Virág a tövisek között


Néhány napja Szent Mózes hajlékát Ukrán testvérek csoportja látogatta meg. Rég várt, örömteli esemény volt ez, mivel ezt a látogatást már néhány éve tervezték. Jómagam, már többször is jártam náluk és minden egyes alkalommal beszélgettünk arról, hogy nagyon szeretnék már meglátogatni Szent Mózes hajlékát.

A héten ez megvalósult, és egy valóságos találkozásra került sor. A reggeli órákban, amikor Szent Mózes templomában még hullámzott a tömjénfüst az istentisztelet után, amelynek kellemes illata bejárta az egész hajlékot, egy ukrán rendszámú mikrobusz hajtott be az udvarra.

Az egész éjszakai utazástól elfáradt testvérek, azonnal a templomot szerették volna látni. Miután kiszálltak a járműből, az üdvözlés után feltették a kérdést: “Bátyuska, hol van a templom?” Az, aki ismeri ezt a helyet, az tudja, hogy az idegen számára meglepetést okoz a templomba való belépés, mivel kívülről, a félig kész kapu melletti kápolnán kívül, semmi más nem jelzi a környék számára, hogy itt egy ilyen templom van. Annál nagyobb hatással van a belépő idegenre, mint az most is történt. Amikor hívtam őket be az épületbe, arra gondoltak, hogy a templomba, ami valahol máshol van, majd később megyünk.

Nem rejtegették őszinte örömüket és meghatottságukat. Sokáig, csendben nézegettek. Miután minden kérdésükre válaszoltam, megkértem a már sok éve ismert testvért és szerzetespapot, Jelevferijt, hogy látogatásuk emlékére, írjon valamit a vendégkönyvbe. Néhány szóban ki is fejezte a hatást, amit a szent hajlék tett rá. Ezekkel a szavakkal fejezte be: “…örvendett a szívem e hajlékba való belépéskor,… egy virágot láttam a tövisek között”.

A templomból az emlék-kereszthez mentünk, ahol Isten iránti hálával telt szívvel hallgatták a hely nem mindennapi történetét.

Örömben telt el a rég várt nap. Azzal a kívánsággal búcsúztunk, hogy nem utoljára járnak Szent Mózes hajlékában. Adja Isten, hogy a mi kis “virágunk” felé, amely valóban, mintha a tövisek között lenne elrejtve, a hazai zarándokok is érdeklődéssel forduljanak. Akkor talán a maguk érdeklődésével és hozzáállásával hozzá járulnak ahhoz, hogy sokak számára láthatóvá válik Szent Mózes hajlékának igazi, – lelki szépsége.

-Sf-

Explore posts in the same categories: Szent Mózes hajlékának hírei

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s


%d blogger ezt kedveli: