Szerafim (Tyjapocskin) atya – I.


Benne szenvedés, együttérzés, szeretet és bölcsesség van

Egyik alkalommal, barátaimmal utaztam, akik – házaspár lévén – azon vitatkoztak, hogy útközben tegyenek-e egy nem kis kitérőt, hogy meglátogassák a feleség mamáját. Többször is elhangzott a beszélgetés során a helység neve – Rakitnoe -, ezért akaratlanul is beleszóltam a házastársak vitájába és megkérdeztem:

– Bocsássatok meg, de milyen Rakitnoe-ról beszéltek ti? Csak nem arról, ahol Szerafim ( Tyjapocskin) atya szolgált?

– Pontosan arról – vetette oda a feleség. De te honnét tudsz róla?

Nehéz nem tudni. Annál is inkább, mivel az ő személyéhez kötik azt a csodás eseményt, amely Zójával történt  – mert a történet szerint, mintha pont Szerafim atya lett volna az, akinek sikerült Zója kezéből kivenni Szent Miklós ikonját. Elbeszélgettünk a barátom feleségével, akik történetesen Zójának hívnak, Zójáról, majd elmeséltem azt a történetet, hogy mintegy 30 éve moszkvai barátaimtól ajándékba kaptam egy fényképet Szerafim atyáról. Attól kezdve ez a fénykép ott áll a polcon az íróasztalom felett, és mindig magamon érzem tekintetét. Ez egy csodálatos tekintet. Benne megdöbbentően egyesül a szeretet és a szigor. Ha Szerafim atya szemébe nézel, rájössz, hogy ő tudja azt, hogy mi zajlik a te lelkedben. Szó szerint azt mondja: “Előttem ismertek bűneid és nyomorúságod, én segítek neked.”

Bárki jött hozzám, mindenkinek megakadt a tekintete ezen a fényképen, és megkérdezték: “Ki ez az ember?” Egyik viccelődős ismerősöm nagy komolysággal mondta: “Ő az emberi arcok világbajnoka. Benne szenvedés, együttérzés, szeretet és bölcsesség van.”

Barátaim, akik nekem ezt a felbecsülhetetlen ajándékot adták, ismert emberekké váltak. Akik megfordultak náluk, mindenkinek beszéltek Szerafim atyáról. Sajnos, én nem emlékszem minden elbeszélésre. Csak néhányat tudtam megjegyezni. A legérdekesebb elbeszélést Tatyjanától halottam.

A börtön és a száműzetés után, Szerafim atyát a térség egyik legsötétebb zugába küldték. A templom szörnyű állapotban volt, de a bátyuska azonnal hozzá látott a szolgálathoz. A kezdeti időben, senki sem volt a liturgián. Azonban ő nem hogy csak nem rövidítette le a szolgálatot, de a liturgia végén még prédikációt is mondott. Ezt egy falubeli mesélte el, amikor egyik alkalommal belesett a templomba. Az emberek úgy döntöttek, hogy  megnézik ezt a furcsa papot. A nézelődőkből pedig sokan már rendszeresen kezdtek el járni a templomba – ezek alkották az egyházközség magvát. Hamarosan Dnyepropetrovszkból érkeztek a bátyuskához az ő korábbi lelki gyermekei, akiknél a bebörtönzés előtt szolgált. Néhány év elteltével mindenki előtt ismert lett a bátyuska. Sokan jöttek hozzá minden irányból – a fővárosból, Kamcsatkáról, a Kaukázusból, és Közép-Ázsiából.

Személy szerint lett volna lehetőségem látni őt. De valami miatt mégsem mentem el hozzá. Pontosan már nem emlékszem, hogy mi miatt. Majd lett volna lehetőségem ott lenni a temetésén, de úgy döntöttem, nem megyek, mert nem voltam képes elmenni hozzá akkor, amikor még élt.

Mégis, valahogy olyan érzésem van, hogy láttam őt és beszéltem is vele. Minden reggel szembe találom magamat az ő tekintetével, köszöntöm és áldását kérem az előttem álló napra.

Elhallgattam, és a kocsi ablakán át, néztem a körülöttünk zajló eseményeket. Majd Viktorhoz fordultam és azt mondtam:

– Menjünk el Rokitnóba, és imádkozzunk Szerafim atyához, hogy az orosz emberek eszméljenek rá arra, hogy úgy dolgozzanak, hogy senkinek se jusson eszébe török vendégmunkásokat fogadni fel. – Mondtam ezt azért, mert épp egy török kombájn-karaván mellet haladtunk el, akiket előszeretettel alkalmaznak, mivel jó gépeik vannak és a munkások pedig nem részegeskednek.

– És hogy mi sem gyártsunk rosszabb gépeket az amerikaiakénál, hogy a vezetők fordítsák figyelmüket a népre, hogy legalább egy ilyen buzgó csapatot lehessen össze állítani,… – tette hozzá Viktor.

Amíg Viktor arról beszélt, hogy mi mindért fogunk imádkozni Szerafim bátyuskához, Zója már fel is hívta nővérét, és örömmel értesítette, hogy estére náluk leszünk.

Útirányt változtattunk, és már haladtunk is a számunkra meglepően jó utakon célállomásunk felé. Mindenütt meglepő tisztaság, rendezett falvak. Másnak képzeltem el a helységet. Azonban mindenütt szép kőházak, rendezett udvarok, kertek. A faluba vezető út mentén egy hatalmas kereszt áll. A Szent Miklós templom, ahol 1961 és 1982 között Szerafim atya szolgált, fel van újítva. Az udvar tele virággal. A hívek és a zarándokok először a bátyuska sírjához mennek, majd aztán a templomba. A sír mellet a falon hatalmas emléktábla, fekete márványból, rajta pedig a bátyuska arca. Úgy tűnik, mintha a márvány sötétségéből jönne elő, bizonyságot téve arról, hogy a sötétségnek nincs ereje elnyelni a világosságot. Ez az ábrázolás a pontos képmása annak a fényképnek, amely az én polcomon áll.

A templomban új ikosztázion áll, benne kánonikus ikonokkal. A falakat is freskók borítják. Sajnos ott jártunkkor nem találkozhattunk a helyi bátyuskával. Azonbam a következő alkalommal a vele való találkozás valóságos ünnep volt. Viktornak köszönhetően, újra eljöhettem ide, mivel úgy döntött, hogy ide költözik. Áldásos dolog, van munka és munkás is. Itt élni, az azt jelenti, hogy pezseg az élet. Virágzó mezőgazdaság, gyárak, és sok új lehetőségre van kilátás. De nem is ezeket vettem én számba, mivel számomra már volt a cél.

A Belgorodi kerületben minden rendezett. A diákok is figyelmesek, érdeklődéssel hallgatják a lelki témájú beszélgetéseket. Az iskolákban tanítják az ortodox kultúra alapjait, és az eredmény láthatóan gyorsan megmutatkozik. A bűnözés is nagymértékben csökkent ezen a vidéken. De főleg a fiatalság körében.

Ratnoban pedig beigazolódott az első benyomások valódisága. Itt lényegesen jobb, mint bármely más orosz faluban, persze nem kevés a gond sem. Az elmúlt istentelen korszak hagy magáról hallani. Elmesélték, hogy egyik alkalommal a hittanóra előtt, amikor megkérdezte a tanár, hogy ki nincs itt, az egyik diák azt válaszolta: ” az Isten”. Egy félév elteltével találkoztam ezzel a fiatalemberrel a templomban. Mélységes áhítattal állt a szertartáson, és a többiekkel együtt imádkozott. Majd Szerafim bátyuska sírjához ment, valamint figyelmesen hallgatta Nyikolaj atya beszédét. Remélem, hogy többé nem fog ilyesmivel viccelődni.

Amikor másodszor jártam Rakitnoban, meghívtak a bátyuskáról szóló előadásra. Nyikolaj atya egy az általuk kiadott könyvet ajándékozott nekem. Ebben összegyűjtötték a bátyuskáról szóló összes elbeszélést az ő lelki gyermekeitől. Egy teljes életképet kaphat az olvasó a tanúságtételek nyomán Szerafim bátyuskáról.

Explore posts in the same categories: Lelkiség

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s


%d blogger ezt kedveli: