Közel a böjt végéhez – V.

Aranyszájú Szent János

Nos, előre szólok és kijelentem, és hangos szóval kiáltok: senki se merészkedjen azok közül, akinek haragosa van, közel lépni az Szent Asztalhoz, és az Úr Testét venni! Senkinek sem a részesülők közül, ne legyen ellensége! Ha van ellenséged – ne közeledj. Ha közeledni akarsz, békülj ki, majd azután közeledj, és érintsd a Szentséget. Következésképp mindezt nem én mondom, de maga az érettünk megfeszített Úr. Ő ugyanis, hogy kibékítsen téged az Atyával, vállalta a halált és Vére ontását. Te pedig, hogy megbékélj a hozzád hasonló szolgával, nem vagy hajlandó egy szót sem szólni és megtenni az első lépést?

Hallgasd csak meg, hogy mit is mond Ő az ilyen emberekről. Ha tehát ajándékodat az oltárhoz viszed, és ott eszedbe jut, hogy felebarátodnak valami panasza van ellened, hagyd ajándékodat az oltár előtt, menj, békülj ki előbb felebarátoddal, aztán térj vissza, és ajánld föl ajándékodat – Mt 5,23. Nem azt mondta, hogy várj, amíg majd ő jön el hozzád, vagy: beszélj vele egy közvetítőn keresztül, vagy: kérj meg valaki mást, de: te magad menj el hozzá, – menj, békülj ki előbb felebarátoddal. Csodálatos dolog! Ő nem tekinti ezt Önmagára való tekintettel tisztességtelenségnek, amikor otthagyják az ajándékot, te pedig megalázkodásnak tekinted elsőként elmenni és kibékülni?! Hogyan is lehet ezt megbocsájtani, mondd meg nekem? Ha azt látod, hogy valamely tagod le van vágva, nem igyekszel-e megtenni mindent azért, hogy újra egyesítsd azt a testtel? Ugyanígy cselekedj testvéreid tekintetében: ha azt látod, hogy elkülönültek a veled való barátságtól, igyekezz mihamarabb ismét ölelésedbe fogadni őket. Ne várakozz, hogy ők tegyék meg az első lépést feléd, hanem igyekezz, te magad elsőként elnyerni a jutalmat.

Csupán csak egyetlen az, akivel ellenségben kell, hogy álljunk – az ördöggel: vele sohase békülj ki. Testvéred iránt viszont sohase táplálj haragot szívedben, még ha elő is fordul, hogy elkeserít, tartson az mindössze csupán csak egy napig, és semmiképp se tartson egy napnál tovább. A nap ne nyugodjék le haragotok fölött – Ef 4,26. Ha viszont hosszan kitartasz haragodban, akkor az hátrányodra szolgál majd, mert nem a bosszúság és a haragtól való eltávolodásod jele lesz, de a dühé – ez a felkavart és a bűnnek alávetett lélek jele. Mindezen túl, a rossz nem csupán abban van, hogy saját magad híján leszel a bocsánatnak, de abban, hogy az ellenségeskedés megszüntetése is sokkal nehezebbé válik ezáltal. Miután elmúlik egy nap, a szégyen is nagyobb lesz. Eltelik még egy nap, a szégyen csak nagyobbodik, és ha elmulasztod a harmadik, és a negyedik napot is, csatlakozik hozzá az ötödik is. Ilyen formán az öt napból tíz lesz, a tízet pedig a húsz, a húszat pedig száz követi, míg végül a seb gyógyíthatatlanná válik, mert mennél több idő telik el, annál jobban eltávolodunk egymástól. Éppen ezért ember, ne adj helyet magadban egyetlen ilyen szenvedélynek sem! Ne szégyenkezz, és ne pirulj azt mondván magadban: “Nemrég mi úgy kiosztottuk egymást, olyan szavakat vagdostunk egymás fejéhez, amelyeket kimondani sem lehet, és most menjek békülni? Ki nem ítélné el könnyelműségemet?” Senki, akinek esze van, nem fog téged könnyelműséggel vádolni, ellenkezőleg, ha kitartasz békétlenségedben, akkor mindenki ki fog téged nevetni, és ezzel hatalmas teret adsz a sátánnak. Mert az ellentét nem csupán az idő miatt válik helyrehozhatatlanná, de az időközben bekövetkezett dolgok miatt is. Mint ahogyan a szeretet sok bűnt eltakar – 1Pt 4,8, úgy az ellenségeskedés, korábban nem létező bűnöket hoz létre, és a vádaskodók ezeket mind igaznak fogják tartani – mindenki, aki örül a másik bajának és terjeszti mások szennyét. Mindezeket tudva, menj elébe testvérednek, és tartsd vissza őt, addig, amíg teljesen el nem távolodott tőled, és ha még ennek érdekében aznap az egész várost be kellene járnod, de ha még annak falain túlra is el kellene menned, netalán messzi utat bejárnod: hagyj ott mindent, amivel éppen foglalkozol, és csak ezzel az egy dologgal foglalkozz: hogy hogyan is békülj ki testvéreddel. Noha nehéz dolog is ez, gondolj arra, hogy mindezt az Istenért teszed – és kellő bátorítást kapsz, és ébreszd fel a te késlekedő, szégyenkező és pironkodó lelkedet, szüntelenül ilyen szavakkal buzdítva: mit késlekedsz? Miért halogatod, és miért vonakodsz? A dolgok közöttünk nem a pénzről, vagy más időleges valamiről szólnak, de az üdvösségről. Az Isten parancsolta ezt cselekedni – minden másnak félre kell állni az Ő parancsolataival szemben! Olyan dolog ez, mint egyfajta lelki vásár: ne legyünk könnyelműek, ne legyünk figyelmetlenek. Hadd tudja meg az ellenség, hogy nagy erőfeszítést tettünk annak érdekében, hogy Isten kedvében járjunk. És csak hadd igyekezzen bennünket ismét elszomorítani, vagy még ennél is valami szánalmasabbat tenni, – jóindulattal elviseljük mindezt, mert ugyanis ezáltal nem csupán vele cselekszünk jót, mint inkább saját magunkkal: ez a jótétemény mindennél jobban segítségünkre lesz majd azon a napon.

Sokat és súlyosan vétkeztünk, megszegtük a törvényt, és megharagítottuk Urunkat. Ő azonban emberszeretete következtében a megbékélés eme módját adta nekünk: ne vessük el magunktól ezt a gyönyörűséges kincstárat. Máskülönben nem állt volna hatalmában az Istennek számunkra csupán csak megparancsolni a megbékélést, bármiféle jutalom felkínálását mellőzve? Hiszen senki sem állhat ellen az Ő parancsainak, és nem másíthatja meg azokat. Ugyanakkor Ő, nagy emberszeretete következtében jutalmat ígért nekünk – olyan hatalmasat és megmagyarázhatatlant, amelyet mi mindennél jobban óhajtunk, – bűneink bocsánatát, – megkönnyítve ezzel számunkra magát a szófogadást.

Explore posts in the same categories: Böjt