Benső bilincsek – II.


Nagyon gyakran halljuk a következő szavakat: “Bizonyára, az Isten nekem sohasem bocsát meg!”, vagy: “Tudom, hogy nincs számomra bocsánat Istennél!” Gyakran fordul elő az, hogy az ember nem tud saját magának megbocsátani tetteiért, és csalódott lesz ettől a tehetetlenségtől, nem tudja, hogy mit is tegyen. De egy dolog az ember ítélete, és más dolog az Isten ítélete. Amikor az ember teljes lelkéből bűnbánatot tart elkövetett bűnei miatt, meggyónja azokat, és többé nem tér vissza hozzájuk, ugyanakkor pedig azt mondja, hogy Isten neki nem bocsát meg, akkor lehet, hogy ő maga sem érti mindezt, ezzel pedig újabb bűnt követ el. Azért, mert Istent, saját bűnös mértékével méri, lealacsonyítva a Teremtőt a gyönge teremtmény színvonalára.

Tudjuk, hogy az Isten irgalma, az Ő szeretete határtalan. Az irgalom és a szeretet különös teljessége árad Belőle a megtérő bűnösre. Éppen ezért nincs olyan megsiratott, meggyónt bűn, amelyet Isten ne tudna megbocsájtani. Ennek igazolására sok példát találunk a Szentírásban, kezdve az Ószövetségtől, ahol Isten Izajás próféciáin keresztül hirdeti: “Ha olyanok volnának is bűneitek, mint a skarlát, fehérek lesznek, mint a hó.” – Iz 1,18, – és befejezve az Újszövetséggel, ahol az Úr világosan mondja, hogy “Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem hogy a bűnösöket.” – Mt 9,13.

Azonban az ember a saját elviselhetetlen fájdalmát és szenvedését, a cselekedeteire való emlékezést úgy fogja fel, mint Isten nem megbocsátásának jelét. Mindez természetesen nem helyes meglátás. Egyszerűen arról van szó, hogy a súlyos bűnökhöz való viszonyulásban az Isten végtelen irgalmán kívül még létezik az ember lelkiismerete és emlékezete – ezek pedig a bűnbánat természetes eszközei. Az, hogy a meggyónt bűn továbbra is nyomasztja az ember lelkét, nem jelenti azt, hogy azt Isten nem bocsátotta volna meg. Ez pedig pontosan azt jelenti, hogy a bűn annyira mélyen rombolta szét bennünk az egységet, hogy annak hosszantartó és mély kezelésre van szüksége. Minden bűn gyógyítható – mélységes bűnbánatunkban a kegyelem által.

A múltban elkövetett bűneink emlékezete, mint jóvátétel marad meg számunkra, úgy, mint egy nehéz, de megváltható teher, amelyet a vezeklő bűnös, alázattal köteles viselni élete végéig. És ilyen “benső bilincseket”, amelyet a kívülállók számára észrevétlenek, sokan viselnek. Az idős és a közép korosztály tekintetében – ezek részben annak az istentelen korszaknak a következményei, amelyet évtizedeken át raktak rájuk állami szinten, és a fiatalság tekintetében pedig – a jelen, mindent megengedő, liberális és istentelen kor következményei.

Elnézve, hogy hogyan él a felnövekvő nemzedék, sajnálattal állapíthatjuk meg, hogy a lelki atyák a jövőben is szembe találják magukat ezzel a kérdéssel – sőt, a jelen helyzethez viszonyítva, sokkal nagyobb mértékben. Sajnos, ilyenek a bűnös élet elkerülhetetlen gyümölcsei: szenvedések, fájdalom és erkölcsi, lelki sebek, amelyek nem kevésbé fájdalmasak, ám ezekkel is folytatni kell az életet.

Explore posts in the same categories: Lelkiség

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s


%d blogger ezt kedveli: