Ahol véget ér az út


Sokféle mód van arra, hogy az ember elvonuljon a világ zajától – a kietlen pusztaságba, barlangba, sűrű erdőbe. Vagy pedig, elköltözni egy lakatlan szigetre. A magányba vonultság sohasem mentes a szélsőségektől: túlélni és élni messze a civilizációtól. Palej szigetére érve, a lehetőségek teljesen be vannak határolva. De amikor megérkezel ide, akkor azon veszed magad észre, hogy csakis ilyen körülmények alkalmasak arra, hogy a lélek szabadon éljen.

A szigeten egyetlen település sincs. Mindössze négy lakója van – két szerzetes és két jelölt. Ők négyen alkotják a monostor testvériségét. A monostor kis környezetén kívül a sziget egész területét – 15 négyzetkilométer – sűrű erdő borítja. A kis fatemplomot a szerzetesek maguk építették, ahol naponta összegyűlnek az ima idejére.

A szárazföldtől 15 kilométerre fekvő szigetre motorcsónakon lehet eljutni, ahová a szerzetesek egyike, Mikeás atya viszi át a zarándokokat. A tó vize annyira kék és tükröződik a nyár melegében, hogy szinte vakít. Mikeás atyán kívül a monostor kutyája fogadja a zarándokokat. Télen a tó jegén farkasok szoktak bemenni a szigetre, de amióta Omar – a hatalmas farkaskutya a szigeten van, nincs bátorságuk közelíteni a monostorhoz.

Omar legjobb barátja Ryzsik a monostor macskája. Így élnek itt már öt éve. Tavasszal és ősszel hetekig annyira háborog a tó vize, hogy a nem ritka három méteres hullámok miatt lehetetlen ki, vagy be jutni a szigetre. Tudják ezt jól a szerzetesek, ezért igyekeznek kellő mennyiségű élelmet felhalmozni erre az időszakra.

A monostort még a XIV. században alapították és a múlt században a kilencvenes évekig fenn is maradt, majd teljesen elnéptelenedett. Majd 2003-ban újra éledt a monostor, és mint a mesében, boldogan élnek itt szerzetesek, távol a világ minden zajától.

A monostor elöljárója, János atya valamikor az arab nyelv szakértője volt, még a szovjet korszakban. “Gazdag voltam – mondja, majd amikor elkezdtem templomba járni, azt kérdeztem magamtól: minek neked ez a nagy gazdagság? Mi végre is élek? Nyilván nincs ember, aki fel ne tenné magának ezt a kérdést. Engem azonban ez kérdés nagyon gyötört. Választ pedig nem kaptam sehol. Egyre nehezebben tudtam dolgozni, rosszul aludtam. Majd aztán 1995-ben elmentem, és szerzetessé nyírattam magamat. Huszonkilenc éves voltam akkor. Az eredeti helyemről 2003-ban küldtek ide. Az Úr maga adott nekem választ minden kérdésemre”.

Kortyolgattam a teát és közben eltűnődtem azon, hogy velem szemben egy olyan ember ül, aki a harmincas éveiben otthagyta a munkáját, amely után oly sokat vágyakoznak. Otthagyta, hogy elmenjen és életre keltse a távoli északon az elfelejtett monostort.

Másnap elküldtek  egyik jelölttel fát hasogatni. A hatvanéves Szergij, akinek olyan kisfiúsan, örömtől tündöklő szemei vannak, valamikor nőgyógyász szakorvos volt. Csak nemrég jött a monostorba.

Bárki eljöhet Palej szigetére. A nap eseményei két harangozás között zajlanak – reggel az imára, délben az ebédre hívja a sziget lakóit.

Vasárnap liturgiát szolgálnak, nyugodt, nem sietős, monostori hangulatban. Hárman voltunk a templomban: a két jelölt és én. Az ablakból a tóra nyílt kilátás – ami aznap nyugtalan volt. A hatalmas hullámok a mólót ostromolták, a sirályok rémültek zajongtak. Elképzeltem, hogy milyen nyugalomban szolgálnak itt ősszel és télen. Két szerzetes és két jelölt és senki más. Egyetlen lélek sincs rajtuk kívül. És mégis, eme kis földkupac felett, amely oly messze van minden más, ember lakta településtől, csendesen szállnak a Kerub-ének szavai…

A pravmir.ru nyomán feldolgozta: Serafim

Explore posts in the same categories: Lelkiség

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s


%d blogger ezt kedveli: