Miért nem szólt semmit Krisztus?


Miért nem szólt semmit Krisztus, amikor ítélkeztek felette? A válasz kézenfekvő: bizonyságot tenni az igazságról csak azok előtt érdemes, akik keresik az igazságot. Úgy Pilátus, mint Heródes, nem csupán igazolni akarták Krisztust, de mindketten nagyon is jól megértették, hogy Ő nem bűnös. De ne feledkezzünk meg a vének tanácsának ítéletéről sem, mert elsősorban az ítélte el Krisztust. Amikor ott ítélkeztek Krisztus felett, akkor Ő határozottan és jogszerűen tette fel a kérdés: Ha rosszul szóltam, bizonyítsd be a rosszat, de ha jól, miért ütsz engem? – Jn 18,23.

Azt látjuk, hogy csak hamis tanúkat találtak, akik kiforgatták az Ő szavait, és mégis nagy örömmel hallgatta ezeket a szavakat a vének tanácsa. Mit is mondhatott volna az Úr? Tettei Őt igazolták. Gyógyított, megbocsájtott, megmentett, etetett, és ezek a tettek azok szemei előtt zajlottak – Annás és Kaifás szemei előtt. Ezek következtében pedig, bármilyen kiegészítő bizonyítás felesleges lett volna.

Krisztust igazságtalan ítélettel ítélték el, vagyis nem azzal az ítélettel, amely arra törekszik, hogy elfogulatlanul nézze az eseményeket, összevetve a különböző tényeket, arra törekedve, hogy megállapítsa, hogy igaz, vagy hazug az illető. Az adott esetben a tanács kezdettől azért lett összehívva, hogy elítéljék Krisztust. Ezért a hamis bíróság előtt semmi értelme sem volt igazolnia Magát.

És miért is igazolta volna önmagát? Hogy megmeneküljön az ítélet elől, másra hárítva a vádakat? Az önigazolás bűn. Krisztus – az Isten Fia, Akiben nem volt semmilyen bűn. Ő nem azért jött a világba, hogy a bíróság előtt keresse igazát, de azért, hogy: Ő szolgáljon és váltságul odaadja életét sokakért – Mk 10,45.

Krisztus, az Istenember, szabad akaratából feszíttetett Keresztre, az emberek üdvössége érdekében, mindannyiunkért, hogy megváltson bennünket a bűn és a halál szolgaságából.

Explore posts in the same categories: Böjt

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s


%d blogger ezt kedveli: