január 2011 havi archívum

Boldogságom – Krisztus Feltámadt!

2011/01/31

Szeráfim bátyuska mindennapi köszöntésével kezdődött a tegnapi rendkívüli szertartás, amikor a Bátyuska ereklyéi előtt hódolhattunk és közös imádságban dicsőítettük Istent és kértük a Szárovi csodatevő közbenjárását. Helyi viszonyainkhoz képest – mivel kisebbségben – kevesen vagyunk, a Szent iránti tisztelet a tőlünk távol eső falvakból is ide vonzotta a zarándokokat, azok között is, ami nagy örömünkre szolgál, nagyrészt fiatalokat.

Az Akathisztosz után olajkenet volt. Ezt a szolgálatot Szeráfim archimandrita végezte, aki az ikont is elhozta Szent Mózes hajlékába. Az olajkenet végeztével még sokáig lelkesen énekeltek a jelenlévők, beleértve a húsvéti énekverseket is. Hasonlóan ahhoz, amint azt a Bátyuska megjövendölte ereklyéinek második megtalálásának kapcsán, hogy “nyáron Pászka ünnepet fognak tartani”. Ezért mi is, hogy a szent hajlékban jelen lehetett a messzi gyivejevói monostorból a Bátyuska ereklyéinek egy része, – téli Húsvétot tartottunk.

Adja Isten, hogy még sok ilyen felemelő lelki élményben legyen részünk Szent Mózes hajlékában. Az ereklye még három napig marad nálunk, majd tovább viszik Svájcba.

Minden szó helyett beszéljenek a képek:

https://picasaweb.google.com/hodigitria/SvOstatkyPrpSerafimaVSkite#

Szárovi Szent Szerafim ereklyéje

2011/01/25

Mint az sokak számára ismert, Szerafim bátyuska ereklyéi az oroszországi gyiveevói monostorban nyugszanak. Isten különös kegyelme folytán, ebből a monostorból a napokban, a Bátyuska az ottan készült ikonját ereklyéjének egy részecskéjével hozzák el Szent Mózes hajlékába, hogy azok is hódolhassanak a Szent ereklyéi előtt, akik nem tudnak eljutni Oroszországba.

Ebből az alkalomból, Szent Mózes hajlékában, Akathisztoszt fogunk imádkozni Szerafim bátyuska ereklyéi előtt. Erre a rendkívüli alkalomra szeretettel várjuk Szerafim bátyuska tisztelőit. Az ikon az ereklyével, vasárnap a délutáni órákban érkezik meg Szent Mózes hajlékába.

A szertartás kezdete:

2011. január 30. – délután 17.00 óra.

Az ikonhoz délután négy órától lehet járulni.

Mit tegyek, hogy elnyerhessem az örök életet?

2011/01/22

Egy előkelő ember megkérdezte: “Jó Mester, mit tegyek, hogy elnyerhessem az örök életet?” Jézus ezt válaszolta neki: “Miért mondasz engem jónak? Senki sem jó, csak az Isten. Ismered a parancsokat: Ne törj házasságot, ne ölj, ne lopj, ne tégy hamis tanúságot, tiszteld apádat és anyádat.” Az kijelentette: “Ezt mind megtartottam gyermekkorom óta.” Ennek hallatára Jézus ezt mondta neki: “Egy dolognak még híjával vagy. Mindenedet, amid csak van, add el, s oszd szét a szegények közt, és kincsed lesz a mennyben. Aztán gyere és kövess engem.” Amikor ezt meghallotta, igen elszomorodott, mert nagyon gazdag volt. Amikor Jézus ezt látta, így szólt: “Milyen nehéz bejutni a gazdagnak az Isten országába! Könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak bejutni az Isten országába.” Erre hallgatói megkérdezték: “Hát akkor ki üdvözülhet?” Ezt felelte: “Ami az embernek lehetetlen, az az Istennek lehetséges.” – Lk 18,18-27.

Mióta csak ember él a földön, mindig időszerű volt ez a kérdés. Az embert mindig is foglalkoztatta a számára a jelen életben még nem világos kérdés, hogy mi is következik majd azután, ha befejezi földi életét. Sokan hisznek sokfélét, de a sokféleség összekötő végeredménye hasonló: Mi lesz majd utána, és hogyan éljünk ahhoz, hogy a lehető legjobb legyen számunkra az eljövendő?

Krisztushoz fordul az előkelő ember, mert nem biztos abban, hogy az, ahogyan él, biztonsággal vezeti majd el az örök életbe. Valahol érzi, hogy bár minden földi javak birtokában van, mégis gyötri a bizonytalanság. Kételyei támadtak, ezért úgy dönt, hogy megkérdezi a Mestert. A rövid beszélgetésből hamarosan világos lesz, hogy bizony helyénvaló volt a kérdése, azonban semmiképp sem számított arra, hogy a Mester válasza, noha a lényegre tapint rá, mégis szomorúsággal tölti majd el szívét.

Semmi okunk nincs feltételezni azt, hogy spekulatív jelleggel fordult ez a gazdag ember a Mesterhez, mert a szövegkörnyezet erre nem utal. Minden bizonnyal a tisztánlátás vezérelte őt, hogy halála után birtokolhassa az öröklétet. Miután pedig Krisztus rámutatott arra, ami őt akadályozza ebben, igen elszomorodott.

Nos, akkor ez azt jelentené, hogy bűn földi javak birtokában lenni? Erre viszont határozottan nem a válasz. Nincs abban semmi bűn, ha az ember becsületes munkával gyarapítja vagyonát. A gond ott van, amikor a megszerzett vagyont tekinti az ember, mint biztosítékot a maga számára, minden rosszal szemben. Jobban ragaszkodunk ahhoz, amink van, mint magához Istenhez. Ez pedig komoly akadály az örök élet elnyerésére törekvő ember életében.

Krisztus világosan mondja: Könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak bejutni az Isten országába”. Ezzel arra hívja fel figyelmünket, hogy amikor már a vagyonunk, gazdagságunk olyan nagy, vagy ha kicsi is, de oly nagymértékben ragaszkodunk hozzá és függünk tőle, hogy az köztünk és Isten között akadályként jelenik meg, gyorsan szabaduljunk meg tőle.

Ha a mocsárban fetrengve sárosak leszünk, addig igyekezzünk megszabadulni a szennytől, amíg az könnyen lemosható, mert amikor a szenny testünkre szárad, akkor már fájdalmas megszabadulni tőle. Sohase engedjük senkinek és semminek, hogy elválasszon bennünket a halottaiból Feltámadott Krisztustól, Aki az örök élet záloga számunkra. Ámin.

-sf-

Az éjszakai éberségről

2011/01/22

A vecsernye elején olvasott utolsó imádságban, amelyet a pap csendesen olvas, a Szent Egyház azt kéri Istentől, hogy ajándékozzon meg bennünket azzal, hogy “alázatunkban, ágyunkon fekve, emlékezzünk meg éjjel az Ő nevéről”. Ez által, mint az nyilvánvalóvá válik, az tárul fel előttünk, hogy nem adhatjuk át magunkat az egész éjszaka folyamán az álomnak, hanem egy részét virrasztva töltsük, Istenhez imádkozva.

De miért is van ez így? Miért kell az éjszaka egy részét Istennek szentelnünk? Miért szükséges az, hogy éjszaka is imádkozzunk?

Először is azért, mert az Úr maga is szerette az éjszaka időszakát, és Ő maga tanít bennünket az éjszakai imádkozásra. Éjszaka született Ő, és szeretett éjszaka elkülönülni, hogy imádságos beszélgetést folytasson Istennel, az Ő Atyjával: Amikor még sötét volt, -Jn 20,1 -, akkor következett be az Ő dicsőséges Feltámadása is. És végül Ő Maga mondja: Miért alusztok? Keljetek fel és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek! – Lk. 22,46.

Másodszor pedig, azért kell az éjszaka egy részét Istennek szentelnünk, mert erre tanítanak bennünket a szentatyák. Aranyszájú Szent János azt mondja: “Nem csupán azért adatott számunkra az éjszaka, hogy csak aludjunk,.. De két részre kell azt felosztanunk: egyik részét a tevékenységre, a másikat a pihenésre… És ti pedig keljetek fel éjszaka, és minden dolog előtt imádkozzatok az Úrhoz, hogy megadja nektek az Ő irgalmát” (az április 12.-i Prológusból).

És a Tiszteletreméltó Szíriai Efrém azt tanítja: “Ne tartsd személyes haszonnak az alvást és a testi pihenést”. És így, szeretteim, ha ilyen módom kényszerítjük magunkat, hogy amikor eljő az Úr, akkor ébren találjon bennünket és az Ő boldogságára méltasson bennünket, mert Ő Maga mondotta: Boldogok azok a szolgák, akiket uruk megérkezéskor ébren talál – Lk.12,37.

Harmadszor pedig, azért szükséges magunkat átadni a virrasztásnak és az éjszakai imának, mert azok Isten hatalmas irgalmát hívják le ránk. Így virrasztott Sámuel, a többször megszólított, és egyszer sem volt rest felkelni, noha még gyermek volt, és ezért méltó lett Istennel beszélni, és az Ő akaratának beteljesítőjévé és nagy prófétává tétetett.

Dávid is fáradozott: “Elfáradtam a sóhajtozásban, éjjelente sírástól nyirkos az ágyam, fekvőhelyem könnyel áztatom” – Zsoltár 6,7. Ennek következtében pedig, az Úr meghallgatta az ő siralmának hangját, meghallgatta és elfogadta könyörgését és imáját (vö: Zsoltár 6,9-10). Végül, nem aludtak Krisztus Születésének éjszakáján a pásztorok sem, akik éjnek idején őrizték nyájukat… és azt mondta nekik az Angyal: ne féljetek, mert nagy örömet adok tudtul nektek, és majd az egész népnek: mert megszületett a Megváltótok, Krisztus, az Úr, Dávid városában – Lk.2,8-11.

Befejezésül pedig az mondjuk, hogy virrasztani és éjjel imádkozni azért is kell, hogy ezzel a szenteket utánozzuk, akik ebben az esetben nem egyszer, megható példával állnak előttünk. Mert lám, például, mit is beszélnek a boldogságos Szárovi Szeráfimról: “Egész élete folyamán nem szűnt meg mindenben alávetni a testet a léleknek, és különösen küzdött az álommal szemben. Figyelmen kívül hagyva hajlott korát és gyenge erejét, néha szalmán aludt, máskor pedig a cellájában a következő helyzetben: kinyújtott lábakkal ült, a hátát a falnak támasztva. Máskor pedig fejét a kőre hajtva, vagy az ablakpárkányra, teli zsákon, téglákon, rönkökön, amelyek a cellájában voltak. Közeledve az öröklétbe való elköltözésének utolsó perceihez, annyira állhatatos lett az alvás elleni küzdelmében, hogy képtelenség volt meghatódás és ámulat nélkül tekinteni rá: letérdelve, könyökével a padlón támaszkodva, fejét kezeivel tartotta. Egész életében nem volt ágya. Azt az időt, ami megmaradt számára a hozzá érkező zarándokok miatt, imádsággal töltötte, és már nem csupán önmagáért, de nagyrészt az összes élő és elhunyt keresztényért”.

Ezért hát, maga az Úr példája és az Ő tanítása szerint, valamint a szentatyák tanítása nyomán, és annak következtében, hogy az éjszakai virrasztás és imádkozás, Isten nagy irgalmát esdi le az ember számára. Végezetül pedig Isten szentjeinek példája nyomán – nekünk magunknak is meg kell emlékeznünk az Úrról fekhelyünkön – vö: Zsoltár 62,7, és éjszaka ágyunkon keresni Őt – lásd: Énekek 3,1. Emlékezzünk hát meg és keressük Őt. Virrasszon szívünk és elménk éjjel is és figyeljünk arra, hogy milyen édes az Úr hangja, amely a Vele való beszélgetésre hív bennünket, a lelkünk ajtaján kopogva – vö: Énekek 5,2. Ámin.

saratov.ru -sf-

A szolgáló püspök

2011/01/18

1999. szeptember 17.-én, Washingtonban, elhunyt Vaszilij (Василий (Родзянко) püspök. A moszkvai Találkozás monostorának előljárója, – Архимандрит Тихон (Шевкунов) – a közeljövőben megjelenő könyvében róla is ír. Egy rövid részletet hozunk tanulságul, amely épp az elhunyt püspök életszentségét mutatja be.

 

Vlagyimír atya, püspökké való szentelése előtt, elment lelki atyjához, aki nem más volt, mint maga Antonyij, a szurozsi metropolita, hogy tanácsot kérjen tőle.

– Nos, most te engem szerzetessé nyírsz, – mondta Vlagyimír atya. Minden világos előttem, ami ebből következik: a tisztaság, szegénység, imádság, csak egyet nem értek, mégpedig az engedelmességet sehogyan sem tudom megérteni.

– Hogy hogy nem? – kérdezte a metropolita.

– Hogyan is érteném? Hiszen belőlem egyszerre szerzetest és püspököt csináltok. Ez azt jelenti, hogy én magam, hivatalomnál fogva, parancsolni és irányítani fogok. Kinek engedelmeskedjek hát ebben a helyzetben? Mit parancsolsz, kinek tartozom ezen túl engedelmességgel?

A metropolita rövid gondolkodás után azt mondta:

– Te légy engedelmes minden emberrel szemben, akivel életedben találkozni fogsz. Amennyiben az ő kérése erődhöz mért lesz, és nem mond ellent az Evangéliumnak.

A válasz mélyen a lelkébe hatolt Vlagyimír atyának. Miután püspökké szentelték, ezt be is teljesítette. Hogy menyire, azt bizonyítja a következő eset:

Egyik alkalommal Moszkva utcáin haladtunk. Csúnya, esős nap volt. Valahová nagyon siettünk. Egyszer csak egy idős néni állított meg bennünket.

– Bátyuska! – kiáltozik öreg, reszkető hangján, természetesen mit sem sejtve arról, hogy előtte nem egy valamiféle pap, de maga a püspök áll, és még hozzá Amerikából.

– Bátyuska, legalább te segíts rajtam – szenteld meg a lakásomat! Már három éve könyörgök a mi papunknak, de sohasem jön. Te talán megkönyörülsz rajtam és megszenteled, ugye?

A számat sem érkeztem kinyitni, amikor a püspök már forró készségét fejezte ki az idős asszony kérésének teljesítésére, úgy, mintha csak egész életében erre a lehetőségre várt volna, hogy megszentelhesse az öregasszony lakását.

– Püspök úr…! – szólaltam meg ekkor én kissé erélyesen. Hiszen ön nem is tudja, hogy hol van az a lakás! Nénike, hová is kellene menni?

– Igen, hát nincs messze! Néhány metrómegálló, majd utána 40 perc busszal! Nincs messze! – mondta örvendező hangon a néni.

És a püspök félrerakott minden fontos dolgot, – ilyen esetekben vele ellenkezni eredménytelennek bizonyult -, és először elindultunk Moszkvát átszelve a templomba egy ismerős paphoz, hogy magunkhoz vegyünk mindent, ami szükséges a szentelés szertartásához. Természetesen, én szidtam mindent, ami a világon van, de mentem a püspök után. Az idős asszony pedig, aki az örömtől még alig hitt magának, erejét felülmúlva siet utánunk, és megállás nélkül beszél a püspöknek gyermekeiről és unokáiról, aki már rég nem látogatják őt.

A templomból elindulva, lementünk a metróba, néhányszor át is kellett szállni, majd onnét, mint azt a néni is mondta, 40 percig rázkódtunk a túlzsúfolt buszon, egészen a végállomásig. Majd végül, ez a nemes ősöktől, báróktól származó utód, megszenteli a kilencemeletes panelház egyik picinyke lakását. És teszi azt olyan megismételhetetlen imádságos lelkülettel, magasztosan és ünnepélyesen, mint ahogyan ő mindig is végezte az istentiszteleteket. Majd asztalhoz ül a végtelenül boldog öregasszonnyal – miközben mindketten a messzemenőkig meg vannak elégedve – és dicséri mindazt, amivel megvendégelte – tea és egy kis száraz keksz, valamint régi, már cukrosodó, magjával együtt főtt meggylekvárral. Mindezek után még nagy hálával fogadja tőle – semmiképp sem vonakodva – azt az egyrubelest, amit a néni tapintatoson csúsztat búcsúzáskor a “bátyuskának”.

– Áldjon meg téged az Isten! – mondja az öregasszony a püspöknek. Most már még meghalni is olyan édes lesz nekem ebben a lakásban.

Minden egyes alkalommal láttam, hogy Vaszilij püspök, milyen sajátos készséggel és a nyíltság előérzetével, a szó szoros értelmében engedelmeskedik mindenkinek, aki hozzá fordul. Látni lehetett, hogy e mögött, a mindenkinek a legkészségesebben szolgálni akarás mögött, van még valami tökéletesen sajátos dolog, amit csak ő tudott.

pravoslavie.ru

-sf-

Szárovi szent Szerafim csodái görög földön

2011/01/16

Ezt a történetet az Orthodox Egyház, Angliában élő hű hívei mesélték el, akik gyakran látogatnak el hazájukba. Egyik ilyen zarándoklatuk alkalmával, amikor Görögország szent helyeit keresték fel, Kasszandra szigetén jártak és útközben, számukra egy ismeretlen templom mellett álltak meg. Bementek. Ez egy hagyományos görög templom volt, de ami meglepően hatott rájuk, az az volt, hogy rendkívül nagy tisztelet övezte tiszteletreméltó Szárovi Szerafimot, ami a templom berendezésén is tükröződött. A Tiszteletreméltó hatalmas ikonján kívül, a fal mellett található egy eredeti koporsó, a szent elszenderedését ábrázoló sírlepel-ikonnal.

Ismerőseink elmondása szerint, Szerafim bátyuskát Görögországban nagyon sokan ismerik és tisztelik. Ezen túl, az orosz Szerafim mintegy nagyon közel került az egyszerű nép szívéhez, mivel ők saját szentjüknek tekintik. Megtörténik, hogy a kevésbé tájékozott emberek azt mondják, hogy Szárov – valahol Görögországban van. Ezzel együtt, továbbra sem volt világos, hogy mihez kapcsolódik a szent ekkora tisztelete ebben a templomban. Annál is inkább, mert a maga nemében egy eldugott helyen található.

Hamarosan megjelent a templom papja, és a látogatók kérdésére azt válaszolta, hogy ez a templom Szárovi Szerafimnak van szentelve. Hogy miért és hogyan történt mindez – ennek teljes történetét elmesélni, szívesen felajánlotta egy csésze tea mellett.

A nem hétköznapi történet teljességgel csodálatosnak bizonyult. Nektarij atya – a templom papja – a maga idejében, amikor még csak egyszerű szerzetes volt, szolgálatot teljesített az Úr Sírjánál, Jeruzsálemben. Feladatai közé tartozott az istentiszteletek idejének beosztása a különböző joghatóságú orthodoxok és más keresztények között. Ilyen meghatározott alkalommal jöhettek a jeruzsálemi orosz monostor nővérei is, akik akathisztoszt énekeltek.

Egyik alkalommal Nektarij atyának úgy tűnt, hogy a nővérek számára meghatározott idő túl hosszú. Ezért úgy döntött, hogy kevesebb időt szab meg számukra, majdhogy csaknem a felére csökkentve azt. A nővérek könnyek közötti könyörgése sem hatotta meg a maga igazáról meggyőződött adminisztrátort. “El van döntve – legyenek szívesek alkalmazkodni, és egyébként is, híján vannak az itten való imádkozás engedélyének”.

Nektarij atya cellája a templom épületében volt az emeleten. Nem sokkal az történtek után, amikor Nektarij atya befejezte az esti körjáratát, lefeküdt pihenni a cellájában. Ezen az éjszakán senki sem maradt a templomban imádkozni, minden ajtó zárva volt. Egyszer csak halk kopogás hallatszott a cella ajtaján, melyben a felvigyázó szerzetes pihent. Nektarij atya rendkívül elcsodálkozott. Ki lehet az? Az újabb kopogást követően kinyitotta a cella ajtaját. Nem ijedt meg, csak nem értette. Lehet, valaki mégis csak bent maradt a templomban.

Egy ismeretlen, ősz hajú öreg állt előtte, aki ujjával megfenyegette Nektarij atyát és azt mondta: “Ne merj igazságtalan lenni a lányaimmal!” Mindezt tiszta görög nyelven mondta, de képtelen volt megérteni, hogy mire vonatkoznak ezek a szavak. Az öreg, megismételve szavait, eltűnt a templom sötétjében.

Nektarij atya ismét körbe járta a templomot, de mivel senkit sem látott, visszament a cellájába és lefeküdt. Reggel azonban csaknem meg volt győződve róla, hogy mindezt csak álmodta. Azonban, amikor bejöttek a templomba az orosz nővérek, szétrakták az ikonjaikat, és imádkozni kezdtek, a szerzetes szívét ájtatos félelem kezdte szorongatni. Az egyik ikonon megpillantotta annak az öregnek az ábrázatját, aki éjjel megjelent előtte. Ámulatában ismét hallani vélte a hangot: “Ne merj igazságtalan lenni a lányaimmal!”.

Leborult az ikon előtt és csókkal illette. A nővérektől megtudta a szent nevét, akiről ő korábban semmit sem tudott, és visszaállította számukra a korábban meghatározott időtartamot az imádságra az Úr Sírjánál.

Hamarosan még egy, nem mindennapi történésre került sor Nektarij atya életében. Mindez még jóval korábban történt, a sztarec megjelenése előtt: Egy idős orosz főpap jött el az Úr Sírjához, aki nagyon hosszasan, késő estig imádkozott itt, ezért Nektarij atya felajánlotta számára, hogy az ő cellájában pihenjen. Átengedte ágyát a püspöknek, ő maga pedig a sarokban lévő matracon készült pihenni. Azonban az idős püspök egész éjjel nem zárta le a szemét, de a fotelben ülve a Jézus-imát mondta. Nektarij atya restellte magát, hogy aludjon, ezért ő is egész éjjel imádkozott.

És lám, néhány nappal a Tiszteletreméltó megjelenése után, Nektarij atyának váratlanul egy paterikont hoztak a zarándokok, a szóban forgó püspöktől. Kiderült, hogy az Istenben elhunyt öreg püspök, a felvigyázó szerzetesre, nem másat, mint Szárovi Szent Szerafim ereklyéinek egy részecskéjét hagyományozott.

Nektarij atya meghatottsága és hálája határtalan volt. Milyen kegyesen viszonyult hozzá a Tiszteletreméltó, milyen gyorsan megbocsájtott és csodásan megáldotta! Ekkor fogadalmat tett, hogy miután letelik szolgálatának ideje az Úr Sírjánál, és visszatér Görögországba, templomot épít a Tiszteletreméltó tiszteletére. A templom falánál található koporsót pedig azért készítette, hogy halála után a fal túloldalán temessék el – kívül a templomon, de mégis a Tiszteletreméltó mellett!

Így melegítette fel lángoló szeretetével a fontoskodó adminisztrátor szívét Szerafim, aki egyben az Ő “lányainak” védelmezőjének is bizonyult.

Valóban csodálatos az Isten az Ő Szenteiben!

-sf-

forrás: taday.ru

Szárovi Szent Szerafim ünnepe

2011/01/10

Szent Szerafim ereklyéinek második megtalálása – január 2/15 – ünnep az orthodox Egyházban. Ebből az alkalomból Szent Mózes hajlékában is ünnepet tartunk. Az előestén virrasztó istentiszteletet, magán az ünnepen szent liturgiát szolgálunk.

Péntek – január 14. – virrasztó istentisztelet – 19.00

Szombat – január 15. – szent liturgia –           08.00