Közel a böjt végéhez – III.


Aranyszájú Szent János

Vajon mire is jó nekünk egy ilyen csapás, ilyen szenvedés ilyen büntetés?  Még ha nem is fenyegetné a gyehenna a haragtartókat, de amiatt a szenvedés miatt, amit a haragtartás okoz számunkra, érdemes lenne megbocsájtani megbántóink ellenünk elkövetett vétkeit: de ha még mindemellett a végtelen büntetés is fenyeget, –  akkor mi lehet annál nagyobb esztelenség, mintsem arra gondolni, hogy hogyan toroljuk meg a sértést, megbüntetve ezzel magunkat itt is, meg majd amott is?

Hiszen ha boldognak látjuk ellenségünket, belehalunk a bánatba. Ha pedig szerencsétlenségét látjuk, azon izgulunk, nehogy jobbra forduljon sora: ránk viszont ezért is, meg a másikért is az elkerülhetetlen büntetés vár.  Hiszen írva vagyon: Hogyha ellenséged elbukik, ne örülj. – Példabeszédek 24,17. Ne beszélj nekem a sértés nagyságáról: nem ő az oka a te haragosságodnak, hanem az, hogy nem gondolsz saját bűneidre, és nem tartod szemed előtt a gyehennát és Isten félelmét. Az, hogy ez valósággal így is van, igyekezni fogok most neked mindezt alá támasztani a városban történt eseményekkel. Amikor a merényletben vétkesek és törvényszegők a bíróság elé lettek hurcolva, amikor a tűz lángolt és a hóhérok körbeálltak, akkor, ha valaki az itt állók közül azt mondta volna nekik: – “Ha vannak ellenségeitek, hagyjatok fel a haraggal, és mi elengedjük nektek ezt a büntetést” – nem borultak volna-e le azonnal a lábukat csókolgatván? Még ha valaki szolgálni küldte volna is őket az ellenséghez, – megtagadták volna-e?

Ha tehát egy ilyen emberi tett képes megzabolázni a haragot, annál inkább az eljövendő büntetés gondolata, ha szüntelenül ez uralná elménket, akkor nem csak az ellenkezést űzné ki lelkünkből, de minden rossz gondolatot is. És mi a könnyebb, mondd meg nekem, mintsem nem táplálni haragot az ellen, aki megbántott bennünket? Vagy talán messzi utazásra kell ehhez vállalkoznunk? Vesztegetni pénzünket? Győzködni másokat? Elég csak akarni, és a dolog be van fejezve. Mely büntetést nem érdemelnénk meg azért, amikor világi ügyek tekintetében, hozzánk méltatlan dolgokban, szolgálatkészek vagyunk, és szórjuk a pénzt, az ajtónállókkal tárgyalunk, csakhogy a méltatlan embereknek hízeleghessünk, és mindent mondunk és megteszünk, csak hogy elhatározásunkat megvalósítsuk. Az Isten törvényei tekintetében pedig, nem akarunk kibékülni a bennünket megsértő testvérrel, sőt szégyennek tartjuk, hogy mi tegyük meg az első lépést? Talán csak nem amiatt szégyenkezel, mondd meg nekem, hogy elsőként te jársz haszonnal? Szégyenkezni pont az ellenkezőjétől kell – a harag szenvedélyében való késlekedő várakozás miatt, amikor arra vársz, hogy a sértő jön el hozzád kibékülni: lám ez az igazi szégyen és hatalmas fekély számodra, azért, mert az, aki elsőként jön el, az mindent megkap. Amikor a másik kérésére te felhagysz a haraggal, akkor ez a tett az ő javára válik, azért, mert te a kibékülés parancsát nem az Isten iránti alázatból teljesítetted, hanem, hogy az ember kérésének tegyél eleget. Viszont ha téged senki sem utasított, amikor maga a sértő sem jött el, és nem kért bocsánatot és te, félretéve minden szégyent és késedelmet, magad igyekszel elmenni a téged megbántóhoz, ezzel lerövidítve az ellenségeskedés idejét, akkor ez a fáradozás csakis neked tudható be és kitüntetésben lesz részed.

Ha azt mondom neked, hogy böjtölj, – akkor önmagad igazolására előhozakodsz a test gyöngeségével.

Ha azt mondom, hogy segíts a rászorulókon, – akkor te a gyermekeid nevelésére és szegénységedre hivatkozol.

Amikor pedig azt mondom, hogy járj a templomba, – akkor az elfoglaltságaiddal mentegetőzöl.

Ha azt mondom, hogy hallgasd a tanítást, és törekedj a tanulságok megértésére, – akkor a magad együgyűségére hivatkozol.

Amikor arra kérlek, hogy okíts másokat, azt mondod, hogy “nem hallgatja meg a tanácsaimat, mivel szavaim már nem egyszer nem nyertek meghallgatást”. Természetesen, hiábavalóak ezek az érvelések, de végső esetben is legalább érveléseid lehetnek.

Ha pedig azt mondom, – hagyj fel a haraggal, érveid melyikére tudsz utalni? Nem utalhatsz se a test gyöngeségére, se a szegénységre, se az együgyűségre, sem pedig semmi másra: így hát, ez a bűn nagyobb, minden más bűnnél és megbocsáthatatlan!

Hogyan is emelheted kezeidet az ég felé?

Hogyan mozdulhat nyelved?

Hogyan is kérhetsz bocsánatot?

Ha még az Isten meg is akarná bocsátani bűneidet, te magad nem engeded azt meg, mert nem bocsájtasz meg a hozzád hasonló szolgának. De ő kemény, durva és zsörtölődő – a büntetést és a megtorlást szomjazza? Éppen ezért még inkább bocsáss meg.

Sok nyomorúságot és mellőzést viseltél már el, nagyon komoly dolgok kapcsán sok tisztességtelenséget és megbántást, és éppen ezért kívánod látni az ellenséged megbüntetését? Ennek érdekében ismét csak hasznos lesz számodra, ha megbocsájtasz.

Mindazt, amiért te magad teszel megtorlást és visszafizetsz, szóval, tettel, vagy az ellenség megbüntetését kérő imával, azokat az Isten már nem fogja megtorolni, mert ezt már te önmagadért mind megtetted. És nem csak hogy nem fog miattad bosszút állni, de téged magad fog büntetés alá vetni, mert elszomorítottad Őt.

 

Explore posts in the same categories: Böjt

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s


%d blogger ezt kedveli: