Az átok hatása


utisenijeA piros ruhás Nő kézen fogva vonszolta a kockásnadrágos Kisfiút.  Az pedig minduntalan ellenkezett, nyafogott, és nem akart menni.

– Ha rosszalkodni fogsz – akkor itt hagylak. – És elengedve a Kisfiú kezét, továbbment.

Az égbolton felsuhant az átok démonja, mert megérezte, hogy lehetősége van munkálkodni. Villogott szivárvány tekintete, boldogan vigyorgott: “Elhagylak!”

A kockásnadrágos Kisfiú, felemelte rémült tekintetét, anyja felé emelte kezét és gyorsabban lépkedve azt mondta:

– Anya, ne hagyj el…

A piros ruhás Nő megkönnyebbülten fellélegzett, megfogta a fiú kezét és sietve a piacra mentek vásárolni.

Az égbolton, szárnyaival csendesen suhogva, az átok démonja repült utánuk.

 

***

A kockásnadrágos Kisfiú kedvetlenül jött haza az iskolából – az első rosszjegyét kapta, noha úgy általában jó tanuló volt, és szörnyen félt a piros ruhás Nő szemébe nézni. Izgalmában nem vette észre az asztal sarkán lévő csészét a nő kedvenc kávéjával és felborította. A kávé a fehér abroszra ömlött, a csésze leesett az asztalról és összetört, a zacc pedig a konyha halványrózsaszínű kályháján landolt.

-Ó, te rendetlen, – hördül fel a Nő, – az én kedvenc csészém… Na, hamar tűnj el innét!

Összeszedte a cserépdarabokat, letörölte a zaccot, kimosta az abroszt… A folt nem ment ki. Micsoda bosszúság!

Majd a kockásnadrágos Kisfiúhoz ment, aki úgy tett, mintha a házi feladatát csinálná, aztán a szokásos mozdulattal megfogta az ellenőrzőjét, kinyitotta azt, és… teljes erőből a kockásnadrágos Kisfiú fejére ütött vele.

– Kettes!

– Mama, szólalt meg az, – én… ő… olyan igazságtalan volt velem!

– Teveled mindenki igazságtalan!  – Miért is nem vétettem én el akkor! Gond nélkül élhetnék, – és sietve a konyhába ment vacsorát készíteni, ami egyben a másnapi reggeli is. Hiszen reggel dolgozni kell menni.

A kockásnadrágos Kisfiú sóhajtozva ült és a sarokban, a láthatatlan gonoszság halmaza fekete szárnyaiba burkolva magát, az átok démonja ült és szorgalmasan azt suttogta: “Nem hallgatott meg, nem kérdezte meg, fejen vágott és elment. Kettes, rendetlen… Eldob, eldob”.

***

Amikor a kockásnadrágos Kisfiú megtudta, hogy mit jelent az, hogy “elvétetni”, elszökött hazulról – abortusz, ha ezt megteszik, akkor a gyermek nem születik meg. “Ez azt jelenti, hogy anyám nem csak hogy egyszerűen el akart engem dobni, de azt akarta, hogy soha ne is létezzek!”

Ez megértve, elszökött hazulról. Azonban a rendőrök hamar rátaláltak a szomszédék pincéjében, ahol két napig ült, a fűtés meleg csövét ölelve fagyos kezeivel. A kockásnadrágos Kisfiú engedelmesen hazament a rendőrökkel. A piros ruhás Nő, kisírt szemekkel nyitott nekik ajtót.

Fáradtan leengedte karjait, és a konyhába ment, hogy felmelegítse, ami maradt ebédről.

A kockásnadrágos Kisfiú besurrant a szobájába, ágyba bújt és a takarót magára tekerte.

– Sírt, – a démon átkozódó szavait ismételgette, amely mellette ült és ügyeskedve kereste a szavakat.

– Na, igen, kinek van szüksége ilyen kellemetlenségre – a fiam megszökött. Netalán, már érkezett mindenkinek elmondani, hogy milyen egy rendetlen gyerek vagyok. Valójában, miért is szült meg engem? Nem vétetett el… Eldobni, eldobni…

A piros ruhás Nő, benézett a szobába és enni hívta a kockásnadrágos Kisfiút.

– Nem kérek, – vágta oda haragosan.

De azért felkelt és kiment a konyhába.

Az átok gonosz démonja örvendezve dörzsölte kezeit.

***

A kamaszoknak sohasem könnyű kijönni a szülőkkel, ezért saját környezetükben a megértést és tetteik igazolását keresik. A kockásnadrágos Kisfiú régóta barátkozott már a szomszédos házban élő gyerekekkel, ahol tisztelték őt, és megértették. Mindig meghallgatták őt, és azt mondták neki, hogy minden rendben lesz. És, hogy egy kis vidámság is kerekedjék, – inni és dohányozni is kell. A kockásnadrágos Kisfiúnak mindig volt elég pénze – anyja, a piros ruhás Nő, nem keresett rosszul, – amit ő mindig megosztott a baráti körével. Szokásukhoz híven, egy kicsit iszogattak, dohányoztak, jókat nevettek és hazamentek.

Ezen a napon azonban ütős fűre tettek szert, és a vigadalom elhúzódott. Hogy valójában mit is csináltak, arra a kockásnadrágos Kisfiú csak nehezen tudott visszaemlékezni, és nagyon szégyenkezett úgy önmaga, mint a barátai miatt. Meggörnyedve jött haza, szó szerint, mintha egy nehéz zsákot vitt volna a vállán.

– Mama…

– Ó, te,… kire is ütöttél vajon? És hol henteregtél?

– Mama… – igyekezett közbeszólni a kockásnadrágos Kisfiú.

– Ugyan, eredj már, te… Mosakodj meg, öltözz át és gyere enni.

A víz lemosta a szennyet testéről, kezeiről, de a vállára nehezedett súlyt nem tudta letenni. A körmös patáival settenkedő átok démonja, kitartóan végezte a dolgát. Kényelmesen elhelyezkedett a kockásnadrágos Kisfiú vállán, és egyenesen a fülébe suttogta:

– Minek neked ilyen élet? Barátaid nincsenek, gondolom, hogy ezt ma te meg is értetted. Nekik csak a pénzedre van szükségük. Anyádnak is könnyebb lesz nélküled – kevesebb gond, kevesebb baj…

– Minek is nekem ilyen élet? – ismételte meg a kockásnadrágos Kisfiú.

– Gyere enni!

– Nem kérek, – válaszolta haragosan a kockásnadrágos Kisfiú és becsapta a bejárati ajtót.

– Te hová mész? – kiáltott utána a piros ruhás Nő, de nem marasztalta.

“Kiőrjöngi magát, aztán visszajön, nem az első eset, – gondolta magában a piros ruhás Nő és elindult, hogy összeszedje mosáshoz a kockás nadrágos Kisfiú holmiját. – Hol koszolta ez így össze magát? A pincében hentergett, vagy mi?”.

Az ablakon túlról szörnyű kiáltozás és  majd egy nagy puffanás hallatszott. A piros ruhás Nő megriadt, az ablakhoz rohant, kinyitotta azt és elsápadva a padlóra ült. Noha már sötét volt, mégis felismerte az aszfalton elterülő fia testét. Felordított…

Az ablakon az átok démonja kukucskált be. A végletekig meg volt elégedve az elvégzett munkájával, és telve volt elhatározással, folytatni azt.

***

A piros ruhás Nő egy padon ült, sírt és mindössze egyetlen kérdést ismételgetett csupán: “Miért?”. Mellette láthatatlanul ott ült az átok démonja és mosolygott azon, ahogy emészti magát.

Nem messze tőle az ösvényen, egy Idegen nő sétált egy Idegen kisfiúval.

– Ne rosszalkodj, – mondta a nő, – mert lemondok rólad.

Az átok démonja megbökte a piros ruhás Nő könyökét:

– Nem emlékeztet ez téged semmire?

Az felemelte a fejét, és egyszeriben mindent megértett. Ő maga volt az, aki letaszította saját fiát a tetőről, ugyanezekkel a szavakkal…

– Hogyan élhetek így tovább? – sírta el magát a piros ruhás Nő.

– És minek neked tovább élni? Súgta a fülébe az átok démonja, közelebb ülve hozzá.

– Valami baj történt magával? – kérdezte együtt érzően egy világos köpenyes Férfi, aki leült a padra a Nő és a démon közé. A démon méltatlankodva odébb csúszott, de nem távozott.

A piros ruhás nő felemelte a fejét, a világos köpenyes Férfi szemébe nézett, könnyeit törölgetve.

– Meghalt a fiam, levetette magát a tetőről, én meg… – és észre sem vette, hogy kiönti lelkét a világos köpenyes Férfinak. – Nos, hogyan is éljek így, és minek is éljek?

– Nehéz ezzel együtt élni… Bonyolult. – a Férfi hallgatott egy ideig, majd azt mondta: – De azért Maga most sok mindent megértett, ugye?

A piros ruhás Nő válasz gyanánt bólintott.

– És ők, – és fejével intett az Idegen nő és az Idegen kisfiú irányában, – hiszen ők semmit sem tudnak. Valaki el kell, hogy mondja nekik.

– Köszönöm Önnek, – mondta a piros ruhás Nő és felállt a padról.

Az átok démonja gonoszul villogtatta szemeit – csontos kezei közül kicsúszott a munka.

– Ó, te, rendetlen, – mondogatta az Idegen nő az Idegen kisfiúnak.

– Kérem, hallgasson meg, – fordult feléje a piros ruhás Nő, – ne használjon ilyen szavakat.  Ezek átkot vonnak az Ön fiára.

Majd röviden elmondta, hogy mindezt ő maga is csak ma értette meg. Az Idegen nő kézen fogta az Idegen kisfiút, és magához szorította:

– Senkinek sem adlak oda, kedvesem! Bocsáss meg nekem. De azért légy mindig szófogadó.

– Rendben van, mama.

A piros ruhás Nő megfordult, és csenden haladt a fasor között.

– Hogyan is menekülhetünk meg az átoktól? – szólt utána kérdezve az Idegen nő.

A piros ruhás nő értetlenül visszanézett, láthatóan nem tudta a választ.

“Imádsággal” – mondta hangtalanul a világos köpenyes Férfi, aki még mindig ott ült a padon.

– Imádsággal, természetesen imádsággal, – ismételgette halkan a piros ruhás Nő.

Egy kicsit széthúzta vállát és elindult az öreg templom irányába. “Hogy is tudtam én azt korábban messze elkerülni? Be kell, hogy menjek imádkozni”.

Az átok démonja haragosan felzizzent, néhányat legyintett szárnyaival és az ég felé repült. Itt most végérvényesen ugrott a munka.

… a piros ruhás Nő a keskeny, tövises útra lépett. Mások segítik őt haladásában, és a világos köpenyes Férfinak már nincs több dolga. Világos köntösének két része, mintegy önmaguktól szárnyakká alakultak, és az angyal, hatalmas szárnycsapásokkal az égbe emelkedett.

materinstvo.ru – Sf.

Explore posts in the same categories: Írások

4 hozzászólás - “Az átok hatása”

  1. Zoé Says:

    Ez a történet nagyon igaz, nagyon fájdalmas, nagyon tanúságos, és nagyon szép.
    Azt tudom, hogy a gonosz erők tényleg így röpködnek körülöttünk a vesztünket akarva, és az angyalok sokszor közbe avatkoznak.
    De én nem hiszek az átkokban, pontosan olyan értelemben, hogyha valaki valakit elátkoz az be is teljesedik. Erről mi az atya véleménye?

    • -Sf- Says:

      A száj, amely hazudik, megöli a lelket. Bölcs -1.,11.
      Nem másról van szó, amikor az ember átkozódik, mint hazugságról.
      Aki átkozódik, soha sincs tudatában annak, hogy saját maga ellen vét. Ez nem vélemény, de tény és tapasztalat, látva azon emberek életét, akik szívesen mondanak válogatott módon átkot embertársukra.
      Egy egész regényt tudnék írni az ilyen esetekről. Vagyis nem úgy kell mekgözelíteni a kérdést, hogy hiszek-e benne vagy sem, de úgy, hogy miért is ártanék önmagamnak?
      Minden esetben azt láttam és látom is, hogy aki előszeretettel mond és kíván rosszat másra, az valamilyen formában az ő életében nyilvánul meg, sajnos sokszor súlyosabb formában, mint azt másnak kívánta az illető.

      Ami a földből való, visszatér a földbe, így az istentelen is az átokból a pusztulásba. – Sirák 41,10.

  2. Erzsebet Says:

    Én oroszokkal kapcsolatban tapasztaltam, hogy rettenetesen babonásak. Szinte keverik a vallást a babonás cselekményekkel. Proszphorát kötnek az alkoholista ember nyakába, szentelt vizet öntenek az italába, így várják ki, hogy megjavuljon. Náluk láttam azt is, hogy a csecsemő karjára piros szalagot kötnek, ezt a romák is csinálják. a magyar parasztság már elhagyta. Általában a cigányok hisznek az átok erejében. Ők búcsújáró helyekre utaznak el, itt átkozzák el haragosukat. Egy műsorban láttam, hogy a moldvai kolostorokat sokan látogatják erdélyi falusiak és cigányok. Kérik a szerzeteseket, hogy átkozzák meg haragosukat. Egy öreg bácsi nyilatkozott, hogy az ő fia így halt meg.

    • -Sf- Says:

      Kedves Erzsébet – nem kell ahhoz olyan messzire menni, hogy ezzel találkozzunk. Rengeteg, magát mélységesen hívőnek mondó ember rohangál körülöttünk naponta, akinek az életét nem Isten irányítja, mert nem engedik meg Neki!
      Szánalmas dolog a babonaság, mert annyira behatárolja az ember mindennapját, hogy nincs ideje élni, csak a vélt védelmet nyújtó korlátokon belül maradásra öszpontosít.
      Isten Országa nem a cérnák, a fekete macskák, a lekopogás, a megköpdösés…. és még ki tudja minek a helye. Ezekre az Istenben hívő embernek nincs szüksége. Ezért az apologáták szavával mondom:
      Nem ismerik ők Istent, mert aki megismerte az ilyeneket nem cselekszik.


Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s


%d blogger ezt kedveli: