A nagyböjt kapujában


BŰNBÁNAT – a végtelen út

A gyónást követően, amikor a lelkünk tiszta, különösen fontos, hogy figyelmesek legyünk. Sokan mondják azt a gyónás után, hogy megkönnyebbülve érzik magukat. Viszont a gyónás nem egyfajta kábítószer. Kiváltképp, miután elvégeztük a gyónást, tudatosítanunk kell magukban bűnösségünket, gyakran gondolkodni ezen, de mindemellett nem szabad megfeledkeznünk Isten végtelen szeretetéről, Aki esendőségünkre való tekintet nélkül fogad el bennünket.

Kegyetlenül kell harcolnunk a bűn ellen. Helyre kell állítani amit korábban elrontottunk, elkerülni ugyanazt a rosszat, gondosan teljesíteni Isten parancsait. Természetesen, ez nem egy könnyű harc. Gyakran okoz fájdalmat és szomorúságot. Szerencsétlenségünkre, gyakran fordul elő, hogy a bűnben állhatatosak vagyunk, kerüljük az abból való kigyógyulásunkat. Azonnali eredményre számítunk, azt szeretnénk, hogy minden azonnal megoldódjon. Elképzeljük, hogy olyanok vagyunk, mint a számítógép gombja, és arra várunk, hogy minden megváltozik egy másodperc alatt.

Abban a hitben fordulunk a lelki atyához, hogy birtokában van egyfajta mágikus pálcának, amelynek segítségével, titokzatos módon megváltoztat bennünket. Azonban nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy eme siralmas, bűnös állapot megváltoztatására, amely évtizedek során fejlődött ki bennünk, kevés egy élet. A lelkész a lélek orvosa, nem pedig varázsló, vagy valamiféle sarlatán. Lehetetlen meggyógyítani az ember lelkét néhány perc alatt, valamiféle varázslattal, vagy csalással. Mindez Isten irgalmának következménye, a bűnbánatban, közösen harcolva, teljes elszántsággal.

Ha néhányszor a gyónáshoz járultunk, az még nem jelenti azt, hogy átéltük a bűnbánat teljességét. A bűnbánat – az egy végtelen út, egy történés, amely sohasem áll le, és amely sohasem ér véget. Nem létezik a bűnbánatnak végső pontja, mivel az az Istenre való teljes hasonlóságunkat jelentené, ami az ember számára lehetetlen. Egy érdekes elbeszélés arról szól, hogy a szentek hogyan élték meg a bűnbánatot:

Sziszoj atyáról azt mesélték, hogy amikor elérkezett halála órája, és ágya mellett ott ültek az atyák, arca olyan fényes volt, mint a nap. Azt mondta nekik:

– Lám, Antonyij atya jött el.

Egy kis idő múltán ismét azt mondta:

– Íme, most pedig a próféták serege jött ide.

Majd ismét fénybe borult az arca, még jobban, mint korábban, és úgy tűnt, mintha valakivel beszélgetne. Akkor az atyák megkérdezték tőle:

– Atya, kivel társalogsz?

– Angyalok jöttek értem, hogy elvigyenek, és én pedig arra kérem őket, hogy hagyjanak még egy ideig bűnbánatot tartanom. – felelte.

Ekkor az atyák azt mondták neki:

– Atya, neked nincs szükséged bűnbánattartásra.

Ő viszont azt válaszolta nekik:

– Biztosítalak benneteket, hogy nem emlékszem, hogy valamikor is elkezdtem volna bűnbánatot tartani.

Ekkor mindannyian meg voltak róla győződve, hogy tökéletes. És újra olyan fényben tündöklött az arca, mint a nap. Mindannyian elcsodálkoztak ezen.

Majd azt mondta nekik:

– Nézzétek, eljött az Úr és azt mondja: “Hozzátok el hozzám a pusztaság edényét.

Ekkor kiadta lelkét, a cella pedig különös köddel és kellemes illattal telt be.

Életünk során mindig megvan a valószínűsége annak, hogy bűnbe esünk. Azonban nem veszíthetjük el a reményt. A bűnbánat korháza mindig nyitva áll. Az egyházatyák azt mondják: “A bűnbeesés az ember sajátossága. A bűnben való megmaradás viszont, nem az ember, de a sátán sajátossága.

És itt van még egy példa:

Egy a testvérek közül, megkérdezte Sziszoj atyát:

– Mit tegyek, atya, ha elestem?

Az öreg azt válaszolta:

– Kelj fel ismét!

A testvér folytatta:

– Felkeltem, atyám, de újra elestem.

– Kelj fel ismét! – válaszolta az öreg.

Ekkor a testvér megkérdezte:

– Meddig?

– Addig, amíg a halál meg nem lep, akár jó, vagy rossz helyzetben. Amiben az ember kitartó, azzal együtt is távozik. – mondta az öreg.

Az Isten állandóan várakozik ránk, senkit sem vet meg.

Egy katona megkérdezte Miosz atyát, hogy vajon az Isten elfogadja-e a bűnbánatot. Az pedig, kérdezve, a következő szavakkal nyugtatta meg őt:

– Mondd, kedvesem, ha elszakad a köntösöd, eldobod azt?

A katona azt válaszolta: Nem, megvarrom és tovább használom azt.

Ekkor az öreg azt mondta:

– Ha te így sajnálod a ruhádat, talán az Isten nem könyörül meg teremtményén?

 

biblio.ru Nektariosz (Antonopulos),  archimandrita, -Sf-

Explore posts in the same categories: Böjt

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s


%d blogger ezt kedveli: