Zarándoklatom második évtizede 5.


Azt hittem, hogy a szenthegyi monostorig már meg sem állunk, bár tudtam, hogy még valahol le kell térnünk, hogy az atya feleségét elvigyük a nagymamához. Arról viszont semmit sem sejtettem, hogy nem kis meglepetés vár még rám addig, amíg a nagymama falujához érünk.

Nem is olyan sokára, eljutottunk egy városba, – IZJUM (mazsola). Maga a település elnevezése érdekesnek tűnt számomra, és ezen gondolkodva, egyszer csak azon vettem magamat észre, hogy egy templom előtt parkolunk. Mindössze annyit mondtak nekem, hogy a templomban őrizik az Istenszülő “Pescsanszkaja” (Homoki) csodatevő ikonját. Ennek története pedig a következő:

Még 1754-ben, a helyi püspök, a hatáskörébe tartozó templomokat látogatta. Utazása közben különös álmot látott, melyben egy Istenszülő ikonjából, amelyet becstelen helyen tartanak, fénysugár árad ki, és egy ismeretlen hang azt mondja neki, hogy ez az ikon nagy kegyelem forrása a haza számára. Amikor a püspök bemenet az Izjumhoz közeli falu Mennybemenetel templomába, mindjárt az előcsarnokban megpillantott egy nagyméretű Istenszülő ikont, amely körül nagy rendetlenség volt. A püspök felismerte az álmában látott ikont, és leborulva imádkozott és hangos szóval kérte az Istenanya bocsánatát az ikon méltatlan elhelyezése miatt, ilyen szavakkal: “Mennyei Királynő! Bocsásd meg szolgáid hanyagságát, mert nem tudják, hogy mit cselekszenek”. Befejezve az imát, azonnal megparancsolta a templom papjának, hogy állítsa azt méltó helyre. A püspök három napig tartózkodott Izjum városában és minden nap, reggel és este is eljött, hogy imádkozzon az ikon előtt.

A püspök eme rendkívüli figyelmességének híre az ikon iránt hamar elterjedt a környéken. Ezért egyre többen érkeztek imádkozni az ikon elé, amelyre mint különös kegyelmi forrásra tekintettek.

Az egyik bizonyságtevő a következő történetet meséli el: 1800 körül, élt Izjumban egy tanító, akinek gyermekei, egyik a másik után haltak meg. Végül megbetegedett az utolsó életben maradt is, akit Péternek hívtak. A szülők nem tekintve a nagy bánatot, amely őket érte, nem veszítették el az Isten irgalmába vetett reményüket, elhatározták, hogy a Homok-i Istenanya ikonja csodatevő erejéhez fordulnak. Megfogadták, hogy könyörgő ájtatosság végett elmennek az ikonhoz. Útközben azonban a fiú meghalt. Az édesanyja vissza akart fordulni, de az apa azt mondta, hogy az Istennek tett ígéretet be kell teljesíteni. Amikor megérkeztek a helyszínre, senkinek sem szóltak a halott gyermekről. Könnyek között kérték a papot, hogy végezzen értük könyörgő ájtatosságot az Istenanya ikonja előtt. Az ájtatosság egész ideje alatt, sűrű könnyhullatások között kérték az Istenszülőt, hogy legyen az ő Vigasztalójuk. És valóban, hitükben nem csalatkoztak. Amikor harmadszor olvasták a kondákot, az addig nem lélegző gyerek olyan erős hangon kiáltott fel, hogy ámulatba ejtett mindenkit, a szülők pedig elájultak.

Amikor magukhoz tértek, elbeszélték a körülálló népnek, hogy a fiú már útközben meghalt, és majd itt, az Istenszülő közbenjárására éledt fel. A szent liturgia után nagy örömmel tértek vissza otthonukba gyermekükkel. Gyorsan felépült, és Szentpéterváron élt késő öregkoráig. Ez az esemény, amely gyorsan elterjedt, hatalmas tömegeket vonzott az Istenszülő csodatevő ikonjához. Annyian jöttek, hogy a pap nem győzte szolgálni a könyörgő ájtatosságot.

Abban az időben, az Izjumban szolgáló esperes tudomására hozták papjai, hogy mi is történik a homoki templomban, hogy a város hívei, kizárólagosan csakis oda mennek imádkozni, az Istenszülő csodatevő ikonjához. Erre az esperes megtiltotta a homoki papnak, hogy idegenek kérésére szolgáljon könyörgő ájtatosságot az ikon előtt. De ez a tilalom az Istenanya még nagyobb megdicsőítésére szolgált.

Hamarosan, a tilalom kiadása után az esperes szörnyen kínzó betegségbe esett. Erős görcsös fájdalom gyötörte minden tagját. Egész testében sajgott, és a legapróbb mozdulattól is nagy fájdalmai voltak. Szenvedésében arra a meggyőződésre jutott, hogy mindez az általa kiadott tilalom miatt történt vele. Felismerve vétkét, elhatározta, hogy kérni fogja az Istenanya közbenjárását, és megparancsolta, hogy vigyék el őt Homokra az ikonhoz, hogy könyörögjön felgyógyulásáért. Lepedőben vitték el a templomba, mivel a szekér rázkódásától hatalmas fájdalmai voltak, és letették az ikon elé. Az ájtatosság után érezte, hogy enyhülnek fájdalmai. Miután érintkezett az ikonnal, mások segítsége nélkül ki tudott jönni a templomból. Néhány nap alatt teljesen felépült. Így terjedt el messze földön a “Pescsanszki” ikon híre, és 1861-ben, maga az orosz cár is Szvjatogorszkból jövet, betért a homoki templomba, hogy hódoljon az csodatevő ikon előtt.

Ez mindössze csupán csak néhány mozzanat a csodák sokasága közül, amelyek az ikon előtt történtek. Mélységes tisztelettel, végtelen hálával eltelve, hogy Isten méltatott eljutnom ide, és hódolnom a csodatevő ikon előtt, rövid látogatásunk után folytattuk utunkat a szent hegy felé.

Explore posts in the same categories: Zarándoklatok emlékei

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s


%d blogger ezt kedveli: