Benső bilincsek – I.


Szent János Apostol azt mondja: “Minden igazságtalanság bűn, de van olyan bűn is, amely nem egyenlő a halállal” – 1Jn 5,17. Naponta vétkezünk, minden órában… Mit lehet tenni: minden ember hazug?  Vannak bűnök, amelyek bűnbánó sóhajtásaink következtében Istennél bocsánatot nyernek, és vannak súlyos bűnök, amelyek képesek eltorzítani az ember lelkét egész hátralévő életére. Olyan ez, mint amikor balesetet szenved az ember, kórházba szállítják, a rokonok pedig a folyosón várakoznak – kijön az orvos, széttárja karjait és azt mondja: “A sérülések összeegyeztethetetlenek voltak az élettel…” Szörnyű pillanat. Ez azt jelenti, hogy az illető meghalt. Pontosan így van ez bizonyos bűnök tekintetében, amikor azok összeegyeztethetetlenek a lelki élettel. A kegyelem eltávolodik és az ember az Isten színe előtt egy oszlásnak induló, bűzlő tetemmé válik. A szentatyák úgy tartják, hogy a lélek számára a kegyelem ugyanaz, mint a test számára a lélegzés. Nem élhet a lélek Isten nélkül! Ilyenkor színre lép az olyan szenvedések sora, amelyek leírására nem létezik egyetlen szó sem. Sok könnyet kell az embernek hullajtania ahhoz, hogy Isten kegyelméből a lelke újra életre keljen.

Sajnos napjainkban, a túláradó istentelenség korszakában, egyre több ember kész arra, hogy élete során szörnyű, halálos bűnöket kövessen el. Sokan, ezek közül, hála Istennek, bűnbánatot tartottak, teljességgel megváltoztatták életüket, de az elkövetett bűnök emlékezete, a seb, amelyet a bűn ejtett lelkén, továbbra is nyomasztja és kínozza. Sőt, olykor annál erősebben és elviselhetetlenebbül, mennél közelebb igyekszik kerülni az ember Istenhez, és élete megváltoztatására törekszik. Ez egyeseket arra késztet, hogy időről időre ismét megemlítsék azokat a bűnöket a gyónáskor, amelyeket már máskor meggyóntak, és többször nem is követték el őket.

Mi lehet az oka eme súlyos szenvedésnek?

Amíg az ember vétkezik – sötétben van. A bűn – amíg fel nem ismeri állapotát, addig az az ő természetes állapota. Még ha az ember eszével fel is fogja, hogy szörnyű dolgokat visz véghez, de lelkileg, erkölcsileg képtelen értelmessé tenni életét. Majd azután, amikor az ember bűnbánatot kezd tartani, közeledik a világossághoz, kezd átváltozni lelkében, akkor a korábban elkövetett bűnei a maguk teljes és leplezetlen, szörnyű valóságában tárulnak elé. Az ember elszörnyed, szégyenkezés és fájdalom lesz rajta úrrá ama felismeréstől, hogy mit követett el Isten színe előtt. Ez a rettenet önmagában egy soha be nem hegedő lelki sebet képez, amely gyötri az embert, olykor egész életén át. Tudjuk, hogy ennek a szenvedésnek a súlya olyan, hogy egyesek képtelenek elviselni, és megzavarodnak, vagy ami még ennél is több, végeznek magukkal.

Nos, hogyan is éljen együtt az ember, aki életében ilyen, vagy amolyan súlyos bűnt követett el, majd Istenhez fordult, az ilyen lelki teherrel? Mit tegyen, ha a már meggyónt halálos bűnei továbbra is kínozzák és elnehezítik lelkiismeretét, és idővel az erkölcsi kimerültséghez vezetik?

Reklámok
Explore posts in the same categories: Lelkiség

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s


%d blogger ezt kedveli: