Beszéd Júdás árulásáról – II.


Ahhoz, hogy teljességgel lássuk az áruló esztelenségét, és megértsük a tanítvány hálátlanságát és az Úr irgalmasságát, hallgassuk meg az evangélistát, hogyan adja ő hírül nekünk Júdás merész tettét. Ekkor – mondja – a tizenkettő közül az egyik, a karióti Júdás, elment a főpapokhoz, és ezt kérdezte tőlük: Mit adtok nekem, ha kezetekre adom? – Mt 26,14-15. Úgy tűnik, világos az elbeszélés, és nem tartalmaz semmi rendkívülit. De ha valaki közületek jól megfigyeli ezeket a szavakat, akkor nyilvánvalóvá lesz, hogy mégis van mit vizsgálni, és sok mély gondolatot tartalmazz. Mindenekelőtt, az idő. Ugyanis nem céltalanul jelzi azt az evangélista. Nem azt mondta egyszerűen: elment, de hozzáfűzte: akkor elment.

Akkor – mikor?

És miért jelzi az időt?

Nem hiába jelzi ezt az evangélista, aki a Szentlélek erejéből beszélt, mert aki a Lélek által beszél, semmit sem mond feleslegesen, és ok nélkül. Ezért hát mit is jelent ez az – akkor? Mint ahogyan ezelőtt, azon óra előtt, egy fiatalasszony lépett Jézushoz, egy alabástrom edénnyel telt Műróval, amit Jézus fejére öntött. Az asszony nagy hitre talált, nagy gondoskodását követően, – lemondott előző életéről, ezzel pedig jobb és jóval értelmesebb lett. És éppen ebben az pillanatban, amikor bűnbánatot tartott a nő, amikor felismerte az Urat, akkor a tanítvány elárulta a Tanítót.

Akkor – mikor?

Amikor a bűnös asszony, közel lépett és Jézusra öntötte a Műrót, hajával megtörölte lábait, és nagy szeretetre talált, egész életében elkövetett bűneire tekintve magában eme megvallást követően. Amikor Júdás látta az ekkora, a Tanító iránt kinyilvánított nagy szívélyes szolgálatkészséget, akkor ő a törvénytelen árulásra igyekezett. Emez pedig, abban a pillanatban, a tisztességtelenség legmélyéről a mennybe jutott. Júdás pedig a számtalan csoda és jel után, a rengeteg tanítás után, az Úr kimondhatatlan leereszkedése után, a pokol legmélyére zuhant. Lám, milyen rossz a hanyag és szétszórt akarat! Ezért is mondja Pál: Aki azt hiszi, hogy áll, ügyeljen, nehogy elessék – 1Kor 10,12. De a próféta is azt mondta: Ha valaki elesik, tán nem kel föl újra? És aki eltéved, többé nem tér vissza? – Jeremiás 8,4. Ezek azért lettek mondva, hogy az, aki áll, ne váljon önteltté, de mindig harcban álljon, és az pedig, aki elesett, ne essen kétségbe. Ilyen nagy a Tanító ereje, hogy engedelmességre bírta még az utcanőket és a vámosokat is.

Hogy létezik akkor az, hogy – mondod te, – Annak viszont, Aki megtérítette a bűnös asszonyt, nem volt ereje megtartani a tanítványt? Kétséget kizárva lett volna rá ereje, de nem akart belőle kényszerrel jó embert csinálni, és erőszakkal Magához vonzani őt.

Azért mondom ezt nektek, nehogy valaki vádolni próbálja Krisztust, azt mondván: Miért nem változtatta meg Ő Júdást? Miért nem tette jobbá? De hogyan is lehetett volna Júdást értelmessé és engedelmessé tenni? Kényszerből, vagy önelhatározásból? Ha kényszerből, akkor abban az esetben sem lett volna jobb, mert kényszerből senki sem lesz jobb. Ha pedig elhatározás és akarat következtében, akkor az Úr felhasznált volna minden eszközt, ami Júdást megjavíthatta volna. Hogyha Júdás nem tartott igényt arra, hogy elfogadja az orvoslást, akkor az nem az orvos bűne, hanem azé, aki elvetette az utóbbi szolgálatkészségét.

Tudni szeretnéd, hogy mennyi eszközt használt fel az Úr ahhoz, hogy ismét visszaszerezze Júdást? Sok csodával ajándékozta meg őt. Megjövendölte az árulását, semmit sem hallgatott el abból, amit a tanítványhoz való viszonyulásból ki kellett nyilvánítani. És hogy tudd, hogy Júdás, amikor a bűnbánat állapotában volt, nem kívánta azt megtenni, és hogy minden az ő gondatlansága miatt történt. Figyeld csak meg jól: amikor elárulta az Urat és ráébredt esztelenségére, eldobta a harminc ezüstöt mondván: Vétkeztem – mondta -, elárultam az igaz vért – Mt 27,4. Azelőtt pedig azt mondta: Mit adtok nekem, ha kezetekre adom? Amikor végbement a bűn, felismerte a bűnt! Ebből tanuljuk meg azt, hogy amikor gondtalanok vagyunk, sem a bizonygatás, sem pedig a meggyőzés nem jár számunkra haszonnal, de ha igyekvőek vagyunk, akkor önmagunktól is felkelhetünk. Gondold csak meg, amikor az Úr feltárta előtte gonosz szándékát, nem hallgatott és nem fogadta el az érvelést, és amikor pedig nem volt senki, aki tanácsot adjon, akkor a saját lelkiismerete kelt fel ellene, és ekkor ő bűnbánatra ébredt és eldobta a harminc ezüstöt.

Miért is fogadod el, Júdás, a harminc ezüstöt? Ajándékként jött el Krisztus, hogy a világért vérét ontsa, amelyről te most egyezkedsz. Mi szégyenletesebb ennél a kupeckodásnál? Ki látott, ki hallott valamikor is ehhez hasonlót?

Aranyszájú Szent János – részlet – sf.

Explore posts in the same categories: Böjt

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s


%d blogger ezt kedveli: