvasásával és türelemmel, azért, mert ezt a betegséget a kishitűség, üresség és a locsogás szüli”.

Lám, mit kell tenni akkor, ha ilyen dolgok kerítenek hatalmukba bennünket: mindenekelőtt, imádsággal forduljunk az Istenanyához. Azért, mert Ő maga is sok szenvedéssel és szorongással találta magát szemben, amelyek szinte kibírhatatlannak bizonyultak egy közönséges ember számára. És azért, mert a mindenféle módon megkísértett, nekünk, kísértésben lévőknek, segíteni tud. Ezért, szívünk gyötrelmében fohászkodjuk Hozzá, ezt ismételgetve: Töltsd el szívemet örvendezéssel, Tisztaságos, és ajándékozz meg tiszta boldogsággal, mert Te szülted az öröm Forrását. (5.óda).

Ismételgessétek a 9. ódát is, amelyet a kesergő testvéreknek énekelt Szent Szerafim. Ezek után szükséges, hogy gyakran jussanak eszünkbe a Bátyuska szavai: “Nincs miért drágáim, csüggednünk – Krisztus mindenben győzedelmeskedett: Ádámot feltámasztotta, Évát megszabadította, a halált eltiporta”. Minderre emlékezve, képzeljük csak el, ha Krisztus mindent legyőzött, akkor az olyan állapot, mint: szorongás, gyötrelem, keserűség, csüggedés – csak időleges állapot, mert idővel, Krisztus érdemeiért, ezek végeérhetetlen örömre változnak Nem lesz többé halál, sem gyász, sem jajgatás, sem fáradság, mert az elsők elmúltak – Jel 21,4.

És ha mindezt elképzeled, kétségeskedés nélkül, akkor Isten segítségével szíved háborgása elcsendesedik.

Végülis, ahogyan azt az Öregek mondták, szívünkbe kell fogadnunk az említett betegségek elleni gyógyszert azért, hogy megszabaduljunk minden csüggedéstőt és bánattól. Szükséges, mint azt hallottuk, imádkozni, őrizkednünk a hiábavaló beszédtől, szorgoskodni, olvasni a Szentírást és felfegyverkezni türelemmel.

Így fussatok testvérek, hogy vigaszra találjatok, és elérjétek lelketek nyugalmát. Ámin.

saratov.ru -Sf-

A szerzetes meghívása

2011/12/23

Egyik egyiptomi pusztaságban sok szerzetes élt. Közülük Ammon atya volt az, aki kitűnt szent életével.

Történt egyszer, hogy a liturgia szolgálata közben, meglátott egy angyalt, az előkészületi oltár mellett, ahogyan valamit ír egy nyitott könyvbe. Az atya kíváncsian nézte, és meglátta, hogy az angyal azon szerzetesek nevét írja be a könyvbe, akik a Szentáldozáshoz járultak. Azok nevét pedig, akik nem így tettek, áthúzta. A szerzetes sokáig tűnődött ennek jelentőségén.

Majd három nap múltán, kétségei eloszlottak: azok a szerzetesek, akik nem járultak a Szent Titkokhoz, mind meghaltak.

Minden bizonnyal, így döntött Isten, hogy miért élni tovább a földön azoknak, akik megfeledkeztek meghívásukról.

http://pritchi.ru

Jóllehet, ez a történet egyeseket elkeserít, kiábrándít, esetleg még olyan is akad, aki megbotránkozik rajta. Azonban mielőtt bármi olyat gondolnánk, vagy mondanánk, ami Isten ellen való, mélységesen szálljunk – forduljunk lelkünk mélyébe, és kérdezzük meg magunktól: eleget teszek-e meghívásomnak?

Isten Fia világosan megmondta, hogy aki nem eszi, és nem issza az Emberfia Testét és Vérét, nincs benne élet.

Nem hasonlítunk-e sokszor az ilyen élettelen járó-kelő élőlényekhez?

Van-e bennünk készség az Élet elfogadására?

Tudunk-e még bűnbánatot tartani?

Vagy csak eleget teszünk keresztény kötelességünknek – nesze neked Isten, ha már ezt rendelted számunkra.

Vagy netalán a megszállottak őrületével, ha alkalmas, ha nem, ha készek vagyunk rá, ha nem, rohanunk a Szent Titkokhoz, – ami rutinná válik, érzéketlenné tesz bennünket, és egy holt cselekedet lesz az eredmény, ami semmiképpen sem az Életet hozza bennünk létre.

Ne essünk túlzásokba, de hanyagok se legyünk. Se a gyógyszer nem szedése, sem pedig annak túladagolása nem szerencsés. A gyógyulás érdekében legyünk józanul gondolkodók, nehogy az angyal egy váratlan pillanatban áthúzza nevünket.

-Sf-

Csodatevő ikon – Váratlan öröm

2011/12/22

Tropárion 4. hang. Ma hívek, lelkileg ünnepeljünk, az emberi nem szivélyes Közbenjáróját dicsőítve, és az Ő tisztaságos képéhez folyamodva, így kiáltsunk: ó, Irgalmasságos Úrnőnk Istenszülő, nyújts nekünk váratlan örömet, sok bűnnel és bánattal terhelteknek, és ments meg minket minden rossztól, kérvén a Te Fiadat, Krisztus Istenünket, hogy üdvözítse a mi lelkünket.

Nem sok olyan templom van Moszkvában, amelynek múltja irigylésre méltó lenne. Mert általában aláaknázták, felgyújtották, szakadárok foglalták el, vagy a hatalmasok a felismerhetetlenségig átalakították, esetleg földig rombolták. Szó szerint, mint magányos gyertyaszálak, úgy álltak a borzalmas istentelen korszak rettenetében. Falaik között pedig menedéket talált a még csodás módon életben hagyott papság és a világi hívek. Ezek a ritkaságba menő templomok segítettek a megmaradt hívő embereknek túlélni, megmaradni a hitben.

Egyik ilyen, a Moszkva egy csendes szögletében lévő, Szent Illés tiszteletére épített templom. Nem is olyan messze a nemrég újjáépített Krisztus Megváltó székesegyháztól. Körülötte a régi Moszkvát idéző épületekkel, amikor még a templomba járók ismerték egymást, vendégségbe jártak egymáshoz, társalogtak a vendégváró asztal körül. De a lelki élet központja természetesen a templom volt.

Milyen csodálatos is lenne ismerni a hajdani híveket, hiszen a kőtemplom építése 1702. július 14-én fejeződött be. Korábban ennek helyén egy fatemplom állt, amelyet a feljegyzések szerint egy nap alatt építettek fel. Ilyen templomokat olyankor szoktak építeni, amikor valami nagyon komoly ügyben fordultak Istenhez, vagy pedig adományként, hálából. Hogy mikor épült, nem tudni, csak annyit, hogy 1589-ben már létezett a templom.

Ide, az Illés templomhoz, már évtizedet óda sereglik az ősi moszkvai intelligencia, akik megerősödtek és túléltek sok mindent, akik nem változtattak sem hitet, sem hazát.

És ami a legcsodálatosabb, hogy ez az Illés templom sok bezárt, vagy lerombolt moszkvai templomból származó ikon menedékhelye lett.

Ilyen módon került ide a csodatevő “Váratlan Öröm” is, 1944-ben. Ünnepélyes körmenetben vitték oda, de nem az eredeti helyéről, mert az ismeretlen. Mindez egy pénteki napon történt, és az óta minden pénteken ünnepélyes keretek között Akathisztoszt énekelnek az ikon előtt.

Emberek százai fordultak már imádságos könyörgésben ehhez az ikonhoz, imádkozva a Legtisztábbhoz, hittel és reménnyel, vigaszért, bocsánatért, segítségért, de különösen gyermekeikért.

Az első ismert feljegyzés az ikonról 1830-ból származik, egyben az esemény, amely kapcsán az ikonról beszélnek, legalább száz évvel korábban történt.

Egy bizonyos könnyelmű ember, bűnös életet folytatott, de mindazonáltal, ájtatosan kötődött az Istenszülőhöz, és naponta imádkozott az Ő ikonja előtt. Egyik alkalommal, amikor úgy határozott, hogy bűnös dolgai útjára lép, előbb imádkozott és egyszer csak azt látja, hogy a Gyermek-Krisztus kezein, lábain és oldalán, véres sebek jelentek meg, és az Istenszülő pedig azt mondja: “Te, és a hozzád hasonló bűnösök, bűneitekkel újra megfeszítitek Fiamat, mint a zsidók. Irgalmasnak neveztek Engem, de akkor miért szomorítotok el Engem törvénytelen tetteitekkel?” A meghatódott bűnös a Legtisztább közbenjárásáért esedezett. Krisztus sebeit csókolva, ettől fogva visszatért a tisztes élethez.

Ennek ez elbeszélésnek megfelelően, a “Váratlan Öröm” ikonon egy törvényszegő férfit ábrázolnak, aki térden állva könyörög a “Hodigitria” ikon előtt. Vagy egy ima, vagy pedig az esemény első szavai feliratával.

Az Illés templomban található ikon borításán a felirat arról tanúskodik, 1959-ben, Alekszij patriarcha idején, felújították az ikon borítását. Pimen patriarcha különösen szerette ezt az ikont, amiért is a templom közösségéhez tartozónak tekintette magát. Sokszor jött el a templomba az esti szolgálatra. Azt beszélik, hogy egyszer látomásban látta meg ezt az ikont, és amikor először járt az Illés templomban, akkor tudta meg, hogy létezik ilyen elnevezésű ikon: “Váratlan öröm”.

Sok más értékes és csodás ikonnak ad otthont az Illés templom: a Kazanyi, Elszenderedés, Háromkezű, Irgalmas Istenszülő ikonok. De megtalálható itt Szerafim (Csicsagov), fölszentelt vértanú ikonja is, aki egy volt az elsők között, akik Szárovi Szerafim életének eseményeit leírták. Amikor Szerafim püspököt 1937-ben agyonlőtték, nem tudni milyen módon kerültek az általa festett ikonok az Illés templomba.

Maga a templom mindig is csodálatos emberek találkozóhelye volt. Nem is olyan rég hunyt el a csodálatos Alexander atya, – hány embernek volt lelki atyja ez az igazi orosz pásztor, hány bölcs tanácsot adott, mennyi szeretetet vigasztalást kaptak tőle a hívek…

Reméljünk hát az Istenanya irgalmában, adjunk hálát azokért a váratlan örömökért, amelyekkel Ő meglátogat bennünket, és higgyük, hogy nem hagy el bennünket a nehéz és keskeny úton haladva, amelyet úgy neveznek – élet.

 december 9/22

“О Тебе радуется!” – könyv nyomán -Sf-

Kell-e félnünk a jósoktól és a mágusoktól?

2011/12/20

Az ortodox hívek soraiban is sokan vannak olyanok, akik, úgymond, mindennél többet foglalkoznak azzal, hogy nehogy áldozatul essenek valamiféle rontásnak. Sokféle mágust vélnek felfedezni környezetükben, és azon tűnődnek, hogy mások vajon mért nem veszik őket észre és főleg, hogy miért nem beszélnek erről a papok.

Ideiglenes megnyugvást ezek az emberek csak akkor találnak a maguk számára, ha a soron következő “gyógyítóhoz” fordulnak. Ezek közül is nem akármelyikhez, de a “legjobbhoz”, aki ha lehet, akkor legyen ortodox. Hiszen az ilyennél ikonok lógnak a falon, és talán mindazt, amit művel, csak a Patriarcha áldásával teszi, hogy mennél több embert mentsen meg a “szemmel veréstől”.

De vajon az Egyház valóban helyesli ezen “gyógyítók” sokaságának a tevékenységét? És kell-e a keresztény embernek őrizkednie a mágusok varázslataitól?

Ezekre a kérdésekre Arisztarch érsek fog nekünk válaszolni.

– Ha én valóban hívő ember vagyok, akkor tudom, hogy mindenkor Isten védelme alatt állok. És minden, ami csak velem történik, Isten akaratából történik. Már pedig ha ez így van, akkor miért kellene félnem a mágusoktól? Inkább azon leszek, hogy Isten törvényei szerint éljek és akkor, azt hiszem, Isten kegyelme nem engedi meg a mágusoknak, hogy velem rosszat tegyenek. Megtörténik, hogy gyengül a hitem és gyanakodni kezdek: “Netalán ez az ember mégis csak jós, vagy mágus, és hatással van rám?”. Az ingadozó hitet meg kell erősíteni. Hogyan? Az Egyházban való élettel, az Evangélium szerint való élettel – ennél reménytelibb mód nem létezik. Többet fogok imádkozni, azon leszek, hogy “megtisztítsam” a lelkiismeretemet a bűnbánat Szentsége által. Mert éppen a bűnök – szenvedéseim és kétségeskedéseim oka! És ha e módon törődsz lelkeddel, érezni fogod, hogy az megvilágosodik. Szívedben béke uralkodik, az emberekre pedig újra nyugodtan és jósággal tekintesz.

Más eset az, amikor hitetlen és nem az Egyházban élő emberekről van szó. Ezeket őszintén sajnálom. Mindaz, amit az ilyen emberek értékelnek, és egymásnak kívánnak – az egészség. Ha az ilyen embert valami komolyan fenyegeti, akkor elkezd rohangálni. Ha az orvos nem segít, elszalad a templomba. Egy kis idő után, mert nem érez késedelem nélküli megkönnyebbülést – gyorsan felkeres egy “gyógyítót”.

“Mentsen meg! Segítsen! Gyorsan! Megfizetek!” a gyógyító pedig azt mondja: “Jósok és mágusok rontották meg Önt!” – az emberek pedig félelemmel és haraggal telnek el. Ahelyett, hogy figyelembe vennék bűnös életüket, bűnbánatot tartanának – ferdén néznek szomszédjaikra: “Vajon, nem ők küldték ránk a rontást?” Ahelyett, hogy Istenhez imádkoznának, segítséget kérnének tőle – mindenféle átkok felolvasásába kezdenek, amuletteket viselnek, szenteltvíz helyet a vényasszonyok suttogásával “erősített” vizet isznak. A papra, Isten szolgájára nem hallgatnak, – de vakon hisznek a jósnak, aki az utcákon, tereken és az újságban reklámozza “csodáit”. Ezek a dicsekvő “gyógyítók” – vagy egyenesen csalók, vagy valami médiumok, sötét erők hírnökei. A szenvedőn semmiképp sem tudnak segíteni, és ha valami “sikerül is”, akkor tudni kell, hogy ez csak a gonosz csalása, hogy így becsapja az embereket, majd végérvényesen elpusztítsa őket.

Ezért hát mindenkinek ajánlom, mindenkit arra kérek: ha nem akartok félni a jósoktól és a mágusoktól, szenvedni a hiábavaló gyanúsítgatásoktól – éljetek az Egyházzal. Persze, természetesen ez nem könnyű. Bizonyos dolgokban be kell magunkat határolni, valamire rákényszeríteni magunkat. Törekedni például arra, hogy betartsuk a böjtöt, és minálunk a böjt – minden szerda és péntek, a böjti időszakon kívül is. De hát hasonló küzdelmek várnak az emberre naponta. Ha a diák kellő ismeretekre akar szert tenni, jó szakemberré szeretne válni, akkor hallgat a tanárra, sokat olvas, állandóan dolgozik magán.

A keresztény embernek is buzgólkodnia kell – az imádságban, jócselekedetekben, a mások meg nem ítélésében, lelke megfigyelésében! Reggel, napközben és este, az Úr legyőzhetetlen Keresztjével jelölje magát. Gyakran járjon a templomba, járuljon Krisztus Szent Titkaihoz. Mindig legyen odahaza és igyon szenteltvizet. Olvassátok a Szentírást, tanulmányozzátok a szentatyák írásait. A jósokhoz és mindenféle rejtelmesen suttogó vénasszonyokhoz ne rohangáljatok! És ne felejtsétek: Isten akarata nélkül senki sem képes nekünk ártani és a mi beleegyezésünk nélkül senki sem szakíthat el bennünket Krisztus Üdvözítőnktől!

Женский журнал онлайн -Sf-

A belső hallgatásról

2011/12/18

Mihály atya a szerzetespap

Mihály atyával való utolsó beszélgetésem az Új Valaámon, a legmélyebb és nagyon tanulságos volt. Mihály atya már akkor túl volt a nyolcvanon, de mégis fiatal volt úgy szívében, mint elméjében. A cellájában ültem. Mindez augusztusban történt. Meleg este volt. A nap a tó túlsó partján, a végeérhetetlen erdők mögött nyugodott le. Mélységes csend uralkodott körös-körül.

– Mondja, Mihály atya, mik a lelki élet fő fokozatai?

– Nos, pontosan úgy van ez, ahogyan Arkagyij atya magyarázta ezt neked a barlangmonostorban. Senki sem üdvözült még alázat nélkül. Emlékezz rá, hogy életed végéig ismételten vétkezni fogsz, nagyobb, vagy kisebb bűnökben, haraggal, dicsekvéssel, hazugsággal, hiúsággal, mások megbántásával, vágyakozással. Viszont mindezek tudatosítása alázatban fog téged tartani. Mivel is lehet itt dicsekedni, ha naponta vétkezel és megbántod embertársadat? Azonban minden bűnre létezik bűnbánat. Vétkeztél – akkor tarts bűnbánatot, ha ismét vétkeztél – ismét tarts bűnbánatot, és így folytasd egészen végig. Ha így teszel, sohasem lesznek kétségeid, és fokozatosan eléred a békesség állapotát. De ennek érdekében vigyázni kell gondolataidra. Mert noha azok néha jók, de könnyelműek és rosszak is szoktak lenni. Az utóbbiakat sohase fogadd el. Mihelyst megjelennek, azonnal indíts ellenük támadást a Jézus-imával. Mert ha figyelmet szentelsz nekik, akkor tanyát vernek benned, érdekessé válsz számukra. Majd elvarázsol téged, egyetértesz vele, később azon kezdesz el gondolkodni, hogy hogyan is lehetne megvalósítani, aztán pedig tettekben végrehajtod – lám ez a bűn.

Vannak azonban olyan gondolatok is, amelyek ártatlanoknak mutatják magukat, viszont nagy kísértésekhez és súlyos bűnökhöz vezetnek. Egyszer azt hallottam, hogy egy női monostorban, volt egy jövőbelátó nővér, ahol egy nagyon jó, hatvanéves, özvegy pap volt a lelki vezető. Egyik alkalommal, amikor lefeküdni készült, eszébe jutott, hogy harminc évvel ezelőtt, amikor még élt a felesége és a gyermekei, hogyan rakta le a felesége aludni a gyerekeket, és elérzékenyült. Majd a feleségén kezdett el merengeni, és megtörtént, hogy gondolatai arrafelé vezérelték, amerre nem illett volna. Ezért az egész éjszakát imádsággal és leborulásokkal töltötte, mert kísértést szenvedett. Reggel az idős nővér magához hívatta, és azt kérdezte tőle: “Mi történt magával, bátyuska? Tisztátalan lelkek hemzsegtek maga körül, mint a legyek”. Az atya tiszta szívből mindent bevallott. Lám, hová képesek elvezetni benneteket a gondolatok, amelyek az elején jóknak és ártatlanoknak mutatják magukat. A pszichiáterek a pszichoanalízisről, meg mindenféléről beszélnek nekünk, de hogyan is tudnák mindezekben eligazodni, hogy mi a jó és mi nem? Éppen ezért, szüntelenül kiálts az Úrhoz: “Uram, Jézus Krisztus, Isten Fia, könyörülj rajtam, bűnösön”. Pál Apostol írja, hogy aki vallja, hogy Krisztus Isten Fia, és szüntelenül segítségül fogja Őt hívni – az üdvözül. Nos, te, fiam, gyakorold, amennyire csak képes vagy, a Jézus-imát, és fokozatosan egyensúlyba kerülsz, aminek a jele számodra a mélységes lelki béke és a háborítatlan nyugalom lesz.

– És ezen túl, még mire van szükség, Mihály atya? – kérdeztem az öreget.

– Nos, mire? Két formája van a csendességnek. Az egyik forma – a hallgatás. Ez sem rossz, mert végül is, nem botránkoztatsz és nem is sértesz meg másokat. De ez nem elégséges. A pusztában élő Atyák azt mondták, hogy az a magányba vonult testvér, aki a cellájában ül, és soha sem hagyja azt el, ahhoz az áspishoz hasonlít, amely a fészkén ül, de tele van halálos méreggel, amikor az őt érő sérelmekre gondol, amit egykor ellene elkövettek, és haragszik. A második forma pedig a belső csend. Ugyanazon Atyák a következőt mondják róla: vannak olyan Öregek, akik reggeltől estig beszélnek, de mégis, mintha állandó hallgatásban lennének, mert nem mondanak ők semmi olyat, ami nem volna hasznos mások, vagy önmaguk számára. Lám, ez a belső hallgatás. Erre törekedj te is, fiam. Majd amikor eléred ezt, és felhagysz mások megítélésével, akkor állj elő, és adj hálát az Úrnak, Aki ilyen nagy kegyelemben részesített téged. Ekkor már nem leszel messze a szív tisztaságától. Azt pedig tudod, hogy csak a tisztaszívűek láthatják meg Istent. Mások számára, következésképp, más út létezik, a kegyelmet hozó könnyek útja. Ezek a könnyek nem olyanok, mint amilyeneket általában az emberek hullatnak olyankor, amikor szívüket megérinti egy közeli hozzátartozó elvesztése, vagy egy jó könyv olvasása, esetleg valami megható történek hallgatása, vagy bármi más. A kegyelem könnyei patakban ömlenek, és mindez egy, két, vagy akár három éven át, szünet nélkül tart. Ezek a könnyek, mint valami tűz, úgy égetik meg a lélek összes szennyét, és nagy békességet von maga után, valamint Isten látását.

– És mit jelent, Mihály atya, “meglátni az Istent”? Valami hasonlat ez, vagy micsoda?

Mihály atya fürkésző tekintettel nézett rám és elgondolkodott:

– Na persze, Istent nem látta soha senki, az Egyszülött Fiú nyilatkoztatta ki, aki az Atya ölén van. Jn 1,18. Azt mondják: Kerubok és szeráfok, Isten előtt állva, eltakarják arcukat. Istent, Isten létezését, nem csak hogy látni, de megérteni sem vagyunk képesek.  Amire azonban képesek vagyunk, az Isten dicsőségének, a teremtetlen és kimondhatatlan Táborhegyi fény a látása, amelyet a három kiválasztott Apostol látott a hegyen. Pontosan ezt a fényt látta Motovilov, amikor a tiszteletreméltó Szerafimmal beszélt. Ez nem más, mint a Szentlélek alászállása, Isten Országa, amely hatalmában jön el. Ugyanilyet látott Tyihon Zadonszkij püspök is, még mielőtt nem szentelték püspökké. Nem beszélve Új Szent Teológus Simeon látomásairól. Ő szintén méltóvá lett ennek a fénynek a látására.

– Mondja, bátyuska, vannak-e ma olyan aszkéták, akik képesek lennének látni ezt a nem teremtett fényt?

– Miért is ne? Hinnünk kell, hogy vannak ilyen aszkéták. De miért is pont erről kérdezgetsz? Hogyha te egyszer hiszed azt, hogy ez a fény megjelenik, ezen túl még mi többet kellene tudnod? Boldogok, akik nem láttak, de hittek. Motovilovnak megadatott, hogy lássa ez a fényt, mint egy “megbizonyosodás” végett.

– És ez mit jelent, Mihály bátyuska?

– A hagyományból a következőt tudhatjuk meg egy szibériai Danyiil Öregről, akit Szárovi Szerafim mélyen tisztelt:

“Egy gazdag szibériai nő, akinek Danyiil atya volt a lelki vezetője, arra az elhatározásra jutott, hogy monostorba vonul. Ezért sok monostort látogatott meg, mind Oroszországban, mint Szibériában, de sehogyan sem tudta eldönteni, hogy melyikben maradjon. Az atya pedig azt mondta neki: “Ha én megmondom neked, hogy melyikbe, és neked az nem fog tetszeni, akkor azt mondod majd: sohasem jöttem volna ide, de az Öreg mondta. Ezért majd rám haragudni fogsz, jómagad pedig elégedetlen leszel. Ezért hát, keresgélj még, és ha majd megtalálod, amit kell, akkor örvendezni fog a szíved, és ez bizonyosság lesz számodra”. Így is történt, amikor ez a szibériai nő, bement az Irkutszki női monostorba. Ujjongott a szíve, és ezért ott is maradt, majd később Zsuzsanna néven a monostor igumeniája lett”.

A te meghívásod, Szerjozska, ugyanaz, mint ahogyan Szárovi Szerafim mondta Timon igumennek: “Hintsd a jó szót oda, ahova az esik, az út szélére, a tövisek közé, sziklára, a jó földbe. Egy része majd kikel és termést hoz, esetenként százszorosát”. Amire pedig törekednünk kell, az a lélek csöndje, mert a háborgó lélekben a jónak nincs helye. Ha megnyugszol, megokosodsz, és sokat tehetsz. Beszéltem neked a belső hallgatásról – lám, ez az, ami az igazi elvonultságot és magányt jelenti, és a szív belsejében, az Istent szolgáló, meg nem szűnő Jézus-ima, helyesen értelmezve, mindenben segítségedre lesz.

vco.ru –  С.Н.Большаков. На высотах духа. -Sf-