Dorofej – a szerzetespap


Távol Északon, 1951-ben néhány hetet töltöttem el Konyevicában, ahol, mint egy remete, úgy éltem egy erdei kunyhóban. Július vége volt. Nappal meleg és napos idő volt. Körös-körül csak a végtelen erdőség és a tó volt. A monostor kicsi volt, mint ahogyan a korban előrehaladott szerzetesek száma is. Voltak közöttük olyanok, aki a lelki élet magaslatán álltak. Közülük is a legjobban Dorofej atyára emlékszem. Egyszer megkérdeztem tőle:

– Hogyan juthatnék el a lelki békére?

– Le kell csillapodni – mondta mosolyogva Dorofej atya.

– És az mit jelent? – kérdeztem.

– Nos, mit? Amikor fiatal újonc voltam a valaami monostorban, a Sztarecem, akit szolgáltam, azt mondta nekem: “Dimitrij, nehéz lesz neked lecsillapodnod. Beteg benned a vidámság erénye és változó. Ha nem csillapodsz le, ha nem jutsz el a tiszta imádságra, akkor a szerzetesség sem lesz hasznodra”. Ugyanúgy megkérdeztem tőle, mint most ön éntőlem: “Mit jelent az, hogy lecsillapodni?” A sztarec azt válaszolta: “Ez nagyon egyszerű. Íme, most nyár van, és te arra vársz, hogy ősz legyen, amikor kevesebb munka lesz majd a földeken”.

– “Igaz, bátyuska…”

– Na, és ha majd eljön az ősz, ennek okán a telet fogod várni, az ünnepeket, ami el fog érkezni, de akkorra te már a tavaszra fogsz gondolni. Akkor pedig a Pászka ünnepét – Krisztus Fényes Feltámadását fogod várni?

– Igaz, atyám.

– Lám, te most újonc vagy, és türelmetlenül várod a napot, amikor megkapod a reverendát.

– Igen, bátyuska.

– Aztán pedig azt fogod várni, hogy mikor kapod meg a mantiát és, hogy majd mikor leszel szerzetespap. Mindez azt jelenti, hogy nem csillapodtál le. De majd akkor, amikor számodra mindegy lesz, hogy tavasz, vagy ősz, vagy tél, vagy nyár van, Ünnepek, vagy éppen Húsvét, újonc vagy, vagy szerzetes, a mának fogsz élni, mert elég a mának a maga baja – (Mt 6,34), nem fogsz majd gondolkodni és várakozni, de teljesen Isten akaratára bízod magad – akkor tudd, hogy lecsillapodtál”.

Sok év telt el, megkaptam a mantiát, pappá szenteltek, de mindig valamire vártam. Áthelyeztek. Nem volt hozzá kedvem, de engedelmeskednem kellett. Akkor pedig, amikor ide helyeztek, vidáman jöttem, mások viszont sírtak. Mindenre megvan az Isten akarata. Ha nyugodt lélekkel és szeretettel fogadod Isten akaratát, és nem várod a személyes csodáidat, akkor tudd, hogy már lecsillapodtál. De az ön számára, Szergej Nyikolaevics, mindez még messze van. Ön még a “magáét keresi”. Csakhogy az elcsendesedés híján lehetetlen eljutni a tiszta imára!

– És hogyan lehet megszerezni a tiszta imát?

– Természetesen, csak nehézségek árán. Halott már a Jézus-imáról?

– Igen, hallottam.

– Próbálkozott annak gyakorlásával?

– Próbálkoztam.

– És mi történt?

– Nem sikerült.

– Ne keseregjen miatta. Tartson ki, és minden meglesz a maga idejében.

– És miről tudom majd meg, hogy elértem a tiszta imát?

Dorofej atya kérdően rám nézett és megkérdezte:

– A Moldvai Sztarecről hallott már?

– Nem.

– Őróla ír Parfenyij szerzetes a Zarándoklataiban. Nem olvasta?

– Nem.

– Olvassa el, nagyon hasznos és tanulságos. Egyszer megkérdezte őt Parfenyij a tiszta imádságról. János atya azt válaszolta neki, hogy amikor a Jézus-imát kezdte mondani, kezdetben nagy kényszerűséggel, majd egyre könnyebb és könnyebb lett. Később majd folyamatos lett, és önállóan, mint egy patak úgy folyt az ima: csörgedezik és csörgedezik, és a szívet boldogítja. Minek következtében egyre jobban elkülönült az emberektől, pusztába vonult, ahol később már nem fogadott senkit, sőt még szerzeteseket is csak ritkán. Legyőzhetetlen vágy ébredt lelkében az imádkozás iránt. Amikor Parfenyij megkérdezte: “Mi az a legyőzhetetlen imádság?”, akkor János atya azt válaszolta: “Íme, mi az a legyőzhetetlen ima: Felkelek, mondja, elkezdek imádkozni napnyugtáig, és mire felocsúdok, akkorra a nap már magasan van az égen, és én észre sem vettem”. – Lám, ez a tiszta imádság.

– És mondja, Dorofej atya, mennyire szükséges a tiszta imádság a tevékeny élethez, mint például egy hittérítőnek?

– Nagyon hasznos. Amikor az ember a Jézus-ima mondásán fáradozik, akkor ő, mondjuk, egy virágzó hársfához hasonlít. Ha nincs virág a fán, akkor a méhek sem repülnek rá. De amikor elkezd virágzani, akkor a virág illata mindenhonnan odavonzza a méheket. Ugyanez történik azzal a küzdővel, aki megerősödik a Jézus-imában. Az ima illata, a jótétemények, ami az ima következménye, minden irányból odavonzzák a jó embereket, akik azt keresik, hogy hol okulhatnak. Aki Krisztusban él, azt Isten karjain hordozza. Következésképp, semmivel sem kell törődnie. Minden irányból jönnek hozzá a jó emberek, és úgy védelmezik őt, mint szemük fényét. Aki az igaz imádság ügyében fáradozik, az az Úr árnyékával elégíttetik meg. Semmi mással nem törődik. Minden magától jön.

– És szomorúság, bánat előfordul?

– Miért is ne lenne, de ezek örömre változnak. Végül is, maga még ezt nem értheti. Messze van még attól. De majd megérti a maga idejében.

– Mondja, Dorofej atya, a világban lehet üdvözülni?

– És miért ne lehetne? Isten Országa bennünk van, ezért amikor szívünkben megalázkodunk az Úr előtt, kellemes illat gyanánt száll Hozzá tiszta imádságunk. A Zarándok elbeszéléseit olvasta?

– Igen, olvastam.

– Nos, ön is tehet ugyanúgy. Orlovskij gazdag kereskedő volt, és mégis, az Optyinai Sztarecet, Makárioszt, ámulatba ejtette imádságosságával. Következésképp, ő is, amikor belépett saját házába, remetévé vált. Aki Istennel él, és a lelkiek magasztosságát meglátta, annak nagyon nehéz a világban maradnia. Mint a sas, magasra, az égbe repül, és nem tud ahhoz a madárhoz hasonlítani, amelyik a fán kuporog.

A csendes tó partján ültünk. A kék égen fehér felhők úsztak. A nap lefelé ment. A hatalmas szosznafák, olyanok voltak az alkonyi fényben, mint aranyló égő gyertyák. A tó aranylott az őt körülvevő erdők zöldjében, olyan volt, mint egy tükör. Mindenütt a távoli Észak csendje uralkodott.

– Lám, – jegyezte meg Dorofej atya – ha majd az ön szíve a mai estéhez hasonlít, annak csendjéhez és békéjéhez, akkor majd beragyogja azt a soha nem alkonyodó Nap fénye – és megérti majd ön saját tapasztalatán, hogy mi az a tiszta imádság.

– Mondja, Dorofej atya – kérdeztem némi hallgatás után – hogy ismerjük fel Isten akaratát magunkkal szemben?

– A lelki atyák azt mondják, hogy maguk az életkörülményeink mutatják meg nekünk, ezen túl pedig, hittel megkérdezhetjük, hogy mit kell tennünk, vagy egy Sztarectől, vagy egy tőlünk okosabb embertől, vagy pedig – szívünk hajlama szerint. Imádkozz Istenhez háromszor, hogy tárja fel előtted akaratát, ugyanúgy, mint a Gecemáni kertben imádkozott az Üdvözítő, és amerre menned kell, tégy is úgy.

Explore posts in the same categories: Írások

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s


%d blogger ezt kedveli: