Az Isten utáni éhség


…mert majd eltelnek vele (Mt.5,6)

Az Istent kereső ember, aki kapcsolatra törekszik Vele, Dávid szavai szerint töltekezik Isten jelenlétével: “Ám én igazságban meglátom színedet, s arcod fog betölteni, ha fölébredek”. Zsoltár 16,15. Vagyis, betelik ő, amikor érzékeli Isten jelenlétét és megízleli az Ő létét. A tapasztalat azt bizonyítja, hogy az az ember, akinek személyes kapcsolata van Istennel, nem érez magában semmiféle ürességet. Ugyanis, Isten kegyelme csodálatos sajátossággal rendelkezik: függetlenül attól, hogy nagy szent, vagy csak egy egyszerű ember törekszik arra, hogy Istennel találkozzon, mindenki megkapja a tudást és a kegyelem tapasztalatát, megízleli azt, átéli az Isten jelenlétet.

Attól függetlenül, hogy sok vagy kevés az emberben a kegyelem, sohasem lesz olyan érzése, hogy mintha vákuum lenne a lelkében. Az az ember, akik Istennel él, érzi a teljességet, mégpedig a tökéletes teljességet. Éppen ezért, ő már nem táplál magában vonzalmat valami más iránt, amire korábban szüksége volt ahhoz, hogy betöltse a lelkében létező űrt, elfecsérelni az időt, vagy elnyomni az érdeklődést. Sokszor tesszük fel a kérdést, hogy ez, vagy amaz nem bűn-e. Például, hogy bűn-e a dohányzás? Bűn-e az ivás? Bűn-e diszkóba járni, vagy bárhová, ahová manapság járnak? Vajon, bűn-e mindez?

Nem adhatunk választ ezekre a kérdésekre, mert ezek helytelen kérdések. Ha egyenes választ adnánk rájuk, akkor a válasz helytelen lenne. De azt azonban elmondhatjuk, hogy annak az embernek, akinek van kapcsolata Istennel, nincs szüksége a dohányzásra, ivásra, vagy az utcán való bolyongásra ahhoz, hogy elüsse az időt. Ugyanis ő érzi magában a teljességet, a kiegyensúlyozottságot, és ez arra ösztönzi őt, hogy őrizkedjen minden felesleges dologtól, hogy kiegyensúlyozott és boldog maradhasson.

Sokat fáradozunk azon, hogy ezernyi dologgal töltsük meg életünket. Például, vannak olyan emberek, akik a bennük lévő pusztaság miatt, a vásárlás őrületébe vetik bele magukat. Természetes mindez jót tesz a kereskedelemnek, de az ember számára ez lelki gondot jelent.

Az Egyház a vagyontalanságról beszél nekünk: ne törekedj arra, hogy valamit birtokolj, hogy semmitől se függjél; elégedj meg azzal, amid van; másra nincs is szükséged. A vagyontalanság a szerzetesség kútfejének számít – nem rendelkezhetnek saját vagyonnal. Miért? Hogy tanulják meg az életüket ne segédeszközökre alapozni, de egyenesen állni. Hogy ne nyugtalankodjanak amiatt, hogy betöltsék az űrt mindenféle szennyel és sekély dologgal. Vagy pedig, Pajszij sztarec szavai szerint, ne terheljük szívünket, hogy majd ne legyen szükségünk egy egész takarítóbrigádra ahhoz, hogy megtisztítsák azt attól a sok szeméttől, amit te összegyűjtöttél magadban.

Egyik alkalommal, Pajszij atyának hoztak egy kávéfőzőt. Semmi ilyesmi nem volt nála, mert ő maga nem foglalkozott étel készítésével. Mindössze egy tejes bögréje volt, amit vízforralásra alakított át, hogy a vendégeinek teát tudjon főzni.  Mivel megtudták, hogy milyen módon készíti a teát, ezért is hozták neki a kávéfőzőt. Pajszij atya azt mondta az ajándékozónak: “Miért hoztad nekem ezt a kávéfőzőt, hiszen nincs is nálam hely ahová tehetném? Vagyis, ez azt jelenti, hogy hoznod kell nekem egy polcot, szöget, kalapácsot, hogy a falhoz rögzítsük. Aztán még, eme edény tisztítására alkalmas eszközt is… Úgyhogy, hagyd csak meg magadnak ezt a kávéfőzőt, én pedig továbbra is megelégszem a csuporral, amely már jó ideje szolgál engem”.

Amikor személyesen is meglátogattam Pajszij atyát, egyszeriben csodálkoztam és ámultam, hogy milyen egyszerűségben él. Semmi sem volt a cellájában. Nem tudom, hogy el tudjátok-e képzelni, hogy az ember egy olyan házban él, amelyben semmi sincs. Néhány faláda volt csak ot, amelyek tetején régi ruhák hevertek. A falakon papír-ikonok voltak. Amikor átköltözött, mindössze két táskára valót vitt magával. Télen, amikor hideg volt, az összes ruháját magára vette, és viccesen azt mondta, hogyha elmegy, nem szükséges, hogy valamiért visszajöjjön, mert mindene nála van. Halála után keresni kezdték, hogy van-e olyan dolog, amit elvihetnének, de semmit sem találtak.

Egyik alkalommal egy ember jött el hozzá. Amikor észrevette, hogy a vendég fázik, egyik ruháját ráadta. A vendégnek “dicső gondolata” támadt – levágta a ruháról a gombokat, és mint áldást, magával vitte. Amikor Pajszij atya észrevette, hogy egyetlen gomb sem maradt a ruháján, … lám, mit is tett ő? Vesszőből darabokat vágott és a gombok helyére erősítette azokat.

Nagy szerencsétlenség az, amikor az emberben pusztaság honol. Ennek keletkezésének oka pedig, a sok felesleges dolog birtoklása. Olyan dolgoké, amelyektől választ nem kapsz. Ez az ember lelki világában létező pusztaság. Válaszainkban figyelmesnek kell lennünk, amikor kérdéseket tesznek fel nekünk. Különösen akkor, amikor a gyerekek kérdeznek. Ne hagyjátok figyelmen kívül gyermekeitek kérdéseit. Válaszoljatok nekik komolyan, és ne gyermeki naivitással. Komolyan, de úgy, mint egy gyermek, hogy megértsék, hogy a válasz komoly és igaz. Ha képtelenek vagyunk választ adni mindarra, ami bennünket körülvesz, akkor lelki világunkban megjelenik a pusztaság.

De amikor az ember kapcsolatot teremt Istennel, akkor megszűnik a keresgélés, ami korábban jelen volt életében. Akkor pedig önmagának teszi fel a kérdést: Miért is foglalkoztam én korábban mindezzel, bolyongva jobbra, balra, szórakozást keresve, hogy múlassam az időt, szükségét érezve ezeknek a dolgoknak, órákon át a tükör előtt ülve, ácsorogva emitt-amott? – és sehol sem találja ennek okát. Néha pedig ez a sok hiábavalóság nevetségesnek is tűnik.

Egyik alkalommal, a zebránál a piros lámpánál álltam, és egy fodrászszalont vettem észre. Benézve az ablakon át, megpillantottam az odaérkező szerencsétlen asszonyokat. Csak sajnálni lehet őket látván, hogy mi mindent kell ott elviselniük, és hogy mennyi időt vesztegetnek el erre. Minden bizonnyal gyakran, gyakrabban, mint évente egyszer jönnek ide. És vannak olyanok is, akik naponta. Ezt nézni – kínszenvedés. Nem is beszélve arról, hogy mindez felesleges. A lényeg, amit mondani akarok: az ember nem lakhat jól mesterséges eledellel. De nem elegendő számára a gyerekeledel sem. Hát még a lelki dolgokban.

Az ember akkor lesz bensőleg állhatatos, ha szilárd étellel táplálkozik. Ez a szilárd étel pedig az Isten jelenléte. Természetesen, ilyenkor az ember teltséget, jóllakottságot, boldogságot érez. Csakis akkor érezheti az igazi boldogságot, szabadságot és az ő emberi életének nagyságát. Nem tudom, éreztétek-e valaha, hogy az ember, örvendezve létezése miatt, örvendezve tekinthet önmagára, – önimádat és nárcizmus nélkül -, látván, hogy milyen bölcsességgel teremtette  Isten a világot és az embert, mindenkit és bennünket magunkat is.

Ebben az állapotban az ember örömtől repesve megy Isten felé, és amikor megérzi ezt a teljességet, akkor már nem táplál magában olyan fájdalmas érzelmeket, mint a harag, irigység, félszegség, gyanakvás, és az olyanokat, hogy “ezt ő tette velem”,ő mondta nekem”, és “ő vette el tőlem”. Tárgyilagosan ez valójában így lehetne: mondta, tette, elvette – azonban már lelki világunkban ez nem okoz semmiféle pusztaságot, mert számunkra semmilyen jelentőséggel nem bír. Ami fontos, az az, hogy meg van bennünk az Istennel való kapcsolat teljessége, valamint, hogy Krisztus szavaival töltekezünk. Így az ember jól van lakva és betelve az Isteni jelenléttel.

Amikor szükségét érezzük annak, hogy valamit megtegyünk, meg kell kérdezni önmagunktól, hogy miért is tesszük épp azt, amit. Mi szükségünk van, például arra a bizonyos dologra? Hogy betöltsük a bennünk lévő pusztaságot? Hogy értelmessé tegyük életünket?  Hogy igazoljuk létünket? Vagy talán azért, mert külső követelésnek engedelmeskedünk, – amennyiben kapcsolatunk Istennel nem az egyetlen -, hogy szükséges-e?

Így pedig, ha minden gondot boncolgatunk: közösségi, családi, személyes, akkor végül is az ember önmagához jut el. Eljutva pedig önmagához, tovább halad és rájön, hogy mindez honnét ered – az Istennel való kapcsolat hiányából. Ebből származik minden további rossz, és minden olyanná lesz, ahogyan azt mi már ismerjük.

A külvilág gondjai: háborúk, éhség, nyomor, bűnözés, kábítószerek – eme fa gyümölcsei. A kábítószert használó ember gondja nem csupán a drog használatában áll – az csupán a gyümölcs. A kábítószer mögött ezernyi más dolog rejlik, egy hosszú történet. Miért használ az ember drogokat? Hogyan jutott idáig? Miért van rá szüksége? Ha meg van benned a benső teljesség, fogod-e ezeket keresni? Amikor ismét visszaesik, akkor elveszti szabadságát és a drog rabjává lesz. De ugyanígy történik minden más szenvedély tekintetében is. Amikor a “szenvedélyek elleni harcról” beszélünk, akkor a szenvedély szolgaságáról teszünk tanúságot, annak szükségességéről, ami azt jelenti: hogy nincs bennünk minden elrendezve úgy, hogy tökéletesen működne. Ez annak a jele, hogy pusztaság van benned, ami miatt pedig az azt betöltő dolgok szükséglete jelentkezik, hogy kielégüljön éhséged. Ami viszont azt jelenti, hogy gondjaid vannak – Magával az Istennel való kapcsolatot illető gondjaid.

Митрополит Лимассольский Афанасий

Pravoslavie.ru – диакон Георгий Максимов

-Sf-

Explore posts in the same categories: Lelkiség

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s


%d blogger ezt kedveli: