szeptember 2010 havi archívum

Isten hozott, testvér!

2010/09/27

Emberek ezrei gyűltek ma össze a Szent Miklós monostorban, Kárpátalján, ahol a Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepén, az oltárünnepet tartották. Ide igyekeztünk mi is kis csoportunkkal, hogy részesei lehessünk nem csak az ünnepen, de az ünnep keretén belül, Amfilochij testvérünk, szerzetes diakónus pappá szentelésén is.

Kora hajnalban indultunk, hogy a határon való átkelés ügyintézését idejében le tudjuk küzdeni. Minden várakozást felül múlt az utazásunk. Már a reggeli szertartások idején ott tudtunk lenni. Ez nagyon jó alkalom volt arra, hogy a Szent Kereszt akathisztosza alatt, jól ráhangolódjunk az ünnepre. Magunk mögött hagyva a világ zaját, a szerzetesek énekét hallgatva, szinte észre sem vettük, hogy lassan megtelik a templom, sőt, a monostor udvara is, amelyet mi már csak akkor láthattunk, amikor a körmenetre kimentünk. Szent várakozással telt az idő, amíg az érsek megérkezésére várakoztunk. A gyónók véget nem érő sora, az ereklyéhez járulók sokasága, az ima hangjának morajló tengere, elfeledtette velünk mindazt, ami kint maradt.

A liturgián sok helyi és vendégpap szolgált, valamint az érsek test szerinti testvére, aki szintén püspök. Magasztos hangulatban telt a liturgia, és feszülten vártuk a nagybemenetet, amely után következik a papszentelés szertartása.

Amfilochij testvér számára, mindenkinél fontosabb volt ez a nap, hiszen aki ismeri életútját, az tudja, hogy ez a nap az ő életében sokkal korábban érkezett volna el, de egy baleset, amelyet a monostor udvarán elszenvedett, jóval elodázta pappá szentelésének napját. Talán azt is mondhatjuk, hogy sokan akkor, amikor lezuhant az épülő harangtoronyból, arra gondoltunk, hogy ez a baleset végzetes lesz számára. A hosszú kórházi kezelés, a felépülés bonyolult folyamata, a műtétek sorozata, nagyon nehéz időszak volt mindenki számára, akinek kedves volt ez a testvér.

Az isteni kegyelem azonban hozzá segítette, hogy ma, ezen a magasztos ünnepen, sok ezer ember, köztük mi magunk is, tanúi lehettünk a kegyelem kiáradásának. Öröm és boldogság volt ez a mai nap.

Nem kevés volt a kísértés, a bizonytalanság, hogy ezt a mai napot így, ilyen formán megélhessük, de annál nagyobb volt örömünk, az Isten gondviselésének, szinte kézzel fogható jelenléte láttán. Isten tartsa meg testvérünket a szerzetespapi hivatásában, hogy még sokszor tudjunk testvéri szeretetben találkozni ezen a szent helyen, amelyet az Orthodoxia megújulásának bölcsőjeként tart mindenki számon és nagy tiszteletben.

képek

Reklámok

A SZENT KERESZT FELMAGASZTALÁSA

2010/09/25

Hétfőn, 2010. szeptember 27-én, az ónaptár szerint a Szent Kereszt világra szóló felmagasztalásának ünnepe van.

Ezen a napon lelki zarándoklatra indulunk Kárpátaljára, a Huszt melletti Szent Miklós férfi monostorba, ahol a főpapi ünnepi szent liturgián, kedves ismerősünket, testvérünket, Amfilochij szerzetest, pappá szentelik.

A szent liturgia reggel 8.00 órakor kezdődik. Szeretettel ajánljuk mindenki figyelmébe ezt a nem mindennapi lelki élményt nyújtó alkalmat.

Szent Miklós csodája

2010/09/23

Amikor még fiatal voltam, a gazdám fonalát hordtam árulni, különböző gyáraknak, jó pénzért. Egyik alkalommal ellenőriztem, hogy minden rendben van-e. Azonban sehogyan sem tudtam megtalálni az egyenlőséget a fonal és a pénz között. Akár hogyan is számoltam, mindig hiányzott tízezer rubel. Többször is ellenőriztem, de sehogyan sem akart meglenni. Elkeseredettségem határtalan volt. Gyötört a gondolat, hogy hogyan mondom majd el a gazdámnak, és egyáltalán, hisz-e majd nekem? Úgy tekint majd rám, mint csalóra, és ha nem is ad bíróságra, akkor a legkevesebb az lesz, hogy elkerget. Örökre átkozott leszek eme szégyenteljes jelző miatt. A feleségemet és a születendő gyermekünket is úgy fogják majd nevezni, hogy a “csaló felesége” és a “csaló” fia. Mindez kavargott a képzeletemben, és elkeseredettségemben öngyilkosságot akartam elkövetni a következőképp. A gyárhoz vezető úton, ahová épp igyekeztem a fonallal, egy nagy folyón át ívelő hídon kellett áthaladnom. A folyó túloldalán volt egy Szent-Miklós férfi monostor. Úgy döntöttem, hogy a szekérsor végére ülök, és amikor a folyó felett fogok áthaladni, leugrok a szekérről, a híd alá vetve magamat, és észrevétlenül, hogy senki se lássa, belefúlok a vízbe. A szekerek már közel voltak a folyóhoz. Határtalan izgalom töltött el a halálfélelem miatt, elszörnyedve az előttem álló halál pillanatától. Ebben a lelki gyötrelemben, valami felfoghatatlan történt velem. Eszméletlen állapotba kerültem, és teljes főpapi díszben megláttam magam előtt Szent Miklóst. Ő, mint gondos atya, a keresztény szeretet érzetével szólt hozzám: “A Magasságos Isten szolgája, Vaszilij! Hívd segítségül Krisztus Isten nevét. Vess magadra keresztet, és ne emészd magadat keservedben, hogy ne légy vesztedre az ördög örök szolgája. Tízezer rubel értékben a fonalat egyik gyárban ott hagytad hitelben, de az ördög közreműködése miatt, elfelejtetted feljegyezni.

Amikor Csodatevő Szent Miklós kegyes szavai után magamhoz tértem, a szekér, amelyen feküdtem, már a monostor kapui előtt állt, amely felett megpillantottam Szent Miklós életnagyságú ikonját, pontosan olyan öltözetben, mint amilyenben előttem állt. Határtalan volt az örömöm. Lelkemben forrott a hála Krisztus főpapja, Miklós iránt, a miatt a határtalan kegyelem miatt, amit velem szemben, bűnössel gyakorolt. Jótéteményeit utolsó leheletemig sem feledem el.

orthlib.ru

Ha úrrá lesz rajtunk rendezetlen vágy

2010/09/17

Történet egy özvegyről, aki annak érdekében, hogy egy katona feleségül vegye, meggyilkolta két gyermekét.

Lám, mit mesélt el nekünk Palladij atya. Egy hajótulajdonos személyesen mesélte el neki, hogy egyik alkalommal, mindkét nemhez tartozó utasaival hajózott. Kimentünk a tengerre. Mindenki ment a maga úti célja felé. Egyik Konstantinápolyba, másik Alexandriába. Minden hajó tengerre való kifutása sikeres volt, jó szelet kaptak. Egyedül csak a mi hajónk nem haladt sehová, ezért 15 napon át egy helyben álltunk. A lehangoltság és a csalódottság mindenkin úrrá lett. De legjobban én voltam elkeseredve, mert egyaránt aggódtam az utasok és a rakomány sorsa miatt. Ekkor imádságban fordultam az Úrhoz. Egyszer csak egy ismeretlen hangot hallottam, ahogy mondja: “Dobd a vízbe Máriát – és sikeres hajóutad lesz!” Ámulatomban sokat gondolkodtam: “Mit jelent mindez? Ki lehet az a Mária?” És íme, megint ugyanaz a hang: “Megmondtam neked: dobd a tengerbe Máriát – és megmenekültök!” az erről való gondolkodásomban egyszer csak felkiáltottam: “Mária!” De hát nem is ismerek itt semmiféle Máriát. A nő, aki az ágyán feküdt, válaszolt kiáltásomra és megkérdezte: “Mit akarsz, uram?” “Légy szíves, és gyere ide!” – mondtam neki. Az felkelt és odajött. Elkülönültünk a többiektől, és a következő szavakkal fordultam hozzá: “Látod-e, Mária, milyen bűnös vagyok, és ti mind el fogtok veszni miattam.” “Nem, uram, én vagyok a bűnös”, – mondta az asszony nagyot sóhajtva. “Miféle bűneid vannak?” – “Sajnos, nincs olyan bűn, amit el nem követtem volna, és azok miatt fogtok ti mindannyian elveszni”. Ezek után a következőket mesélte el nekem:

“Én szerencsétlen, kedves gazdám, férjnél voltam, és volt két gyermekem: egyik kilenc, a másik öt éves volt. A férjem meghalt, özvegyen maradtam. Nem messze tőlünk élt egy katona, és én szerettem volna, ha feleségül vesz. Jómagam küldtem el hozzá valakit, hogy ezt megbeszéljék. A katona azt válaszolta: “Nem kívánok elvenni olyan asszonyt, akinek más férfitől vannak gyermekei”. Amikor megtudtam, hogy a gyerekek miatt nem akar elvenni, noha én őt nagyon szerettem, én szerencsétlen, megöltem a gyermekeimet, és megüzentem neki: “Nos, most már senkim sincs!”. Amikor megtudta, hogy mit tettem, a katona felkiáltott: “Él az én Istenem, Aki az Egekben lakozik! Sohasem fogom én őt elvenni!” Megijedtem, és, hogy gonosz tettem ki ne derüljön, félve a haláltól, elmenekültem”.

Miután meghallgattam az asszony elbeszélését, mindenképp húztam az időt, és nem akartam a tengerbe dobni. Úgy gondoltam, teszek egy próbát. “Nézd, – mondtam neki – én most beszállok a csónakba, és ha a hajó elindul, akkor tudd, hogy az én bűneim miatt nem mozdul ilyen hosszú ideig”. Hívtam egy matrózt és megparancsoltam: “Engedd le a csónakot!” Amikor beszálltam a csónakba, sem a csónak, sem pedig a hajó nem mozdult el a helyéről. Ekkor a nőhöz fordultam: “Most pedig gyere, és szállj be te a csónakba”. Az asszony eleget tett kérésemnek. Abban a pillanatban, amikor a nő beszállt a csónakba, a csónak forogni kezdett, és miután vagy ötször megfordult, elsüllyedt a tengerben. Eközben a hajó olyan gyorsan elindult, hogy három nap alatt célba értünk, ami egyébként tizenöt napig szokott tartani.

orthlib.ru

Egy kételkedő megerősítése

2010/09/14

– Pocsajevi történet –

Mindez 1711-ben történt, amikor egy bizonyos Kaminszki úr és két testvére, Pocsajevbe mentek. Testvérének, Vlagyiszlavnak, amikor meglátta tiszteletreméltó Jób enyészetlen földi maradványait, kétségei támadtak, és titokban elítélte a szerzeteseket azért, hogy mintegy a haszonszerzés céljából, “egy öreget kiszárítottak, hogy ezzel megtévesztve az embereket, nagy haszonra tegyenek szert.” Majd az istentisztelet után a közeli faluba mentek, ahol házuk volt. Ezen az éjszakán Kaminszki hirtelen arra ébredt, hogy a testvére Vlagyiszlav szokatlanul kiabál: “Mostantól már nem fogok”. Csodálkozásában felébresztette testvérét és megkérdezte tőle, hogy miért kiabál annyira és mitől fél? “Hát te nem láttad – kérdezte – azt a rettenetes öreget, aki bottal fenyegetett engem, hogy nem beszélhetek káromlóan Isten szentjeiről? Mentsetek meg engem a boldog Jób kezei közül.”

Másnap a testvérek ismét elmentek a pocsajevi monostorba, és itt, töredelmeses szívvel imádkoztak a szent koporsójánál, bocsánatért esedezve. Átok alatt tettek bizonyságot a történtekről, ami a Pocsajevi Paterikon 184. oldalán olvasható.

orthlib.ru

Templomszentelés

2010/09/06

Isten kegyelméből tegnap, egy új templom megszentelésén vettünk részt. Őrmező egy kisváros, kis orthodox közösséggel, ahol a nép hosszú évek küzdelmes és fáradságos munkájának gyümölcse érett be. Őboldogsága, Kristóf metropolitával az élen, helyi érsekünk, Györggyel, a két egyházmegye papságának és a hívek sokaságának résztvételével, lelki ünnepségben volt részünk.

Tartsa meg Isten ezt a közösséget és áldja meg áldozatos munkájukat nemzedékről nemzedékre!

képek

A jószívvel adott adományt nem emészti tűz

2010/09/03

Sokféle hír jelenik meg naponta a megszámlálhatatlan információs csatornák jóvoltából. Sokszor olyan dolgokból tudósítanak úgy, mint rendkívüli eseményről, amelyeknek valójában semmi különös jelentőségük sincs. A média igyekszik minden lehetséges eszközzel lekötni az emberek figyelmét.

Ma egy olyan eseményről sikerült tudomást szereznem, amelyből bizonyára nem lesz világhír, mert a szenzációra éhes olvasóközönség bizonyára egyszerű véletlennek nevezné a történteket.

Ennek ellenére, vagy éppen ezért, érdemesnek, de még inkább fontosnak tartom tovább adni ezt a megható és elgondolkodtató történetet. A címet maga a szerző adta a történetnek, aki egy oroszországi orthodox pap. A következtetéseket, vagy a tanulságot – azok megállapítását, az olvasóra bízom.

Ma egy sms érkezett az atyához a következő tartalommal:

“Atya, a falunk egy fél óra alatt teljesen kiégett. Az egész csupán csak egy füstölgő rakás. Emberáldozatot nem követelt. Egyetlen ház maradt meg sértetlenül a nagy tűzvész közepén, a tűz egyszerűen csak körbement rajta”.

Ez a le nem égett ház egy nagyon szegény, sokgyermekes családé Ukrajnában, amelyet az Oroszországban gyűjtött adományokon építettek fel. Az sms küldője éppen a közelben tartózkodott. Akaratlanul is a következő fogalmazódott meg bennem: A jószívű adományt nem emészti tűz.

Ez azt jelenti, hogy azon emberek jó szándékát, akik erre a házra adományoztak, még egy Jótékonykodó segítette – maga az Isten, Aki az adományozók áldozatkészségét kedvesen fogadta. Lám, még az örök tűztől is megment a jószívű adomány.

kolokolchik-lby.livejournal.com