Zarándoklatom második évtizede 4.


Andrej atya, aki a városhoz közeli faluban él és szolgál, megkérte a városban élő szintén Andrej atyát, hogy várjon bennünket az állomáson, és vigyen el bennünket hozzájuk. Csodálkoztam volna ezen az összehangolt műveleten, de tudtam, hogy ez a három atya még a szemináriumi évek során lépett lelki szövetségre, így most élőben láttam, tapasztaltam mindazt, amit eddig csak az internetes beszélgetéseink nyomán lehetett sejteni. Szinte biztosra vettem, hogy bármi is kerül utunkba, eme három testőr mindentől meg fog védeni. Így is történt.

Gyors bemutatkozás, csomagpakolás, és Andrej atya egy rögtönzött éjjeli városnézést tartott nekünk, vagyis inkább csak nekem, hiszen Alexij atya Harkovban tanult a teológián. Ő ide haza jött. Az utunkba eső érdekességeket mutogatva, szinte észre sem vettem és már kinn is voltunk a városból. Belevetettük magunkat a külváros sötétségébe, majd mindenféle zötykölődés után, hajnali ötkor megérkeztünk Tyiskibe, a másik Andrej atyához, aki már várt bennünket. Hajnali fogadást tartott tiszteletünkre – gazdagon terített asztal várt ránk.

Talán mondani sem kell, hogy mindannyian nyúzott állapotban voltunk. Mi ketten a vonatozás miatt, a másik két atya pedig a korai kelés miatt. Már vártam, hogy megvirradjon, hogy élőben láthassam azt a környezetet, templomot, ahol a vendéglátónk él, hiszen az internetről már évek óta ismertem. Rövid idő alatt sok mindenről beszéltünk, nagy terveket szőttünk, aminek az lett a vége, hogy ki hol dőlt el, ott el is aludt.

Miután összeszedtük magunkat, az egyik Andrej atya elköszönt, mert elintézni valója volt a telekkel kapcsolatban, ahol új templom fog épülni. Mi hárman pedig megterveztük, hogy mihez is kezdünk a mai napon. Gyors szervezés volt, alig érkeztem követni az eseményeket. Az atya elvitte a gyerekeit az óvodába, felesége pedig fellelkesült a lehetőségen, hogy meglátogassa nagymamáját, aki abban az irányban lakik egy eléggé eldugott faluban, amerre mi akartunk menni Szvjatogorszk felé. Mire Andrej atya visszajött az óvodából, felesége már meg is szervezte, hogy ki megy majd délután a gyerekekért, és ki fog rájuk vigyázni másnap is, amíg oda leszünk.

Ezek után már az ebéd következett, majd elindultunk be a városba – HARKOVBA, hogy ott is megmutassanak nekem néhány érdekességet. Volt mit. Először is az Örömhírvétel templomába mentünk. Maga a templom épülete magasztos, minden irányból magára vonzza az arra járó figyelmét. A templomon belül sok régi csodatevő ikon, szentek ereklyéi találhatók.

A templom alapjait 1888. október 2-án rakták le. Feljegyezték, hogy a templom építése során hét millió téglát használtak fel. A mozaikokkal gazdagon díszített templom, amely modern, bizánci-orosz stílusban, eklektikus elemekkel épült, lenyűgöző. A horizontálisan elhelyezett vörös téglasorok váltakoznak a világos színű vakolattal, ami sajátos, feledhetetlen képet mutat. A templom 59 méter magas, a harangtorony pedig 80 méterre magaslik a város fölé. Az ünnepélyes templomszentelésre 1901-ben került sor. Elnevezése “szobor”, mivel több kisebb oltárral rendelkező kápolnát foglal magában.A templom ikonosztázionja fehér márványból készült. A befogadóképessége 4000 fő.

E magasztos épületet sem kímélte meg a szovjet korszak, amikor is, 1930-ban végérvényesen bezárták, és lóistállót, valamint üzemanyag raktárt létesítettek benne. A fasiszta megszállás idején ismét templomként használják, majd 1946 után, az egyházmegye központja lett, székesegyházi rangra emelték és egész napjainkig meg is tartotta ezt a helyzetét.

A templomban őrzik Atanáz, konstantinápolyi patriarcha ereklyéit. Különös látvány, mert a bizánci hagyománynak megfelelően, a patriarchákat ülő helyzetben temették el. Mind a mai napig így láthatja mindenki a szent ereklyéit.

Innét az Istenszülő Oltalma, férfi monostorába mentünk. Egyedi, semmilyen más templomhoz sem tudom hasonlítani a monostor főtemplomát. Sokáig időztem el benne, egy-egy gyertyát gyújtva az ikonok előtt, majd félre vonultam Szerafim bátyuska nagyméretű freskójához. A kegytárgyak sarkába is benéztem, ahol az egyik, gyertyákat árusító nővér azonnal kiszúrta, hogy külföldi vagyok. Mihamar beszélgetni kezdtünk, és lám kiderült, hogy nagyapja Magyarországon élt és halt is meg.

Ebben a mostorban többnyire olyan szerzetesek élnek, akik a szemináriumban tanítanak.

Olyan időszakban érkeztem Harkovba, amikor épp a város utcáin az “orthodox vásár” zajlott. Ha tőlem függ, talán még ma is ott bóklászok a sátrak között, ahol mindent, amit csak egy keresztény ember el tud képzelni, meg lehetett találni. Sajnos, rövid volt az idő, és indulnunk kellett, mert estére Szjatogorszkba akartunk érni. Nem volt mit tenni, noha fájó szívvel, de el kellett hagyni a várost.

képek

Reklámok
Explore posts in the same categories: Zarándoklatok emlékei

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s


%d blogger ezt kedveli: