március 2011 havi archívum

Az Úr az én Üdvözítőm

2011/03/16

Egyik Jordán menti monostorban olyan szokás járta, amely szerint vajhagyó vasárnap, amikor a testvérek összegyűltek az Eukarisztia megünneplésére, utána rend szerint a zsoltár szavainak éneklése közben: “Az Úr az én megvilágosodásom és Üdvözítőm, kitől féljek?” – zsoltár 26,1 -, kinyitották a monostor kapuit, és a testvérek a pusztába vonultak. Átkelve a Jordánon, messzire mentek, hogy senki lássa, hogy hogyan böjtöl a másik. Majd Virágvasárnap tértek vissza a monostorba.

Zoszima atya szintén a pusztaságban jó messzire ment. Zarándoklásában egy emberi test árnyékát vélte látni. Először azt gondolta, hogy csak látomás, ezért keresztet vetve magára, nem fordított figyelmet félelmére. Amikor viszont megfordult, egy meztelen embert pillantott meg, akinek a teste a naptól fekete volt. Közelebb akart hozzá menni, de a pusztalakó futni kezdett. Zoszima könnyek között könyörgött és kérte a tőle eltávolodó embert: “Miért futsz előlem, bűnös és méltatlan elől?”. Az ismeretlen megszólalt: “Bocsáss meg, Zoszima atya, nő vagyok, és mint látod, nincs rajtam ruha, amivel elfedjem testem meztelenségét”.

Ha szentsége és titkos cselekedeti következtében, nem nyerte volna el az Úrtól a jövendölés ajándékát, nem ismerné a nevemet – gondolta magában Zoszima atya. Térdre esett hát, és kérte, hogy áldja meg őt. Ugyanúgy, az idegen is letérdelt és sokáig egymást kérlelték: “Áldj meg!”. Végül a nő azt mondta: “Zoszima atya, neked kell, hogy megáldj és imádkozz értem, mert te a papi méltóságban tisztelegsz és Krisztus oltára előtt állsz, bemutatván Istennek a szent Adományokat”. Zoszima nagyot sóhajtott és azt válaszolta: “Ó, tisztelendő anya! Kétséget kizáróan, kettőnk közül te vagy az, aki közelebb jutottál Istenhez és meghaltál a világ számára. Te nevemen szólítottál, és tudod, hogy pap vagyok, noha korábban nem láttál engem. Ezért neked kell megáldanod enegem”.

A tiszteletreméltó, engedve Zoszima könyörgéseinek, azt mondta: “Áldott az Isten, aki minden ember üdvösségét kívánja”.Ámen” – válaszolta Zoszima, és mindketten felálltak a földről.

(Egyiptomi Mária élete – részlet)

A Nagyböjt befejezése előtt egy héttel, az Egyház azáltal erősít bennünket annak méltó befejezéséhez, hogy mint a tökéletes bűnbánat példáját, tiszteletreméltó Mária életét ajánlja figyelmünkbe, aki 47 évet élt bűnbánatot tartva a Jordán, pusztaságában.

Ha olyan kísértésbe ejtő gondolatok támadnának ellenünk, amelyek azt sugallnák számunkra, hogy milyen nagyszerűen és igazságosan böjtöltünk, akkor olvassuk végig tiszteletreméltó anyánk, Mária életrajzát, és azonnal tudatosul bennünk, hogy erőfeszítéseink ellenére, ha ugyan a böjt folyamán valamilyet tettünk, milyen messze vagyunk attól, hogy elmondhassuk magunkról, hogy böjtölésünk során következetesek voltunk.

Még egy teljes hét van hátra ahhoz, hogy igyekezzünk helyreigazítani, vagy jobbá tenni mindazt, amiről azt hittük, hogy az tökéletes volt. Semmiképp sem azért kell ezt tennünk, hogy “az emberek lásság a mi tökéletességünket“, de kizárólag halhatatlan lelkünk üdvössége érdekében. Mennél jobbak és alázatosabbak vagyunk böjtölésünkben, annál jobban és áldásosabban tudjuk átélni a mi Urunk és Istenünk Jézus Krisztus, Kínszenvedéseit. Így a méltósággal megélt böjt és a Kínszenvedés hete, mennyei örömmel tölt el bennünket, amelynek oka a Feltámadás ténye!

Hogy mindez így is történjen, használjuk fel az Istentől kapott időt üdvös cselekedetekre. Ennek sikere érdekében az ima szavaival kérjünk segítséget magunk számára:

Szentéletű Mária anyánk, esedezzél Istenhez érettünk!

Az ima angyalai

2011/03/13

Az Őrangyalok üdvösségünk szolgái, hogy ne legyünk magunkra maradottak földi életünkben, a mi halhatatlan lelkünk üdvösségén való munkálkodásunkban. Tudjuk jól, hogy segítőink velünk vannak, sok veszedelemtől óvnak meg bennünket, ami életünk során szembetalál minket, és nem utolsó sorban, Isten haragjától is megvédenek, amelyet nyilván kiérdemlünk.

Az Őrangyal olyan lény, aki bennünket végtelenül szeret. Szeretete teljességével szeret bennünket és az ő szeretete hatalmas és erős, mert szem előtt tartva Istent, látja az örök Szeretetet, amely a mi üdvösségünket kívánja.

A mi Őrangyalunk olyan, mint a mi második anyánk. Ugyanúgy törődik velünk, vagy talán még jobban. Test szerinti anyánk különös figyelemmel van irántunk felnőtté válásunk idején. Az Őrangyal pedig megkeresztelésünk pillanatától életünk utolsó napjáig, gondosan vezet bennünket. Ha életünk során el nem zavarjuk őt magunk mellől, Isten színe elé vezeti lelkünket, amikor elérkezik a nap, és a lélek a testtől elválik.

Az Őrangyalok erősek és bátor jellemmel bírnak, amit Istentől kaptak, erősek az ima által, amit értünk Istenhez intéznek.

Minden, ami tiszta és világos bennünk: minden jó gondolat, a szív helyes mozdulatai, imáink, bűnbánatunk, jócselekedeteink – mindezek a mi Őrangyalunk ösztönzésére születnek meg bennünk. Az Angyal az, aki lelkiismeretünkön és szívünkön keresztül tevékenykedik, védelmez bennünket a bűntől és a kísértésektől, valamint oltja belénk a bűnbeeséstől való félelmet.

A számunkra rendelt Őrangyal, olyan, mit a mi felfedett és kitárulkozó lelkiismeretünk. Minden erejével azon van, hogy elvezessen bennünket az üdvösségre, és nincs jogunk őt ebben gátolni. Inkább segítenünk kellene őt igyekezetében. Kérnünk kell őt, hogy szent gondolatok termésével gazdagítsa elménket, erősítse akaratunkat ezek megvalósítása irányában. Úgy kell őt szeretnünk, mint az erősebb és idősebb testvért.

Végül is mégis megfeledkezünk róla, nem imádkozunk hozzá, bűneinkkel megsértjük szent mivoltát, de ennek ellenére ő újra és újra kinyilvánítja irántunk való gondoskodását. Arra törekszik, hogy Isten irgalmáért imádkozzon értünk, könyörög Istenhez küzdelmeinkben, és a Mennyei Atya, sohasem veti meg az ő könyörgését.

De vajon miért is vannak az Isten angyalai ilyen gondoskodással az emberek iránt?

Elsősorban azért, mert Isten szolgái és Istentől azt a parancsot kapták, hogy védelmezzenek bennünket. Másodsorban pedig ők maguk is Isten teremtményei, és rájuk is, ugyanúgy, mint ránk, emberekre, vonatkoznak a szavak: “Legyetek tehát irgalmasok, amint a ti Atyátok is irgalmas.” – Lk6,36.

Milyen örömmel is tölti el őket a lélek üdvözülése, amelyet Krisztus az Ő Vére árán váltott meg, és amely lelkek velük együtt osztoznak majd dicsőségükben!

Ha egy kicsit is figyelmesebbek lennénk, rájönnénk arra, hogy milyen nagy gondot fordít a mi Őrangyalunk arra, hogy segítsen bennünket a bűnbánat útjára való lépésen át az üdvösség útjára térni! Nem csupán bűnbánatra ösztönöz bennünket, de eszünkbe juttatja bűneinket is, az életünk során elkövetett hibákat, tévedéseket.

Őrangyalaink, akiket az Isten küldött mellénk, gyorsan megteszik az utat Istentől hozzánk és vissza, – ha ugyan tetteink nem gátolnák őket ebben. Istentől érkeznek hozzánk, hogy az Ő áldását hozzák el nekünk: tőlünk Istenhez mennek, hogy elé tárják imáinkat és hálaadásunkat.

Milyen közel is kell, hogy legyen hozzánk a mi Őrangyalunk! Mekkora bizalommal kell, hogy legyünk iránta életünk során! Lelkünk legmélyebb titkait is felfedhetjük előtte: azokat, amit senkivel sem osztanánk meg.  Éspedig azért, mert az Őrangyalban a legbölcsebb tanácsadót, a szeretetben és a segítségben a készségest, az érzékenyen hozzánk ragaszkodót, szükségleteinkben gondoskodót találjuk.

Архимандрит Иоанн (Крестьянкин), -Sf-

A nagyböjt kapujában

2011/03/05

BŰNBÁNAT – a végtelen út

A gyónást követően, amikor a lelkünk tiszta, különösen fontos, hogy figyelmesek legyünk. Sokan mondják azt a gyónás után, hogy megkönnyebbülve érzik magukat. Viszont a gyónás nem egyfajta kábítószer. Kiváltképp, miután elvégeztük a gyónást, tudatosítanunk kell magukban bűnösségünket, gyakran gondolkodni ezen, de mindemellett nem szabad megfeledkeznünk Isten végtelen szeretetéről, Aki esendőségünkre való tekintet nélkül fogad el bennünket.

Kegyetlenül kell harcolnunk a bűn ellen. Helyre kell állítani amit korábban elrontottunk, elkerülni ugyanazt a rosszat, gondosan teljesíteni Isten parancsait. Természetesen, ez nem egy könnyű harc. Gyakran okoz fájdalmat és szomorúságot. Szerencsétlenségünkre, gyakran fordul elő, hogy a bűnben állhatatosak vagyunk, kerüljük az abból való kigyógyulásunkat. Azonnali eredményre számítunk, azt szeretnénk, hogy minden azonnal megoldódjon. Elképzeljük, hogy olyanok vagyunk, mint a számítógép gombja, és arra várunk, hogy minden megváltozik egy másodperc alatt.

Abban a hitben fordulunk a lelki atyához, hogy birtokában van egyfajta mágikus pálcának, amelynek segítségével, titokzatos módon megváltoztat bennünket. Azonban nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy eme siralmas, bűnös állapot megváltoztatására, amely évtizedek során fejlődött ki bennünk, kevés egy élet. A lelkész a lélek orvosa, nem pedig varázsló, vagy valamiféle sarlatán. Lehetetlen meggyógyítani az ember lelkét néhány perc alatt, valamiféle varázslattal, vagy csalással. Mindez Isten irgalmának következménye, a bűnbánatban, közösen harcolva, teljes elszántsággal.

Ha néhányszor a gyónáshoz járultunk, az még nem jelenti azt, hogy átéltük a bűnbánat teljességét. A bűnbánat – az egy végtelen út, egy történés, amely sohasem áll le, és amely sohasem ér véget. Nem létezik a bűnbánatnak végső pontja, mivel az az Istenre való teljes hasonlóságunkat jelentené, ami az ember számára lehetetlen. Egy érdekes elbeszélés arról szól, hogy a szentek hogyan élték meg a bűnbánatot:

Sziszoj atyáról azt mesélték, hogy amikor elérkezett halála órája, és ágya mellett ott ültek az atyák, arca olyan fényes volt, mint a nap. Azt mondta nekik:

– Lám, Antonyij atya jött el.

Egy kis idő múltán ismét azt mondta:

– Íme, most pedig a próféták serege jött ide.

Majd ismét fénybe borult az arca, még jobban, mint korábban, és úgy tűnt, mintha valakivel beszélgetne. Akkor az atyák megkérdezték tőle:

– Atya, kivel társalogsz?

– Angyalok jöttek értem, hogy elvigyenek, és én pedig arra kérem őket, hogy hagyjanak még egy ideig bűnbánatot tartanom. – felelte.

Ekkor az atyák azt mondták neki:

– Atya, neked nincs szükséged bűnbánattartásra.

Ő viszont azt válaszolta nekik:

– Biztosítalak benneteket, hogy nem emlékszem, hogy valamikor is elkezdtem volna bűnbánatot tartani.

Ekkor mindannyian meg voltak róla győződve, hogy tökéletes. És újra olyan fényben tündöklött az arca, mint a nap. Mindannyian elcsodálkoztak ezen.

Majd azt mondta nekik:

– Nézzétek, eljött az Úr és azt mondja: “Hozzátok el hozzám a pusztaság edényét.

Ekkor kiadta lelkét, a cella pedig különös köddel és kellemes illattal telt be.

Életünk során mindig megvan a valószínűsége annak, hogy bűnbe esünk. Azonban nem veszíthetjük el a reményt. A bűnbánat korháza mindig nyitva áll. Az egyházatyák azt mondják: “A bűnbeesés az ember sajátossága. A bűnben való megmaradás viszont, nem az ember, de a sátán sajátossága.

És itt van még egy példa:

Egy a testvérek közül, megkérdezte Sziszoj atyát:

– Mit tegyek, atya, ha elestem?

Az öreg azt válaszolta:

– Kelj fel ismét!

A testvér folytatta:

– Felkeltem, atyám, de újra elestem.

– Kelj fel ismét! – válaszolta az öreg.

Ekkor a testvér megkérdezte:

– Meddig?

– Addig, amíg a halál meg nem lep, akár jó, vagy rossz helyzetben. Amiben az ember kitartó, azzal együtt is távozik. – mondta az öreg.

Az Isten állandóan várakozik ránk, senkit sem vet meg.

Egy katona megkérdezte Miosz atyát, hogy vajon az Isten elfogadja-e a bűnbánatot. Az pedig, kérdezve, a következő szavakkal nyugtatta meg őt:

– Mondd, kedvesem, ha elszakad a köntösöd, eldobod azt?

A katona azt válaszolta: Nem, megvarrom és tovább használom azt.

Ekkor az öreg azt mondta:

– Ha te így sajnálod a ruhádat, talán az Isten nem könyörül meg teremtményén?

 

biblio.ru Nektariosz (Antonopulos),  archimandrita, -Sf-

A hamisan tanúskodókat megbünteti az Isten

2011/03/04

Sirák bölcs fia az átokról és az esküről többek között így tanít: Aki sokszor esküszik, bűnt halmoz fejére, s a büntető bot nem hagyja el házát – Sir.23,11. De mit is jelentenek ezek a szavak? Azt jelenti, hogy az Isten a hamisan tanúskodókra és a másokat is arra ösztönzőkre haragszik, ezért ezek nem menekülhetnek az Ő fegyelmezésétől. De vajon igaz ez? Tiszteletreméltó Szeráfim életrajzában, mintegy ennek igazolására, a következő eset kerül elbeszélésre.

Egy pap és egy diakónus, nagy meg nem értésben élt egymással és mindenben gyanakodtak egymásra. Egyik alkalommal úgy esett, hogy egy bizonyos házban együtt tartózkodtak. A pap valami olyat vett észre a diakónus viselkedésén, ami nem illett az ő egyházi rangjához, és késedelem nélkül elmondta azt a püspöknek. Közben a diakónus megkérte a házigazdát, aki tanúja volt az ő helytelen viselkedésének, hogy kendőzze el a dolgot az ügyet vizsgálók elől, így az ő vélt ártatlansága esküvel lett bizonyítva. Ennek következtében a papot hazug rágalmazással vádolták meg, a diakónust pedig áthelyezték a városba.

Nem sokkal a történtek után a diakónus elment a Szárovi pusztaságba, ahol miután imádkozott, meglátogatta Szeráfim atyát. Azonban a rejtett dolgokat is látó Szeráfim, amikor kilépett a cellájából, hogy a diakónussal találkozzon, abban a pillanatban magához háttal fordította őt, és azt mondta neki: “Eredj, eredj tőlem, ez nem az én dolgom”. Az elszomorodott diakónus ott állt a cella ajtajánál és egy éppen arra elhaladó szerzetes kérdésére elmondta, hogy mi történt vele, és azt is, hogy milyen ridegen fogadta őt a Bátyuska. Akkor ez a testvér azt tanácsolta neki, hogy előbb tisztítsa meg lelkiismeretét a lelki atyja előtt, majd aztán térjen vissza Szeráfim atyához. Azonban az Öreg ez alkalommal mérgesen elzavarta, mondván: “Eredj, eredj, te hamisan tanúskodó, és ne szolgálj”.

Visszatért a diakónus Szárovból, és odahaza elmesélte az ottan történteket, de semmit sem tett lelkiismerete megtisztítása érdekében. Amikor a templomban a soros szolgálatát végezte volna, akkor a Zsoltár azon szavainak elmondása közben: “Uram, nyisd meg ajkaimat és szám a Te dicséretedet fogja hirdetni” – egyszeriben megnémult, és úgy érezte, mintha elvették volna a nyelvét. Ezért abba kellett hagynia a szolgálatot és elmenni a templomból.

Ettől a naptól, három éven át, mihelyst csak bement a templomba, egyszeriben beszédképtelenné lett, annak ellenére, hogy a templomon kívül szabadon tudott beszélni. Majd végül ilyen küzdelmes úton jutott el ahhoz, hogy bűnbánatot tartson, és az Úr megbocsájtott neki.

Az Úr Mennybemenetelének napján, amikor imádkozni kezdett, feloldatott némasága, és érthető szavakat volt képes kiejteni.

Nos, ebből világosan kitűnik, hogy a hamisan tanúskodókra, és a másokat is arra ösztönzőkre, haragszik az Úr, és megbünteti azokat.

Mi is ebből a tanulság számunkra?

Az, hogy amikor a szükség arra kényszerít bennünket, hogy esküdözzünk, akkor nekünk ahhoz nagyon körültekintően és alázatosan kell viszonyulnunk, felmérve az ügy komolyságát.

Ezért emlékezzünk rá, hogy ilyen esetekben Istent hívjuk, hogy szavaink igazsága mellett tegyen tanúságot – és mi ezért Tőle kapunk jutalmat a hűségért, vagy büntetést az adott szó be nem tartásáért.

Igen, testvérek, ne feledjük azt el, hogyha rettenetes dolog a királynak hazudni, aki ember, akkor mennyivel szörnyűbb hazudni Isten előtt, Aki az ég és a föld Királya, élők és holtak Bírája! Ámin.