Miként a haló poraiból felkelő főnixmadár


Szvjatogorszk tündöklése és bukása


Már a 16. századból vannak írásos bizonylatok a Szent Hegy létezéséről, ami azt engedi feltételezni, hogy az már jóval korábban szerzetesek lakóhelye volt, amely fokozatosan, de végérvényesen elnyerte ezt az elnevezést. A 17. Században már a felszínen kőtemplomokat építettek, fokozatosan elhagyva a barlangokban való életet. Azonban ekkor sem szűnt meg a szigorú életmódban élő szerzetesek küzdelme, akik továbbra is elvonultságban, a barlangok mélyén éltek.

Az 1787-ben, II. Katalin által kiadott rendelet értelmében a monostort kiürítették, vagyonát mindenestül elkobozták. Amikor a térségnek 1790-ben új ura lett, a monostor főtemplomát és a csúcson álló Szent Miklós templomot egyházközségi tisztségbe sorolták. A többi templomot pedig köveire bontva szerteszét hordták. Ez a keserves helyzet 57 évig tartott.

Majd I. Miklós cár rendeletével (1844) éledt újra és indult virágzásnak a monostor. Tatyjana Boriszova és Alexander Potyemkin,  akik a térség akkori urai voltak, Arszenyij szerzetespapot választották a megújuló monostor elöljárójává. A 20. század elején a monostornak mintegy 700 lakója volt. Mindenben bővelkedett, épült és szépült. A régi, elavult épületeket újak váltották fel. Hatalmas gazdasági terület, korház, méhészet tartozott a monostorhoz. Saját műhelyeik voltak, mint pl. – asztalos, festő, cipész, szabó, kovács és sok más minden, ami kettős célt szolgált. A testvérek el voltak foglalva, valamint sok mindenben önállóak voltak, nem szorulva külső segítségre. Tichon szerzetes vezetésével pedig 1879-től a monostor saját foto stúdióval is rendelkezett. Ennek köszönhetően sok értékes felvétel maradt meg a monostorról az utókor számára.

A környező falvak iskoláiban tanították a szerzetesek olvasás-írásra, egyházi énekre a gyerekeket, akik több mint 300-an voltak. A zarándokokat ingyenesen látták el étellel, szállással. Kivétel nélkül mindenkit fogadtak. A monostor helyzete abban az időben olyan kiegyensúlyozott volt, hogy a környék lakói között életre kelt egy közmondás, mely szerint “Olyan jó, mint a Szent hegyen”.

Az istentiszteleteken magasan szakképzett testvérek énekeltek, őrizve az ősi hagyomány hangtárát. Virágzott a monostor, mint a mező lilioma.

Az első világháború idején a monostor nagy segítséget nyújtott a sebesülteknek és menekülteknek, aki száma mintegy 700 főt tett ki. Erre a célra, a monostor saját költségén, 1915-ben épített a sebesültek elhelyezésére szolgáló “lazarénust”. Ezen túl ebben az időben ide költöztették a pocsajevi lavra szerzeteseit is a háborús viszonyok miatt, valamint a kijevi lavra szerzeteseinek egy bizonyos részét. Ekkor, 1915-ben még senki sem gondolt arra, hogy mindössze két rövid év múltán, minden megváltozik.

Néhány szóban a lavra helyzetéről a szovjet korszakban

Tragikus következményekkel járt a monostor életében az 1917-ben bekövetkezett új szovjet hatalom létrejötte.  A borzalmas rablások 1918 januárjában kezdődtek. Váratlanul érte a testvéreket a templom értékeinek széthordása, a gyilkosságok, az erőszak. Fokozatosan kiszorították a szerzeteseket a monostor területéről, és az épületeket világi rendeltetésnek vetették alá. Így történt, hogy 1919 nyarán gyerekek egész kolóniáját hozták a monostorba, ahol az új eszme szellemében nevelték őket. A monostor teljes feloszlatása 1922-ben be is fejeződött. Ettől kezdve üdülőközponttá alakították át. A monostor megszentségtelenítésének hosszú ideje következett be. A bolsevikok lerombolták a templomok ormait, tönkretették a freskókat, az épületek architektúráit.  A főtemplomból filmszínházat csináltak, az Istenszülő Oltalmának templomában pedig gyógyvizes terápiatermet létesítettek, ahol az oltár helyén a kádak álltak. A későbbiekben a monostor területén álló négy további templomot tettek a földdel egyenlővé. Közöttük az Achtirkai Istenanya ikonjának templomát is, amely ikon egy másolata megtalálható a miskolci ortodox templomban.

A monostor erőszakos felszámolása, és a gyilkosságok után a még életben maradt testvérek a környező falvakban húzódtak meg. Egy kisebb csoportjuk a szerzetesi temető Mindenszentek templománál telepedett le. Voltak olyanok is, akik „balgataggá” lettek, és ennek leple alatt, lelkileg hasznos tevékenységre volt alkalmuk a nép között.

A monostor egyik diakónusa, akinek ugyancsak az üldöztetés volt az osztályrésze, 1913-tól naplót vezetett, melyben felbecsülhetetlen értékű feljegyzések maradtak fenn az utókor számára az üldöztetések rettenetes korszakáról. A naplót ma a lavra levéltárában őrzik.

Amikor 1922-ben a monostort szanatóriummá alakították át, az új hatalom nem kímélte meg az ősi barlangrendszert sem, azok templomaival együtt. Például, Szent Antonyij és Teodóz barlangtemplomában, zöldségraktárt létesítettek, ami egészen 1986-ig működött. Tiszteletreméltó Alexij templomát pedig a 30-as években vallásellenes múzeummá alakították át. Ez a templom mára nyomtalanul eltűnt. A szemtanúk elmondása szerint a falakon vallásellenes festmények voltak. A templom belső tere büntetőteremmé volt átalakítva, a ruhatár és a sekrestye, pedig mint magáncellák szolgáltak. Az ikonosztázion rögzítésére szolgáló vaskampókhoz pedig a fogvatartottakat láncolták.

A sztálini korszakban aztán ezek a kiállítási tárgyak a múzeum vezetőjével együtt nyomtalanul eltűntek.

A megújulás korszaka

A 70 évig tartó istentelen korszak végén, 1992. Augusztus 20-án került sok az első liturgiára a lavra főtemplomában. A “kulturális központ” ismét kezdte visszakapni eredeti arculatát. Az első liturgia megható élményét nem zavarták a téglarakások, amelyek a felújítás folyamata végett a templomban voltak. A felújítás 5 éve alatt (1995-2000) a főtemplomból 40 vagon hulladékot szállítottak el.

A sokat megélt monostor lassan visszanyeri fénykorának dicső formáját. Az egészből nézzünk meg most  két megújult szentélyt közelebbről.

Szent Miklós temploma

A templom a 17. században épült. Egyszerűsége, de egyben elegáns vonalai, megadják a szépségét ennek a művészi alkotásnak. Azt mondják, hogy amikor még csak alakult a monostor, Szent Miklós templomában, amely a sziklabérc mélyén van, egyik mészkőoszlopon megjelent a Szent ikonja. Csodatevő erőt tulajdonítanak ennek az ikonnak, ezért egyike a monostor főbb szent tárgyainak.

A Szent Miklós templomának fényképe gyakran, mint a szvjatogorszki monostor szimbóluma jelenik meg.

Szent András apostol kápolnája

Erről a kápolnáról azt mondta egykor Filaret püspök, hogy itt olyan közel van a mennyország, és oly távol a föld. Ha itt nem tanulsz meg imádkozni, akkor hol? Ezért is épült ide ez a kápolna.

Úgy néz ki ez a kápolna, mintha a templom egy pici része volna, de mégis különbözik, mert nincs szentélye, és oltár sincs benne – itt csupán ájtatosságot szolgálnak.

Andrej Muravev, Puskin barátja, nagy érdeklődéssel volt a monostor élete iránt. Ezért az ő védőszentjének – Szent András apostol tiszteletére szentelték ezt a kápolnát.

A kápolna, éppen elhelyezkedése miatt a “zarándokok felső pavilonja” elnevezést is kapta. A Szent Cirill-Metód lépcsőkön haladva felfelé, feljutunk a teraszra, ahonnét a környék magasztos látképe tárul a zarándok elé.

Explore posts in the same categories: Történelem

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s


%d blogger ezt kedveli: