Alaszkai Szent Germán csodatétele


Egyik alkalommal, néhány elöregedett fa kivágásához hívták a helyi erdészt, aki feleségével közösen nagyon hamar és szakszerűen el is végezte a munkát. Amikor a munkabér fizetésére került sor, határozottan visszautasították, mondván, hogy ez az ő adományuk az egyházközség számára.

Mivel nem voltak orthodoxok, megkérdezték tőlük, hogy mi ennek az oka. Ekkor elmesélték, hogy mint fiatal házasok, és hegymászók, eldöntötték, hogy a nászútra Alaszkába mennek és hegyet másznak. Minden a legnagyobb rendben ment az előkészületek során, majd az alkalmas időben elindultak az izgalmas, de nehéz úton. Néhány nap múltán egy szokatlan élményben volt részük. Egyik keskeny ösvényen, egy idős, különös külsejű, hosszú, sötét öltözetben lévő öreggel találkoztak, aki velük szemben, a hegyről lefelé jött. Barátságosan üdvözölte őket, majd azt tanácsolta nekik, hogy térjenek vissza a bázisra, mert rettenetes vihar közeleg. Az elmondhatatlan csodálkozásukban feltett kérdésre, hogy honnét tudja, az öreg azt válaszolta, hogy helyi vagyok, jól ismerem az itteni időjárási viszonyokat. Ebben az elcsodálkozott helyzetben hagyta őket, és folytatta útját.

Miután úgy döntöttek, hogy megfogadják az öreg tanácsát, és visszamennek a bázisra, a visszafelé úton arról beszéltek, hogy hogyan is nézett ki az öreg, akivel találkoztak. Ekkor döbbentek rá, hogy se hátizsák, sem semmilyen más hegymászó, vagy turisztikai eszköz nem volt az öregnél. De akkor hogyan került egy ilyen idős ember, ebben a fagyban, a szikla ilyen magaslatára, étel és minden segédeszköz nélkül?

Amikor már majdnem a hegy lábánál voltak, hatalmas vihar tört ki. Amíg a vihar elcsendesedésére vártak, minduntalan az járt eszükben, hogy ki lehetett ez az öreg, aki figyelmeztette őket. A bázison még néhány napot töltöttek, ahol megtudták, hogy akkor volt még néhány hegymászó a magaslaton, ahová ők is igyekeztek, de egyikük sem tért vissza.

Kérdésükre a választ akkor kapták meg, amikor a tábor kávézójában, váratlanul megpillantották az öreg képmását, amely a hirdetőtáblán volt sok más cédula és tájékoztató között odatűzve.  Egyszeriben felismerték. Amikor érdeklődni kezdtek, hogy ki ő, azt a választ kapták, hogy “Ő egy orthodox szent, név szerint Germán, aki itt élt, Alaszkán.” A közeli templomban lévő ikon fényképe volt az, amit láttak.

A szent igazat mondott nekik. Ő tényleg helyi volt,…

Матушка Галина Трегубова и Ли Браун Бид
Церковь Воскресения Христова, Клермон, Нью-Хемпшир – ford. -Sf-

Explore posts in the same categories: Írások

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s


%d blogger ezt kedveli: