Az Orthodoxia világító oszlopa


Tiszteleteméltó Alexijt minden, a Kárpátokban élő orthodox keresztény nagy tisztelettel emlegeti. Az életrajzából megtudhatjuk, hogy mi ennek az oka. Szinte teljesen egyedül, de mégis nagy elhatározással fogott hozzá a térségben az orthodox hit újraélesztéséhez. Isten a fáradozásait hervadhatatlan koszorúval jutalmazta, és ma nem csak a Kárpátokban és azok környékén élők, de messze tájakról is, a hívek sokasága jön el erre a helyre, hogy hódoljon a szent ereklyéi előtt.

Ide zarándokoltunk el tegnap mi is. Sajnos a hajnali szertartásokról lemaradtunk a határátkelés bürokráciája miatt. A semmittevésben eltöltött időt már lehetetlen volt behozni.

Mindig szívesen jövünk erre a helyre. Kedves ismerősünk és barátunk, Amfilochij szerzetes-diakónus fogadott bennünket és vezetett körbe, megmutatva az utolsó látogatásunk óta történt változásokat. Hát volt mit! A harangtorony már teljes magasságában ékeskedik, és magasan kiemelkedik a monostor fölé. Noha, még csak maga a puszta épület áll, de az egyes szinteken már ott vannak a harangok, amelyek hangja messze szál Máramaros vidékén, hirdetve, hogy itt egy élő, imádkozó közösség tevékenykedik. Bár sok harang van a toronyban, de a teljességhez még hiányzik a legnagyobb – a háromtonnás fő harang. A torony épületének aljában lesz majd a monostor kegytár-boltja.

Ellátogattunk a temetőbe is, ahol végigjártuk a szentek sírjait, kérve közbenjárásukat értünk Istennél. Az erdőnek, amelyen át kell haladni ahhoz, hogy a temetőbe eljussunk, van egy sajátossága. Ugyanis a testvérek 65 madáretetőt helyeztek el a fákon, ahol hajnalonként – a testvérek elmondása szerint – kimondhatatlan hangversennyel hálálják meg a madarak a róluk való gondoskodást.

Tervünk szerint, innét a csumalevói női monostorba mentünk, amely arról nevezetes, hogy a szovjet korszakban is háborítatlanul működhetett. Ide azért jöttünk, hogy a varrodában megrendeljük a számunkra szükséges dolgokat. Nem mulasztottuk el megnézni a templomot, hódolni az ott elhelyezett szentek ereklyéi előtt.

Mivel itt a tervezettnél kevesebb ideig voltunk, ezért célba vettük az Úrszínváltozási monostort, amely egy elég érdekes és nem a legkönnyebben megközelíthető helyen fekszik. Itt fogadott bennünket a régi ismerősünk, Varlaam igumen, akivel nemrégiben egyik pocsajevi zarándoklatunk alkalmával is találkoztunk. Az igumen atyával már jó néhány éve ismerjük egymást, ezért öröm volt újra találkozni. Ez alkalommal megismerhettük a monostor elöljáróját is, Efrém atyát, akivel eddig még egyetlen alkalommal sem találkoztunk. A monostor épülőben van, a templom még sok energiát követel, ezért az elöljárónak sok a tennivalója. Ennél fogva, ünnepnek számít, ha találkozik vele az ember.

A monostor ebédlőjében hosszasan elbeszélgettünk. Kiderült, hogy sok közös ismerősünk van, így aztán volt miről beszélni. Észre sem vettük, hogy kint eleredt az eső, de nem is akárhogyan. Szerencse, hogy most már lefelé kellett jönnünk a hegyről, mert ilyen időben aligha jutottunk volna fel kocsival. Megköszönve a vendéglátást, elindultunk hazafelé. Reméljük, még méltat bennünket az Úr arra, hogy ismét eljöhessünk ide.

képek

Explore posts in the same categories: Zarándoklatok emlékei

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s


%d blogger ezt kedveli: