Amikor az Üdvözítő jön hozzánk, vendégségbe


A monostorunk mellett élt egy tisztes asszony, Mária. Rendszeresen olvasta az Evangéliumot, a böjtöket megtartotta, vasárnap és ünnepnapokon, mindig ott volt a templomban. Szomszédságában élt egy Kisfiú az apjával. Az anyja vallásos volt, megtanította templomba járni a Kisfiút, de később meghalt.

Egyik alkalommal, Máriával és a Kisfiúval egy ilyen eset történt. A templomból kijövet, szokásához híven, Mária a kéregetőknek pénzt osztott. Egyszer csak az egyik kéregető váratlanul azt mondta:

– Eljön, biztosan eljön. Te jóságos vagy, pénzt adtál, biztosan eljön.

Mária fürkészően tekintett az őt megszólítóhoz, és megkérdezte:

– Ki fog eljönni hozzám?

Az pedig határozottan azt válaszolta, Krisztus, a mi Megváltónk jön el hozzád, vendégségbe.

A Kisfiú a biciklijére pattant, és csaknem nekirohant az ámulatból még fel nem eszmélő Máriának, aki nagy haragra gerjedt, és megfenyegette a kisfiút:

– Ó, te, majd meglátod, megkapod a magadét, ha eljön!

A Kisfiú megkérdezte, hogy valóban igaz-e. a kéregető ismételten kitörő hangon mondta, hogy igen, eljön ma Máriához vendégségbe az Üdvözítő. A Kisfiú gyorsan hazabiciklizett, és már a folyosóról hangosan kiabál a részegen fekvő apjának, hogy szedje össze magát, mert a szomszédba, Máriához ma eljön vendégségbe Krisztus. Sajnos az apa nem sokat fogott fel az egészből. A Kisfiú gyorsan eltakarította apja ágya mellől az üres üvegeket, és rohant az ablakhoz, hogy lássa, mi is fog történni.

Közben Mária a piacra ment, hogy bevásároljon és mindent előkészítsen a vendégségre. Amikor beért a házba, a Kisfiú az ajtót résnyire megnyitva figyelte Máriát, aki mikor meglátta őt, mérgesen ráripakodott.

A Kisfiú enni szeretett volna valamit, de a hűtőszekrényben semmit sem talált. Fogott egy kispárnát és kiült az ablakba, fürkésző szemekkel nézte a környéket, hogy mikor jön majd Krisztus.

Mária hazaérve, ablakot nyitott és a sürgölődés közepette ki-kinézett az ablakon, hogy nem látja-e valami jelét az Üdvözítő érkezésének. A Kisfiú sem tágított az ablaktól.

Jöttek a vele egykorú gyerekek és focizni, játszani hívták. A Kisfiú nemet mondott, arra hivatkozva, hogy dolga van. Hiába mondták a barátai, hogy hiszen ma vasárnap van, mi dolgod lehet, de ő határozottan azt felelte, hogy nagyon fontos dolga van, nem mehet velük.

Mária is az ablaknál nézelődött, és az arra elhaladó gyerekek nyelvüket nyújtogatták rá. Mária megfenyegette őket, hogy felhívja a mamájukat.

A Kisfiú hol az ablakon lesett ki, hol elgondolkodva a szoba falán függő Krisztus ikonját nézegette hosszasan. Ekkor egyik kislány állt meg az ablak alatt, aki friss süteménnyel kínálta meg a Kisfiút, aki miután jóízűen falatozni kezdett, megkérdezte a kislánytól, hogy ma miért nem volt templomban. A kislány azt felelte:

– Ma apám jött el hozzánk látogatóba.

– És józanon? – kérdezte a Kisfiú.

– Igen, józanon, felelte a kislány, nagy örömmel.

– hát, az enyém ma is részeg – felelte a Kisfiú.

A kislány sétálni hívta a Kisfiút, de ő neki is nemet mondott, komoly elfoglaltságra hivatkozva, ezért a kislány szomorúan távozott.

A Kisfiú egy pillanatra sem távozott az ablakból, nehogy elmulassza Krisztus érkezését. Mária eközben, sürgött-forgott a konyhában. A szobában ünnepi asztalt terített. Feldíszítette és megrakta minden földi jóval.

Az utcán a gyereket valamin összevesztek és egyiküket kergetni kezdték. A menekülő kisfiú sáron-vízen menekült, majd berohant a házba és dörömbölni kezdett Mária ajtaján. Miután Mária ajtót nyitott, a kisfiú sárosan rohant be a lakásba, azt kiabálva, hogy védje meg őt. Mária látva a sáros gyereket, dühbe gurult, elkapta a gyerek ruháját, és kidobta a lakásból, azt kiabálva:

– Majd adok én neked, te kismalac, ilyen koszosan bejönni a lakásomba.

A gyereket a lépcsőházban utolérte az őt üldöző társaság, és ütni, verni kezdték. A Kisfiú kinyitotta az ajtót, és elzavarta a bántalmazókat, majd leült a vérző orrú gyerekhez a lépcsőre. Mária kinyitotta az ajtót, és látva a vérző orrú gyereket, néhány méltatlankodó megjegyzést tett az esemény kapcsán, majd visszament a lakásba.

A Kisfiú behívta a gyereket a lakásukba, hogy megmosakodjon. Miután megmosdatta, megkérdezte tőle, hogy éhes-e, és elé rakta a süteményt, amit a kislánytól kapott. Ó maga pedig, talált egy főtt krumplit, azt ette meg.

Mária eközben a frissen vasalt abroszra gyertyatartót helyezet és pakolni kezdte a gondosan összeválogatott finomságokat.

A Kisfiú észrevette, hogy a gyerek lábán egy szakadt cipő van és elcsodálkozva megkérdezte tőle:

– És ettől jobb lábbelid nincs?

A gyerek megrázta a fejét, annak jeléül, hogy nincs. A Kisfiú elment, és a saját cipőjét lerakta elé, mondván:

– Nesze, fogadd el!

Mária eközben a konyhában foglalatoskodd, sűrűn vetett magára keresztet és félhangon imát mondott. Egyszer csak, arra lett figyelmes, hogy valaki kiabál az utcán:

– Jó emberek! Szánjatok meg, adjatok valamit enni! Mária az ablakhoz rohant, és amikor meglátta, hogy ott egy rongyos, részeg ember kiabál, köpött egyet feléje, és jól kioktatta:

– Nem vagy te szerencsétlen, de nem vodkát kellett a pénzen venni, hanem kenyeret. És ha eljárnál a templomba, imádkoznál, akkor az Isten segítene rajtad. És máskülönben, máskor gondolkozz el azon, hogy mi a jobb, inni, vagy jóllakni!

A részeg kéregető nótára fakadt, köpött egyet Mária ablaka felé és újra kiabálni kezdett.

– Jó emberek! Szánjatok meg!

A Kisfiú egy pohár vizet vitt a részegen fekvő apjának, és elindult a konyhába, hogy megkérdezze a gyerektől, hogy jó-e neki a cipő. Ekkora viszont a gyerek már minden szó nélkül elment. Az ablakhoz ment a Kisfiú, hogy megnézze, nem látja-e ott valahol a gyereket, de csak a még mindig ott kiabáló részeget látta, akit behívott magukhoz, hogy teával és főtt krumplival kínálja meg.

Mária türelmetlenül nyitott ismét ablakot és az eget fürkészte, hogy mikor jön már Krisztus. A Kisfiú a részeg kéregetővel megosztotta a maradék krumplit, teát főzött, és egy csészével bevitt a még mindig csak nehezen eszmélő részeg apjának. A magára maradt részeg megpillantotta a falon Krisztus ikonját, és egy pillanatig meghatódva nézte az asztalt, amin már semmi sem volt csak az üres edények.

Mária imakönyvvel a kezében, mélyen és egyre szomorúbban fürkészte az utcát és az eget az ablakból. A Kisfiú csendben kiosont a folyosóra, és Mária ajtajánál hallgatózott, hogy közben nem jött-e meg hozzá Krisztus. Mária egyre csalódottabban és türelmetlenül várta az Üdvözítőt. Leült a megterített asztalhoz, közelebb tette magához a gyertyát, kinyitva a könyvet, imádkozott.

Beesteledett. A Kisfiú fáradtan ült az ablakban, és hol az ikonra, hol pedig az esti fényben mutatkozó utcára nézett, majd ezt mondta:

– Uram, arra kérlek, ha eljössz Máriához, nézz be hozzánk is, jó?

Mária az ablakban könyökölve, meglátta, hogy szemközti padon egy fiatal anya ül, kisgyerekkel az ölében, akik a férje az imént megvert és kidobott a lakásból. Nem állhatta szó nélkül:

– Na, persze, ismét a kedves férjek, elzavarják hazulról az asszonyt. Gyermeket vállalnak, majd kínozzák őket.

Miközben így mondta monológját, mérgesen odakiabált a gyereket ölőben tartó asszonynak:

– Te, mit képzelsz magadról? Ha már magadat nem nézed, legalább a gyerekre légy tekintettel! Menj haza!

Ezek után dühösen becsapta az ablakot, elhúzta a függönyt. Közben az utcán zengeni, villámlani kezdett. A Kisfiú leugrott az ablakpárkányról, és a padon ülő, összevert, gyerekét az ölében tartó asszonyhoz ment.

– Mi apámmal élünk ketten, – mondta. Épp, csak hogy el nem ered az eső, mi lesz itt veletek?

Az asszony semmit sem válaszolt, csak merengve nézett a semmibe. A Kisfiú leült melléjük a padra. Kis ideig csendben ott ültek, majd azt mondta:

– Még megbetegszik a gyerek. Jöjjenek be, hozzák, ne tessék félni, csak jöjjenek!

Az asszony tétován feláll a padról, elindult a Kisfiú után. Épp csak, hogy beértek a házba, az utcán eleredt az eső. Mária, csalódottságában kissé ingerülten elfújta a gyertyát az ünnepi asztalon. Szemének keserves tekintetét a Titkos Vacsora ikonjára szegezte. Háromszor keresztet vetett és nagy sóhajtozások közepette, kezdte elpakolni a hűtőszekrénybe az ünnepi asztalról az oda készített kiválóságokat.

A Kisfiú szerette volna megkínálni a nőt valamivel, de miután kinyitotta az ütött-kopott hűtőszekrényt, nem talált benne semmit. Ezért azt mondta a nőnek:

– Esetleg teát tudok csinálni.

Fölrakta a vizet, csészéket szedett elő. Ekkor megkérdezte a rémült asszony:

– És hol vannak a szüleid?

A Kisfiú egyenes választ adott:

– Anyám meghalt, apám pedig állandóan részeg. Ezért is akartam megkérni Krisztust, hogy legalább bocsásson meg nekünk, el akartam neki mesélni a helyzetünket…, hogy ha lehetne, legyen minden úgy, mint azelőtt. Nézd csak ezt az ikont – mutatott a konyha falán függő Krisztus-ikonra – ezt még anyám vette nekem. Együtt jártunk a templomba. Ő Krisztus, az Üdvözítő, anyám most Vele van. A bátyuska is azt mondta, hogy neki ott Vele nagyon jó. Ma a szomszédunknak a templomnál azt mondta egy boldog nő, hogy az Üdvözítő fog ma eljönni hozzá, ezért én is várom őt. Szeretném megkérni, hogyha lehet, akkor engedje haza a mamámat.

Miközben ezeket mondta, fürkészően nézett ki  a nyitott ablakon át a sötét utcára, és sóhajtva visszaült a székre. Egy darabig csendben ültek, majd ismét azt mondta sóhajtva a Kisfiú:

– …hogy minden olyan legyen mint korábban.

Az nő megköszönte a helyet, felállt az asztaltól és azt mondta:

– Már elállt az eső.

A Kisfiú marasztalva azt mondta:

– De hát a tea…

– Köszönöm, elmegyünk.

– És hová mennének? Maradjanak, hiszen az utcán már éjszaka van. Majd reggel elmennek. Ne féljen, majd alszanak az én ágyamon. Nem kell félni, az én apám jóságos. Igazán mondom, ő csak bánatában iszik.

Mária, miután mindent elpakolt, az ikonokkal sűrűn feldíszített házi ikonosztáz előtt elmondta az esti imáit.

A Kisfiú csendben, hogy a részeg apját fel ne ébressze, lassan, lábujjhegyen lépkedve vezette be a szobába a fiatal anyát a gyermekével. A saját ágyára fektette őket, ő maga pedig visszament a konyha nyitott ablakához, tovább várni Krisztust. Mária a világ minden égtája felé keresztet vetve, aludni tért. A Kisfiú pedig továbbra is az ablakban ülve a kispárnán, várta Krisztust.

Az éjszaka közepén felébredt a részeg apa, és első tekintete az ágy mellé esett, hogy van-e ott még valami innivaló az üvegben. Nem talált semmit, de észrevette a szekrényen a csésze teát. Tétován érte nyúlt. Belekortyol és ekkor pillantotta meg a szemközti ágyon az ott alvó idegen anyát és gyermekét. Hangosan megkérdezte:

– Kik ezek? Bizonyára csak rémeket látok.

Megdörzsölte a szét és ismét az ágyra nézett. Ekkor eszmélt csak fel, hogy ott a fiának kellene most lennie, azért ijedten indult fia keresésére. A konyhaablakban talált rá az alvó Kisfiúra. Ölébe vette és elindult vele a szobába, hogy lefektesse. Amikor fiával a karján a szobába lépett, már csak az üres ágyat látta. Rémülten nézett körbe, de senkit sem látott. Ekkor azt mondta:

– Uram, bocsáss meg nekem! Bocsáss meg nekem, Uram mindent!

Eközben a szomszédban, Máriának látomása volt:

A falon lévő Krisztus-ikon megelevenedett, és ragyogó fény éradt ki belőle, bevilágítva a szobát. Mária felébredt, felült és nagy örömmel mondta:

– Uram, ó, Uram… én Téged napközben vártalak.

Mária egy hangot hallott, amely azt mondta neki:

– És én pedig háromszor is eljöttem hozzád. Gondosságod végett megjelentem neked. Te viszont mind a háromszor elzavartál engem.

Mária értetlenül megkérdezte:

– Mikor tettem én ilyet, Uram?

A hang azt válaszolta:

– Emlékszel a gyerekre, aki arra kért, hogy védd meg őt a huligánoktól?

– Emlékszem – ismerte el Mária – és megkérdezte:

– Hát az Te voltál, Uram? Uram, bocsáss meg nekem, nem ismertelek meg Téged. Na és másodszor, mikor?

– Emlékszel a hajléktalanra?

– Emlékszem, – felelte Mária – az is Te voltál? Uram, gondolni sem mertem volna rá.

– Olvasod az Evangéliumot? – kérdezte tőle a hang.

– Olvasom, – felelte Mária – minden nap, Uram. Egy fejezetet az Evangáliumból, és kettőt a levelek közül.

– És talán sohasem olvastad ott azt, hogy éhes voltam, ennem adtatok, szomjúhoztam, innom adtatok…?

– Máté Evangéliuma, 25. fejezet – felelete pityeregve Mária. Na de, Uram, harmadszor, az mikor volt?

– Az asszony, gyermekkel a karján, emlékszel?

– Igen, emlékszem.

– Nos, az Én voltam, Tisztaságos Anyám karjaiban.

Mária sírva bólogatott, majd megszólalt:

– Uram, bocsáss meg, nem ismertelek fel.

– A Kisfiú pedig Háromszor segített és fogadott be engem. Noha te olvasod az Evangéliumot, böjtölsz és imádkozol, nem származik belőle semmi hasznod. Sohasem olvastad talán, hogy ez a három megmarad: a hit, remény és a szeretet, de közülük legnagyobb a szeretet.

Mária zokogva kérte az Urat, hogy bocsásson meg neki, amiért nem ismerte Őt fel.

blogspot.com – Sf-

Explore posts in the same categories: Lelkiség

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s


%d blogger ezt kedveli: