Tavasz a szent hegyen


Az idei zarándoklatok sorozatát minden eddiginél korában sikerült megkezdeni. Így alkalom nyílt arra, hogy úgy útközben, mint magán a szent hegyen, megtapasztalhassuk a tavasz szépségét. A Kárpátok az esztendő minden időszakában varázslatos képet tárnak az ember elé. Ilyenkor azonban talán mindennél szebb a megújuló természet.

Kora délután érkeztünk meg a lavrába. Ennél fogva volt idő pihenni a több órás út után az esti istentisztelet kezdetéig. A tavaszi időszak, a húsvéti utóünneppel  együtt csodálatos hatással van a zarándokokra. A szertartásokat még mindig átszövik a húsvéti énekek, amit a lavra kórusa sajátos magasztossággal tár a körülálló nép elé.

Mint mindig, most is sok volt a zarándok. Ennél fogva, bár egyszerű hétköznap volt,  mégis a hangulat ünnepi. A nép sokasága sokrétegű. Jönnek szegények, gazdagok, betegek, azonban a cél ugyanaz. Kérni Isten irgalmát, hódolni az Istenanya csodatevő ikonja és a szentek ereklyéi előtt. Elcsendesedni a monostor sajátos környezetében, elmerülni az imádság tengerében.

A hatalmas főtemplom hajnali sötétjében, egy szál gyertyánál kezdődik a nap istentiszteleti rendje, amely egészen délig tart. Ahogyan halad a szertartás, fokozatosan úgy áramlik be a nappali fény, és mire megvirrad, elérkezik a pillanat, amikor a kar a templom közepén az Istenanyát magasztalja. Az ének közben kinyílik a királyi ajtó és leengedik a csodatevő ikont. A díszes ikon különösen csillog a hajnali fényben. A hívek sokasága egy emberként mozdul meg, mindenki mihamarabb közel akar kerülni az ikonhoz.

Annak ellenére, hogy sok zarándok van jelen, mégis az ájtatos csend uralja a templomot, hiszen közben az Akathisztoszt éneklik. Miután sikerült az ikonhoz járulni, mindenki az altemplomba igyekszik, ahol a barlang bejáratánál egyre nagyobb a sor. Itt a zarándokok arra várakoznak, hogy a lavra szentjeinek ereklyéihez járulhassanak.

A kis barlang hangulata tiszteletet parancsol. Balzsam az ember lelkére minden ott eltöltött pillanat. Miután kilépünk a barlangból, már kezdetét is veszi Szent Jób templomában a liturgia. A néhány órás szertartás után a szent forráshoz igyekszik a zarándok, hogy ez a megszentelt víz legyen az első, amit aznap magához vesz.

Napközben, mint minden más alkalommal, a lavra kegytárgyboltjába látogatunk el. Ott úgy a magunk részére, mint esetleg azok számára, akik megkértek rá, megvesszük a szükséges dolgokat, emléktárgyakat. A bőség zavarában szenved az ember, hiszen a választék nagy.

Az ebéd és a délutáni csendes időszak után a szerzetesek temetőjébe mentünk, ami hozzátartozik minden zarándoklathoz. Annál is inkább, mivel a temető mellett vezet el az út a Szentlélek szkitijébe, ahová rendszerint az esti istentiszteletre szoktunk menni.

Ez a hely lelki oázisként szolgál az ember számára. Noha mindössze három kilométerre van csupán a lavrától, mégis itt sokkal nagyobb a csend, a nyugalom. A bejárati kapu felett Szent Miklós kis temploma van, ahol éjjel-nappal olvassák a zsoltárt. Szinte megtisztul az ember, miután belép a monostor udvarára. Most is, mint már olyan sokszor, a boltba térünk be, ahol már ismerős arcok fogadnak. Van a szerzetesek között egy testvér, aki rendkívül nagy figyelmet fordít ránk, valahányszor ott vagyunk. Mindig vidám, kedves és ennélfogva nagy öröm a vele való találkozás. Rövid beszélgetésünkből talán egy mondatot mindenképp érdemes idézni. Amikor hogyanléte után érdeklődtem, azt válaszolta: “Csodálatos minden, hiszen a szerzetes úgy él a monostorban, mint hal a vízben”. Valóban. Ezek a testvérek nem csupán megjátsszák magukat, de itt mindig olyan a hangulat, amelytől úszik a kegyelemben az ember lelke, mint hal a vízben.

Ezek után az altemplomba igyekeztünk, hogy azon túl, hogy a szentek ereklyéinél hódoljunk, Akathisztoszt imádkozzunk Szerafim bátyuska templomában. Majd utána a főtemplomba, hogy elejétől jelen legyünk az esti szertartáson. Nyugodt, csendes, imádságos órák következtek. Az esti zsolozsma körmenettel ér véget, amikor a szolgáló papok, énekesek, testvérek és a jelenlévő zarándokok, ikonokkal, kereszttel, mécsessel, szent énekek hangja mellett, körbejárják a monostort.

Mivel ennek a templomnak az ikonosztázionja aranyozva van, csodálatos kép tárul az ember elé, amikor a körmenetre készülve, kinyitják a templom ajtaját. A lenyugvó nap esti fénye, amely tükröződik az aranyozott ikonosztázionon, egyedi, mennyei képet fest. Visszatérve a templomba a szokásos könyörgések után, angyali hangon énekelnek a testvérek: “Fölöttébb jóságos Királynőm,…”, melybe sokan a zarándokok közül is bekapcsolódnak. Az Istenanya éneke után csendesen vonulunk ki a templomból, hálát adva Istennek, hogy méltatott bennünket ezen a napon is az Ő dicséretére.

Már lefelé haladtunk a monostort udvarán, amikor egy a testvérek közül utánuk jött, és kedves szavakkal meghívott bennünket a testvérek asztalához. Ez az a hely, ahová nincs mindenkinek bejárása. Ezért kísérőmnek volt ez igazán nagy élmény, mert a szerzetesi ebédlőben az étkezés is több egy egyszerű vacsoránál. A felolvasás, az elöljáró tanító szavai, az esti imák – ezek együttese szertartássá alakítja át az egész vacsora menetét.

Hálás szívvel indultunk vissza a lavrába, ahol a szálláshelyünk volt, hogy ott megpihenve, egy újabb napot kezdhessünk a hajnali szertartásokkal. A zarándokház papi részlegén voltunk elszállásolva. Ez a hely rendkívül jó alkalom arra, hogy mindig új ismeretségre tegyünk szert, esetleg egy kis szerencsével, régi ismerősökkel találkozzunk. Ebből kifolyólag éjszakába nyúló beszélhetések vannak, amik a pihenés óráit rövidítik meg, de mindig megéri, mivel sok új ismeretre lehet szert tenni. Előfordul ezért, hogy a pihenésre szánt idő nagyon rövid, az ébresztő pedig mindig fél ötkor van.

A következő nap reggeli istentisztelete után a negyven kilométerre fekvő Szent Anna forrásához mentünk. Hála Istennek, itt is mindig sok a zarándok, akik hittel jönnek a szent forráshoz, hogy akár, annak rendje módja szerint alámerüljenek, vagy otthonaikba, ismerőseiknek vigyenek a szent forrás vízéből. Sok csodás gyógyulást jegyeztek már fel ezen a helyen.

Még egy napunk maradt hátra a tavaszi rövid zarándoklatból. A következő nap hajnali szertartásai után, annak reményében, hogy nem ez volt az utolsó alkalom, hogy itt járhattunk, nem éppen sietősen, útra keltünk.

Explore posts in the same categories: Zarándoklatok emlékei

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s


%d blogger ezt kedveli: