Hol volt az Isten, amikor szenvedtem – III.


Ebben a Királyságban az emberek nem azért nem tesznek rosszat, mert megbüntetnék érte őket – ebben az esetben csak rabok lennének -, és nem is azért, mert meg lennének fosztva annak lehetőségétől (akkor csak bábok lennének), de azért, mert mindezeknél sokkal inkább nem is akarnak rosszat tenni. Kinőtték a rosszat, mint ahogyan a gyermek kinő a pelenkázás korszakából.

Megkérdezhetik az ilyen embertől: kész lennél-e hinni olyan Istenben, amely nem fosztja meg az embert a választás lehetőségétől, de hosszasan, nyugodtan és kitartóan tanítja őt a jót választani, irányítva lépteit az igazi Királysághoz vezető útra? Részese az emberek fájdalmának, minden szenvedésének, minden kilátástalanságának? Végül is ilyen Istenben hiszünk mi is. Róla beszél az Újszövetség, és kiváltképp megemlékezünk az Ő szenvedéseiről minden évben a Kínszenvedés hetében. Ez egy elviselhetetlen fizikai fájdalom, valamint a közeli tanítványok csoportjának értetlensége, aki csak az elközelgő személyes dicsőségre tudnak gondolni. A saját nemzete részéről való megvetés, amely érdekében Ő oly sokat tett. És végül az Atya hallgatása, Aki nem küldi Fia segítségére az angyalok seregeit, sőt a legnehezebb és legszörnyűbb órában még csak nem is válaszol Neki.

Lehetségesek-e ilyen szenvedések, amelyekért mi, keresztények, azt mondjuk Istennek: “Te ezt nem értheted, hogy ez milyen szörnyű, neked semmi hasonlóban sem volt részed”? Látszólag, nem. Azonban saját magának is mindenki feltehet egy másik kérdést: “Hol voltál te, amikor az Isten szenvedett?” Igen, vagyis, két évezreddel korábban egyikünk sem élt még, azért mi ma tökéletesen tudjuk, hogy KI oldalán van az igazság. A keresztények hiszik: Ő részese minden igaztalan szenvedésnek. Naponta láthatjuk a szenvedő Krisztus az utcán, a korházakban, és hol vagyunk mi magunk abban a pillanatban?

Hallottam egy keresztényről, aki Izraelben telepedett le. Belépett a hadseregbe. Természetesen, a katonák egymás között mindenféle dologról beszéltek. Egyik alkalommal egy társuk, szó szerint, mellén ragadta és azt ordította: “Hol volt a te Krisztusod, amikor gyermekeinket gyilkolták Oswiecimben?!” Ő pedig azt válaszolta: “Ő velük volt a gázkamrákban és a kemencékben”. Elfogadta a társa a választ, hiszen ez az egyetlen Istenhez és emberhez méltó válasz. És pontosan ez az a válasz, amely megkülönbözteti a kereszténységet minden más, a szenvedésekkel telt világban létező tanítástól.

Ő még nem irtotta ki ezeket a szenvedéseket. Azonban részese szenvedéseinknek, hogy Vele együtt támadhassunk fel.

Десницкий Андрей, ford.: -Sf-

Explore posts in the same categories: Írások

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s


%d blogger ezt kedveli: