A szerzetes tulajdona – tűz.


Egy bizonyos szerzetesnek volt egy szegény testvére, aki a világban élt, és a szerzetes mindent, amit munkájával megkeresett, neki adta. Testvére azonban egyre szegényebb lett, annak mértékében, hogy mennél többet kapott a szerzetestől.

Látva ezt a szerzetes, elment egy öreghez, és mindent elmondott neki. Az öreg azt válaszolta: “Ha rám akarsz hallgatni, akkor többé semmit se adj, de mondd neki azt: “Testvérem! Amikor nekem volt, adtam neked, most viszont te fáradozz, és amit megkeresel, add nekem.” Mindent, amit csak hoz majd neked, fogadj el tőle, és add azt egy zarándoknak, vagy egy szegény szerzetesnek, kérve őket, hogy imádkozzanak érte.

Amikor a szerzetes az öreg tanácsa szerint cselekedett, a világban élő testvér nagyon elszomorodva távozott tőle. Egy bizonyos idő múltán azonban eljött a testvér és hozott a kertjéből különféle zöldséget. A szerzetes elfogadta tőle és oda adta az öregeknek, megkérve őket, hogy imádkozzanak testvéréért.

Amikor azok elfogadták az adományt, a testvér hazament. Majd később újra eljött, hozott ismét zöldséget és három kenyeret. A szerzetes elvette, és hasonlóan cselekedett, mint az előző adományokkal. A világi testvér, miután áldást kapott, eltávozott.

Harmadik alkalommal már sok élelmet hozott – bort és halat is. A szerzetes csodálkozva szemlélte mindezt és összehívta a szegényeket, megvendégelve őket. Majd ezt kérdezte testvérétől: “Nincs szükséged néhány kenyérre?” Az pedig azt válaszolta: “Nem, atyám! Korábban, amikor bármit is elfogadtam tőled, az, mint a tűz, úgy jött be az én házamba, és felemésztette azt. Most pedig, amióta nem fogadok el tőled semmit, mindenem van, sőt még feleslegem is, és az Isten megáldott engem.”

A szerzetes elment az öreghez és elmesélte neki a történteket. Az öreg elmagyarázta: “Te talán nem tudod, hogy a szerzetes tulajdona – tűz? Ahová az bemegy, ott mindent lángra lobbant. Testvérednek nagy hasznára válik saját fáradozása következtében adományt adni, hogy érte a szent férfiak imádkozzanak. Ennek következtében pedig áldásban részesül és megsokasodik vagyona.”

Отечник.ru – Sf.

Explore posts in the same categories: Lelkiség

5 hozzászólás - “A szerzetes tulajdona – tűz.”

  1. Mária Says:

    Gyönyörű ezt a példázat. Épp az jutott eszembe, hogy a Szerafim név héberül szintén tüzet jelent – Szárovi Szent Szerafimról jutott eszembe, akinek az életrajzát nemrégiben fordítottam.

    Kísérje áldás munkájukat!

    Христос среди нас!

    Мария

  2. -Sf- Says:

    И есть и будеть!

  3. xml777 Says:

    Van ez a torténet szlovákul is valahol?


Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s


%d blogger ezt kedveli: